Lengyelország: az ukrán menekültek a felemelkedés kulcsai

A háború után a Lengyelországba menekült ukránok java vélhetően nem fog hazatérni: ez hatalmas gazdasági-demográfiai lehetőség az országnak. Interjú.

A háború befejezését követően a Lengyelországba menekült ukránok 60 százaléka már nem tér haza – legalábbis ezt prognosztizálják a lengyel gazdasági és politikai szakértők. A több százezer menekült ukrán gyerek 10 év múlva anyanyelvi szinten fog tudni lengyelül, megtanul angolul, potenciálisan minőségi munkaerőt jelent és várhatóan javítja az ország siralmas demográfiai helyzetét. Ennek köszönhetően a lengyel gazdaság kiváló fejlődési lehetőségek előtt áll – mondja Pawel Kaczmarczyk, a Varsói Egyetem Migrációs Politikai Kutatóközpontjának helyettes igazgatója.

Hozzáteszi: az ukránok integrációja nem mehet végbe komoly külföldi, főként uniós támogatások nélkül. Az érdemi támogatás azonban politikai szemléletváltást követel a jelenlegi kormánytól.

Zentai Péter: Elfogadja, hogy gazdasági-pénzügyi tekintetben Lengyelország továbbra is Európa egyik sikerországa? Ráadásul az ukrajnai háború nyomán akár még nagyobb sikerek várnak rá?

Pawel Kaczmarchyk: Lengyelország európai viszonylatban kétségtelenül jól vette a világjárvány első és második hullámát. 2021-ben a lengyel gazdaság teljesítménye felülmúlta az uniós átlagot, s akkor még áramlottak az országba az uniós támogatások. A munkaerőpiac kimondottan kiegyensúlyozottan funkcionált – jobban, mint a többi kelet-közép-európai államban. Nem mutatkozott sem túlfűtöttség, sem óriási munkaerőhiány, az infláció karban tartása szisztematikusan is jól működött. Ténylegesen kiemelkedtünk a régiós mezőnyből. 

Pawel Kaczmarchyk

Miért?

Az uniós támogatások folyamatosságának és főként a külföldi munkaerőnek köszönhetően.

Pedig Lengyelországban úgy tekintettek a migrációra, mint nálunk. Nemkívánatos jelenségként kezelték. Vagy nem?

Attól függ. Mi éppen arra hivatkozva nem engedtünk be közel-keleti menekülteket, migránsokat, hogy nálunk már eleve milliónyi ukrán dolgozik.

Akkor még szó sem volt ukrán menekültekről…

Persze, hogy nem. Az ukrán betelepülés a tízes évek végétől valóban az itteni magasabb munkabérekhez, a gazdasági pezsgéshez volt köthető. Csaknem másfél millió ukrán dolgozott és dolgozik nálunk mind a mai napig. Ezt a fajta munkavállalói migrációt a kormány kifelé – az Unió felé – „úgy adta el”, mint egy áldozathozatalt, mintha ugyanúgy csupán önzetlenül segítenénk szegény ukránokon, mint például Németország az arabokon. Holott valójában sem a lengyel közvélemény nagy része, sem maga a kormány sem óhajtott menedéket nyújtani igazi menekülteknek. Azoknak, akik háborúk és krízishelyzetek miatt vették útba Európát.

De legalább volt hivatkozási alapjuk…

Most aztán tényleg van hivatkozási alapunk. Az ukránok mára igazából menekültekké váltak. Az országunk elképesztő embertömegnek nyújt viszonylagos biztonságot. Felnőtteknek, öregeknek, gyerekeknek egyaránt.

A lényeg az, hogy Lengyelország sikeresen megbirkózott a nagy koronavírus-krízissel. Ugyanúgy, ahogy – szinte egyedüliként – „sérülésmentesen” jött ki 2009-ben a globális pénzügyi válságból.

