A magas, a kövér, a sovány és a kicsi ökonómiája

A mögöttünk tudott száz év legalacsonyabb amerikai elnöke Jimmy Carter volt, 177 cm-rel. Őt megelőzően és őt követően minden más amerikai elnök legalább 183 centiméteresre nőtt.

Az Egyesült Államok tekintélyes tudományos társasága, az American Pscyhological Associaton tucatnyi ehhez kapcsolódó kutatása közül egy sem akadt, amely – legalábbis számomra – ne az lett volna a végkicsengése, hogy „naná, hogy sose csináltam igazi karriert!”.

(b-j) Bush Jr., Bush Sr., Clinton és Carter elnökök
Fotó: Shutterstock

Ezzel most persze túl messzire merészkedem: Mert Magyarországon, általában Európában – komolyabb kutatások híján, tapasztalataimra támaszkodva állítom – messze nincs olyan egyértelmű összefüggés magasság és siker között, mint az Egyesült Államokban. Legalábbis a férfiak esetében.

Bejegyzésemben főszerepet osztok mindjárt a hölgyeknek, de – egocentrizmusom okán – néhány pillanatig azért még elidőznék az alacsonyság “társadalmi-politikai drámája” körül…

Szóval: a magamfajta kis növésű férfiakstatisztikailag kimutathatóanhátrányban vannak, ha fel akarnak jutni a társadalmi, az üzleti, a munkahelyi élet „létráinak” magasabb fokaira. Ez szerte a fejlett világban, beleértve Kínában, Japánban és Koreában is így van.

Mazochizmusból rendszeresen olvasom Timothy Judge-nak, a floridai egyetem professzorának és munkatársainak a témához kapcsolódó, engem újra és újra depresszióba kergető felméréseit arról, hogy például az amerikai nők többsége megbízhatóbbnak, egyenesebb jelleműeknek tartja a magas férfiakat, mint az alacsonyokat.

A nevezett egyetem ilyesfajta összefüggéseket tanulmányozó munkacsoportja egyetért azzal az – világtörténelmet behálózó – előítélet megalapozottságával, hogy a “kis-nagyemberek” rafináltabbak, törtetőbbek, mint a “nagyember-nagyemberek”, sőt mi több, az alacsony férfiak átlagos IQ-ja valamivel (nem sokkal, mégis statisztikai jelentőséggel bíróan) alacsonyabb, mint magasabb növésűeké.

A mindennapok életében pedig – ez az Egyesült Államokban mindmáig így van, bár kétségtelenül gyengülő mértékben – a lányok többsége nem kíván „szóba állni” alacsonyabb pasikkal és… a lényegek lényege:

a CEO-k és más vezetők kiválasztásánál a részvényesek, a tulajdonosok a szóba jöhetők közül a magasabbat, a jól megtermettet, a jobban kinézőt jelölik. A politikai pártok esetében egészen tiszta ez az ügy: esélye sincs elnökjelöltségre valakinek, aki 180 cm-nél alacsonyabb.

Fotó: Shutterstock

És most jöjjenek a nők! Korunk “shooting star”-jai.

Elvégre, nincs ma már az életnek egyetlen szegmense sem, ahol ne törnének – egyre kevesebb akadályba ütközni kényszerülve – előre.

E téren is – természetesen – az Egyesült Államok az avant-garde. Ott kezdődött és folyamatosan megy tovább és tovább, a nőkkel szembeni megaláztatások, ferdítések, egyenlőtlenségek teljes kibeszélése, helyrehozatala. Az első ország, ahol dúsgazdag mogulokat, politikusokat, a legbefolyásosabbak közé tartozókat egyre merészebben, egyre inkább ültetnek – a nőkkel szembeni enyhén szólva tiszteletlenségtelen viselkedésük okán – a vádlottak padjára, vetnek börtönbe.

Jelzem mellékesen, nagy Amerika-ellenességében a világ mikor veszi már észre, hogy az az ország minden téren: gazdaságban, tudományban, társadalmi kísérletezésben, öntisztulásban, problémák kibeszélésében a modern történelem abszolút avant-garde-ja? És ettől válik mind erősebbé? Leesik-e valaha is a tantusz az emberiség széles köreiben, hogy az amerikai az egyedüli társadalom, amelybe következmények nélkül bárki bármikor bárhonnan “belerúghat”, az egyetlen hely, ahol lehetséges, hogy egy elnök homályos dolgaira saját ügyvédjei derítenek fényt és ezt az egész világ nyilvánossága elé tárják? Aztán pedig az igazságügyminiszter kezdeményez vizsgálatot ellene, az elnök ellen: akinek kinevezését, saját karrierjének csúcsra kerülését köszönheti…

A jelek szerint – állítom én – Amerikát, mindent egybevetve, az teszi újra és újra az teszi az örök kiemelkedővé, a “legmagasabb országgá”, hogy minden egyes anomáliáját, negatívumát – lassan, de biztosan, szívósan – önmaga leplezi le, majd agyonbeszéli ország-világ előtt. És levonja a tanulságokat, és kezd – amit csak szükséges – újrakezdeni.

