Az energiafüggőség sokáig háttérbe szorult kérdésnek tűnt Európában, a 2022-es energiaválság azonban újra megmutatta, mekkora jelentősége van annak, hogy egy ország mennyire képes saját erőforrásokra támaszkodni. Míg egyes közép- és kelet-európai államok az elmúlt évtizedekben látványosan csökkentették importkitettségüket, mások egyre inkább külső szállítóktól függnek. A három évtizedes adatsor nemcsak a régió energiaellátásának átalakulását, hanem azt is megmutatja, hogy a technológiai döntések és a geopolitikai sokkok hatásai évtizedekre meghatározhatják egy ország mozgásterét.
Egy gazdaság sebezhetőségét nem csak az árak vagy a kamatok mérik. Egy hideg januárban például sokat elárul az is, honnan érkezik az áram és a gáz, amely a házakat fűti és az ipart működteti. Az energiafüggőség mutatója pontosan ezt számszerűsíti: azt jelzi, hogy egy ország energiafogyasztásának hány százaléka származik importból.
Minél magasabb az érték, annál inkább rászorul a gazdaság a külföldi szállításokra; a nulla körüli érték önellátást, a negatív pedig nettó exportot jelent.
A BB tengely tizenegy országában e tekintetben rendkívül széles skála rajzolódik ki: van, amelyik gyakorlatilag önellátóvá vált, máshol az energiaszükséglet kétharmada külföldi szállítóktól érkezik.
A régiós átlag három évtized alatt végül alig mozdult: 1995-ben 43,4 százalék volt, 2024-ben pedig 42,4 százalék. A kép azonban országonként rendkívül eltérő, és a stagnáló átlag mögött jelentős átrendeződések húzódnak. A 2022-es energiaválság és a következő évek költségnyomása minden országot arra késztetett, hogy újraértékelje energiaellátási szerkezetét.
Magyarország hullámzó
A jelenlegi rangsor élén Észtország áll mindössze 4,6 százalékos energiafüggőséggel, amivel gyakorlatilag az önellátás határán áll. Az észt eredmény húsz év felzárkózásának összegzett eredménye: 1995-ben még 33 százalékos importfüggőséggel rendelkezett, a 2018-as 1,2 százalékos minimumot pedig az olajpalaalapú hazai energiatermelés bővülése hozta el. A második helyen Lettország áll 29,3 százalékkal. Az ország húsz év alatt hét helyet lépett előre, miközben az importhányad 70,5-ről 29,3 százalékra csökkent, ami a régió legnagyobb mértékű javulása. Románia 30,4 százalékkal a harmadik, Csehország pedig 39,3 százalékkal a negyedik helyen áll.
A középmezőnyt Bulgária, Lengyelország, Szlovénia, Magyarország és Szlovákia alkotja, mindegyik 40 és 55 százalék közötti energiafüggőséggel.
Magyarország esetében különösen szembetűnő a hullámzás: 2019-ben a mutató még 69,7 százalékon állt – a teljes vizsgált időszak legmagasabb magyar értékén –, 2024-re viszont 48,9 százalékra csökkent, ami több mint húsz százalékpontos javulás mindössze öt év alatt.
Szlovákia hasonló dinamikát mutat: a 2019-es 69,8 százalékról 53,5 százalékra mérséklődött az importfüggőség. Mindkét ország esetében az utóbbi évek útkeresése – a hazai energiatermelés bővítése, az atomerőművek további használata és a diverzifikáltabb importforrások kiépítése – érezhetően megmutatkozik.
A rangsor másik végén Horvátország és Litvánia található. Horvátország 59,9 százalékos energiafüggőséggel a tizedik helyen áll, ami húsz év alatt jelentős romlást jelent: 1995-ben még 35,4 százalékon állt, vagyis a horvát importfüggőség közel megduplázódott. A rangsorban ez öt helynyi visszaesést jelent. Litvánia 66 százalékkal az utolsó helyen áll, ami szintén szerkezeti változásokat tükröz. 2009-ben a litván importfüggőség még csak 48 százalék volt, a 2010-es ugrás – a 75 százalék körüli szintre – az Ignalinai Atomerőmű végleges bezárásának következménye volt, amelyre 2009. december 31-én került sor. Az atomenergia kiesése egyetlen év alatt több mint 30 százalékpontos emelkedést okozott az importhányadban, és ez a hatás a mai napig érezhető.
Lengyelország exportőrből lett importőr
Lengyelország esete külön említést érdemel. 1995-ben az ország – mint a régió egyetlen tagja a teljes vizsgált időszakban – enyhén negatív energiafüggőséget mutatott: mínusz 0,2 százalékot. Ez azt jelentette, hogy Lengyelország nettó energiaexportőr volt, vagyis több energiát állított elő, mint amennyit elfogyasztott. A háttérben a hatalmas, elsősorban felső-sziléziai szénbányászat állt: az 1990-es évek elején Lengyelország évente 130–140 millió tonna kőszenet termelt, amelynek jelentős részét exportálta. A következő három évtizedben azonban a hazai szénbánya-kapacitások csökkentek, a gazdaság energiaigénye nőtt, miközben az importált szénhidrogének szerepe megerősödött. A mínusz 0,2 százalékos érték 2024-re 45,7 százalékos importfüggőséggé változott. A rangsorban Lengyelország az első helyről a hatodikra csúszott vissza, ami öt helynyi visszaesést jelent három évtized alatt.
A három évtizedes adatsor azt mutatja, hogy az energiafüggőség a BB tengelyen nem egyenes pályát követ, hanem rendre válságokra, technológiai döntésekre és ellátási útvonalakra reagál.
Az olyan szerkezeti lépések, mint az Ignalinai Atomerőmű lezárása, a lengyel szénbányászat lassú visszahúzódása vagy az észt olajpala-termelés bővülése, évtizedes hatásokat fejtenek ki. A 2022-es energiaválság újra előtérbe állította a kérdést, hogy melyik ország milyen arányban függ külföldi szállítóktól, és a legfrissebb adatok – különösen Magyarország és Szlovákia esetében – már az aktuális környezethez való alkalmazkodás első jeleit mutatják.
A BB Tengely a Baltikum és a Balkán országainak teljesítményét veti össze évtizedes távlatban.
A sorozat többi részét itt találod.