Megengedhetjük magunknak

A modern gazdaság egyik jellemzője az árubőség. A legtöbb igényre létezik megfelelő kínálat, és a gazdasági növekedéssel egyre többet engedhetünk meg magunknak. Ennek feltétele a fizetőképes kereslet, és a világ jelentős részén ez is adott. Nagyon sokan sokat teszünk a jövedelmünkért, hasznunkért, bevételünkért: tanulunk, tervezünk, kockázatot és konfliktust vállalunk, az időnket, a munkaerőnket, a kreativitásunkat, vagy éppen a fél vesénket adjuk. Sokat teszünk a megszerezhető javakért és alappal gondoljuk, hogy meg is érdemeljük azokat.

Ennek megfelelően sok mindent meg tudunk venni magunknak, tárgyat, szolgáltatást, élményt, kiváltságot. A rengeteg reklám megkönnyíti a dolgunkat, részben rengeteg információt kapunk ingyen, és még inkább a sok reklám felkelti az érdeklődésünket, űzi, hajtja a vágyainkat afelé, hogy megszerezzük azt, ami testünk-lelkünk javát szolgálja. Szintén megkönnyíti a helyzetünket a technológia haladása, egyre kifinomultabb, összetettebb, több célt elérő dolgot vagy szolgáltatást engedhetünk meg magunknak.

Mindezt pozitívan éljük meg. Értelmezhető az emberiség általános haladásaként, hogy egyre többen egyre több mindent engedhetünk meg magunknak. Tömegében ez az alacsonyabb-közepes jövedelműeknél jelentkezik, leglátványosabban a magas jövedelműeknél. Megfizethető használati tárgyak, tömegturizmus, művészeti élmények, ipari mennyiségű élelem, elérhető és megszerezhető tudás, a végtelen információáradat, a felfoghatatlan luxus – jellemzően inkább a jövedelem, a javak elosztásával vagyunk elégedetlenek, nem az elérhető javak tömkelegének létezésével.

A megfizethetőség alapja

A megfizethetőség, az elérhetőség alapja leginkább a méretgazdaságosságon alapuló költséghatékonyság. A technológia fejlődésével, egyre bonyolultabbá és érzékenyebbé válásával az egekbe emelkedő fejlesztési költségek az elegendően nagy darabszám mellett férnek csak bele az egyre kedvezőbb egységárba. Az erősen innovatív környezetből kitűnni jelentős ráfordítást igényel, amit megfelelő mennyiséggel lehet kiegyenlíteni. A tömeges szállítás teszi lehetővé, hogy számtalan termékösszetevő a világ különböző pontjairól érkezzen, hogy aztán az összeállítás különböző fázisaiban újra körbeutazza a fél világot, és még mindig megfizethető legyen. A teher- és konténerszállító hajók folyamatosan növekvő mérete, a légterek telítettsége, a légi szállítási igényekkel lépést tartani alig tudó földi kiszolgáló infrastruktúra, a közúti mobilitás töretlen fejlődése, az új szállítási technológiák megjelenése jelenti a hajtóerőt a szállítás költségének csökkenésében.

A tömegesség jellemzi a szolgáltatások nagy részét is. A közösségi média, a banki adatbázisok, a mesterséges intelligencia, a személyes adatokhoz kapcsolódó adatbányászat mind nagy számok és adatbázisok esetén működik, és hasonló vagy együttesen kezelhető adatrekordok esetén működik hatékonyan.