Amerika az utóbbi hónapokban megint hozzálátott egy „nemzeti konzultációhoz”–egy mindig is észlelt, de eddig szőnyeg alá söpört – már bizonyított jelenség teljes kibeszéléséhez.

A küllem és a siker közötti korreláció meghatározóan a nőket érintő anomáliájáról van most szó:

a testes, tehát a kövérnek nevezett lányok, asszonyok hátrányos megkülönböztetéséről.

A Cornell Egyetem társadalomkutatóinak, pszichológusainak az Economist amerikai kiadásában is elérhető tanulmánya, továbbá egy sor más kutatóműhely felmérése tanúsítja, hogy minden értelemben „baromi” megalázó, sőt drága, veszteséges dolog elhízott nőként élni a fejlett világban. Nem csupán Amerikában, ahol népbetegség a túlsúlyosság, hanem Nyugat-Európában is. Nők tízezreinek karrierjeit vették górcső alá a tudósok.

A lényeg összefoglalva:

a vékony, inkább magas nők tízszer esélyesebbek a komoly karrierrel kecsegtető állások betöltésére, mint a kövérkék.

Fotó: Shutterstock

– Az Egyesült Államokban évtizedek óta – aktuális jövedelmekben kifejezve – havonta átlagosan ezer-kétezer dolláros jövedelemkülönbség mutatható ki a túlsúlyos és az úgymond csinos nők közt, az előbbiek hátrányára

– A jövedelemkülönbség ebben az összefüggésben tetten érhető általánosságban Németországban, Skandináviában, mindenütt Nyugat-Európában, bár kisebb szakadékkal, mint az Egyesült Államokban

– A „jól megtermett” hölgyek mindeközben – ez persze már kevésbé tartozik a kimondottan társadalmi jellegű igazságtalanságok köréhez – minden téren több pénzbe „kerülnek”, drágábban kénytelenek élni. Mert – többségük többet eszik az átlagnál, tehát – többet költenek élelemre, mert ritkább testméretre szabott ruhákat és egyéb dolgokat kénytelenek felölteni, melyek relatív ritkaságuk okán eleve drágábbak

– Az utóbbi időkben – hiszen ez ma a nyugati világban az egyik fő döntéshozói trend – nagyon nagy számban vállalati, sőt politikai „hatalomhoz” jutott hölgyek túlnyomó többsége “jó nő”. Gondoljunk csak a szlovák elnökre, a finn, a balti kormány- és államfőkre, az alaposan lefogyott olasz miniszterelnökre, és számtalan tech- és egyéb cég viszonylag frissen kiválasztott csúcsvezetőire!

Szóval, ma mindenben, az életpályák legkülönbözőbb állomásain egyrészt jobb, mint valaha nőnek lenni, másrészt kimutathatóan a legjobb “jó nőnek” lenni. A világ egyértelműen, tudományosan igazoltan a vékonyságot jutalmazza, a kövérséget pedig bünteti.

Mellesleg – ez külön “misét” érdemelne… – a frissebb és a régebbi kutatások összegzései egy meghökkentő ellentmondásról is tanúskodnak:

tudniillik a férfiak körében semmiféle karrierhátrányt, vagy egyéb hátrányt nem szenvednek a kövérek. Náluk a magasság a lényegi sorsformáló küllemi faktor. A nőknél viszont egyaránt komoly hátrány az alacsonyság és a kövérség is.

A nők tehát terhelten – apropó: a terhességgel, illetőleg a szülés utáni gyakori elhízással megbirkózó nőkkel szemben is létezik hátrányos megkülönböztetés, akadályozó körülménynek számít ez a karrier, a siker épülésben, de most ezzel nem foglalkozom – áldozatai az emberiség megannyi irracionalitásának.

Mindezt nem lehet másként, mint kibeszéléssel, társadalmi diskurzussal, a téma „nagydobra verésével” kezelni. Erre, ráadásul globális hatással, csak egyetlen ország, az Amerikai Egyesült Államok képes.

Eközben pedigpusztán saját egészségének érdekében, járulékos haszonként pedig családja jobb boldogulásáért – aki (hölgy és férfi) teheti, igyekezzen mind többet mozogni és csak módjával enni! Cukrot, sót kihagyni, este semmit…

Citylife: miért egészségesebb a városi ember?

Zentuccio: A város – már csupán a maga térbeli szűkössége miatt is – találékonyabbá, kreatívabbá teszi az átlagembert, és egyúttal fiatalabbá is.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.