Lengyel választás: konszenzus, hogy ne Putyin legyen a Világbéke Őre

Lengyelország bármilyen összetételű vezetése – a Közel-Kelet és Ukrajna összefüggésében – egy az egyben ugyanattól retteg:

Putyinék végül globális stratégiai győzelmet arathatnak.

A szinte teljes lengyel politikai elit és lényegében az egész társadalom eme félelmét nyíltan fogalmazta meg a minap Duda köztársasági elnök:

„Az izraeli és gázai tragédia fő haszonélvezője Oroszország.”

A nyugati világban meghatározóan Lengyelország, valamint Finnország és a három balti állam képezi az Ukrajna elleni orosz agresszió ügyében a „héja tömböt”. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a háború kirobbanásának pillanatától kezdve egyenesen nyomást gyakoroltak Washingtonra, Londonra, általában az egész NATO-ra, hogy – kerül, amibe kerül –minden eszköz bevetésével „segítsük katonai győzelemre a kis Ukrajnát a gigantikus Oroszországgal szemben”, hanem arról, hogy ezen országok szabályosan „átlényegültek Lengyelországgá”.

Jómagam ezt maximálisan érzékeltem, észleltem idén nyáron Ukrajnában és a Baltikumban.

E helyeken (különösképpen persze Ukrajnában) sok lengyel katonai önkéntessel beszéltem: jobboldaliakkal, liberálisokkal, „kicsit fasisztákkal” és „nagyon baloldaliakkal”. Mind ugyanazt mondták nekem:

Putyinék célja Kelet-Európa térképének átrajzolása. Minket (értsd Lengyelországot) be akar darálni!”

Nos, ezt a véleményt hivatalos személyektől is hallottam Ukrajna után Vilniusban (Litvánia) és jóval előtte Rigában (Lettország).

De miért is tartotta szükségesnek összefüggésbe hozni az Izrael elleni terrortámadást és az ukrajnai háborút Duda elnök – a lengyelországi választási kampány véghajrájában?

Egyszerű a válasz:

Azért, mert a kettő ténylegesen összefügg egymással.   

Senki és semmi nem bizonyítja, hogy Oroszországnak, Putyinéknak bármilyen közvetlen köze lehetett a Hamasz elképesztően borzalmas akciójához. Ahhoz, aminek következményeit viszont mindenki (Putyinékat leginkább beleértve) előre megjósolhatta: tudniillik Izrael nem engedheti meg magának, hogy ne álljon szörnyű bosszút, mert ez viszont az ő egzisztenciális érdeke. Viszont tény, hogy Oroszország a legszorosabb hírszerzői és főként fegyverbarátságba keverte magát – mert kénytelen volt az utóbbi egy év katonai kudarcai okán – Iránnal. A nemzetközi terrorizmus leghatékonyabb, legrafináltabb támogatójával. Azzal az országgal, amely politikája alapjakén fogalmazza meg Izrael állam lerombolásának elősegítését. Azzal, amely – ki más – orosz fegyverekkel látja el Izrael déli határán a Hamaszt, az Iszlám Dzsihadot, északon a Hezbollahot. Ezek márpedig tényszerűen orosz rakétákkal (is) szisztematikusan lövik Izraelt.

Vissza Varsóba: Duda „középről”, Kaczynski jobbról, Tusk a européer liberális oldalról oldalon – belső viaskodások közepette is – a választásokat megelőző napokban egybehangzóan adta értésre aggodalmát, hogy a

Lengyelország számára történelmi jelentőséggel bíró orosz-ukrán háborúnak lengyel szemszögből „rossz vége” lehet.

Ugyanis a világpolitika, főként a globális média figyelmét kezdi szinte százszázalékosan az izraeli és a palesztin áldozatok drámája, a két közel-keleti élet-halál küzdelme lekötni. És ez el fog húzódni.  Beláthatatlanul.

1. A globális média-arénában, pláne a milliárdnyi ember lelkét, figyelmét, tudatát magával ragadni képes ilyen-olyan közösségi megosztó portálokon, ha a komoly, a véres nagyvilágról ma szó van, akkor az most kizárólag az izraeli-palesztin tematika. Saját háborújának a propagandacsatájában Oroszország nagyon komoly csatát látszik nyerni – tudniillik semmilyen negatív összefüggésbe se kerül hosszú napok óta.

2. Ennek mentén – a harci tényvilágban – az oroszok minden katonai fronton offenzívába kerültek, könnyebben, mint a háború során bármikor, nyomulnak előre, törik át az elsősorban pszichikai hátrányba került ukrán védvonalakat.