Az teljesen más jellegű siker volt. 2008-09 körül az derült ki, hogy Lengyelország akkori kormánya a krízist megelőző években ügyes, kríziselhárító, válságmegelőző politikát folytatott, mindenekelőtt a pénzügyi rendszert helyezte tartósan stabil lábakra. Ellentétben más európai országokkal, bankjaink, a zlotyinkkal egyetemben, jól működtek, a nemzetközi bankválságtól függetlenül rendben funkcionáltak. Az állam jó helyre és jókor tudott a válság közepette tőkét kihelyezni.

A lengyel gazdaság kis és nagy szereplői képesek voltak ellenállni a globális pénzügyi-banki megrázkódtatásoknak, s nálunk nem okozott problémát a devizaadósság, merthogy az csekély nemzetgazdasági jelentőséggel bírt. Sem a vállalatoknak, sem a lakosságnak nem kellett komolyabb adósságterhet cipelnie. A válság csillapodását követően aztán nyugodtan élvezhettük az alacsony kamatkörnyezetet és az uniós támogatásokat. „Jókor voltunk jó helyen.”

Most azonban másról szól a siker. A mesterségesen alacsonyan tartott kamatok, a jegybank erősödő átpolitizáltsága, még inkább az állami pénzszórás hoz viszonylagos eredményeket – mint Magyarországon. Rendkívüli, nem igazán megalapozott reálbér-emelkedés következett be, a vállalati szféra támogatása mögött egyre inkább halmozódnak a politikai megfontolások. Mindennek ellenére az vitathatatlan, hogy a „felszíni eredményt” tekintve ez valóban siker, csakhogy kérészéletű. Ellentétben a 2009-es sikerünkkel, amely tartós fundamentumokra épült.

Kérészéletű ez a mostani? Úgy, mint nálunk?

Úgy, mint önöknél. Miközben ránk tör az infláció, nálunk is megy a pénzszórás a politikai népszerűség feltornászása érdekében. Nemcsak a lengyel közgazdászok nagy része, de például a JPMorgan és más nagy pénzügyi elemző óriások egyaránt 12 százalékosra prognosztizálják az idei inflációs rátát. Különösen fűti a pénzromlást, hogy az év közepén le fognak járni a vállalati és lakossági adókedvezmények, illetve teljes hatásukban érezni fogjuk a világpiaci energiaárakat.

Közben azonban egyre függetlenebbek az orosz kiszolgáltatottságtól. Ráadásul olyan példásnak tartja a Nyugat a következetes lengyel politikát a háború ügyében, hogy visszaszerezhetik a külföld jóindulatát, amelyet megtépázott a túlzottan is nacionalistának vélt kormánypolitika…

Szívesen osztanám a pozitív prognózisát, de akkor nem mondanék igazat. Való igaz, Lengyelországot méltán lehet dicsérni az orosz agresszióval szembeni kiállásáért, a több mint 2,5 millió ukrán menekült befogadásáért, de figyelmeztetnem kell az olvasóit: ne vegyenek mérget arra, hogy tartós lesz a nyugatbarát politika, pláne arra ne, hogy a kormányunk változtat azokon az álláspontokon, amelyek miatt – Magyarországgal együtt – nem jut hozzá az új uniós ciklus pénzforrásaihoz.

A világsajtó mindenesetre „ünnepli” a lengyel vezetést, mivel mertek személyesen Ukrajnába utazni, és messzemenően támogatják a putyini agresszió áldozatait.

Méltán ünnepli ezeket a gesztusokat, de ennél is fontosabb? befogadtunk 2,5 millió ukrán menekültet.

Lehet cenzúrázni az amerikai elnököt?

Joe Biden olyat improvizált Putyin és Oroszország kapcsán a varsói beszédében, ami könnyen lángba boríthatta volna az egész világot. Nem így lett.

És nem utaznak tovább, ahogy tőlünk?

Nem. Ők – legalábbis a túlnyomó részük – marad. Egyelőre.

Sem ők, sem mi lengyelek nem tudjuk felmérni persze, hogy mit hoz e tekintetben a jövő. Eddig háromszázezren mentek tovább Skandinávia, Németország és Amerika felé, ugyanennyien pedig visszatértek Ukrajnába. Leginkább ők azok a férfiak, akik hazafiságból, az életüket kockáztatva egyenesen a frontvonalra indultak vissza. Harcolni akarnak, a háborúba mentek és mennek. Közben a gyermekeik, a feleségeik, a rokonaik nálunk maradtak. Biztonságban és nagy-nagy bizonytalanságban.

