Ami nem téma a klímakonferencián

2022. november, Egyiptom, ENSZ éghajlatváltozási konferencia (COP27). Félidős amerikai választás után, orosz-ukrán háború közben, labdarugó-világbajnokság előtt. Több téma, kevés vállalás, még kevesebb számon kérhető megállapodás. Rengeteg ellentmondás, némi bizakodás, hasonlóan az említett eseményekhez. A választáson a republikánusok reménye nem teljesült, a háborúban az agresszor várt villámgyors győzelme elmaradt. Ahogy az eddigi klímavállalások sem kerültek betartásra. A világbajnoksághoz hasonlóan sok kérdőjelet és ellentmondást mutat a klímakonferencia is. Vajon hogyan lehet a főszponzor sörgyár érdekeit és a konzervatív uralkodócsalád alkoholellenes elvárásait összhangba hozni? A túlfogyasztó ember és a főszponzor természeti környezet érdekeit hogyan hozzuk egyensúlyba? Rengeteg kérdés, amit nem látunk, amivel nem akarunk foglalkozni.

Mindannyian ugyanazon a pályán mozgunk

Ugyanazt a levegőt lélegezzük be, lőjük át kutatási, navigációs, távközlési, turisztikai, harcászati, elhárító vagy játék rakétákkal, ugyanide eregetnek a szarvasmarhák. Tágabban nézve ugyanazon az erőforráson osztoznak az olajmultik, a megújuló energiaszektor szereplői, a befektetők, az ipari felhasználók és a lakosok. A művészet értékét, piacképességét egyszerre élvezik és használják ki a múzeumlátogatók és a festményeket kellő óvatossággal leöntő klímaaktivisták. Ugyanazt az úthálózatot veszik igénybe a teherautók, a tanulóvezetők, az ámokfutók, a biciklisták, a mentők vagy a demonstráló klímaaktivisták, aminek következtében a balesetet szenvedő biciklistához nem ér oda időben a segítség. Nincs szimulált tér, gyakorlópálya, izolált ipari zóna vagy a klímaváltozástól védett természeti terület. Nincs külön múzeum a művészetért rajongóknak és a klímáért aggódóknak.

Ez a közös használat nagyon komplex kérdés, nem lehet egyértelmű ítéletet mondani az egyes szereplőkről, tevékenységükről. És nem redukálható le pusztán pénzügyi szempontra a sokféle használat összevetése: ki fizessen a fejlesztésért, fenntartásért, használatért, akadályozásért vagy rongálásért. Ahogy a klímavédelem is több annál, hogy a globális Észak fizessen-e vagy sem a globális Délnek az elmúlt két évszázad aránytalan környezeti használatért, mennyire támogassa az előbbi az utóbbit a fenntarthatóbb gazdaság és infrastruktúra fejlesztésében, vagy mekkora súllyal szerepeljen a pénzügyi jelentésekben és elemzésekben a fenntarthatóság.

Hány katari rial / korsó ártól fér meg jól a konzervatív hagyomány a szurkolók kulturált italozásával? Hány Salamon-szigeteki dollár kárpótolja az ottaniakat az emelkedő óceánba vesző szigeteikért, eltűnő országukért? Hány felbecsülhetetlen értékű festmény békén hagyása esetén becsüljük meg jobban a klímaaktivistákat? Mekkora rombolást, akadályozást kell kockáztatniuk, hogy meghalljuk, amit mondanak?

Rossz kérdések, rossz válaszok

Amiről nagyon nem esik szó, hogy elsődlegesen nem egymással van elszámolni valónk klíma és környezetvédelem terén. A természeti környezetünknek nincs bankszámlája, ügyvédje vagy akkreditált képviselője, viszont ugyanazon a pályán mozog, létezik és próbál megmaradni, amelyiken mi. Jelen van közel kétszáz ország képviselője a klímakonferencián, plusz ehhez illeszkedő arányú, félszázalékos súllyal a természeti környezetünk, miközben a függőségünk a környezetünktől hatalmas.

Egymással egyezkedünk, állapodunk meg százalékokról, engedményekről, beruházásokról, önző gazdasági érdekekről. A szarvasmarhák szellentésében már megjelenik az adótartalom, amit közvetlenül egymással számolunk el, miközben a környezeti hatást ezzel nagyon közvetve tompítjuk. Közben pedig érintőlegesen foglalkozunk csak azzal, hogy a környezetünk túlnyomó része nem tud alkalmazkodni ahhoz a tempóhoz, amivel átalakítjuk. Félszázalékosnál nagyobb súllyal nem vesszük figyelembe a természeti környezetünk szükségleteit.

Nincs globális tervünk a fenntarthatóságra

Két szemérmesen elhallgatott ellentmondás közül az egyik, hogy a külön-külön gazdasági érdekeink együttesen nagyságrendekkel fontosabbak számunkra, mint az érdekünk a természeti környezetünk megőrzésére. A másik ellentmondás, hogy külön-külön történő környezetterhelésünk, túlhasználatunk, rombolásunk összessége nagyságrendekkel meghaladja a lemondást és az erőfeszítést, amit koordináltan, közösen hajlandóak vagyunk tenni a környezet megőrzéséért, fenntartásáért és helyreállításáért. Különálló érdekek és kezdeményezések vannak, ezek összehangolásáról szól a konferencia. Az önfeledt sörözésről egy konzervatív államban. A növekedésről és a korlátlan fogyasztásról egy korlátos erőforrásokkal bíró bolygón. A nagyságrendi eltérést és a globális program hiányát a szőnyeg alá söpörjük. Pedig a globális fogyasztásunk és a természeti környezetünk erőforrásainak fenntartható használata között gyorsulva növekvő különbség határozza meg már a közeli jövőnket is. Vulkánt növesztünk a szőnyegünk alatt.

Az ENSZ nem sokkal a klímakonferencia előtt publikálta az üvegházhatású gázok kibocsátásáról szóló jelentését, amelynek a címe összefoglalja a lényegét: Záródó ablak. A jelenlegi trendek alapján a század végére 2,8 Celsius fok lesz az átlagos felmelegedés, a feltételek teljesülése melletti vállalásokkal 2,6 fok, a feltétel nélküli vállalások esetén 2,4 fok. Összehasonlításképpen a párizsi klímaegyezményben 2 fok szerepel, lehetőség szerint az 1,5 fok megcélzásával. A különbség hatalmas, mértékében és különösen hatásaiban. A jelen állapot szerint az évtized végére az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedésének az üteme csökken, nem maga a kibocsátás.

Az látszik, hogy még mindig elég sokan járnak jól a jelenlegi fenntarthatatlan gazdasági berendezkedéssel, a természeti erőforrások túlhasználatával, jóval nagyobb erő tartja fenn a gazdasági rendszert, mint amekkora erő meg akarja azt változtatni. Egyértelmű, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer fenntarthatatlan, és záros határidőn belül kiegyenlítődik a pusztuló környezet negatív hatásait elszenvedők és a még jól járók gazdasági ereje.

A kérdés, hogy vannak-e, lesznek-e kész tervek, amiket elő lehet venni a fiókból, amikor vissza akarjuk lapátolni a kitörő vulkánba mindazt a hulladékot és szennyezést, amit termelünk. A mostani klímakonferencia alapján egy halovány talán az, amiben bízhatunk. Ez a reményünk már bizonyára teljesül.

A cikk szerzője Major Imre, közgazdász