3. Oroszország élvezi az arab világ támogatását, jobban, mint bármikor korábban az elmúlt 20 évben. Ugyanis Putyinék (és a kínaiak) egyedüliként a nagyobb, befolyásosabb országok közül megértést mutatnak a Hamasz irányában. Azt nem nevezik agresszornak, nem nevezik terroristának. Az oroszok – propagandájukban – egyenlőségjelet tesznek a vadállati módszerekkel történt, provokálatlan mészárlás és egy olyan válaszreakció-sorozat közé, aminek egyértelmű célja, hogy a bűnösök bűnhődjenek. Csakhogy e bűnösök szabályosan maguk elé – élő pajzsként – nyomják a miattuk is nyomorba taszított ártatlan népüket, leginkább – hogy látványos legyen a közösségi médiában az izraeli pusztítás – a gyerekeket.

4. Az „orosz nép és vezére megértő magatartását” roppant nagyra értékeli a palesztinok szomorú sorsát szívén viselő nemzetközi és a – részben – évtizedek óta szisztematikusan agymosott arab világ egésze.

Az arab, általában a muszlim országok szellemi és politikai vezérei körében senki se foglalkozik immár Oroszország ukrajnai „kalandjával”. Viszont egyre hevesebben fogalmazza meg a nemzetközi muszlim fővonal:

„csak Putyin Oroszországa és Hszi Csin-ping Kínája lehet képes rendet vágni, helyre tenni Izraelt, biztosítani”, hogy – ha már Izraelt nem lehet (még) letörölni a térképről a zsidó állam mellett hozzanak létre egy életképes, nagy palesztin államot, Jeruzsálem fővárossal.

Ez utóbbit mellesleg Putyin is megfogalmazta, holott Jeruzsálemet Izrael saját örök fővárásává nyilvánította, amit az Egyesült Államok el is ismert, mellesleg gyakorlatilag a magyar kormány is. 

5. És igaz: minél inkább elnyúlik, bonyolódik – és ez óhatatlanul így is lesz – az most kitört és mélyülő izraeli-palesztin, izraeli-arab, zsidó-muszlim konfliktus – annál nagyobb az esélye, hogy Oroszország eléri eredendő „világrend megváltó” ambícióját: a világ egyik legérzékenyebb, olajban leggazdagabb, globális stratégiai szemszögből legfontosabb térségében döntő jelentőségű nagyhatalomként tud funkcionálni.

6. Amerika energiái nagyon végesek mostanában, belső politikai küzdelmek tépik szét korábban bődületes erejét, határozottságát, „világcsendőri szerepét”. Igenis reális az elnök váltás, az önmagát is marcangoló, de a törvényhozásra, még inkább magára az amerikai társadalomra komoly hatást gyakorló republikánus pártot – néhány nemzetközi politikához, világgazdasághoz értő, Amerika globális „küldetését” a világtörténelem sorsdöntő kérdéseként kezelő republikánus szellemi és politikai vezető kivételével – a nagyvilágból igazán egyedül csak Izrael érdekli. Kimondatlanul, de egyre inkább kimondva: szeretnék letudni az Egyesült Államok válláról Ukrajnát, de facto beletörődve, hogy

 „Ukrajna mindig orosz érdekszféra volt, nem kell ezen változtatni”,

 „Izrael pedig mindig Amerika legfontosabb stratégiai szövetségese volt, annak megvédése – kerül, amibe kerül – az Egyesült Államoknak is létérdeke.”

7. Lassan, de biztosan – legalábbis egyelőre – előállni látszik egy példátlanul félelmetes helyzet a világunkban: már-már reálissá válhat a következő – akár atomfegyver bevetésével járó – világháború.

Legalábbis ez az érzet kerítheti hatalmába az emberiség jelentősrészét. Oroszországnak (és Kínának) egy éppen „aktivizálódó” világszellem „oszt csak lapot” igazán.

Elérhetik, hogy ők váljanak – úgymond – a világbéke megmentőivé. Ennek azonban Oroszország irányában Ukrajna, Kína felé Tajvan feladása lehet az ára.

A szíveket világszerte ők most – szemfényvesztő képességeikkel – hatékonyabban tudják meghódítani, mint a „régi módi, pénzcentrikus, nemzetet, családot, minden igaz emberi értéket lerombolni szándékozó Amerika-világrend” hívei.

Lengyelországot (a baltiakkal és a skandinávokkal) persze mindez nem fogja meghatni, mert a bőrükre megy ez a nagy „orosz jóság”.

Várhatóan – pláne, ha az EU-ban kiemelkedő szerepre tesz szert a várhatóan Donald Tusk irányította Lengyelország – az égvilágon mindent meg fog tenni, hogy az EU – akár az esetleg Amerika nélkül – pénzt, energiát, saját fegyvert nem kímélve, semmiképpen se hagyja katonai győzelemre jutni Putyint.

Nem sok eséllyel – tegyük hozzá.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Borítókép: Plakát egy 2022. februári lengyelországi tüntetésről (Fotó: Shutterstock)