Aki felelősen gondolkodik a jövőjét illetően, biztosan feltette már magának a kérdést, hogy mennyi pénzt tegyen félre a nyugdíjra. Ennél talán egy fokkal még izgalmasabb a címben megfogalmazott kérdés.
A válaszadást nem a tőkepiaci hozamok elemzésével kell elkezdenie, hanem saját magában. A fő kérdés ugyanis, hogy mennyi pénz elég? Könnyűnek tűnik a kérdés, de korántsem az. Ennek fő oka, hogy az ember szinte mindig az aktuális helyzeténél szeretne jobbat, többet. Az igények gyakran az épülő megtakarítással együtt nőnek és új cél születik. Egyszerűen ilyenek vagyunk.
Tehát ha tudatosan készülünk arra, hogy mikortól nem kell dogoznunk többet, először is próbáljuk meg megválaszolni magunkban a kérdést: mennyi pénz elég? Milyen életszínvonalnál nem kell több a hátralévő életemben?
Ha rendelkezésünkre áll a válasz, akkor pontosítsuk a kérdést! Mennyi a megcélzott életszínvonal fenntartásához szükséges éves költés?
Ebbe az átlagos költésbe számoljunk bele mindent, ami várt és tervezzünk valamennyire a váratlan kiadással is. Például ha 5 évente autót akarunk cserélni, akkor a régi és az új autó ára különbségének egyötödével növeljük meg éves átlagos költési tervünket. Ha hosszú távra tervezünk, akkor számoljunk az ingatlanunk amortizációjával is, stb.
Nemrég olvastam egy érdekes cikket a „4%-os szabályról”. Az író szerint, ha tudjuk az éves költésünk értékét, akkor elég megszoroznunk azt 25-tel, hogy megkapjuk azt a megtakarítási szintet, ami egy életre elegendő lesz úgy, hogy a tőke soha sem fogy el. A logika emögött egyszerűen annyi, hogy ebben az esetben a teljes megtakarításunknak éppen 4%-a lesz az éves költésünk. Vagyis ez a módszer két erős feltevés megvalósulása mellett valóban működik:
- Megtakarításunkat sikerül hátralévő életünk alatt éves 4 százalék REÁLhozammal (azaz a mindenkori inflációt 4 százalékkal meghaladó hozammal) gyarapítanunk.
- Hátralévő életünkben nem változik éves költésünk (pontosabban pusztán az inflációval nő évről évre).
Ha ez a kettő feltétel megvalósul, akkor valóban jól működik a 4%-os elv. Ha elég hosszú hozamokat nézünk, akkor azt látjuk, hogy a négy százalék reálhozam komolyabb kockázatvállalás mellett sikerülhet csak és valóban hosszú távú befektetői gondolkodással. Hiszen az állampapírokkal, bankbetétekkel nem fogunk 4 százalékkal az inflációt meghaladó hozamot elérni. És nyilván komolyan változtat a szorzószám értékén, ha nem 4, hanem 3 százalék reálhozammal számolunk. Hiszen 4 százalék esetén 25-tel kell szoroznunk az éves költésünket, 3 százaléknál már 33,3-mal, 2 százaléknál pedig 50-nel.
Az éves költés mértékének reálváltozatlansága a tervezés nagyon precíz voltát feltételezi. Nyilván minél idősebbek vagyunk, annál könnyebben tervezzük ezt a számot, hiszen annál inkább megszereztük már az életünkhöz szükséges ingatlan(oka)t, gyerekeink sem szorulnak annyira a támogatásunkra. Ezért könnyebb tervezni az éves költést, kevesebb a váratlan kiadás.
Ha igazán körültekintőek vagyunk a tervezésnél és jól fektetjük be megtakarításunkat, akkor éves szinten jó eséllyel valóban elérhető a 2-4 százalékos reálhozam (mi a Concorde Alapkezelőnél vért izzadunk érte nap mint nap, de nagyjából ez a megcélzott hozam az elmúlt 23 évben teljesíthető volt).
Vagyis ha rendelkezésünkre áll az éves költésünk 25-50-szerese befektethető megtakarításként (ennek nem része a saját élvezetünkre használt ingatlan(ok) értéke), akkor fejben elkezdhetünk készülni a nyugdíjra. Addig azonban nem igazán gondolkodhatunk ezen (sajnos).
Egy egyszerű példával élve, az, aki éves szinten 10 millió forintot költ, 250-500 millió forintos megtakarítással kell rendelkezzen a „biztos” nyugdíjhoz.
A konkrét számokon túl több fontos tanulsága is van a történetnek:
- az éves költésünk mértéke nagyságrendekkel tudja befolyásolni a valós nyugdíjkorhatárunkat. Ha kevesebbel is megelégszünk, akkor sokkal hamarabb mehetünk nyugdíjba. Az előző példa szerint éves 10 milliós költésnél 250-500 millió forintra van szükségünk, éves 9 millió forintos költéshez „csak” 225-450 millió forintnyi megtakarítás szükséges.
- ha nem akarunk egyáltalán kockázatot vállalni, akkor az 50-szeres szorzó is alábecsüli a szükséges megtakarítás mértékét, főleg az elkövetkezendő pár évre nézve, amikor is szinte minden állam és jegybank (aki megteheti) arra fog törekedni, hogy az infláció alatti állampapírhozamai legyenek. Vagyis még a 2 százalékos reálhozam sem lesz elérhető biztonságos eszközzel.
- jelentősen változtat a modellen, ha ahelyett, hogy a végtelenségig meg akarjuk őrizni eredeti megtakarításunkat, elfogadjuk, hogy a megtakarításunk egy részét feléljük halálunkig. Nyilván ezzel is jelentősen tud csökkenni a szükséges szorzószám, itt azonban várható életkorunkkal is érdemes kalkulálnunk.
- ha valamilyen oknál fogva éves 4 százalékos reálhozamnál jobb eredményre vagyunk képesek megtakarításunk kezelésekor, akkor a 25-ös szorzót jelentősen csökkenthetjük. No persze ez már nem könnyű terep, hiszen ahhoz jó eséllyel olyan kockázatokat kellene vállalnunk (80 éves korunkban is), amit komoly tapasztalat és befektetői tudás nélkül nem biztos, hogy bárkinek is javasolnék (sokaknak még azzal sem).
Összefoglalva tehát a fentieket, létezik egész egyszerű becslés a címben feltett kérdésre. Bár a válasz sokakat kedvetleníthet el első hallásra, mégis fontos tisztában lennünk azzal, mire kell figyeljünk, amikor a nyugdíjunkat tervezzük, főleg akkor, ha az állami nyugdíj mértéke és egyáltalán megléte egyre kérdésesebbé válik. Mindemellett talán a legfontosabb gondolat, hogy minél korábban tudatosan kezdjünk el félretenni a munka szempontjából inaktív éveinkre és időben kezdjük el megismerni azokat a módokat, ahogyan a megtakarításunkat reálhozammal tudjuk befektetni, mert ezek használata nélkül jó eséllyel szépen lassan elértéktelenedik az, amit hosszú éveken keresztül félretettünk.
A privatvagyonkezeles@hold.hu e-mail címen elér, amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez.