A történelem nem feltétlenül azoknak kedvez, akik a legnagyobb várakozások közepette szállnak be. Az IPO-k többsége hosszabb távon alulteljesíti a piacot, a valódi szupernyertes vállalatok rendkívül ritkák. Miközben Elon Musk cége a jövő több billió dolláros piacaira építi növekedési történetét, a befektetőknek egy olyan kérdésre kell választ találniuk, amelyre a múlt száz év tapasztalatai szerint sincs biztos recept: vajon a SpaceX lesz a következő Amazon vagy Google, vagy csupán egy újabb, túlzott várakozásokkal övezett IPO?
A SpaceX várható tőzsdei bevezetése az elmúlt évek egyik legnagyobb befektetői eseménye lehet. A vállalat egyszerre kapcsolódik az űriparhoz, a mesterséges intelligenciához, a globális kommunikációhoz és Elon Musk személyéhez, így nem meglepő, hogy sok befektető egy újabb történelmi növekedési sztori lehetőségét látja benne. Cikkünkben azokkal a befektetői dilemmákkal foglalkozunk, amelyek ilyen helyzetekben rendszeresen felmerülnek. Szó lesz arról, hogy
miközben a valódi szupernyertes vállalatok rendkívül ritkák, az IPO-k átlagos hosszú távú teljesítménye gyakran csalódást okoz a befektetőknek.
A SpaceX esetében ráadásul az értékelést tovább nehezíti, hogy a vállalat körüli várakozások jelentős része nem a jelenlegi pénzügyi eredményeken, hanem a hosszú távú jövőképeken és több billió dolláros potenciális piacokon alapul. Miközben a SpaceX IPO-dokumentációja 28,5 billió dolláros teljes potenciális piacot vázol fel, a tényleges, konzervatívan definiált amerikai „core” űrgazdaság méretére vonatkozó becslések ennél lényegesen alacsonyabb számokat mutatnak.
Az IPO-k paradoxona
Az IPO-k egyik legismertebb jelensége, hogy az új részvénykibocsátásokat követően a részvények gyakran szokatlanul magas hozamot érnek el az első kereskedési napon. Ahogy ez az alábbi képen is látható, az 1980-2024 közötti időszakban az amerikai piacra kerülő 8325 IPO esetében átlagosan 18,9 százalék volt az első kereskedési nap átlaghozama. A technológiai vállalatok esetében (2689 IPO) ez az érték közel 20 százalék volt, míg a nem technológiai cégek (5636 kibocsátás) esetében 11,6 százalék.
Ennek, az IPO underpricingnak nevezett jelenségnek a hátterében több tényező is állhat. Részben magyarázható az információs bizonytalansággal, hiszen egy újonnan tőzsdére lépő vállalat valós értékét jóval nehezebb meghatározni, főleg a gyorsan növekvő technológiai cégek esetében. A befektetési bankok ezért sokszor tudatosan alacsonyabb kibocsátási árat választanak azért, hogy biztosítsák a sikeres értékesítést és az erős piaci keresletet. Emellett az első napi árfolyam-emelkedésnek marketingértéke is van, mert a médiában megjelenő „rakétázó IPO” pozitív figyelmet generál, ami tovább fokozhatja a befektetői érdeklődést és a részvény körüli eufóriát.

Hosszabb távon vizsgálva azonban a fenti kép megváltozik. Bár a technológiai IPO-k esetében az átlagos hároméves halmozott hozam (első kereskedési napon vásárolunk és 3 évig tartjuk) 42,3 százalék volt, a nem technológiai cégeknél már csak 19,4 százalék, a teljes mintát vizsgálva az átlagos hároméves hozam 19,1 százalékot tett ki. Bár ezek a nominális hozamok első ránézésre magasnak tűnhetnek, a kép jelentősen megváltozik, ha az IPO-k teljesítményét az adott időszak piaci hozamaival korrigáljuk. Ebben az esetben ugyanis az átlagos IPO alulteljesíti a részvénypiacot. A teljes mintát vizsgálva az IPO-k átlagosan 20,5 százalékponttal maradtak el a piac teljesítményétől hároméves időtávon. A technológiai részvények esetében az alulteljesítés jóval kisebb, 12,5 százalékpontos volt, míg a nem technológiai vállalatok IPO-i átlagosan 25,6 százalékponttal teljesítették alul a piacot.
Ha a viszonyítás nem a teljes piachoz, hanem stíluskorrigált portfóliókhoz történik (olyan vállalatokhoz, amelyek méretük, értékeltségük és egyéb fundamentális mutatóik alapján hasonló karakterisztikákkal rendelkeznek), akkor az IPO-k alulteljesítése valamelyest kisebb lesz. Ez azonban az alapvető következtetésen nem változtat. Azt láthatjuk, hogy az átlagos IPO hosszú távú, hároméves teljesítménye továbbra sem tekinthető erősnek. Tegyük ehhez hozzá azt is, hogy itt nem néhány kiragadott esetről, hanem több ezer IPO átlagos teljesítményéről beszélünk.
Vannak természetesen a hároméves időtávnál hosszabb befektetési horizontok is, és sok befektető nem néhány éves spekulációként, hanem teljes vállalati életciklusokra fektet egy-egy IPO-ba. Ebben az esetben sincs egyszerű helyzetünk.
A siker receptje továbbra is nagyrészt ismeretlen
A fő problémát az jelenti, hogy a részvénypiacon keletkező vagyon rendkívül kevés vállalatra koncentrálódik. Ha megvizsgáljuk az elmúlt közel 100 évet, azt láthatjuk, hogy a teljes amerikai részvénypiaci vagyon döntő részét mindössze 1100 vállalat hozta létre, de ezzel párhuzamosan közel 26 ezer társaság került tőzsdére az Egyesült Államokban. A részvények medián élettartama mindössze 7,5 év volt, azaz egy tipikus amerikai részvény az IPO után nem évtizedekig, hanem kevesebb mint egy évtizedig maradt a tőzsdén. Ha a New York-i tőzsdét nézzük, ma nagyjából 3500 tőzsdei társaság található a piacon, ami azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedek során megjelent vállalatok döntő többsége időközben eltűnt a részvénypiacról felvásárlás, csőd, összeolvadás vagy kivezetés következtében. Ahogy az alábbi ábrán is látható,
az 1100 kiemelkedően sikeres társaságon belül is nagyon erős a koncentráció, hiszen a tőzsdén keletkezett teljes vagyon mintegy 70 százaléka mindössze a 200 legsikeresebb, szupernyertes vállalathoz köthető.
Ez jól mutatja, hogy valójában mennyire kevés az olyan „Google-Amazon-típusú” társaság, amely hosszú távon valóban kiemelkedő részvényesi vagyonteremtővé válik. A befektetők számára pedig éppen ez jelenti az egyik legnagyobb problémát, hiszen ezeket a vállalatokat nem utólag kell felismerni, hanem előre kellett volna kiválasztani egy közel 26 ezres részvénypiaci mezőnyből.

A fenti kérdésben tovább nehezíti a befektetők helyzetét, hogy bár vannak olyan fundamentális mutatók, amelyek összefüggésbe hozhatók a 200 legsikeresebb vállalat közé történő bekerüléssel (például az erős készpénzfelhalmozás, a gyors eszköznövekedés, a magasabb profitabilitás vagy a jelentősebb K+F-ráfordítás), de ezek önmagukban csak nagyjából 10 százalékban képesek magyarázni, hogy egy vállalat bekerül-e a hosszú távon legsikeresebb cégek közé. Tehát annak ellenére, hogy a legsikeresebb vállalatoknak valóban vannak közös vonásaik, a siker döntő része tudományos módszerekkel is nehezen határozható meg, vagyis a befektető számára nagyrészt ismeretlen marad.
Ez a SpaceX IPO-ja szempontjából azért fontos, mert a vállalat első ránézésre sok olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyet a befektetők egy jövőbeli szupernyerteshez társítanak.
Gondoljunk csak az erős technológiai háttérre, a látványos növekedési sztorira, a magas innovációs képességre, a globális piacra. Csakhogy a múltbeli adatok alapján önmagában ezek megléte nem elegendő ahhoz, hogy egy befektető nagy biztonsággal meg tudja mondani, hogy a vállalat valóban a következő több évtizedes tőzsdei sikertörténet lesz-e, vagy egy rendkívül magas várakozásokkal piacra kerülő, később alulteljesítő részvény. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a SpaceX ne válhatna hosszú távon kiemelkedően sikeres vállalattá, de a historikus tapasztalatok alapján a befektetőknek érdemes óvatosan kezelniük az extrém optimista várakozásokat.
Az elemzői optimizmus csapdája
Az elemzői célárak a befektetők egyik fontos kapaszkodója, és a médiafigyelem, valamint a SpaceX mögötti erős növekedési sztori vélhetően számos optimista célárelőrejelzést is eredményez majd. Az elemzői célárakkal kapcsolatos kutatások ugyanakkor arra utalnak, hogy jobban járunk, ha ezeket piaci várakozásként vagy hangulati indikátorként kezeljük, nem pedig pontos előrejelzésként. Ennek okait az alábbi ábra foglalja össze, ahol félmillió amerikai sell-side elemzői célár találati aránya látható.
Az eredmények azt mutatják, hogy minél optimistább egy célár (minél nagyobb emelkedést vár az elemző az aktuális árfolyamhoz képest), annál kisebb valószínűséggel teljesül az előrejelzés.
