Óriási gazdasági és geopolitikai lehetőséget jelenthet India számára, hogy az amerikai-kínai viszony megromlása, az egyre dráguló távol-keleti munkaerő, illetve az értékláncok diverzifikálása miatt a nyugati nagyvállalatok igyekeznek elköltöztetni a gyártásukat Kínából – legalábbis számos „bullish” elemzést, cikket lehetett olvasni a témában az elmúlt hetekben.
Arról, hogy tényleg eljött-e a dél-ázsiai ország Nagy Pillanata, helyet kaphat-e a legnagyobbak (Washington és Peking) asztalánál, Trembeczki Zsoltot, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértőjét kérdeztem.
A redesztináció részben hazaköltözést jelent, de az olyan alternatív célországok is vonzók lehetnek ebben a folyamatban, mint India vagy Vietnám. Új-Delhi számos ösztönzővel becsábítja a multikat – például az Apple-t –, illetve a Narendra Modi vezette kormány az idei költségvetés majd’ 20 százalékát fordítja beruházásokra (köztük infrastruktúrafejlesztésre), amelyek az iparfejlesztést segíthetik.
A Morgan Stanley előrejelzése szerint India az évtizedben a világgazdaság bővülésének egyötödét adja majd, és ezzel egyike lesz annak a három országnak, amely több mint 400 milliárd dolláros éves növekedést mutat fel, miközben lakosságszámban már idén lekörözi Kínát.
Forrás: IMF (Képernyőfelvétel)
Csonka Attila: Reális, hogy a nyugati–kínai viszony megromlásának India lesz a nyertese?
Trembeczki Zsolt: Két dimenzióban vizsgálnám a kérdést: gazdaságilag és geopolitikailag. Utóbbi szempontból véleményem szerint igen. Igaz, hogy az orosz–ukrán háború eltérő megközelítésmódja miatt India és az Egyesült Államok viszonya is nehézkes időszakot él meg, ugyanakkor mindkét nemzet számára Kína az első számú 21. századi stratégiai rivális.
Amerikai szempontból Kína elfogadhatatlan kihívást támaszt a fennálló nemzetközi rendre. India számára Kína közvetlen fenyegetést jelent:
- közös határuk közel minden métere vitatott;
- rendszeresek a kisebb fegyveres összetűzések;
- szoros a kínai-pakisztáni kapcsolat;
- távlatilag pedig nehéz feloldani azt a dilemmát, hogy Kína rászorul az Indiai-óceánon való jelentősebb haditengerészeti jelenlétre ahhoz, hogy saját nyersanyag-importját és késztermék-exportját védeni tudja, míg India számára elfogadhatatlan Kína egy időben való erős katonai jelenléte az északi közös határon (Tibet és Hszincsiang mentén), nyugaton (Pakisztánon keresztül) és délen (az Indiai-óceánon) is.
Emiatt az Egyesült Államok és India strukturálisan egymás szükségszerű stratégiai partnerei Kína ellenében, és ezt mindkét ország meghatározó politikai szereplői tudják. Miközben India sok lépése frusztrálja az amerikaiakat (köztük az oroszokkal szembeni puhaság, a szabadkereskedelemmel és szabad befektetésekkel szembeni gyanakvás, a fokozódó autoriter tendenciák), a Kínával szembeni lehetséges ellensúly-szerep felértékeli Indiát. India a világ egyetlen népességében Kínához mérhető (sőt, épp ezekben az években lehagyó) országa. Kína fejlettségi szintjének akár csak a megközelítése esetén is egy önálló globális hatalmi pólus volna.
És gazdaságilag?
Ez nehezebb kérdés. Gyakran felmerülő narratíva, hogy a nyugati-kínai viszony megromlása a Kínába irányuló befektetések lelassulásához, esetleg a befektetők Kínából történő elvándorlásához vezethetnek. Ilyen irányba hathatnak a kínai kereskedelemmel szembeni amerikai védőintézkedések (ezek a Trump-féle kereskedelmi csörték – a „háború” a retorika ellenére talán túlzás – óta, a Biden-érában sem szűntek meg), az amerikai „re-shoring” törekvések, az amerikai és kínai techno-szférák szétválása, és idővel az Európára helyeződő amerikai nyomás is.
A geopolitikai szembenállás éleződése mellett olyan trendek is ebbe az irányba mutathatnak, mint a bérek – és így a munkaerő költségének – emelkedése, a környezetvédelmi és egyéb szabályozások szigorodása, a vállalati szféra fölötti politikai kontroll szorosabbá válása, az egyre virulensebb, legfelsőbb politikai szintekről korbácsolt xenofóbia, vagy Kínának az utóbbi hetekben nagyobb sajtóvisszhangot kapott tragikus demográfiai helyzete.
Egyes vélemények szerint India – közepesen fejlett, Kínához hasonló méretű, több százmilliós fiatal, angolul beszélő munkaerővel rendelkező, demográfiailag Kínánál egészségesebb, demokratikus, a világra nyitottabb országként – képes lehet a Kína helyett új célpontokat kereső működőtőke jelentős részét bevonzani.
Fontos továbbá, hogy a 2014 óta kormányzó hindu nacionalista BJP és Narendra Modi miniszterelnök az akkori kampány óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a külföldi működőtőke beáramlását felpörgesse, különösen a gyártóiparba.
De ennek az eredménye vegyes: az FDI beáramlása 2008-ig hatalmasat nőtt, majd a 2010-es évek elejéig csökkent, aztán újra emelkedésnek indult. A növekedés jelentős volt, viszont mindvégig Kína mögött maradt abszolút értékben és GDP-arányosan is csak a 2010-es évek közepe óta mozog együtt a két ország (India 1-2 százalék körül stagnál, és ugyanide esett vissza Kína is). 2016-17 között India volt a világ leggyorsabban növekedő nagy gazdasága, de azóta az egyébként jelentősen lelassult Kína újra folyamatosan lehagyja Indiát.
Nem lehetetlen, hogy Kína befektetési célpontként való gyengüléséből India bizonyos mértékig hasznot tud húzni. Ugyanakkor India a külföldi befektetők számára – a hatalmas abszolút értékű befektetés és az 1990-es, majd a 2010-es évek második felének kétségtelen javulása ellenére – továbbra is nagyon, nagyon nehéz terep.
Miért ennyire nehéz terep?
Az indiai befektetési környezetet nehezítő faktorok listája a 2010-es évek közepe óta keveset változott (még ha a helyzet a legtöbb dimenzióban javult is). A külföldi befektetések túlszabályozása, korlátozása jelentősen csökkent. A „Make in India” kampány részeként számos szektorban eltörölték vagy jelentősen csökkentették a maximális külföldi tulajdon részarányát, illetve egyszerűsítették a kormányzati jóváhagyás folyamatát. Nőtt a digitális és az egyablakos ügyintézés szerepe. Közben a befektetők továbbra is panaszkodnak a – legfelső politikai szándéktól függetlenül, továbbra is – rendkívül bürokratikus szemléletű, akadékoskodó, büntető szándékú köztisztviselők munkájára.
(Háttér: az indiai értelmiség és államapparátus körében a függetlenség óta nagy hagyománya van az etatista, szocialisztikus, harmadik utas, befektetőkkel szemben bizalmatlan gondolkodásmódnak).
Az indiai kormány csak 2019 és 2024 között 1,4 ezer milliárd dollárt tervezett költeni infrastruktúrára (erőművekre, villamosenergia-hálózatra, utakra, vasutakra, hidakra, kikötőkre, repterekre, fejlettebb városi rendszerekre). Ugyanakkor India fizikai infrastruktúrája nagy átlagban továbbra is fejletlen, illetve rossz kondícióban van. Az utak, vasutak kapacitása a kikötők felé nem elegendő. Viszonylag gyakoriak az áramkimaradások.
A külföldi befektetők megtelepedése, beruházásai szempontjából közvetlenül, valamint az útépítések lassítása miatt közvetve is rendkívüli károkat okoz India megreformálatlan földpiaca. A földvásárlás Indiában rendívül nehézkes, a tulajdonviszonyok nyilvántartása kaotikus, a kisajátítás lassú, és egyszerre igazságtalan a régi tulajdonosokkal szemben és kiszámíthatatlan az új üzemet létesíteni igyekvő befektetők szempontjából. A kisajátításban érintett földműves közösségek sérelmeire gyakran rátelepszik a helyi – városi, körzeti, állami – pártpolitika, akkor is jelentős reputációs és politikai kockázatot jelentve, ha a jogi csatákat a befektető megnyeri. Ezeken az áldatlan állapotokon legutóbb a 2017-es földvásárlási reformkísérlet idején próbált a kormányzat javítani, a kormányzó BJP meggyőző alsóházi többsége és Narendra Modi rendkívüli népszerűsége ellenére eredménytelenül.
