Emocionális vs. gazdasági kérdés
Magyar vagyok és Sportoló vagyok! Korábban profi, ma már csak amatőr. Szeretem a hazámat és büszke vagyok a sportban elért kimagasló sikereire. Büszke vagyok arra, hogy a népesség arányában a finnek után a második legtöbb érmet nyertük az újkori olimpiai játékokon és a tizedik helyen állunk az elnyert érmek számának rangsorában.
Forrás: Topendsports.com
Megértem, hogy sokan (köztük én is) nagy büszkeséggel és boldogsággal szurkolnának idehaza sportolóinkért 2024-ben. Mindezek mellett azonban úgy vélem, hogy az olimpia rendezésének kérdése egy kőkemény pénzügyi döntés, ahol gazdasági szempontokat kell előtérbe helyezni az érzelmekkel szemben. Gazdasági szempontok alapján pedig óva intem hazánkat az olimpia rendezésétől!
Portfóliókezelőként immáron 10 éve komoly felelősséggel szembesülök. Az ügyfeleink ránk bízott pénzét kell befektetni, annak értékét megőrizni, gyarapítani. Kollégáimmal nap mint nap kutatjuk az új befektetési lehetőségeket. Mélyrehatóan elemezzük őket és befektetünk, amennyiben a kockázatokat is mérlegre téve jóval magasabb hozamot érhetünk el, ha igazunk lesz, mint amennyit buknánk, ha tévedünk. Emellett diverzifikálunk, azaz sosem tartunk egy részvényből túl sokat a portfólióban, sosem hagyjuk, hogy egy specifikus negatív esemény, egy tévedés miatt túl sokat veszítsünk.
Nos „portfólió-kezelési” szempontból kijelenthető, hogy hazánk olimpia rendezése egyik kritériumunknak sem felel meg! Egyrészt a befektetés mérete hatalmas a gazdaság egészéhez viszonyítva, másrészt lehetetlen látni a végső költségeket és ezért megalapozotton bízni várt megtérülésében, arról nem is beszélve, hogy a várható bevételeket is nehéz becsülni, harmadrészt pedig sokkal nagyobbat veszíthetünk vele, mint nyerhetünk. Nem utolsósorban pedig ellehetetlenít más magasabb hozamú beruházásokat.
Mennyibe is fog ez nekünk kerülni?
Az egyik probléma, hogy sejtelmünk sincs arról, hogy mekkora lesz valójában a beruházás végösszege. A megvalósíthatósági tanulmány alapján közel 2800 milliárd forintba fog kerülni, mely a hazai GDP bő 8 (!) százaléka, azonban a korábbi rendezések esetében nemegyszer 100 százalékot meghaladó költségtúllépést is láthattunk. Esetünkben 50 százalék is súlyos lépték lenne. Unalomig emlegetett példa a 2017-es világbajnokságra épült budapesti úszókomplexum, mely végül a kezdeti becslés hatszorosából épült fel.
A költségek elszállása több okból fakadhat. Egyrészt a tanulmány az állam megrendelésére született és mivel a kormány feltehetően érzelmi alapú döntését számokkal kellett alátámasztani, ezért nyilvánvalóan nem az „óvatos” tintával íródott, hanem az optimistával.
Másrészt a kivitelezők és a beszállítók nyilván mindenhol igyekeznek majd kihasználni az állam kivitelezési kényszeréből fakadó gyenge alkupozícióját.
Harmadrészt a korrupció hazánk esetében (is) emelne a költségszinteken.
Forrás: The Oxford Olympics Study 2016: Cost and Cost Overrun at the Games
Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!
Hazánk államadóssága a GDP százalékában 75 százalék, amely csökkent ugyan az elmúlt pár évben (82 százalékon tetőzött), de még mindig nem biztosít túl nagy mozgásteret. Az olimpia bő 8 százalékos GDP-arányos költsége mellett ráadásul a Paksi Atomerőmű bővítése további 11 százalékos terhet ró hazánkra. A szokásosnál szerényebb költségelszállással együtt is könnyedén 25-30 százalékra nőhet a GDP-arányos teher. A jelenlegi magas adósságszint mellett pedig ez végzetes lehet!
Görögország példája mindenki előtt elevenen él. A hellének, a 2004-es rendezéssel tettek igen rossz lóra. Az ország nem csak ezért, de részben ezért is ment csődbe, vagyis ment volna csődbe, ha az EU, az EKB és az IMF nem sietett volna a segítségére.