Ukrán menekültek Lengyelországban, Forrás: Shutterstock

De miért maradnak és miért bizonytalanság ez számukra?

Két okból maradnak: az egyik, a többségük azt hiszi, a háború hamarosan véget ér és újraépítik az otthonaikat, várja őket a hazájuk. Tehát átmenetinek gondolják ezt a menekülthelyzetet. A másik ok, hogy sokuk jól, otthonosan érzi magát. Ahogy említettem, Lengyelországban huzamosabb ideje él, dolgozik már másfél millió ukrán. Az újonnan érkezettek nagy része tehát egy, viszonylagosan, hazainak nevezhető közegben kap menedéket. Ráadásul a lengyel kormány azt tervezi, hogy a menekülteket az otthonaikba befogadó itt dolgozó ukránokat és lengyeleket pénzügyi támogatásban részesíti.

Ez méltányolandó dolog. Olyannyira az, gondolom én, hogy ennek ragyogó demográfiai hatásai lehetnek a későbbiekben. Lengyelország az egyébként is inkább öregedő európai társadalmak között is nagyon rossz helyen áll. Az ukrán migráció – tragikus okai dacára – kimondottan jót tehet a hazámnak.

Majd meglátjuk. Még csak az orosz agresszió következményeinek tragédiájával foglalkozunk. Roppant nehéz körülmények között kell most nálunk meghúznia magát az otthonaikat elvesztett ukrán tömegeknek. Gigantikus kihívás érte az országunkat. Gondoljon bele, néhány hét alatt Varsóban hirtelen harminc százalékkal növekedett a lakosok száma!

  • A már korábban is leterhelt iskolai osztályokat elárasztják a sem lengyelül, sem angolul nem beszélő gyerekek százezrei.
  • Milliós nagyságrendű új lakossal kell megbirkóznia a kórházaknak, a rendelőknek, az egészségügyi ellátórendszerünknek.
  • A nagyvárosokban és vidéken sincsen megfelelő lakáskapacitás a teher kezelésére.
  • A közlekedési infrastruktúránk minden régióban katasztrofális állapotba került.

Viszont, hogy valami pozitívat is említsek: hosszabb távon kétségtelenül óriási lökést és gazdasági pezsgést hozhat az új migráció.

A jelenlegi, rendkívüli krízis befejezése után – úgy számolhatunk – hogy az ide érkezettek 60 százaléka Lengyelországban marad.

A gyerekek 10 év múlva anyanyelvi szinten beszélik a lengyelt, megtanulnak angolul, várhatóan a mostanihoz képest magasabb színvonalú egyetemekre járhatnak, minőségi munkaerőt jelentenek és javítják az ország valóban siralmas demográfiai helyzetét. A lengyel gazdaságnak jó esélyei lehetnek, hogy középtávon Európa élvonalába kerüljön.

Viszont az ukrán menekültek támogatásához és későbbi integrációjához itt és most uniós forrásokra, amerikai és más nyugati beruházásokra, támogatásokra van szükségünk. Akarva-akaratlanul, a történelmünk folyamán először, menekülteket befogadó országgá váltunk, és éppen ennek köszönhetően reménykedhetünk abban, hogy előbb-utóbb fel kell adnunk a befelé fordulás politikáját, vissza kell térnünk a nyugati értékrendekhez. Másként a menekülteket nem is lehet igazából integrálni – márpedig szükségünk van rájuk.

Tehetségek nélkül nincs győzelem

Egy, a saját vezetőinek öncélúsága miatt demográfiai hanyatlásra ítélt ország semmiképpen sem válhat győztessé olyanok felett, akiknél a tudás, a tehetség, a kreativitás, a mindennapok életének modernizálása a prioritás és a siker fokmérője. Nekik nem kell tartaniuk a demográfiai katasztrófától. Interjú.