2023, a csodával felérő év a légi közlekedésben

Nulla, zéró, niente, nothing, semmi: egyetlenegy légibaleset sem történt 2023-ban a kereskedelmi légi közlekedésben, a nagy és modern sugárhajtású repülőkkel való közlekedés során. Egy sem! Sehol. Halálos áldozatok száma szintén nulla.

Ez egy olyan fejlődési mérföldkő – igazi csoda –, amit nem lehet eleget ünnepelni! Még soha nem volt olyan biztonságos a légi közlekedés, mint ma. Pedig naponta tízezerszám mennek a járatok világszerte, és milyen bonyolult rendszereket kell üzemeltetni és összehangolni, és mégis: sehol, semmi fatális hiba sem csúszott be!

Forrás: to70, Vakmajom

Forrás: Vakmajom Facebook-oldala

Frissítés

Tragikus évkezdés, hogy január másodikán, kedden. kigyulladt a Japan Airlines egyik repülőgépe, miután összeütközött a parti őrség gépével a tokiói Haneda reptéren. Az utasszállítóról mindenkit biztonságban ki tudtak menekíteni, de a parti őrség repülőgépén, amely segélyt szállított az újévi földrengés sújtotta területre, öt ember meghalt, a kapitány volt az egyetlen túlélő, de ő is súlyos sérüléseket szenvedett.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

A borítókép illusztráció. Forrás: Shutterstock