Kínában nem az árak emelkedése a fő probléma, hanem éppen ellenkezőleg, az árak esése, a potenciális defláció. A fő oka az, hogy csökken a kereslet.
Miért csökken?
A kínai gazdaságot az utolsó évtizedben állami ösztönzőkkel túlstimulálták, fölösleges kapacitásokat építettek ki, a növekedést mindenáron generálva mesterséges ingatlanbuborékot csináltak, ami kidurrant, a cégek és a lakosság tele van hitellel, ráadásul a fiatalok munkanélkülisége 20 százalékos, évtizedes csúcson áll, és főleg a diplomások körében, mert nincs elég magasan kvalifikált munkalehetőség a gazdaságban, nem fognak futószalag mellé állni gyári munkásnak.
Az eső árak miatt a céges profitok csökkennek. Ezek a hatások arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy takarékoskodjanak és kevesebbet költsenek, amitől a gazdaság nem vagy alig növekszik. És még erre jön a megindult népességcsökkenés, a csökkenő munkaképes korú lakosság. És Kína nem olyan vonzó, mint a szabad világ, ahol a demográfiai problémákat, az elöregedést simán lehet orvosolni szabályozott bevándorlással. Ki akar egy bevándorolni egy diktatúrába…?
A jegybank már kamatot is vágott, hogy beindítsa a költekezést és növekedést, de a stimulus egyelőre nen látszik működni. A világ többi részének, ahol az infláció ugyan csökken, de még magas (USA 3%, EU 6%), annyiban jó hír, hogy a deflációba csúszó Kínából majd olcsóbban lehet árukat beszerezni, tehát a kínai gazdasági vergődés segíthet letörni az árakat máshol. Sokan az évtizedekkel ezelőtti Japánhoz hasonlítják a mostani Kínát, ahol az ingatlanbuborék kidurranása után nagyon hosszú ideig volt defláció és gazdasági pangás, folyamatos és hatástalan jegybanki stimulus mellett.
Hogy milyen irdatlan volt a kínai túlfejlesztés: a csúcsán annyi cementet használtak fel három év alatt, mint az USA száz év (!) alatt. Nos, ennek nem egy-két év a böjtje, hanem évtizedek. A kínai csoda véget ért.
Forrás: Vakmajom Facebook-oldala
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.