Repedések a kínai pénzügyi rendszeren

Négy Henan tartományi bank áprilisban befagyasztotta a betétesei pénzét összesen körülbelül 6 milliárd dollár értékben, amíg „egy kritikus szoftver frissítése zajlik”. A betétesek kezdeti bizonytalansága pánikba fordult azonban, amikor megtudták, hogy a négy bank egyik jelentős részvényesét pénzügyi csalás miatt bebörtönözték a hatóságok. Néhány hónappal később hírek jelentek meg ingatlanvásárlók egy csoportjáról, akik tüntetés gyanánt felfüggesztették hitelük fizetését, mivel az otthonuk nem készült el időre. Ezek az esetek vajon egymástól független elszigetelt jelenségek, vagy egy mélyebben meghúzódó pénzügyi válság következményei – merülhet fel a kérdés.

Vidéki agrárbankok

Néhány érdekes hasonlóság fedezhető fel a négy betéteket befagyasztó bank között. Mindegyikük a Hanan tartomány kevésbé fejlett, vidéki részén működött, és leginkább a helyi farmerek agrárberuházásaihoz nyújtottak pénzügyi segítséget a múltban. Ezek a bankok a kockázatosabbnak számító pénzügyi intézmények közé tartoztak a kínai mércével, működésük ugyanis erősen korrelált a helyi agrárszektor teljesítményével. Ha az időjárás és egyéb körülmények miatt jó éve volt a gazdáknak, akkor minden szereplő profittal zárhatta az évet, amennyiben viszont szárazság és egyéb nehézségek sújtották a térséget, akkor a bank ügyfeleinek egyszerre merültek fel pénzügyi gondjai.

Az elmúlt években a fintech forradalom egy különleges lehetőséget adott ezeknek a hitelintézeteknek: az online számlanyitás és ügyfélszolgálat segítségével már nem voltak kiszolgáltatva a hozzájuk fizikai közelségben élő mezőgazdasággal foglalkozó embereknek. A tőlük távol élő, a bankot nem ismerő ügyfelek megnyerése érdekében, jelentős kamatprémiumot kínáltak azon online érdeklődők számára, akik legalább 1 évre lekötötték náluk a pénzüket. Így a vidéki bankok széles ügyfélrétegeket értek el, aminek köszönhetően, amikor a dolgok rosszra fordultak a hitelintézeteknél, a probléma szétterjedt, és nem csak a helyi közösségeket érintette.

Habár nem teljesen világos még, hogy pontosan mi történt a betétesek pénzével, nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a magas kamatprémiumot a bankok vagy extra kockázat vállalásával, vagy piramisjáték-szerű pénzügyi manipulációval érték el. Amit biztosan tudunk az, hogy körülbelül 6 milliárd dollárnyi betét hiányzik az érintett vidéki bankokból, és a kínai kormány több mint száz gyanúsítottat tartóztatott le az ügyhöz kapcsolódóan.

A betétesek helyzetét nehezíti, hogy a kínai betétbiztosítási intézet nem hajlandó fizetni a károsultaknak. Azzal érvelnek, hogy az online betétek jogilag nem számítanak bankbetétnek, a magas kamatprémium miatt ezek a betétek egyéb pénzügyi termékek, a betéteseknek pedig tisztában kellett volna lenniük azzal, hogy a kapott magasabb kamat magasabb kockázattal is jár.

A pénzügyi csalás elszenvedői több demonstrációt is tartottak, amely országos figyelmet irányított a problémára. Ennek hatásaként a betétesek megsegítésére 500 ezer jüan értékhatárig (jelenlegi árfolyamon nagyjából 28 millió forint) segítséget nyújt a központi kormányzat.

We need homes

Néhány hónappal később, valószínűleg a Henan banki demonstrációk eredményességét látva egy „We Need Homes” nevű online csoport tagjai azzal fenyegetőztek, hogy abbahagyják a felvett lakáshiteleik fizetését. Ezt az állampolgári engedetlenséget azzal indokolták, hogy valamilyen önkormányzati vagy állami garanciát szerettek volna kapni arra, hogy biztosan megépül az az ingatlan, aminek az árát ők már évekkel ezelőtt kifizették, és amin a munkálatok néhány esetben teljes mértékben leálltak.

A hazai normákkal ellentétben Kínában az új lakást vásárlók nemcsak előleget fizetnek az ingatlanfejlesztőknek, hanem sok esetben a lakás teljes árát egyben ki kell fizetniük még akkor is, ha a munkálatok épphogy csak elkezdődtek. Ehhez általában hitelt vesznek fel, aminek az a következménye, hogy a hitel kamatait már bőven az ingatlan birtokba vétele előtt fizetni kell.

Könnyen belátható, hogy ezzel a konstrukcióval az ingatlanfejlesztők óriási bevételre tudnak szert tenni egy építkezés elkezdésekor, és nem igazán érdekeltek abban, hogy a projekt időben elkészüljön, ne adj’ Isten minőségileg kifogásolhatatlan legyen. Ezt a jelentős upfront bevételt az ingatlanfejlesztők – a rendkívül felfűtött ingatlanszektornak köszönhetően – egyből egy új projekt elindítására fordították, hogy még több bevételre tegyenek szert mindaddig, amíg a lakásvásárlók hajlandóak befektetni az egyre magasabb és magasabb ingatlanárak ellenére.