Az olimpia óriási falat egy kis ország számára. Nem véletlen, hogy űrprogramja csak két-három országnak van a világon. A méretgazdaságosság nem csak egy, az elméleti közgazdászok kémcsöveibe való gondolatkísérlet. Míg Los Angeles és Párizs számára a fejlett infrastruktúra és a gazdaság mérete miatt a rendezés „csupán” egy olcsóbb szervezési feladat, számunkra egy drága építkezési projekt.
Forrás: Wikipedia
Forrás: Tranding Economics
Gazdaságunk a 2020-as években
Most minden olyan szép! Élvezzük a „kiapadhatatlan” EU-források beáramlását, a világgazdaság ciklikus felívelését, az alacsony kamatkörnyezetet, a prociklikus gazdaságpolitika előnyeit, az államadósság csökkenő szintjét és javuló szerkezetét. Most duzzadunk az erőtől! Kilábaltunk a válságból az IMF nélkül, az EU önti ránk a pénzt, bármennyire is sok minden nem tetszik Brüsszelnek.
Most nagyon bízunk magunkban! Attól félek, hogy túlságosan is. 2020 után minden bizonnyal jóval kevesebb EU-s finanszírozáshoz jutunk majd, nem csak az új ciklus, hanem a britek kilépése miatt is. A világgazdaság ciklikusságának folytán pedig 2024-ig nagy eséllyel jönni fog a gazdasági megtorpanás, akár egy komolyabb recesszió is. Zordabb világgazdasági környezetben pedig szűkülő és egyben dráguló finanszírozási helyzettel nézünk majd szembe. Ahogy pedig ilyenkor lenni szokott a költségvetésnek meg kell majd húzni a nadrágszíjat, amit mindannyian érezni fogunk a bőrünkön. Mondanom sem kell, hogy egy ilyen környezetben még nagyobb teher lenne az olimpia rendezése és vélhetően a népszerűsége is meredeken zuhanna. Erre Brazília tökéletes példa volt, melynek pont a riói olimpia évében, 2016-ban kellett súlyos recesszióval és politikai válsággal szembenéznie.
Ha pedig beüt a krach, létfontosságú, hogy legyen mozgástér és a piac hajlandó legyen minket finanszírozni, anélkül, hogy a kockázati felárunk az egekbe szökne. Emlékezzünk vissza a 2008/09-es válságra, melyből sok ország több tízszázalékos GDP-arányos államadósság-növekménnyel tudott csak kikecmeregni. Mivel alacsonyabb szintről indultak, így volt, aki finanszírozza a hitelfelvételt. Ha azonban túl nagy az adósságszint, jön a baj…
Kiszorító hatás
„A rendezéshez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések egyébként is megvalósulnának” – hangzik el sokszor, ami szerintem az egyik legnagyobb tévedés. Tanulságos lenne látni az elmúlt 20 évben tervezett állami beruházási projektlistákat és megnézni, hogy azokból mennyi és mikor valósult meg. Van egy olyan érzésem, hogy Budapest mára már a világ vezető metropolisza lenne, ha minden megépült volna, az államadósságunk pedig sztratoszférikus magasságban tanyázna…
A probléma az, hogy nincs rogyásig tele az állam kaszája, és szűkösek az addicionális hitelfelvételi lehetőségek is, így szükségszerűen ha olimpiát rendezünk (és atomerőművet építünk), másra sokkal kevesebb fog jutni. Ezért a rendezés alternatív költségével is számolnunk kell, hiszen más, permanensen magas megtérülésű beruházásokra nem marad pénz. Az elmaradt beruházások többlethozama szintén az olimpia megtérülését rontja.
Márpedig szinte bizonyosan égető strukturális beruházásokra kell majd nemet mondani. Slágertéma például az egészségügy helyzete, ahol nem csak a kórházak állapotára gondolok, melyek a „minél hosszabb és egészségesebb élet” versenyszámban egytől egyig induló lakosság esélyeit csökkentik, hanem arra is, hogy az értékteremtésükhöz mérten jócskán alulfizetett orvosi gárda megfelelő számban és megfelelő állapotban rendelkezésre álljon. De említhetem a nyugdíjasokat is, akiknek a munkaképes korúakhoz viszonyított aránya az öregedő társadalmunk miatt egyre csak növekszik. Kérdezem én, lehetséges, hogy az emiatt alulfinanszírozottá váló felosztó-kirovó nyugdíjrendszer pótlólagos kisegítésének az esélye is csökken?
Végül
Nagyon fontos látni, hogy az olimpia nem politikai, hanem közgazdasági kérdés, a gazdasági tisztánlátás pedig mindenkinek elemi érdeke. Higgyük el, ha rendeznénk is olimpiát, utána, visszatekintve nagyon kevesen mondanák azt, hogy megérte. Ez egy olyan parti, ami után nem egy napig, hanem tíz-húsz évig leszünk másnaposak.