Mennyit is ér egy futballjátékos?

Elkezdődött az uborkszezon, amely minden meglepetés ellenére a futball rajongóinak kedvenc időszaka, hiszen megnyílik az átigazolási ablak, amiben hihetetlen összegekért váltanak klubot egyes játékos. A korábbiakban már értekeztem a legnagyobbak vonzerejéről és arról, hogy mégis miért éri meg hihetetlen összegeket fektetni bizonyos sztárokba. Az alábbiakban gorcső alá kerül a játékosok árának változása, valamint az is, hogy mi befolyásolja az árcédulák összegét, illetve hogyan és kik igyekeznek mérni ezeket az összegeket.

Bevezetés a játékoskeringőbe

Az idei nyáron már biztosan történt három olyan említésre méltó esemény, amely egyrészt dominóhatást is gyakorol a piacra, másrészt jól mutatja a legnagyobbak domináns erejét. A Liverpool 75 millió euróért szerződtette a keltető-ligának tekinthető portugál bajnokságból Darwin Nunez támadót. Az összeg különböző feltételek teljesülése esetén a 100 millió eurót is elérheti. A labdarúgásban egyre gyakoribb, hogy a klubok egyéb opciókat rejtenek el a szerződésben, amely a későbbiekben növelheti egy játékos vételárát. Ilyen lehet az elnyert bajnoki cím vagy az Aranylabda helyezéseken elért különböző pozíciók.

Nunez mellett Erling Haaland klubváltása alighanem a legnagyobb szenzációnak tekinthető. A norvég sztárcsatár esete ugyanakkor némileg egyedi. A világ futballjának talán legtündöklőbb csillaga, a CIES legutóbbi kutatása szerint 153 millió eurót ér. A Manchester Citybe viszont mégis mindössze 60 millió euróért érkezett, hiszen a Borussia Dortmund együttese úgy szerezte meg játékjogát, hogy egy szemmel láthatóan kellemes összegért távozhat a klubtól.

Hogy ennek mégis mi értelme így? Éppen az, hogy a Dortmund meg sem tudta volna szerezni Haalandot, ha nem ilyen feltételek mellett próbálkozik meg elcsábítani. A befektetés még így is remeknek bizonyult. 2,5 év alatt ugyanis 89 mérkőzésen 86-szor talált az ellenfelek kapujába a támadó és az akkori 20 milliós vételár szinte nevetségesnek tűnik ezért a teljesítményért. Most Manchester kék felén azt várják a támadótól, hogy az áhított Bajnokok Ligája serleghez segíti a klubot, lehetőleg többször is.

A harmadik fontos pont Kylian Mbappé maradása, aki 2025-ig hosszabbított a PSG-vel. Ezzel összességében egy 450 millió eurós (!) szerződést kötöttek meg felek. Mbappé csupán a maradásért 100 millió eurót kaphat, majd a későbbiek folyamán még 50 milliót a fizetése mellé és a korábbi egyesületének is juthat 35 millió euró. A korábbi feltétel ugyanis úgy szólt, hogy szerződéshosszabbítás esetén ennyi jár az AS Monaco csapatának. A La Liga nem is nézte jó szemmel az ellenséges lépést, hiszen a Real Madrid jó ideje dolgozott azon, hogy a francia támadó országot váltson. A spanyol szövetség feljelentéssel fenyegetőzött annak kapcsán, hogy a párizsiak mégis miből képesek a Financial Fair Play szabályai szerint kigazdálkodik ezt a komoly összeget.

A későbbiekben talán megenyhülnek a felek, hiszen a Real Madridnál pontosan tudják, hogy egy-két éven belül egy továbbra is nagyon jó korban lévő és kiemelkedő játékost tudnának szerezni, aki egy jó 6-8 éves periódusban tarthatná a legmagasabb szinten a királyiakat. Cristiano Ronaldo kilenc madridi szezonjából négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, és Mbappé egy hasonló teljesítmény reményében akár azt a 200 milliós árcetlit is megérhetné a Bajnokok Ligája legutóbbi győztesének.

Hogyan mérik az árat?

Igen nehézkes ezt a kérdést megválaszolni, hiszen természetesen a klubok beletehetnek kivásárlási árat a szerződésekbe. Ezeket gyakran meg is teszik, általában felfoghatatlanul magas áron, de ezen összegeket a realitások fényében könnyedén módosíthatják. A legtöbb esetben pedig a szerződések lejárata felé haladással, valamint egy-egy játékos korosodásával is alaposan kell számolni az árazásnál. Sokszor ma már attól sem félnek egyes klubok, hogy beáldozzák a legjobjaikat, ha ennek hosszabb távon látják hasznosítható kimenetét.

Így engedte el az Arsenal Alexis Sanchezt a Manchester United együttesébe, vagy a Chelsea számos kiemelkedő játékosát (Eden Hazard, Diego Costa), ha kellően megfizették azt a megfelelő időben. Mindezek mellett a klubok alaposan szemlézik a fizetési csekkeket is, amelyek ma már akár a havi 1 millió eurót is könnyedén elérhetik. Ez a gondolkodásmód pedig hasonulni kezd az NBA, NFL játékok világára, ahol a különböző elcserélési megoldásokkal számos draftcetlit vagy egyéb potenciált lehet szerezni a játékosbörzén. Az aktuális jelennél a jövő még izgalmasabbnak tűnik a kluboknál.

A futballban ennek ellenére, vagy éppen ezért, de számos olyan portál létezik, amely igyekszik mérni a játékos értékét. Ezek közé tartozik a Transfermarkt, a Football Benchmark vagy a már fentebb említett CIES. A CIES talán leginkább az a portál, amely a potenciált méri egyesekben, így egy-egy rosszabb szezon komolyabb visszaesést produkálhat egyeseknél. Így járt Marcus Rashford, akinek az ára 150 millióról zuhant nagyjából a feléig jó egy esztendő alatt.

