Amikor az egész kevesebb, mint a részek összege

Nagyra értékeljük az élet szinte minden területén, munkahelyen, sportban, tanulásban, amikor egy rendszer, egy csapat értékesebb, nagyobb hatékonyságra, jobb teljesítményre képes, mint a részeinek, alkotóinak közvetlen összessége, vagy mint amire a tagjai külön-külön képesek. Ehhez hasonlóan gondot jelez, ha a nagy egész kevesebb, mint a részek summája. A globális gazdasági berendezkedésünk is hordoz ilyen, együttműködési problémákra utaló jegyeket, érdemes ezeket górcső alá venni, mert nagy hatással vannak az életünkre.

Nehezen érthető ellentmondások

A nagy klímavédelmi fogadkozások és vállalások közepette döntünk CO2-kibocsátási rekordot. A megújuló energiaforrásokat árammá alakító erőművek gyorsulva emelkedő száma mellett élik reneszánszukat a szénerőművek. A globális népességnél is gyorsabban nő a munkaerőhiány. Egyre több értéket teremtünk, ezzel párhuzamosan egyre többfelé kell figyelnünk, hogy ezt az értéket megóvjuk, egyre bizonytalanabb, veszélyesebb hellyé válik a világunk – ennek kifejtése megérne egy külön bejegyzést is. Az egyre több érték mellett áramlik gyorsulva a tőke és a jövedelem az egyre több szegénytől az egyre kevesebb gazdaghoz.

A láthatáron felderengő korlátlan energiát adó fúziós energiatermelés végtelen kapacitását már előre leköti a mesterséges intelligencia. A mindennapjainkat meghatározó rengeteg kommunikációs eszköz mellett válunk egyre magányosabbá. A technológiai, gazdasági és társadalomtudományi fejlődés ellenére egyre ősibb, egyre primitívebb ellentétek okoznak feszültséget, harcot és háborút. A sok tennivaló, a temérdek megoldásra váró probléma és a rengeteg kommunikációs csatorna mellet is rohamosan romlik a nemzetközi együttműködés színvonala, ezzel furcsa párhuzamban a párkapcsolatokban is egyre kevésbé akarunk elköteleződni, felelősséget vállalni, hosszú távra tervezni. Mintha szándékosan keresnénk és keltenénk a bizonytalanságot, a feszültséget.

Az egyre kifinomultabb és mélyrehatóbb szabályozás ellenére mindent átszövőnek tűnik a korrupció. A beszállítói és értékesítési lánc fölött gyakorolt egyre erőteljesebb kontroll ellenére egyre nagyobb környezetpusztítást vállalunk az alapanyagokért és egyre több késztermék végzi rövid időn belül hulladékként. Mint az antibiotikumok esetében, minél többet, minél felelőtlenebbül használunk, annál nagyobb a hatásvesztés.

Magán- vagy közügy?

Számtalan példát láthatunk arra, hogyan válik a közügy magánérdekek martalékává, milyen módon lesz a közvagyonból egyéni gyarapodás. Ezek jellemzően helyi történetek, ahol a kevesek hasznát a szűkebb-tágabb közösség fizeti meg. A másik irányú folyamat a globális fenntarthatóság szempontjából talán még fontosabb. Hogyan lesz vagy inkább nem lesz a személyes tudásból közkincs, sokak alapvető érdekéből, elvitathatatlan emberi alapjogából közérdek? Általánosabban nézve hogyan lesz magánérdekből közügy? Az olyannyira fontos együttműködésre a magánügy-közügy kérdéskör erős hatással van, erősen és több oldalról képes azt rombolni.

A COP 28 elnöke, egyben az emirátusokbeli állami olajvállalat vezetője a mindannyiunk életét befolyásoló klímaválság elkerülését célzó megállapodásokat előkészítő megbeszéléseken olaj- és gázüzleteket is letárgyalt, nem szigorúan elválasztva az egyik legnagyobb közös érdeket az általa képviselt gazdasági társaság szempontjaitól. Korunk legnagyobb popsztárja énekel, ami kimutatható növekedést okoz a helyszínt adó ország GDP-jében, emellett magánrepülővel ingázik a szintén sokat utazó amerikai focista szerelméhez. Mind a kettő személyes tevékenység, privát cég szervezésében, ennek fényében mitől magánügy az egyik és közügy a másik, miért örülnek sokan, ha náluk is ad koncertet, és miért bírálják mások az önfeledt repkedésért? Az egyik sokaknak jó, a másik nagyon keveseknek, ez tesz különbséget?

A világ leggazdagabb embere megvesz egy magánvállalatot, a saját elképzelésére formálja, vitatható kijelentéseket tesz, másik magáncégében vitatható emberkísérletekbe kezd, miközben a saját igazgatótanácsa aggódik a kábítószer-fogyasztási szokásai miatt. Van beleszólásunk? Felelőtlenség nem véleményt alkotni és nem húzni egy határt? Döntsünk a pénztárcánkkal, bízzunk a pénzpiacok regulázó erejében?

Amerika egyik gazdag, erős személyiségű és kielégíthetetlen hatalomvágyú embere az apai örökség égetésével megkerülhetetlen politikussá válik, és politikai hatalomhoz jutva folytatja az énközpontú viselkedését. Ha elegen hisznek benne, az felmenti a bíróság elmarasztaló ítélete alól, amit azért kap jó eséllyel, mert magániratként, és nem mellesleg felelőtlenül és hanyagul kezelt fontos és titkos állami dossziékat? Nem állást foglalva a közelgő, a világ közvéleményét egyre erőteljesebben foglalkoztató, a nyilvánosságot kapó és sokakat egyre inkább megrémisztő tervek által már-már hiszterizált választási folyamatban, magát a jelenség akarom bemutatni. Hol veszti el magánügy jellegét valami és válik közüggyé? Az USA egy állam a kétszáz közül, mégis több milliárd ember számára lesz élhetetlenebb hely a bolygónk, ha az ismert elképzelések közül akár csak pár megvalósításra kerül.

Üdv a fenntarthatatlan tevékenységeket folytatók klubjában!

Addig győzzük le egymást politikailag, ideológiailag, gazdaságilag, katonailag, amíg mindannyian elveszünk. Örök elégedetlenségre kárhoztatjuk magunkat, vesztes küzdelembe hajszoljuk magunkat. Keressük a magunk hasznát, a magunk boldogulását, de az együttgondolkozás, az értelmes és érdemi kommunikáció, a megértés mellőzésével, az együttműködést a közvetlen személyes érdekünk, az egónk és a profitunk mögé sorolva rontjuk a többiek, mindannyiunk, és végül a saját helyzetünket. Kell, hogy legyen okunk erre, értelmes, tervezni és előre látni képes emberekként indokolatlanul nem rontanánk a saját sorsunkat. Erről a miértről szólnak a következő posztjaim.

A cikk szerzője Major Imre, író, közgazdász

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

A borítókép illusztráció. Forrás: Genaro Molina/Los Angeles Times via Getty Images