Mindezeknek a problémáknak a kezelését rendkívül megnehezíti India politikai-adminisztratív széttagoltsága. Az országot 2014 óta egy az addiginál erősebb, komoly felhatalmazással rendelkező, üzletbarátabb kormány vezeti, egy rendkívül népszerű, korábban Gudzsarát állam főminisztereként a befektetések vonzása és gazdasági növekedéssé konvertálása terén már bizonyított miniszterelnökkel az élen.
Számos szempontból kritikával illetném a működésüket (akárcsak a muszlim kisebbség elleni hol burkolt, hol teljesen nyílt uszítás, vagy általában a buta, jingoista nacionalizmus felkorbácsolása miatt). De a gazdaságpolitikájuk összességében pozitív irányba mutat. Miközben azonban India az alkotmányos rendszere alapján egy rendkívül centralizált szövetségi állam (vagyis „autonóm” tagállamok alkotják, amelyek fölött viszont az Egyesült Államoknál vagy Németországnál jóval erősebb a központi kormány kontrollja), a gyakorlatban a központ nehézkesen tudja az akaratát keresztülvinni, implementálni helyi szinten. A szakpolitikák gyakorlatba ültetése gyakran felemás. A központ és az egyes régiók közötti ellentét gyakran átfedésben van nyelvi-etnikai és pártpolitikai ellentétekkel; például a döntőrészt (bár egyre kevésbé kizárólag) a hindi nyelvű északi és központi államokban támogatott BJP és a dravida nyelveket beszélő, dravida pártokra és a régi Kongresszus Pártra szavazó déli államok között.
Az államok közti széttagoltságnak persze az az előnye is megvan, hogy a „demokrácia laboratóriumaiként” előre tudnak haladni olyan reformokban, amelyek központi szinten elakadnak. A földvásárlás központi reformjának 2017-es bukása ellenére például több államban javultak a viszonyok.
Összességében: véleményem szerint az, hogy India gazdaságilag mennyit tud kapitalizálni a Kína iránti befektetői lelkesedés lanyhulásán, nagyrészt nem a kínai-nyugati kapcsolatok romlásán és a Kínával szembeni nyugati-indiai stratégiai együttműködésen múlik majd, hanem azon, hogy India milyen mértékig képes folytatni saját maga megreformálását. Az üzlet valamilyen mértékben követi a zászlót, de nem minden határon túl…
Milyen szektorokban érdekelt külföldi befektetőknek vonzó célpont India?
Az indiai kormány 2014 utáni befektetés-vonzó politikájának középpontjában a gyártóipar áll, azon belül is a magas hozzáadott értéket előállító, fejlett technológiát használó iparágak.
A 2014-ben meghirdetett „Make in India” kampány részeként olyan szektorokban egyszerűsödött a külföldi befektetés, mint például:
- az autógyártás, autóalkatrészek gyártása;
- repülőgépgyártás;
- elektronikai ipar;
- biotechnológia, vegyipar;
- gyógyszeripar;
- építőipar;
- hadiipar;
- élelmiszerfeldolgozás;
- bányászat, olaj- és gázipar.
A legtöbb felsorolt területen a maximális külföldi tulajdon 100 százalékra nőtt; a néhány kivétel a hadiipar (50 százalék alatt), illetve a média és tájékoztatás (körülbelül egynegyed résznyi a maximum).
A 2020-as években aztán bevezették az úgynevezett „Production Linked Incentive”-eket (termeléshez kötött ösztönzők; gyakorlatilag a gyártóipart támogató, termeléshez kötött néhány éves szubvenció). Ez a Make in Indiához hasonló szektorokat érinti, például:
- autó- és autóalkatrész-gyártás;
- repülőgépipar;
- elektronikai ipar;
- háztartási eszközök gyártása;
- gyógyszeripar, gyógyászati eszközök gyártása;
- vegyipar;
- bányászat, fémfeldolgozás;
- megújuló energiaforrások;
- távközlés;
- textipipar.
