Kihívások Kína előtt: nem jár örökké a demográfiai osztalék (1. rész)

Az amerikai-kínai rivalizálást gyakran leegyszerűsítjük arra az olvasatra, hogy Peking Washington nagy és erős, rendületlenül csúcsra törő kihívója a világ vezető gazdasági-politikai hatalma titulusért. Fontos megjegyezni, hogy Kína közel sem mentes a problémáktól és kihívásoktól – amelyekről viszont valahogy ritkábban lehet olvasni, kivéve az ingatlanpiac válságáról, ami rendkívül forró téma volt az elmúlt két évben. Pedig fontos lenne, hogy árnyaljuk a Kína-képünket.

A következő bejegyzéseimben kettő, kevésbé közszájon forgó problémára fogok rávilágítani.

Az ázsiai óriás kellően távol van tőlünk, valamint kellően nagy és komplex ahhoz, hogy könnyű legyen elhinni a globális csúcsra törését. Persze, ismerjük ez elmúlt két évtized eredményeit, azt a történelmi léptékben is különleges fejlődési ívet, amit Kína viszonylag rövid idő alatt képes volt bejárni.

Ha csak az alábbi ábrára vetünk egy pillantást, ami a két óriásdollárban mért GDP-jét mutatja, könnyen feltűnhet lelki szemeink előtt, ahogy pár éven belül állva hagyja az Egyesült Államokat.

Hogy így lesz-e vagy sem, azt senki nem tudja még biztosan. Majd az idő eldönti… Azonban a múlt folyamatait kivetíteni a jövőre egy klasszikus mentális torzítás, ami nagyon könnyen fals konklúziókhoz vezethet. Ezért érdemes megnézni, hogy milyen driverek hatnak a kínai GDP potenciális alakulására.

Az egyik legnyilvánvalóbb: a demográfia. Jól kutatott terület, mégis, mintha a legtöbb ember nem lenne tisztában a lenti, kínai és indiai népesség-trendeket összehasonlító ábra tanulságaival.

A 2016-ig tartó egygyermek-politika és az alacsony termékenységi ráta miatt Kína népessége az évszázad végére várhatóan megfeleződik. Persze a prognosztizált 800 millió fő még így is hatalmas szám, azonban ha mellé tesszük, hogy az USA lakossága várhatóan 400 millió fő lesz ugyanebben az időpillanatban, már egészen más összképet kapunk… Most Kína négyszer akkora lakosságszámmal bír, mint a riválisa. Az évszázad végre pedig „csak” kétszer akkorával fog.

További fontos tényező, hogy a népességen belül miként alakul a dolgozók és eltartottak aránya. A korfán látszódik, hogy jelenleg a legnépesebb populáció a 30-50 év közöttiek csoportja, ami rendkívül szerencsés arány: még nincs sok idős ember, akiket el kell tartani, az ország által megtermelt jövedelemből kicsit többet lehet fejlesztésre, beruházásokra költeni.

(Annak, akit bővebben érdekel ez az indikátor, a szakirodalomban ezt a kedvező állapotot hívják demográfiai osztaléknak.)

Azonban alig húsz év múlva nagyot fordul a felállás, amikor a ma aktív dolgozók nagyrészt nyugdíjba vonulnak, és nem nagyon lesz, aki helyettesítse őket. Így a nemzeti jövedelemből arányaiban jóval többet kell majd szociális kiadásokra fordítani, kevesebb marad beruházásra, ami tovább csökkenti a GDP potenciális növekedési rátáját.

Forrás: ENSZ

Végzetes következményekkel jár ez Kína számára?

Természetesen nem. Hasonlót láthattunk Japán esetében a ’80-as évek végén, amikor ugyanúgy egyfajta kihívó szerepben tündökölt a szigetország, azonban a demográfiai változások nem segítették az akkori status quo megdöntésében. A későbbi évtizedek növekedése nem volt annyira magas, mint amit a „japán csoda” kivetítéseként várhattunk volna.

De ezzel együtt is Japán fejlett és gazdag ország maradt, csupán a globális fontossági rangsorban csúszott lejjebb. Ezt látta-látja Kína is, valószínűleg le is vonták a megfelelő következtetéseket, így amikor az USA–Kína-rivalizálásra nézünk, ne csak a mostani számok legyenek a fejünkben, hanem érdemes tisztában lenni azzal, hogy Kína valószínűleg most van a legkedvezőbb helyzetben demográfiai szempontból.