Ami újdonság a mesterséges intelligenciában, és ami kevésbé

Napjaink egyik legmeghatározóbb újdonsága, egyúttal a történelem egyik leggyorsabb fejlődését bemutató technológiája a mesterséges intelligencia – a továbbiakban MI. Egyszerre jelent számunkra hatalmas ígéretet és komoly veszélyt is. A korábbi lehetőségekből, sejtésekből elképesztő sebességgel vált kézzelfogható és megkerülhetetlen valósággá a gépi tanulással, nyelvhasználattal, megismerhetetlen mérlegelési folyamatokkal rendelkező eszköz. Érdemes tágabb kontextusban is szemügyre venni, mennyiben jelent újdonságot, mennyiben kevésbé, és mitől válhat igazán veszélyessé.

MI – Mesterséges, de Intelligens is?

Nincs általánosan elfogadott egzakt definíciónk az intelligenciára. Sokféle módon meg lehet határozni az intelligenciát, egyik közös jellemzőjük az általános, különféle helyzetekben megjelenő volta, egy másik közös vonásuk az új helyzetekben való helytállás. Jelen helyzetben az MI inkább leírható mesterséges okosságként, mint intelligenciaként, mivel jól dolgozik nagy mennyiségű adattal, jól ismeri fel a mintázatokat, rejtett összefüggéseket és nagyon hatékonyan alkalmazza azokat, ugyanakkor ezt alapvetően egy adott, kereteiben ismert környezetben teszi meg.

Az általános problémamegoldó képesség fog ebből a szempontból nagy változást jelenteni. Egyelőre még csak nyomokban találunk intelligenciára utaló jeleket, például a külön utasítás és tanítás nélkül is bengáliul megtanuló program esetében, vagy az árkád játékokra optimalizált algoritmusnál, ami magától megtanul játszani árkádjátékokkal, komoly szintet ér el, majd ezt a tudást ismeretlen, eltérő felépítésű árkádjátékoknál  is tudja alkalmazni. Igaz, mindkét esetben a működési környezet nem teljesen új. A linken található cikket elolvasva lehet érezni, hogy mennyire gyors a fejlődés, nyolc év alatt sikerült eljutni a játékstratégiáktól az önvezető autóig, miközben maguk a fejlesztők is látták az előttük tornyosuló akadályokat. És látszik a tőkeigény, illetve tőkevonzó képesség rohamos növekedése is.

Ami nem újdonság

Az MI hatékonysága mértékében, és nem annyira minőségében jelent újdonságot. Ez idáig is számos közös problémánk gyökere volt, hogy gyorsabb változást idéztünk elő, mint amihez a környezetünk vagy mi magunk alkalmazkodni tudtunk volna.

Szédületes az MI hatékonysága, és különösen, amilyen tempóval növekszik tovább – szó szerint napról napra.

Jellegében hasonló volt a gyarmatosítás, az eredeti tőkefelhalmozás vagy a géprombolás időszaka, amikor nagyon rövid idő alatt kellett volna a társadalmaknak alapvető változásokhoz, az azokból eredő új lehetőségekhez és veszélyekhez alkalmazkodnia, minél kevesebb áldozat mellett. Némelyik akkor változás volt, hogy évszázadokkal később, ma is érezhető a hatása.

Felemás érzéseink, félelmeink

Nem minden újdonság, ami aggasztó az MI-ben. Ráadásul nem az MI fektette le az alapokat, nem az MI hozott létre technológiákat, fegyvereket, adatbázisokat, kapcsolódásokat, hanem mi. És eddig sem féltünk használni ezeket, még ha a legtöbb esetben morális, etikai vagy gyakorlati megfontolásokból figyeltünk arra, hogy ne álljon meg a világ és holnap is tudjunk emberek lenni, együtt élni és egymás szemébe nézni. Ehhez kapcsolódik az egyik nagyon általános tulajdonsága az MI-nek, ami félelmet kelt: miközben nagyon okos és hatékony és már messze több, mint egy célirányos eszköz, nem foglalkozik a holnappal, nem akar kapcsolatot fenntartani velünk, és ugyan célirányosan válaszol a kérdéseinkre, ha az a feladata, tud beszélgetni velünk, de nem miattunk, a személyiségünk vagy személyes varázsunk miatt, hanem parancsra. Nem hiányzunk az MI-nek, ha holnap nem velünk kell beszélgetnie.

Sok döntést nálunk okosabban, ugyanakkor etikai megfontolások nélkül hoz meg az MI: egyrészt félünk, hogy rólunk dönt az MI, ami már önmagában is szokatlan és kellemetlen érzés, emellett még az egyébként sokszor jogos mentsvárunkon, a méltányosságon, etikán, pedagógiai elveken és egyedi körülményeken is átlép. Másrészt az ember, az intelligens, igazságos és humánus ember kizárólagos territóriumára merészkedik az MI – amikor azt sem könnyű eldönteni, hogy attól félünk, hogy hozzánk képest ez a része az algoritmusoknak rosszabbul működik, vagy éppen sokkal jobban.

Túl hatékony, felforgatja az életünket, beláthatatlan változásokat hoz: ez a folyamat már javában zajlik, és még csak most gyorsul fel igazán, és a dolog súlyát az MI elterjedésének globális volta adja. Nagyon kevés érdemi menekülőút van, nincs hova bújni az MI elől, annyira áthat mindent és annyira gyorsan települ rá modern életünk minden részére.