Sokan mondhatják, hogy nincs logika ebben az elgondolásban, de a jó formában lévő játékosok felhajtóereje még mindig képes lehet magasabbra lökni az átigazolási összeget. Igaz, hogy ez különösen a radarokon kevésbé látszók esetében lehet igaz, akik egy ilyen felfelé ívelő hatásban akár 50-60 millió euróért válthatnak klubot, pedig a „tőzsdéken” inkább a felükért jegyzik őket.

Hogyan változnak a tendenciák?

Már évekkel korábban írtam arról, hogy a kölcsönadás fellendülhet a futballban. Ez pedig bekövetkezni látszik, hiszen a klubok egyre erősebben gondolkodnak, hogy kikért adjanak ki igazán nagy összeget. Az olyan félresikerült transzferek, mint az Eden Hazard és a Real Madrid vagy az Antoine Griezmann és a FC Barcelona frigy, erősen visszafogják majd a meggondolatlan lépéseket. A Real Madrid néhány sikeres év után egy szezonra visszaadta kölcsönbe Gareth Bale-t a Tottenham Hotspur együttesének. A londoniak ugyan gondolkodhattak volna a visszavásárláson, de a stadionépítésük korában és egy korosodó, kevésbé motivált játékos esetében már nem vetemedtek erre.

Ott van még Philippe Coutinho esete, aki a Hazard-Griezmann esethez hasonlóan sült el pechesen. A Barcelona képtelen volt jól kijönni ebből a jóval 100 millió euró feletti esetből, így köröztette a gyengén teljesítő játékosát, aki a Bayern München után az Aston Villa csapatába került kölcsönbe. Végül a birminghami együttes alig 17 millió fontért szerezte meg véglegesen a 30 éves futballista játékjogát.

Ezek a hibás lépések egyértelműen arra terelik majd a klubokat, hogy inkább a 20-23 éves fiatal tehetségek esetében vállaljanak kockázatot, amelyben nagyobb összeget adnak ki valakiért, hiszen ott még nagyobb esély van a potenciál fenntartására és esetlegesen kisebb veszteséggel lehet kijönni a transzferből. Erre jó példa lehet a Manchester United legutóbb sztárigazolása, Jadon Sancho, aki 21 évesen 100 millió euróért tért vissza Manchester vörösebbik felébe.

Ezek mellett látható az is, hogy a régi elképzelésekkel ellentétben, ma már alaposan átgondolják a klubok, hogy egy-egy nagy világeseményt követően kikért nyúljanak. A korábbi évtizedekben evidencia volt, hogy azonnal lecsaptak a csapatok egy tornán jó produkciót nyújtó játékosra. Így került az akkor Európa-bajnok, dán John Jensen az Arsenalba 1992-ben, a cseh Karel Poborsky a Manchester Unitedbe 1996-ban, vagy Marcelo Salas a Lazioba 1998-ban. 2002-ben pedig El Hadji Diouf Szenegál legendás negyeddöntőzése után kötött ki Liverpoolban. Természetesen a mai napig vannak kiugró teljesítők, akik a semmiből jönnek, és ezzel felhívják magukra a figyelmet (2014-James Rodríguez, 2016-Renato Sanches), de manapság ezt már jobban képesek a helyükön kezelni a döntéshozók.

A magasabban jegyzett játékosok viszont továbbra is könnyedén váltanak egy sikeres világbajnoki vagy Európa-bajnoki esemény után. Így került Ronaldo (a brazil) 2002-ben a Real Madridba, David Villa a Barcelonába 2010-ben, Toni Kroos a Real Madridba 2014-ben, vagy éppen a fentebb citált Mbappé a PSG-be 2018-ban. A világbajnoki sikerig menő francia válogatottban az akkor 19 éves játékos fénylő tehetsége vitathatatlan volt.

A futball tehát igenis számít, és a klubok egyre kevésbé akarnak melléfogni, mert bizony a tét igen komoly. Egy-egy jó világverseny viszont inkább a legnagyobbaknál erősíthet rá arra, hogy eljött a fentebb lépés ideje.

Mi várható a jövőben?

Nehéz jósolni, de az egészen bizonyosnak tűnik, hogy a kölcsönadásokkal kapcsolatos tendencia folytatódhat olyan játékosoknál, akik sztárok, de már 30 év feletti korba léptek. Netán egyesek túlzottan magas árcédulával rendelkeznek ahhoz, hogy kockáztassanak velük. A fizetésüket ugyanis így is ki kell fizetni. Ezek mellett továbbra is az a 8-10 klub jelenik majd meg a nagy halak piacán, akik olyan vonzerővel és fizetési ajánlattal jelentkeznek, amelyekre a legnagyobb sztárok rábólinthatnak majd.

Hatalmas meglepetésnek kellene történnie ahhoz, hogy a Haaland-Mbappé kettősön kívül valaki átlépje a 150-180 milliós euró feletti átigazolási összeget. A PSG által hozott Neymar-Mbappé 180–220 millió eurók beárazták azt a plafont, ami már túlnyúl a reálison, és amelynek közelébe is csak nagyon ritkán érhetnek majd, és ők is alighanem csak a két korábban említett (Haaland, Mbappé) gigasztárt érinthetik majd.

A játékospiacon viszont tartja magát a régi mondás, miszerint: minden játékos annyit ér, amennyi pénzt végül adnak érte. Ebben pedig felcsillannak az ügynökök, akik alighanem megérdemelnek majd egy külön írást is.

A cikk szerzője Sziklai Attila