Költség-kór: a Benjamin Button-szindrómás nyugati civilizáció

Sokan érezzük úgy, hogy a megélhetésünk egyre drágább, miközben a szolgáltatások minősége nem javul. A közlekedés, az egészségügy, az oktatás, a kultúra és még sok más területen is magasabb árakat kell fizetnünk reálértelemben ugyanazért, vagy akár rosszabbért, mint korábban. Ezt a jelenséget a közgazdászok költség-kórnak hívják, és okaként a stagnáló produktivitású szektorokban dolgozók alternatív költségének növekedését jelölik meg. Nem biztos, hogy helyes ez az érvelés…

Az elmúlt 20 évben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a termékek és szolgáltatások minőség–ár-aránya folyamatosan javult a technológiaintenzív szektorokban, miközben a munkaintenzív szolgáltatások áraiban pont ellentétes irányú mozgás figyelhető meg. A közgazdászok ennek a jelenségnek nevet is adtak: költség-kór (cost disease).

A kifejezés a 2017 májusában elhunyt William Baumoltól ered, aki rámutatott egy mintára: míg a bérek emelkedése általában részben a növekvő munkatermelékenységnek tulajdonítható, a stagnáló produktivitású munkakörökben is ugyanúgy felfelé irányuló nyomás nehezedik a fizetésekre.

Baumol a vonósnégyesek példáján szemléltettei a jelenséget. A zenészek száma egy Beethovent előadó vonósnégyesben és a begyakorlásához, valamint a játszásához szükséges idő évszázadok óta nem változott, a mai zenészek mégis többet keresnek reálértelemben, mint a Beethoven-korszakban. Baumol azzal érvel, hogy a kvartettnek éppúgy szüksége van négy zenészre, mint egy félvezetőgyártó cégnek az összeszerelő munkásokra, a csapatnak emelnie kell a béreket, hogy megtartsa a tehetséget – nehogy csellistája más karrier után nézzen.

Ezt a jelenséget tapasztalhatunk az amerikai felsőoktatás területén is (egyéb területeken is feltételezhetően ez történik, azonban az adatok bősége miatt az amerikai piacot használom példának). A képen látható, hogy az amerikai felsőoktatás költsége reálértelemben 430 százalékkal nőtt 1978 óta, ez 3,2 százalékos évenkénti reál növekedés jelent!

Forrás: Bloomberg

Gondolnánk, biztos sokkal okosabb gyerekeket képeznek ezek az intézmények, és ezért emelhettek ennyivel az árak, azonban a valóságban itt is csak stagnálást figyelhetünk meg.

Forrás: Saját számítások, National Center for Education Statistics

A GRE (Graduate Record Examination): kompetenciatesz, amit a mesterszakra való felvételinél széles körben használnak az USA-ban

Mi állhat a háttérben?

A ma Baumol-féle költség-kórként ismert hatást arra használják, hogy megmagyarázzák, miért emelkednek folyamatosan az emberektől függő, alacsony termelékenységű szakmák által kínált szolgáltatások árai – mint például (elvileg) az oktatás, az egészségügy és a művészetek –, noha a szolgáltatások mennyisége és minősége, amelyet ezekben az iparágakban minden egyes dolgozó termel, nem feltétlenül tette ugyanezt.

Baumol halála után a Chicago Booth, Amerika egyik legnevesebb pénzügyi iskolája, kezdeményezése felkérte az amerikai gazdasági szakértőkből álló testületét, hogy mondjanak véleményt Baumol leghíresebb elméletéről. A megkérdezett szakértők 59 százaléka egyetért azzal, hogy „a gyártás termelékenységének növekedése a munkaigényes szolgáltatások költségének növekedéséhez vezet – mint például az oktatás és az egészségügy”.

Forrás: Booth School

Tehát a közgazdasági konszenzus az, hogy az alternatív költség megnövekedése miatt, a stagnáló produktivitású dolgozók bére is emelkedik, és ezzel magyarázható ezen munkások által előállított javak és szolgáltatások elinflálódása.

Valóban így van?

Az alábbiakban következzen néhány statisztika, ami cáfolja a neves testület megállapításait.

Mint látható 1990 és 2011 között, azaz a mobiltelefonok és internet általi „hozott” produktivitás-boomban, NEM nőtt semmivel a tanárok inflációval kiigazított bére, azaz reálbére.

Mint láthatjuk, a közoktatásban tanító tanárok bére szinte stagnált, tehát a 180 százalékos reálköltség-növekedést semennyiben sem tudta alátámasztani.

Az egészségügy területén is hasonló változások mentek végbe az USA-ban:

Mint az ábrákon láthatjuk, elszabadultak az egészségügyi kiadások. Az amerikaiak több mint négyszer többet költöttek (inflációval kiigazítva) egészségügyre 2013-ban, mint 1970-ben.

Forrás: Our World in Data

Ugyan itt meredek javulást tapasztalhatunk a szolgáltatás minőségében, hiszen a várható élettartam 71-ről 79 évre emelkedett, de érdemes megjegyezni, hogy a világ többi fejlett országának ennél sokkal nagyobb javulás volt tapasztalható a “szolgáltatás minőségében” mindezt a szolgáltatás árában kisebb növekedéssel érték el.

A szabadpiac eme veszteségeit nem foghatjuk a “bérinflációra”, mint ahogy azt Baumol megjósolta, hiszen a dolgozók bérei közel sem nőttek akkorát, hogy az “elhatékonytalanodást” megmagyarázhassák, így valahol máshol kell a magyarázatot találnunk eme szektorok “visszafejlődésére”.

A visszafejlődés nem csak a költségek elszállásában mutatkozik meg, hanem a folyamatok lelassulásában is.

Az alábbiakban mellékelek még néhány példát erre a jelenségre:

Forrsás: Statnews
Inflációval kiigazított adatok

Az ikonikus Golden Gate hídról annyian ugrottak halálukba, hogy a helyi önkormányzat úgy döntött, hálót épít a híd peremére, hogy csökkentse az öngyilkosságok számát. Nemes cél, borzasztó kivitelezés…. A hálók telepítése több mint fele annyi pénzt és több időt vett igénybe, mint az eredeti híd kivitelezése.

Jó példa még a kalifornai gyorsvasút-beruházás is: LINK.

Konklúzió

A hatékonyságcsökkenés vagy kicsit erősebb kifejezéssel élve a visszafejlődés, eme példái mögött nem az alternatív költségek növekedése áll, ez elég valószínű.

Arról, hogy a világ innovációs fellegvára, az USA és a nyugati világ többi része hogyan volt képes a pangás/visszafejlődés útjára lépni, arról a következő bejegyzésemben írok bővebben.

A bejegyzés szerzője Markovics Áron