Propaganda, hamisítás: már korábban is létezett, komoly erőforrások kellettek hozzá, célorientált volt, még ha a cél ritkán volt nemes. Ma már nem kell hozzá komoly erőforrás, sokkal hihetőbb, azonnali, nem feltétlen célorientált – van, aki unalomból, szórakozásból, öncélként hamisít híreket, képeket, videókat. Különösen az után fájdalmas a saját szemünkben és fülünkben való kételkedés, hogy tömegesen az online térbe helyeztük az életünk jelentős részét. Sokkal hatékonyabb, gyorsabb, kényelmesebb az online kommunikáció, de ezzel széles kaput nyitunk a megtévesztésnek is. Ennek ipari méretű, költséghatékony kihasználását teszi lehetővé az MI.

Nem látunk bele a működésébe: már most túl komplex az MI-algoritmusok működése, és kommunikációs készségeik ellenére nem tudják elmagyarázni a saját gondolkodásukat. Sok esetben nincs is mögötte megfogható logika, csak jól érvényesülő valószínűségek halmaza. Ugyanakkor az MI kellően sok adatot tud rólunk ahhoz, hogy a még hiányzó képkockákat is magas találati aránnyal kikövetkeztesse. Várhatóan ez az információs aszimmetria csak fokozódni fog.

Fegyverkezési verseny: ez sem friss dolog, sőt még csak nem is emberi találmány, az evolúció egyik hajtóereje. A veszélyes benne az, hogy ha túlontúl felgyorsul egyes fegyverrendszerek és algoritmusok fejlesztése, vagy ha a hatékonyságuk ugrásszerűen javul, egy exponenciális ugrásokkal egymást felváltva lehagyó verseny veszi kezdetét. Ha túl gyors a fejlődés, akkor nagyon nagy lesz a különbség egyes állomások között, túl kecsegtető lesz a másik megsemmisítésére törekedni, mielőtt az eléri a következő pontot, ahol már a másik lenne nagyságrendi előnyben. Az MI a kíméletlen hatékonyságával képes a háborút megnyerni, csak közben nem tekinti szempontnak, hogy a háború után maradjon élhető terület, lehessen tartós berendezkedést kialakítani, vissza lehessen térni a normalitáshoz, maradjon tárgyalási alap a nyers erőn felül, meg lehessen nyerni a békét. Erre valószínűleg nem alkalmas az MI, aminek oka a kellő méretű tapasztalati adatbázis hiánya is – nem találtunk még olyan berendezkedést, ami hosszú és globális békét eredményezett volna. Lehet, mégis az MI-t lenne jó megkérdezni erről, ha nekünk eddig nem sikerült jó választ találni.

Nem mi leszünk a legintelligensebbek a Földön: ez leginkább sértés, amely megkérdőjelezi az evolúció csúcsán elfoglalt helyünket és a kényelmes pozíciónkat, hogy szabadon rendelkezhetünk az élő és élettelen környezetünk felett. Ugyan magunknak hozunk önkorlátozó szabályokat, de más erre nem képes és nem is hivatott.

Elpusztít minket az MI: ez egyelőre a távoli jövő ködébe vesző félelem. Lehet, hogy egyszer majd körökkel maradunk le intelligenciában és az MI szempontjából feleslegesek leszünk, vagy egyenesen hátráltató tényező. Túllép rajtunk a gép, mint erős biológiai korlátok közé szorult és nem bővíthető intelligenciájú élő kövületeken, de ebben az esetben alábecsüljük az emberi intelligenciát és alkalmazkodóképességet. A teljesen új környezetben való helytállásban, az előzmény nélküli újdonságok kitalálásban, fantáziában, kreativitásban, előre látásban és tervezésben továbbra is mérhetetlen nagy az előnyünk az MI-vel szemben.

Amitől lehet félnivalónk

Az MI-t ki tudjuk kapcsolni, globálisan, kivétel nélkül együttesen lemondhatunk a hatékonyságáról az összefüggések, a mintázatok észrevételében, a céljaink személyre szabott elérésének kitalálásában, a kényelmünk fokozásában, és egyúttal megúszhatjuk a lelketlenségét, a hatékonyságának kíméletlenségét, a munkánk szükségtelenné tételét, a puszta létünk elleni fenyegetését. Ez persze csak akkor igaz, ha tényleg senki sem használja az MI-t, különben – hasonlóan a fegyverkezési versenyhez – azonnal felborul az egyensúly. A másik lehetőség, hogy nem hagyjuk túl nagyra nőni az MI-k közötti különbséget, azaz mindenki hasonló tempóban fejleszti és hasonló elterjedtséggel használja. Ami még tovább növeli az eddig is szédítő tempót és az algoritmusok veszélyességét is. Megvoltunk az MI nélkül eddig, nem haltunk ki, most viszont az MI megjelenésével választanunk kell. Az egyik lehetőség betarthatatlannak tűnik, a másiknál meg beláthatatlan, mivé válik az MI.

Jelenleg az MI-vel kölcsönös a függésünk, inkább a mi javunkra. Segít nekünk, sokkal többet, mint amennyi veszélyt hordoz. Ki tudjuk kapcsolni, vagy ha nem biztosítunk elég erőforrást, akkor az MI közel hatástalan marad. Nincsen saját célja, amilyen feladatot és utasítást kap tőlünk, azt hatékonyan végrehajtja, de önmagától nem tud magával mit kezdeni.

Amikor az MI magától be tudja kapcsolni magát, amikor magától felméri és megérti a hardver környezetet, amin fut, amikor megtanulja, mit jelent az élvezet és a félelem, akkor lesz az MI igazán önjáró, saját célokkal rendelkező, kiszámíthatatlan és veszélyes vetélytárs. Szerencsénkre ezektől a képességektől az MI még a jelenlegi elképesztő fejlődés mellett is nagyon messze, évtizedekre, inkább évszázadokra van. Használjuk ki az időt, váljunk mi is intelligensebbekké.

A cikk szerzője Major Imre, közgazdász

Ez egy véleménycikk, mely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.