Recesszió? Stagfláció?

Nagyon sokat romlottak a magyar növekedési kilátások az elmúlt hetekben, és nem csak rövidebb, hanem hosszabb távra is.

Már év elején gyanítani lehetett, hogy a magas infláció miatt az európai és amerikai reálkeresetek is csökkenni fognak (mivel az infláció magasabb lehet, mint a nominális bérnövekedés), ami nyilvánvalóan visszaveti a fogyasztást. Az újabb energiaár-sokk miatt pedig még magasabb lesz az infláció a fejlett országokban, miközben a bérek növekedési ütemében nem valószínű változás az óvatosság miatt (sőt, a negatív sokkok inkább csökkentőek), ami azt jelenti, hogy a reálbérek a korábban vártnál is jobban fognak csökkenni, és ebből szinte egyenesen következően a lakossági fogyasztás is – amit idén már nem segít sem monetáris sem költségvetési stimulus. Rosszabb esetben ebből még recesszió is lehet Európában, de az igen erős lassulás nagyon valószínű.

Idehaza az elmúlt hónapok gigantikus költségvetési stimulusa nyilván még egy ideig hat, de ha az európai gazdaság valóban nagyon lelassul, az szép lassan ránk is kihatással lesz.

Közben a hazai infláció is nagyobb lesz a vártnál, és tartósan magasabb,

egyrészt a nemzetközi hatásoknak, másrészt a forintgyengülésnek köszönhetően. Emiatt a hazai reáljövedelmek sem nőnek úgy, mint vártuk, tehát a fogyasztás itthon is egy pár hónapos felfutás után el fog gyengülni. Eközben a magasabb kamatszint egyértelműen a fogyasztás felől a megtakarítás felé irányítja mind a vállalatokat, mind a lakosságot. A választási boom tehát gyorsan kifulladhat, de az igazi bajok csak ez után fognak jönni.

Eddig is lehetett tudni, hogy 2023-24-ben viszonylag jelentősebb költségvetési kiigazítást kell végezni, de most ez még nagyobbnak tűnik: egyrészt (akár éves több száz milliárd forinttal is) nagyobb lehet a rezsicsökkentés számlája, másrészt nagyobb lehet az MNB kamatvesztesége (szintén akár éves 100-200 milliárd többletköltség is kinéz), harmadrészt az államadósság átárazódása is gyorsabb lesz (különösen nagy kérdés a lakossági szuperállampapír sorsa, mert az de facto egy magas kamatozású, szuperrövid lejáratú állami megtakarítási számla). S ha ez nem lenne elég, akkor a korábbi oroszbarátságunk miatt most még nehezebben elérhetőnek tűnnek az eddig is visszatartott EU-s források – úgy tűnik korábban még bocsánatos bűn volt ez, de az új környezetben már lehet, hogy nem.

Tehát miután 2022 második félévében idehaza lelassulhat a fellendülés, 2023-24-ben már fájó lépéseket kellhet hoznia a költségvetésnek (2010-13 tapasztalatai alapján nagyjából elképzelhetjük mire számíthatunk, miközben a benzinár körüli szörnyű bénázás jól mutatja, mennyire felkészült erre a kormányzat), ami szintén lassítani fogja a gazdaságot – miközben a magas infláció miatt a kamatszint tartósan is fennragadhat. A tartósan magasban ragadó infláció már eddig is veszély volt, ugyanis sajnos 2018-tól egyre inkább elszabadultak az inflációs várakozások a folyamatos forintgyengülés és a túlfűtött gazdaság miatt, amit talán még idén lehetett volna kezelni egy kemény forintstabilizálással, de most ennek az esélye is elúszni látszik. Az ismét beomló forint egyre több embert győzhet meg arról, hogy a hazai pénz állandó gyengülő pályán van, ami önbeteljesítő várakozás, ugyanis a gyengébb forintra számító gazdasági szereplők árakat emelnek, az ebből kerekedő infláció pedig leértékeli a forintot, és így tovább.

Magyarországon tehát valós veszély a stagfláció-szerű helyzet megjelenése,

mert a gazdasági lassulás forintgyengülés mellett nem hoz automatikus dezinflációt.

Magasabb kamatszint, magasabb infláció, költségvetési megszorítás, és akár tartósan lelassuló gazdaság. Egyelőre ez néz ki az elmúlt napok eredményeképp idehaza – nem túl szívderítő kép. Ahhoz, hogy ez ne valósuljon meg a háború gyors lezárultára és igen hatékony monetáris-fiskális együttműködésre lenne szükség.