Kína kezében az akkumulátor-értéklánc – bányászat után

Kijelenthető, hogy napjainkra már hosszú évek óta ádáz küzdelem folyik az elektromos autógyártás terén. Úgy tűnik, hogy a legnagyobb európai és ázsiai autógyártók is letették a voksot az elektromos autózás mellett, bár véleményem szerint ez környezetvédelmi szempontból teljes mértékben megkérdőjelezhető!

Kulcskérdés, hogy az aukkumlátorgyártást és az ahhoz szükséges nyersanyagellátást ki kontrollálja. Az ázsiai óriás felelős a világ lítiumfeldolgozásának több mint feléért, a kobaltfeldolgozás kétharmadáért, a grafitfeldolgozás 70 százalékáért, és a nikkelfeldolgozás egyharmadáért a Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint – az akkugyártás legfontosabb elemei, amelyek kitermelése és hasznosítása erősen szennyező folyamat.

(A levegőben lógó szerbiai lítiumbánya-beruházás kapcsán ezzel már foglalkoztunk a HOLDBLOG-on.)

Nyersanyagfronton a bányászatban meghatározó szereplő még Oroszország, illetve a közép-afrikai országok (pl. Kongó) is. Ez utóbbi országokban Kína az elmúlt évtizedekben erős bástyákat épített ki társadalmilag igencsak megkérdőjelezhető módon, legyen szó diktátorok pénzeléséről vagy hitelezéséről, esetleg infrastruktúrális beruházásokon keresztüli tulajdonszerződésről.