Mindezekkel együtt: a gyártóipar részesedése az indiai GDP-ben nem nőtt (sőt, 2014 óta némiképp csökkent, 15-16 százalékról 14-15 százalékra – persze a teljes gazdaság növekedése miatt ez így is jelentős abszolút értelemben vett bővülést jelent), és a külföldi működőtőke-befektetéseket is továbbra is a szolgáltatások dominálják még úgy is, hogy az indiai statisztikákban a „távközlés” és a „kereskedelem” a szolgáltatásoktól különálló kategóriaként jelenik meg – mégis, ezek külön-külön is megelőznek bármilyen gyártóipari szektort.
Jelentős befektetési cél viszont a számítógépes szoftver- és hardveripar (különösen a szoftveripar – ez a két terület együtt 2020-ban a teljes beáramló FDI körülbelül 15 százalékát tette ki, valamivel a „szolgáltatások” mögött). Az autóipar, az építőipar, a vegyipar és a gyógyszeripar részesedése 3-4-5 százalék körül mozog.
A külföldi befektetők általában jó véleménnyel vannak a magasan képzett indiai munkaerőről (beleértve a tudásukat és az alkalmazkodóképességüket is). Kevésbé egységesen jók a visszajelzések az alacsonyabban képzett, „gyártósori” munkaerőről.
Ez segíti a magas hozzáadott értéket előállító szektorokban a befektetést, ugyanakkor kérdéseket vet fel, hogy mennyire reális a Kína által bejárt út – vagyis százmilliós nagyságrendű tömegek gyártóiparba való átáramoltatása – követése.
Azt is meg kell jegyezni, hogy Indiában szélsőséges különbség van a tőzsdén részesedést szerző külföldi tulajdonosok és a közvetlen működőtőke-befektetők védettségében. India tőkepiacai viszonylag fejlettek és függetlenül szabályozottak. A részvények külföldi tulajdonosait is jól védi a jogrendszer.
De az indiai bírósági rendszer híresen elfogult tud lenni a külföldi befektetőkkel szemben. A szerződések végrehajtása nehézkes. A bürokrácia aránytalanul terheli a közvetlen működőtőke-befektetőket és a politikai kockázat is aránytalanul nagy azok számára, akik konkrét gyárakat, beruházásokat próbálnak megvalósítani.
Magyar szempontból az exportot és importot mindkét részről gépek, gépalkatrészek, elektronikai berendezések, vegyipari termékek, orvosi eszközök és gyógyszerek dominálják. Jelentős indiai jelenléte volt a Richternek (az indiai Themis cégen keresztül). Ezen kívül néhány kisebb vízgazdálkodási cég próbálkozik Indiában gyökeret verni.
Indiát fejlett nemzetté kell tennünk a következő 25 évben – jelentette ki tavaly Narendra Modi miniszterelnök. Ennyi idő alatt leküzdhetőek az ország, a lakosság problémái (szegénység, élelmiszerbiztonság hiánya)?
A fentiek ellenére összességében mérsékelten optimista vagyok. Az idézett cél szó szerinti megvalósulása – vagyis, hogy India 25 év múlva a „fejlett országok” csoportjához tartozzon, Nyugat-Európával és Észak-Amerikával egy ligában – nyilvánvalóan nem reális. Ez rendben is van, tekintsük költői túlzásnak. Az viszont, hogy alsó-közepes fejlettségű országból India 25 év múlva egy felső-közepes jövedelmű országgá váljon, szerintem reális.
Kína egy főre jutó jövedelme talán másfél évtizede volt összevethető India mai egy főre jutó jövedelmével.
Az nem tűnik valószínűnek, hogy Új-Delhi meg tudná ismételni Peking 2000-es évekbeli kétszámjegyű éves növekedési ütemeit. Stabil 6-7 százalékos, esetleg picivel még gyorsabb növekedés mellett azonban nem érzem irreálisnak, hogy 25 éves távon India megközelítse Kína mai átlagos fejlettségi szintjét: vagyis egy a globális átlagnak körülbelül megfelelő, felső-közepes jövedelmi és humán fejlettségi szintű országgá váljon, ahol a biztonságos szociális háló kiépítése továbbra is fontos feladat, de az abszolút értelemben vett szegénység egyre csökkenő kisebbséget érint.
