Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az NFL vagy egyéb más amerikai sportágak, amelyek a csapatok közti erőviszonyok kiegyenlítésére törekszenek. Így talán itt az ideje, hogy egy összehasonlító elemzéssel jelentkezzem a téma kapcsán.
Az európai labdarúgás mindig eltért az Egyesült Államokban megszokott sportágaktól. Az amerikai major sportokban működő draftrendszer célja, hogy a nagy ligákba belépő, egyetemi ifjoncok legjobbjait az előző szezonban legrosszabbul szereplők vihessék el, így is kiegyenlítve a csapatok erőviszonyait. Nem elmerülve a draftok működésében, ez egyértelműen egy olyan gondolat, amely lényegében a kezdetektől jellemzi ezeket a sportágakat.
Az európai focira ez soha nem volt jellemző. Ahogy korábbi anyagomban írtam, a portugál bajnokság több mint 90 éves története során mindössze kettő olyan esztendő akadt, ahol nem a Sporting, Porto vagy a Benfica lett a bajnok. A domináns szereplők Spanyolországtól, Olaszországon át Angliáig vagy hazánkig megjelentek és jelen vannak a mai napig.
Zárt ligák
Van azonban önmagában egy jelentős különbség az amerikai és az európai sportok között. Az amerikai ligák a klasszikus értelemben véve zártak. Születnek, költöznek vagy tűnnek el olykor csapatok, de végső soron egy 30-32 francishe-ból álló mezőnyről beszélhetünk. Azt viszont mi, európai labdarúgást követők, pontosan tudjuk, hogy csak egy adott országon belül ennél lényegesen több együttes van.
És ami még fontosabb, ki lehet esni, fel lehet jutni, vagyis folyamatos mozgásban van a rendszer az Egyesült Államokkal ellentétben, ahol az főliga alatt egy egyetemi működik, másod- vagy harmadosztály nélkül. A rendszer nem épül és nem is tud felépülni annak mentén, hogy valamilyen külön előnyben részesítse a gyengéket, kiesőket a bajnokságokban. Vagy, ha az így lenne, az a józan észnek teljesen ellentmondana. Anglia még így is drasztikusan kompenzálja külön pénzekkel a Premier League-től búcsúzókat.
A Bajnokok Ligája 1955-ben elindított rendszere egészen az 1990-es évek végéig próbálkozott, hogy csak a bajnokok szerepeljenek a sorozatban, de ez egyértelműen szétfeszítette a sorozat működését és kereteit. A sokszínűség illúziója valójában létezett, de a gyakorlat ebből semmit nem mutatott. Az első 30 lejátszott sorozatban 27 trófeát mindössze 5 ország zsebelt be.
Vagyis teljesen fölösleges olyan tézisekkel kergetni magát bárkinek, hogy a Bajnokok Ligája ebben az értelemben egyenlőbb lett volna bármikor, és erre lenne igény. Főleg, ha a minőség megváltoztatása az elvárás.
A széttagoltság
És hogy miért is nem lehetséges ez eddig leírtak mellett? Azért, mert az Egyesült Államok mégis egyetlen egy ország, ellenben az UEFA-nak 55 tagja van. Ez a nehézségi faktor pontosan ugyanúgy ér össze, ahogyan azt az Európai Unió vs. Egyesült Államok kérdéskör boncolgatásakor hallhatjuk. Az Európai Unió országai többé-kevésbé egy politikai közösséget alkotnak egy szerveződésben, de nyelvükben, kultúrájukban, szervezeti működésükben különbözőek.
Az UEFA 55 tagállamában lévő csapatok száma kis túlzással a végtelen felé közeledhet. Nem véletlen, hogy az UEFA így is nagy erőkkel küzd azért, hogy a nemzetközi porondon szereplők számát növelje. A KEK 1999-es megszűnését követően jó pár éven át mindössze 64, nemzetközi főtáblára fellépő európai együttes volt. Mára ez a szám 108. Rengeteg együttes játszik selejtezőket, és egyre hosszabbra nyúlnak ezek a folyamatok minden értelemben.
Vagyis az UEFA ennél egyenlőbbé már nem is tehetné a versengést, mint amilyennek jelenleg ismerjük. A Bajnokok Ligájában szabad út van biztosítva a kisebb országok bajnokainak, mindezek mellett már a sorsolás is egy lottóhoz hasonlítható, így a legesélytelenebbnek tűnők sansza is gigantikusan emelkedik.
Az anyagiak
Említettem már az anyagiak kérdését, és nagyon is érdemes egy külön fejezetben kitérni minderre. Az NFL-ben a közvetítési díjakból származó pénzeket egységesen osztják el a 32 szereplő között. Továbbá az értékesített belépők bevételeinek több mint 30%-a egy közös kalapba kerül. Így az NFL-ben lévő bevételek 60% feletti része ebből származik. Más amerikai sportágakban már felfedezhetők jelentős különbségek, de az NBA-ben hasonló tendenciákról beszélhetünk. A baseballban és a jégkorongban nagy hangsúly van a jegyeladásokon, az USA-ban zajló gurulós foci esetében pedig jól látható, hogy a szponzorok szerepe minden más ligához képest dominánsabbá válik.
Itt tehát már bizony közel sem olyan egyenlősdire való törekvés van, mint a többi amerikai ligáiban.
A különböző költési sapkák és korlátozások ugyanúgy meghatározzák most már mind az amerikai, mind az európai sportágakat. De amíg az Egyesült Államokban ennek szintén hagyománya van, addig Európában ez egy viszonylagosan újonnan behozott elképzelés a működésrendbe. Az európai ligák viszont nem egy azon formában próbálják megfékezni a különböző költéseket. A szabályozások legtöbb esetben a bevételtől teszik függővé az elkölthető pénzösszegeket, így lekorlátozás alá kerülnek olyanok is, akik egyébként tudnának költeni a tulajdonosi háttér okán.
A Premier League ugyanakkor mindenki mással ellentétben messze igazságosabban osztja el a televíziós közvetítési pénzeket, mint más ligák, ráadásul kimagaslóan a legtöbb pénzt tudja előosztani a csapatok közt. Ebből fakadóan ma már a top 30 bevételt szerző klubok nagyjából fele Angliából kerül ki. Vagyis Angliában a verseny nő, ami izgalmasabbá teszi a ligát, de Európában a nagyobb terhelés és a nehezebb meccsek versenyhátrányt okoznak a szigetekiek számára.
A folyamatok tehát az anyagiak mentén külön utakon futnak, és hiába találkoznak az érintett felek akár a Bajnokok Ligájában, akár az Európa-ligában, semmilyen értelemben nem beszélhetünk azonos feltételekről. Egyesek több, mások kevesebb mérkőzést játszanak a saját ligáikban és kupáikban, miközben a minősége ezeknek az ütközeteknek drasztikusan eltérő.
A megoldás
Arra vágyik tehát a tisztelt közönség, hogy a futball egyenlőbb legyen? Azt úgy hívhatnák, hogy Szuperliga. De még mielőtt ennyire előre szaladnék, nézzük meg ennek előnyeit, hátrányait, vagy éppen realitását. A már említett széttagoltság miatt egyértelműen meg kellene egyezni a nagyobb ligáknak abban, hogy egységesen 18-ra csökkentik az élvonalbeli bajnokságban lévők számát. Továbbá kizárólag egy kupasorozatot tartanak fent a honi szintekről. És ezek mellett azt kellene vállalniuk a feleknek, hogy az angolokhoz hasonlóan osztják el a televíziós pénzeket, amely segít kiegyenlíteni a ligák nagyon különböző helyzetét.
Ám értelemszerű, hogy ez sem lenne önmagában elengedő, hiszen a közvetítési díjak mértéke komolyan eltérő országonként. Ugye, máris mennyire nehéznek tűnő képlet ez? Nem véletlen nincs belőle semmi, és nem véletlen látszik az egész ötlet iszonyú távolinak. Több nagy ország nemzetiet kellene összeseperni valami közösbe, úgy, hogy közben otthon szintén játszanak. Az NFL-ben, az NBA-ben és társaiban nincs ilyen probléma. Egy liga és egy ország (néhány felbukkanó kanadait kivéve) van.
Az világosan látszik, hogy az UEFA alapvetően sem hajlandó kiengedni a gyeplőt a kezéből, így a nagy klubok tulajdonképpen a több pénz okán próbálják követni az egyre könyörtelenebb menetrendeket.
Viszont az UEFA a fentebbi fejlemények híján nem tud, nem akar segíteni azokon, akik sem otthon, sem Európában nem tudnak elég pénzt felmarkolni ahhoz, hogy az elittel felvegyék a versenyt. Egy akár zárt, akár nyílt Szuperliga esélyt kínálna arra, hogy főkéntaz olasz együttesekbe áramoljon több pénz, de lehessen egy igazán erős második német vagy harmadik spanyol együttes. Igaz, az Atletico Madrid egyre komolyabb babérokra tör, de ha ők és egy Newcastle United típusú együttes minden évben 300-500 (!) millió euróval kevesebbet kapar össze, mint az elit tagja, akkor azok tartós utolérése nem lehetséges. Ezen kellene változtatni úgy, hogy a nagyok se járjanak rosszabbul, de a mostani 6-7 valódi szereplő mögé még ennyi fel tudjon zárkózni.
A megemelkedett mérkőzésszámok, az egyébként kevesebb nézőt vonzó (pl. Kairat-Real Madrid) mérkőzések, az egyre szétszakadó európai ligák közötti különbségek mind indokolnák, hogy megszülessen a változás. Azonban sem a klubok, sem az európai futballt vezető szövetség nincs kész erre a párbeszédre, és ennek árnyai sem látszanak. Az UEFA-FIFA páros pedig biztosan rossz irányba indult el, és minden értelemben a realitásokkal megy szembe az úton a két szövetség.
Vagyis senki ne reménykedjen, hogy 2035-ben az új Lionel Messit már az Elche draftolja majd a La Ligában…
Sziklai Attila többi írását és szemléjét itt böngészheted a HOLDBLOG-on.