Az e-mobilitás terjedése miatt fényes jövő várhat a lítiumra, mivel a „fehér aranynak” is nevezett nyersanyag a jelenlegi akkumulátorkémiák esetében egyértelműen a legfontosabb katódfémnek számít. Ugyanakkor a tavalyi kiugróan magas, 80 ezer dollár körüli árakat gyorsan letörölte a grafikonról az átmenetileg gyengülő kínai elektromosautó-kereslet és az árak felülről megközelítették a hosszú távon várható 12-15 ezer dollár per tonna szinteket. Egyből adódik a kérdés, hogy ilyen heves mozgások után milyen lítiumárakra érdemes számítani az előttünk álló időszakban. Ehhez érdemes kicsit közelebbről megérteni a nyersanyag keresleti és kínálati oldalát.
A lítiumkereslet jövőbeni alakulása alapvetően két, jelentős bizonytalanságokkal övezett tényező függvénye:
Az első, hogy az új autó értékesítések közül mekkora hányadot tesz majd ki az elektromos autók eladása. Ez erősen függ attól, hogy mennyibe kerülnek majd az elektromos hajtáslánccal rendelkező járművek a hagyományos belsőégésű motorral rendelkező társaikhoz képest, illetve milyen szabályozási környezetet alakít ki egy-egy ország.
A második faktor, hogy egy átlagos akkumulátornak mekkora lesz a lítiumigénye. Itt az új akkumulátor technológiák terjedése visz bizonytalanságot a kilátásokba. Egyes innovációk esetében csak csökkenő lítiumigényről beszélhetünk, de vannak olyan megoldások is, mint a nátrium-ion, ahol egyáltan nem lenne szükség rá.
Ennek megfelelően az előrejelzések is széles tartományban mozognak, de a legtöbb prognózis 2-3 millió tonna (lítium-karbonát egyenértékesben kifejezve) körüli kereslettel számol 2030-ra, amely a jelenlegi kitermelés három-négyszeresének felel meg. Ekkora keresletfelfutás mellett egyből adódik a kérdés, hogy a kínálat képes lesz-e alkalmazkodni. A kérdés eldöntéshez először érdemes megérteni, hogy milyen eljárásokkal tudunk az igényeknek megfelelő lítiumot előállítani.
Az akkumulátorokban lítium-karbonátot vagy lítium-hidroxidot használnak. Az utóbbi vegyületet jellemzően a magasabb nikkeltartalmú akkumulátor kémiák esetében alkalmazzák, mivel így tovább lehet javítani az akkumulátorok teljesítményét és életciklusát.
A fenti két vegyületet alapvetően kétféleképpen lehet előállítani. Az egyik módszer a sóoldatokból történő kinyerés. Ekkor a lítiumban gazdag sós vizet kiszivattyúzzák a föld alól. Majd a földfelszín felett kialakított mesterséges medencékbe helyezik, ahol egy párologtatási eljárás során 12-18 hónap után lítium-karbonátot kapunk. Ezt egy további kémiai folyamat segítségivel igény szerint lítium-hidroxiddá alakíthatjuk. A másik lehetőség a lítiumtartalmú ércek (jellemzően spodumen) bányászata. Az első feldolgozási lépésben a kitermelt fémből spodumen koncentrátumot készítenek, majd ebből egy kémiai folyamat segítségével lítium-karbonátot vagy lítium-hidroxidot állítanak elő. Látszik, hogy mindkét folyamat esetében, különösen a spodumen bányászatnál jelentős konverziós kapacitásokra van szükség. Ez bizonyos, átmeneti időszakokban lehet szűkös kapacitás, de hosszú távon aligha számítana érdemi kínálat korlátozó tényezőnek. Azonban a lítiumlelőhelyek esetében már korántsem ennyire egyszerű a képlet.
A legfrissebb adatok szerint globálisan lítium-karbonát egyenértékesben számolva nagyságrendileg 138 millió tonna tartalék érhető el, amely alapvetően még hosszú évekig elég kínálatot biztosítana. Ugyanakkor középtávon több tényező is korlátozza a termelés felfutását.
A kitermelésnek jelentős környezeti hatása van, különösen a párologtató medencékben történő lítium előállításnak. Ilyenkor a kisszivattyúzott sós víz miatt kiszáradhatnak a környező édesvíz források. Ezért sok országban heves tiltakozások övezik a lelőhelyek feltárását. Ráadásul a projektek kezdeti felfutási ideje is elég hosszadalmas lehet. Iparági becslések szerint a sóoldatokból történő elállítás esetén ez akár 7 évbe is telhet, de a lítiumtartalmú ércek bányászatánál is legalább 3-5 évről beszélhetünk. Összeségben arra lehet számítani, hogy a környezeti aggodalmak ellenére számtalan új projekt indul el a kővetkező években és a kínálat hosszabb távon képes lesz lépést tartani a kereslet drasztikus megugrásával. Ekkor pedig már egyértelműen a kitermelési és beruházási költségek határozzák majd meg a lítium áralakulását.

Az akkumulátorokban felhasznált lítiumvegyületek előállítási költsége jelentősen függ a lelőhely típusától és elhelyezkedésétől is, de jellemzően 12-15 ezer dollár per tonna világpiaci ár felett már megéri jelenleg új projektek indítani. Így nem érdemes arra számítani, hogy reál értelemben ennél sokkal magasabb árak tartósan fenn tudnak maradni. Ugyanakkor a kínálat kifejezetten lassú alkalmazkodása miatt egy-egy rövidebb időszakra drasztikusan elszakadhatunk a fenti áraktól, ahogy azt a tavalyi évben is láthattuk.
Összességben a lítium piacának keresleti és kínálati oldalát is jelentős bizonytalanságok övezik. Így más, hosszabb ideje felhasznált nyersanyagokhoz képest nagyobb mozgásokra érdemes számítani a „fehér arany” árfolyamában. Ugyanakkor a kitermelési és beruházási költségek ebben az esteben is erős vonzáspontot jelentenek az árak hosszútávú alakulásában.
Az elemzés eredetileg a VG.hu Stratégia rovatában került publikálásra, 2023. május 11-én.
Nyersanyagpiaci szuperciklus energiaátmenettel fűszerezve
Az előttünk álló tíz évben leginkább az energiaátmenet határozhatja meg nyersanyagárak alakulását. Ugyanakkor a „zöldülés” folyamatában rejlő bizonytalanságok a nyersanyag piacra jellemző adottságokkal karöltve különösen extrém mozgásokat eredményezhetnek. Így nem érdemes olyan leegyszerűsítő világképpel nekifutni ennek az időszaknak, hogy a fosszilis energiahordozók mindig rosszul teljesítenek majd, míg az akkumulátor fémek vagy a réz időzítéstől függetlenül jó befektetési célpontok lesznek.