Arra is jelentős esély van, hogy mindeközben India több stratégiai iparágban és technológiában globálisan fontos szereplővé váljon. India jelenleg nemcsak teljes nukleáris triáddal rendelkező hatalom, de aránylag fejlett űrprogrammal is bír, amely hozzájárul a hazai gondok orvoslásához (például a mezőgazdasági termelést vagy katasztrófa-elhárítást támogató földmegfigyeléssel), és a következő egy vagy kettő évben India lesz a világ negyedik országa, amely önerőből embert juttat a világűrbe.
Tíz évvel ezelőtt Kína tudományos-technológiai fejlődését gyakran lekicsinyelték, mondván, hogy legfeljebb nyugati innovációk másolására képes. Ez ma már tarthatatlan álláspont. Hasonlóképpen, egy a jövőbeli Indiáéhoz hasonló méretű gazdaság esetén alig képzelhető el, hogy legalább egy-két kiemelt területen ne valósuljon meg hasonló felzárkózás. Ez nyilván spekuláció, de talán a tájékozott fajtából.
Az egypólusúból fokozatosan többpólusúba forduló globális világrend kétségkívül nagyobb mozgásteret és több lehetőséget biztosít India számára. Kérdés, hogy ebből a befektetők mennyit áraztak be, milyen várakozások tükröződnek már az indiai eszközök, részvények értékeltségében.
Az indiai részvénypiac hagyományosan jóval magasabb árazási szorzókon forog a többi fejlődő piaci börzéhez képest és az árazási különbség 2022 folyamán még nőtt is. Ennek több oka is van. Egyrészt, amikor a kínai részvények gyengébben szerepelnek, akkor a fejlődő piaci befektetők a globális konjunktúraciklusra kevésbé érzékeny, nagy belső piaccal rendelkező indiai gazdaság tőzsdéjére rotálnak át. Másrészt az Indiát hagyományosan jellemző magas infláció az elmúlt évben nem emelkedett tovább, ráadásul a világ többi részében eközben felgyorsult a pénzromlás üteme, így India helyzete e tekintetben relatíve javult. Végül pedig az energiaimportra szoruló ázsiai ország nagy nyertese volt a tavalyi évben az Oroszországot sújtó szankcióknak, hiszen jelentős diszkonttal tudott a korábbinál jóval nagyobb mennyiségben orosz olajat vásárolni. Így a megszokotthoz képest az általános nyersanyagár-emelkedés ellenére az indiai részvénypiac 2022-ben felülteljesítette nemcsak a fejlődő piaci részvényindexet, hanem számos fejlett börzét is.
Az indiai tőzsde rövidebb távú kilátásait árnyalja, hogy az értékeltségi mutatók jelentős befektetői optimizmust tükröznek, miközben a monetáris és fiskális szigorítás eredményeképpen várhatóan lassul majd idén a gazdaság növekedése és csökkenek a profitok. A kockázatokat negligáló túlzott befektetői várakozások veszélyeire világít rá többek között az Adani-vállalatcsoportot övező nemrég felszínre kerülő botrány is, illetve ezzel párhuzamosan az érintett eszközök soktízmilliárd dolláros gyors leértékelődése. Hosszabb távon az ország és egyben az indiai részvénybefektetések sikere azonban azon múlik, hogy képes lesz-e a gazdaságpolitika érdemben növelni a beruházásokat, részben belföldi, részben külföldi forrásokból. A kormányzat erre elkötelezettnek tűnik.
Új Afganisztán, a tálib közgazdászok és kínai vagonok országa
Nemzetgazdaságot lehet gránátalmára, görögdinnyére és pult alatt heroinra építeni? – Afganisztánról jelenéről és jövőjéről kérdeztük Dr. Wagner Pétert.
Borítókép: Narendra Modi aláír egy vendégkönyvet az indiai-pakisztáni háború Longewala Emlékhelyén (2020), Fotó: Shutterstock
JOGI NYILATKOZAT
A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, befektetési elemzésnek, az abban foglaltak alapján a HOLD Alapkezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a HOLD Alapkezelő Zrt. felelősséget nem vállal.