A legkevésbé optimista célárak (Q1 kategória) esetében az előrejelzések közel 60 százaléka teljesült a 12 hónapos időszak végére, míg a legoptimistább céláraknál (Q5 kategória) ez az arány mindössze 19 százalék volt. Tehát éppen azok a célárak bizonyultak a legkevésbé megbízhatónak, amelyek a legnagyobb emelkedési potenciált ígérték. A teljes mintát vizsgálva, az optimizmus mértékétől függetlenül, az elemzői előrejelzések mindössze 38 százaléka teljesült a 12 hónapos időszak végére. Bár a célárak 64 százalékát az árfolyam legalább egyszer elérte az adott egyéves időszakon belül, ezek jelentős része csak átmeneti emelkedésnek bizonyult, és az árfolyam később visszaesett.

Valójában mekkora lehet az űripar?
Milyen kapaszkodókra számíthat a befektető egy olyan helyzetben, ahol az előrejelzések narratívákon, víziókon alapulnak, ahol a fundamentális mutatók magyarázóereje alacsony. Ilyen szituációkban érdemes lehet az ún. TAM (Total Addressable Market), azaz a teljes potenciálisan elérhető piac méretét megvizsgálni. Bár a SpaceX IPO-dokumentációjából egy 28,5 billió dolláros teljes potenciális piac rajzolódik ki, ennek döntő része már nem a szűken vett űriparhoz kapcsolódik.
Emiatt nehéz szétválasztani, hogy a vállalat jövőbeli bevételei a SpaceX név ellenére mekkora részben származhatnak majd tényleges űripari tevékenységből, és mekkora részben épülnek inkább kommunikációs, adat-infrastruktúra- vagy mesterségesintelligencia-alapú üzleti lehetőségekre. A SpaceX támogatói szerint ugyanakkor éppen ez jelentheti a vállalat egyik legnagyobb hosszú távú növekedési lehetőségét.
Mindenesetre a témával kapcsolatos, input-output kapcsolatokon alapuló elemzés (lásd alábbi képen) szerint a konzervatívan definiált amerikai „core” űrgazdaság teljes gazdasági lábnyoma 2030-ra körülbelül 350 milliárd dollár lehet, optimista forgatókönyv mellett pedig nagyjából 400 milliárd dollár.
A lenti ábra egy input-output modellre épülő gazdasági becslést mutat be, amely az amerikai „core” űrgazdaság várható fejlődését próbálja megbecsülni 2030-ig. A kutatás nemcsak az űripar közvetlen hatásait vizsgálta, hanem az úgynevezett közvetett gazdasági hatásokat is, vagyis azt, hogy az űripar növekedése hogyan jelenik meg más iparágakban, beszállítóknál és kapcsolódó szolgáltatásokban.

Az ábrán ezért három külön grafikon szerepel. Az első a teljes gazdasági hatást mutatja (közvetlen és közvetett hatások együtt), a második kizárólag a közvetlen hatásokat ábrázolja, vagyis magának az űriparnak a növekedését, míg a harmadik grafikon a közvetett hatásokat mutatja be, például a beszállítói láncokban vagy kapcsolódó gazdasági szektorokban megjelenő növekedést. A piros, kék és világos vonalak különböző forgatókönyveket jelölnek, ahol a kék az alapeset, a piros az optimista, a világos szaggatott vonal pedig a pesszimista forgatókönyv.
A két szürke sáv a becslések bizonytalanságát mutatja monte carlo-szimulációk alapján. A sötétebb szürke sáv az 50 százalékos valószínűségi tartományt jelzi, azaz azt a szűkebb intervallumot, ahol a szimulációk fele található. A világosabb szürke sáv a szélesebb, 80 százalékos bizonytalansági tartományt mutatja. Az ábrából alapvetően az derül ki, hogy a konzervatív definícióval számolt „core” űrgazdaság esetében is jelentős növekedés várható 2030-ig, ugyanakkor a bizonytalanság mértéke is magas. Emellett az is jól látható, hogy ezek a becslések még optimista forgatókönyv mellett is jelentősen elmaradnak a SpaceX IPO-dokumentációjában szereplő TAM-tól.
Összegezve a fentieket, a SpaceX IPO-ja könnyen lehet a következő évtized egyik legfontosabb tőkepiaci eseménye, ugyanakkor a történelmi tapasztalatok alapján a befektetőknek érdemes óvatosan kezelniük az extrém optimista narratívákat. A historikus adatok azt mutatják, hogy a valódi szupernyertes vállalatok rendkívül ritkák, az IPO-k átlagos hosszú távú teljesítménye gyakran csalódást okoz, miközben a túlzott elemzői optimizmus historikusan alacsonyabb találati aránnyal járt együtt.
A SpaceX esetében ráadásul a befektetőknek nemcsak az űripar jövőjét kell megítélniük, hanem azt is, hogy a vállalat mennyire válhat globális kommunikációs és AI-infrastruktúra szereplővé.
A szerző Nagy Attila Zoltán, Elemzésközpont.hu, PTE KTK ESG kutatócsoport
JOGI NYILATKOZAT
A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, befektetési elemzésnek, az abban foglaltak alapján a HOLD Alapkezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a HOLD Alapkezelő Zrt. felelősséget nem vállal.
