Egy holland áruházlánc, a Jumbo bevezette kísérleti jelleggel a Lassú Kasszát, hogy azon vásárlói részére, akik a gyors „árubepittyegés”, fizetés, viharos távozás helyett szeretnének még egy kicsit elidőzni a boltban és pár jó szót is váltani az eladóval (szertartást, szociális interakciót csinálva a vásárlásból), erre lehetőséget kapjanak.
Különösen a magányos, egyedül élő idősebbek tartanak erre igényt, de nem csak ők. Olyan kasszákat nyitott meg, ahol a vevőket nem csupán jó szóval tartják, de az árut sem olyan sebességgel olvassák le, amit az áru bepakolása közben le sem lehet követni – ami sokaknak nagyon idegesítő és frusztráló jelenség, mert azt sugallja számukra, hogy tulajdonképpen ügyetlenek és egyébként is, mit rontják itt a levegőt, mit tartják fel a sort, fizessenek és húzzanak a fenébe!
Nos, a holland lassúkasszával találkoztam már élőben hétköznapi, spanyol kivitelben. Nem kassza, hanem piaci sajtárus, olyan 6-8 ember állt sorba előttem, amiből arra következtettem, hogy 5 percnél tovább nem tarthat sorra kerülni. Nem így történt. 5 perc eltelt, a sor nem fogyott, 10 perc után sem, elkezdtem felfigyelni, mi történik ott elől.
Irgalmatlan lassúsággal zajlottak a dolgok. Ha valaki kért 20 dekát az érlelt, kemény juhsajtból, akkor csak a sajtvágó kés megtisztítása percekig tartott, közben ki tudja, miről lefetyeltek… Az idősebb, színes hajú eladó hölgy, akinek a fürtjei a szivárvány összes színében pompáztak, olyan alapossággal tisztította meg a kést, mintha a sajtvágók tisztasági világolimpiájára készülne. A lehasított sajtdarab papírba csomagolása, majd pedig zsineggel való átkötése olyan komótossággal zajlott, hogy közben a vevővel (szintén idős hölgy, gurulós kocsival) az egész hétvégi várható menüsort, és az összes, vasárnapi ebédre várható rokon hogylétét végig tudták beszélni, beleértve azt is, hogyan szokott be a kis Jose az óvodába.
Tíz percbe telt egy vevő kiszolgálása. Tíz hosszú, fecsegéssel eltöltött, kőkemény percbe.
Itt gondoltam, hogy kiszállok, mert még öten álltak előttem, az hasonló tempóval majdnem 1 óra várakozás, és még helyi banánt is szerettem volna venni, ahol szintén nagy sor volt, és annyit nem ér az egész.
Aztán hátrapillantottam. Időközben csomóan beálltak mögém, mintha itt lehetne kapni a világ legjobb kecsketúróját, vagy a legfinomabb almogrotéjét, ami paprikás-fokhagymás-olívás isteni juhtúrókrém, Gomera szigetéről. A sor nem fogyott, hanem nőtt… Na jó, lássuk, mit tud az a sajt! Elől locsogott az eladó a vevőkkel, s közben a sorban állók is fecserészni kezdtek, én a mellettem álló nyakig tetkós francia csajjal az időjárásól. A füle alatt két delfintetkó, pusziszkodnak – volt időm alaposan megfigyelni. Majd egy holland öregúrral beszéltek, kezében mercadonás szatyor, a megyekettőben játszó helyi focicsapatról, hogy mikor lesz meccse, és milyenek a kilátások.
A kilátások mindig pompásak, az élet szép, süt a nap. „Jaj, de kiváló az a paprikás sajt, kóstolja meg, fiatalember!” Ennek ismerete nélkül nem lehet teljes az élete… „Hogy honnan? Budapestről? Csodálatos város! Zoli, az autószerelő is onnan van, sokat mesélt róla.”
Valahogy eltelt az idő, tán egy óra is elszaladt, egész elveszett az időérzékem, mert egy olasz házaspárral is kellett diskurálni a spanyol étkezési szokásokról, és hirtelen nem minden kifejezés jutott eszembe olaszul. A férfi, Luigi szóval tartott, amíg a neje, akiről azt is megtudtam, hogy középiskolai tanár, és kiválóan készíti az epres tiramisut, és román takarítónőjük van, az unokaöccsük meg elszegődött hivatásos katonának. Komótosan és gyakorlatilag teljesen letarolta a boltot. Elvittek mindent, ami mozdítható, utánuk nekem csupán egyetlen dobozka gomerai almogrote maradt, így hát nem is volt kérdés, mit kérek.
„Ne haragudjon – szabadkozott az eladó – a férjem hamarosan érkezik a friss áruval, úgy negyedóra, legfeljebb fél, és újra lesz minden, megvárja itt? Vagy visszajön később? Tudja mit, hagyja azt a 3 eurót! Ezt a túrót ingyen odaadom magának, és még három receptet is elmesélek, mit kell belőle csinálni. Érti? Majd lassan mondom. Váltsunk angolra? Well. The first recipe is…”
Forrás: Vakmajom Facebook-oldala
Indulhat valami nagy Kelet-Európából?
Támad a Pepco. A lengyel alapítású, mára dél-afrikai többségi tulajdonú, olcsó ruhában és otthoni dekorban utazó láncnak már 3500 üzlete van – afféle lengyel Primark –, és 2000 új üzlettel tervezi beteríteni Németországot.