A kínai ingatlanvásárlók elfogadták az első hallásra nem túl fényesen hangzó feltételeket, mivel az általános ingatlanáremelkedés mértéke bőven meghaladta a hitelre fizetett kamatokat. Az egyértelmű probléma ezzel a stratégiával azonban az, hogy csak addig működik, amíg a lakásárak emelkednek, és ingatlanpiaci lufi fújódik fel.

A „We Need Homes” csoport tagjai nem spekulánsok voltak, akik beruházásként tekintettek a megvásárolt lakásra, hanem olyan első ingatlanvásárlók, akik igenis élni szerettek volna abban a lakásban, amit évekkel korábban kifizettek. Az újlakáspiac szinte teljesen összeomlott Kínában, a bankrohamok és hitel bojkottok pedig tovább rontják a helyzetet.

A kínai sajtóban megjelent információk szerint július első két hetében 30 nagyvárosban az újlakásvásárlások négyzetméter arányosan az előző évek átlagának a felére estek vissza. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy néhány ingatlanfejlesztő bejelentette, hogy terményt is elfogadnak előlegként a lakásvásáróktól, például barackot, dinnyét vagy fokhagymát.

A kormányzat válasza

A hitelfizetés bojkottálása természetesen a kormányzat figyelmét is felkeltette: fenyegetőzni kezdtek, hogy a hitelfizetés megtagadása súlyos hosszú távú következményekkel jár majd a résztvevők számára. Hiszen amennyiben sikeres a bojkott a be nem fejezett lakások esetén, úgy félő, hogy az engedetlenség tovább terjed azokra a lakásvásárlókra, akik bár megkapták az elkészült lakást, de az ingatlan árának zuhanása miatt nem akarják a magas adósságukat kifizetni.

A központi kormányzat döntése alapján a likviditási gondokkal küszködő ingatlanfejlesztők helyett a lokális önkormányzat felelőssége lesz, hogy az el nem készült lakásprojekteket befejezéséhez a forrást előteremtsék, és segítsék a bajba jutott lakásvásárlókat. Az, hogy az önkormányzatoknak miből lesz erre pénze, még nem tiszta, hiszen a legfőbb bevételük az elmúlt években az volt, hogy ingatlanfejlesztőknek adtak bérbe hosszú távon földterületeket. Ez a bevételi csatorna pedig érthető módon szinte teljesen elapadt az ingatlanpiaci lufi kipukkadása óta.

Mind a bankrohamok mind a hitelfizetési bojkottok egy-egy mélyen meghúzódó probléma tünetei a kínai pénzügyi rendszerben. A lakásárak zuhanása az a katalizátor, ami több pénzügyi problémát is felerősít Kínában, olyanokat például mint a már említett betétbiztosítási kérdés. A pénzügyi rendszerrel összefüggő gondok azonban nem a likviditás hiányából fakadnak: az évtizedes hitelből fűtött ingatlanfejlesztési- és nem megtérülő infrastrukturális beruházások következményei.

Az eddig az asztalra került javaslatok nem oldják meg az óriási eladósodottság problémáját, csak eltolják azt egy későbbi időpontra. Pedig azok a gazdaságok, amelyek az elodázás stratégiáját választják általában sokkal súlyosabb akadályokba ütköznek hosszú távon, mint azok, ahol szembe néznek a nehézségekkel és engedik, hogy a legrosszabb helyzetben lévő szereplők csődbe menjenek, és tisztuljon a gazdaság.

A nagy számosságú hitelből finanszírozott meg nem térülő projekt veszteségét előbb-utóbb valakinek muszáj lesz lenyelnie. A pénzügyi lyukakat a központi vezetés valószínűleg extra adók kivetésével próbálja majd meg betömni. Ennek azonban az a veszélye, hogy a részletek meghatározása biztosan politikai döntés lesz, tehát a központi kormányzat határozza majd meg azt, hogy a gazdasági szereplők közül kik lesznek a nyertesek és a vesztesek.

Mostani tudásunk szerint ki fogja a rövidebbet húzni? Kire hárul majd a pénzügyi veszteség legnagyobb része?

Az, hogy az üzleti szektort extra adókkal sújtsák nem valószínű, hiszen az lassítaná a kínai fejlődést, amely amúgy sem túl erős a koronavírus-járvány utáni időszakban. A mezőgazdasági és bányász konglomerátumok sem valószínű, hogy aránytalanul osztoznak majd a terhen, hiszen Kína stratégiai fontosságúnak tartja az önellátást ezekben a szektorokban, és támogatásokkal ösztönzi a beruházásokat. Ésszerű megoldásként tehát a központi kormányzat költségvetésnek, és a legnagyobb állami bankoknak kell majd a veszteséget lenyelni, akiknek amúgy is az a feladatuk, hogy az ország gazdaságát átstrukturálják, és csökkentsék az építőipar egészségtelenül nagy súlyát.