A chips ára a magyar infláció állatorvosi lova

A Pringles-chips egyszerre anomália és állatorvosi ló – avagy hogyan fizeted meg a drága állam felárát

Az alábbi képen a világon majd mindenhol kapható chips aktuális ára látható a spanyol Mercadonában. Éppen 1,85-re (717 Ft – 387,5-ös euróárfolyam mellett) van leárazva 2,3 euróról (891 forintról).

Forrás: Vakmajom

Magyarországon a jellemző bolti ára 1400 ft (3,6 eur), onnan szokták olykor leakciózni 1000-1200-ra, tehát úgy 50 százalékkal (!) legalább drágább. 2022 előtt a magyar ár is 800 körül volt – lásd a chipsár-evolúciós ábrán – pontosan akkor ugrott meg, amikor 2022-ben a választások utáni megszorítások keretében először megemelték a chipsadót, majd különadót vetettek ki a kiskereskedelemre.

Ennek mértéke forgalomra vetítve 4,5 százalék, ami brutális összeg, hiszen a kiskereskedők haszonkulcsa jellemzően 2-4 százalék között mozog. 100 forintból 2-4 ft (Mercadona: 100 eurócentből 2,6 cent, 2,6%) tehát a teljes kereskedői hasznot elvette és elveszi az állam, ezért árat kellett emelni. És ehhez jön még a világrekorder áfa.

Tehát amikor az Európában általában 2 eurós chipsért Magyarországon legalább 3-at, vagy többet kell fizetni, akkor a dobozonkénti felár közvetlenül az államkasszába vándorol. Nem csak chipsben, mindenben.

(Kiegészítés: nem szeretem ezt a chipset. Nem is a chips a lényeg.)

Forrás: Vakmajom Facebook-oldala

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Borítókép: Budrul Chukrut/SOPA Images/LightRocket via Getty Images