Egy mellékhatás

A költséghatékonyság céljának követése okoz egy mellékhatást. Jó ideje megjelent a standardizálás, ami újabban már kiterjed ránk, a fogyasztókra, a felhasználókra is. A szabványos szállítási méretek nagyban megkönnyítik és elérhetőbbé teszik a szállítást, a műszaki szabványok a termelés tömegessé válását segítik elő azáltal, hogy kevesebb féle terméket elegendő gyártani, akár szabvány- vagy formátum háborúk árán is. A tudás megosztásának tömegessé válása – az ebből eredő információbőséggel és az elkerülhetetlen feldolgozási, befogadási nehézségekkel – az életünket hathatósan segítő közösségi média elterjedésével az adatainkat és már-már a személyiségünket is standardizálja. A viselkedésünk megismerése, megértése, megjóslása – és manipulálása – algoritmusok által csak elegendően nagy adatbázis esetén éri meg. Ha kimaradunk ebből a rendszerből, akkor nagyságrendekkel nagyobb költséget veszünk a nyakunkba, jelentősen megnehezítjük az életünket és a láthatatlanná válásunkat kocáztatjuk. Inkább az adott keretek közé szorítjuk magunkat, és az egyediségünk részbeni feladásával teremtjük meg a helyzetet, amiben annyi mindent megengedhetünk magunknak.

A túl erős gazdasági érdek

Emellett nagyon jelentős gazdasági érdek fűződik a mennyiségből, tömegességből eredő költséghatékonyságot lehetővé tevő infrastruktúra fenntartásához, fejlesztéséhez és szüntelen kihasználásához. Nagyon jó bevételt és jövedelmet lehet szerezni az infrastruktúra, a gyártástechnológia, az üzleti megoldások, a tudásbázis fejlesztésével, ami lokális versenyelőnyhöz, még jobb költséghatékonysághoz vezet. Emellett a helyi közösségek, vállalkozások, államok jelentős összegeket fordítanak az infrastruktúra – közlekedési, szállítási feltételek, sofőrök, masiniszták, kapitányok és pilóták képzése, az építőipari kapacitások fenntartása, a világhálót működtető fizikai hálózat – fenntartására és bővítésére. Nincs megállás, mindez sok erőforrást igényel, ugyanakkor komoly előnyt is jelent. Jelenleg a közös cél, az elérhető költséghatékonyság sokkal nagyobb gazdasági érdek, mint a külön-külön fenntarthatósági érdekeink összessége.

Az infrastruktúra fenntartása nem csak erős, de globális gazdasági érdek is. Ahogy nem indul el az egész kitermelési, finomítási, szállítási és értékesítési gépezet azért, hogy megtankoljuk a kocsinkat vagy befűtsük a lakásunkat, ugyanígy nem fog leállni akkor sem, ha inkább biciklizünk vagy alternatív módon érjük el a kellő komfortot az otthonunkban. Kezd túlnőni rajtunk és önjáróvá válni az infrastruktúra fenntartása és az infrastruktúra állandó kihasználásával elérhető költséghatékonyság. Egyénileg, cégként, régióként és országként is nagyon mérsékelt a ráhatásunk, és nagyon nehéz helyzetbe hozzuk magunkat, vállalkozásunkat vagy szűkebb-tágabb területünket, ha lemondunk erről a költséghatékonyságról, nagyságrendekkel drágább lesz az életünk, ha nem engedjük meg magunknak az infrastruktúra állandó kihasználását.

Valamit nem látunk

Nem látjuk – vagy nem akarjuk észrevenni –, hogy egyfelől a globális infrastruktúra fenntartása, bővítése, fejlesztése és állandó kihasználása a természeti erőforrások állandó alulértékelésével, ezeknek a kárára tehető meg. A természetből származó alapanyag, a természeti környezettől elvett terület, a természet felvevőképessége szerepel a legkisebb súllyal a kalkulációkban, miközben ezek a legkevésbé pótolható erőforrások.

A másik összefüggés, amit nem látunk, hogy ugyan az egységnyi szállítás, internetezés, építés, fejlesztés költsége egyre csökken, de a globális ár, amit meg kell fizetnünk, növekszik. Ahogy a tortánk nem lesz nagyobb attól, hogy több felé szeleteljük, a globális környezetterhelésünk sem lesz kisebb attól, hogy többfelé osztjuk, többen használjuk ki az egyre növekvő kapacitásokat.

Az érem két oldala az egyre megfizethetőbb egységár és az egyre inkább fenntarthatatlan teljes termelés. Sok mindent megengedhetünk magunknak külön-külön, de mindezt együtt a természeti környezetünk nem bírja ki.

A cikk szerzője Major Imre, közgazdász

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.