A társadalommérnökösködés ára

Teljes összeomlásban van a kínai nők gyerekvállalási kedve. Már csak egy gyermek jut egy nőre, amikor a népességszám fenntartásához 2,1-es „arány” lenne szükséges. Emiatt a jövőben az eddig vártnál jobban és gyorsabban zuhanhat a kínai populáció: 2100-ra akár 500 millióra (!) eshet a mai 1400 millióról, ami példátlan demográfiai összeomlás, alig kezelhetőnek tűnő gazdasági problémákat fog okozni.

Forrás: WSJ, Vakmajom

És a fő ok a 40 évvel ezelőtti kommunista állami szabályozás, az egygyermek-politika bevezetése, ami egy utólag tévesnek bizonyult matematikai modellen alapult, amit egy Moszkvában végzett rakétatudós dolgozott ki, aki a várható jövőbeli demográfiára vitte át a rakétaröppálya-számításban használt kalkulációkat – akkor még attól rettegtek, hogy ha marad az akkori 3-as fertilitás, akkor 4-5 milliárdra nőhet a kínai népesség. Ezért akár erőszakkal avatkoztak be a családtervezésbe, kötelező sterilizációval és erőszakos abortusszal.

Csakhogy a modellben nem számoltak több társadalmi és gazdasági változással, például az emberek változó viselkedésével, az urbanizációval és azzal, hogy a tanult, jobb módban élő városi nők eleve, minden beavatkozás nélkül is sokkal kevesebb (vagy semennyi) gyereket akarnak mindenhol, mint a „tanulatlan falusiak”, azaz túlkorlátozták a gyerekvállalást, ami a fejlődéssel magától is csökkent volna. Ennek itt és most vannak, illetve lesznek a borzasztó következményei.

A legjobb, ha az állam egyáltalán nem szól bele olyan magánügybe, mint a gyerekvállalás. A fejlett gazdaságok, a liberális demokráciák is küzdenek demográfiai problémákkal, de messze nem ilyen nagyokkal és technológiai fejlődéssel és szabályozott bevándorlással – úgy tűnik – kezelni tudják azokat.

A kommunista diktatúra a könyörtelen beavatkozással a polgárok magánéletébe elmérnökösködte a jövőt. A diktatúra nem csupán embertelen rendszer, de gazdasági zsákutca is, mert a tervutasítással felülről próbálja irányítani az egyént, kioltja az egyéni érdekeket és elveszi az egyén szabadságát a jövője alakításában.

A merev központi állami tervek mindig elbuknak, mert a valóság bonyolultabb annál, hogy előre modellezni lehessen. Mindig beüt a váratlan, az előre nem látható – amihez a szabad társadalmak, ahol béken van hagyva az egyén, és jól tud artikulálódni a sok-sok egyéni érdek, folyamatos adaptációval alkalmazkodni tudnak.

Forrás: Vakmajom Facebook-oldala

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Borítókép: Tang Ke/VCG via Getty Images