Első kérdés(ek): Ki a legutóbbi idők legnagyvonalúbb adakozója? Ki az, aki a legtöbbet áldozta saját vagyonából emberbaráti (és állatbaráti) célokra? Ki az, aki egy év alatt egy milliárd dollárt adományozott a globálisan lesújtó nagy betegségek, a szegény gyerekek megsegítésére?
Második kérdés: Ki az, aki a legutóbbi idők leghatalmasabb kárát okozta a globális tőzsdei-tőkepiaci rendszerében (legalábbis gyaníthatóan, sejthetően, de százszázalékosan még nem bizonyítottan)?
Az első kérdés(ek)re a válasz: Sam Bankman-Fried.
A második kérdésre a válasz: Sam Bankman-Fried.
Kezdőknek: az egy és ugyanazon személy korunk legfantasztikusabb pénzügyi vívmánya, avagy átka (ezt se tudjuk még bizonyosan), a kriptopénz-világ egyik megújítója, vélhetően egy született zseni. És vélhetően egy született szélhámos, még tán tolvaj is.
Igen! Nem vagy ez, vagy az, hanem mindkettő.
Korunk – saját tudás, saját érdem alapján lett – legesleggazdagabbjai életútját alaposan szemrevételezve mindről ugyanaz állapítható meg: egyszerre, egyidejűleg csodálatosak és esendőek, jók és rosszak.
Nincs kivétel. Más kérdés, hogy – mint általában a zseniális vezetők, vezérek, zseniális művészek stb. kapcsán – ezúttal sem a ma, hanem az utókor történészei, gazdasági-politikai-kulturális-művészeti szakmai „moguljai” fogják kimondani az ítéletet a Bill Gates-ek, Steve Jobs-ok, korunk konkrét és átvitt értelemben vett Warren Buffetjei, Soros Györgyei, avagy Sam Bankman-Friedjei és Elon Muskjai felett. És máris borítékolható, hogy a jövőbeli „éppen akkor aktuális” politikai-művészi-gazdasági-pénzügyi korszakok Zeitgeistjei, korszellemei mentén mindig új és új értelmezésbe helyeződnek ezen – bizonyosan zseniális – embereknek a mában végzett ténykedéseik, innovációik, hozzájárulásuk a fejlődéshez, avagy annak ellenkezőjéhez.
A jövőt ezennel békén hagyom, és megmaradok a mánál, mert ez azért „kézzelfogható”, közvetlenül érinti a mában élő embert.
1. E bejegyzés „közkinccsé” tétele idején szárnyal szerte-szét a nagyvilágban a hír: a világ – most éppen második vagy harmadik – leggazdagabb embere, Jeff Bezos, az Amazon-birodalom alapító ura, minden vagyonát (százhuszonnégy milliárd dollárnyi értéket) ténylegesen közkinccsé szándékszik tenni; csupa „jóságra”, emberségre, emberiességre fordítja és nem ám halála után idők örökségeként, hanem a következő években – értsd, történni fog ez az ő életében.
2. Elon Musk – ahogy e pillanatban látni, észlelni – aktivitása napjainkban minden más milliárdosénál lényegesebb. Egyrészt mert ő a leggazdagabb ember a Föld hátán élő összes (8 milliárdnyian lettünk) ember között, másrészt mert – ismétlem: ahogy e pillanatban látni, észlelni – az aktuális földi élet és annak kétséges, mégsem kizárható majdani univerzális (univerzumbeli) kiterjesztésének előkészítésével, a mesterséges intelligencia-történelem minőségileg új fejezetének beindításával, egyéb innovációival (elektromos mobilitás általánossá tételével, a világűr meghódítása új szakaszának beindításával, annak hatékonnyá tételével, az elektronikus kommunikációs forradalom keretein belül egy a társadalmakat merőben új útra terelni képes új forradalom kirobbantásával) minden más emberhez képest ő befolyásolja leginkább a világ alakulását.
Tesla: klasszikus manipulációs taktika?
Elon Musk november elején 4 milliárd dollárért adott el Tesla-részvényt, az idei évben eddig összesen 19 milliárdért. Az elemzők meg mindenféle okosságot felsoroltak, miért esik az árfolyam, amikor annak egyetlen nyomós oka van: a bennfentes két kézzel adja.
És mégis. Ez az az ember, aki mindezek dacára, képes kisstílű (legalábbis annak tetsző) szélhámosokhoz „illő” blöfföket, félműveltekre jellemző nagyotmondásokat „bedobni”, hogy leleplezhetően közönséges üzleti célokat elérjen, közben rossz színészként előadni, hogy nem is érdekli a pénz, jóllehet, ez már csak azért sem lehet igaz, mert egyébként valóságosan hatalmas, emberiséget szolgáló céljait nem tudná pénz nélkül elérni. Minden szemszögből imádja a pénzt, még akkor is, ha tudjuk, „mindenki másként csinálja, másként szeret (például pénzt)”.
Nem szó szerint, de lényegileg hasonló dolgok mondhatók el milliónyi más milliárdosról.
A dollármilliárdosok száma egyébként éppen millióra tehető a világban, ezt a Fortune magazintól a Wall Street Journalig bezárólag minden e téren autentikusnak nevezhető médium leírta már. Milliószor.
Egyelőre azonban kevés elemzés jelenik meg dollármilliárdosok lelki kettősségeiről, holott egyre inkább ennek van jelentősége, nem annak, hogy a Föld lakosságának fél vagy negyed százaléka dúsgazdag. Ez utóbbi kit érdekel? Persze hogy tudom: mindenkit.
De. Csak azért, mert csak erre fókuszálnak a hírportálok, lapok, képes folyóiratok, tudniillik, hogy kinek mennyije van a „vágy titokzatos tárgyából”: a pénzből. Mert ez a téma show eleme. Ez azonban – lefogadom – változni fog.
Mégpedig a Bankman-Fried, az Elon Musk és a hasonló, lelket szorító, felháborodást és csodálatot egyaránt kiváltó reális sztorik okán.
1. Bankman-Fried egyetlen éjszaka alatt saját 17 milliárd dollárjából (nagyjából) 17 milliárd dollárt elveszített.
2. Ugyanez a „pasas” néhány héttel korábban még kinek akart kölcsönt adni, hogy egy nagy vásárlást tudjon eszközölni? Elon Musknak!
3. Annak az embernek, akinek 217 milliárd dollárja van – papíron. De nem tudott igazából mozgósítani 44-et, hogy magáévá tegye a szerinte korunk legfontosabb kommunikációs platformját, a Twittert.
4. Időközben az a Musk-féle bizonyos 217 egyébként is apadt „valamicskét” – úgy 100 milliárdot.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy miközben eme utóbbi sorok egészen nevetségesnek is tűnhetnek, mert közöttük öncélú, gyermeteg önzőségek olvasható ki: tudniillik ezek az emberek mintha nem tudnának mit kezdeni jó dolgukban. Csakhogy „játékaik tárgyai” – ha kibontjuk őket, és merünk nagy szavakkal élni – befolyásolni tudják az emberiség történelmét. A technológiai haladást mindenképpen.
Az öncélúságokból fakadó gyerekes versenyfutás a pénzvagyon csillagászati nagyságra növelésére csak akkor nyer az ő számukra is értelmet (senki se vonhatja kétségbe, hogy szuperértelmes emberekről, tulajdonképpen zsenikről van szó), ha abból olyan dolog nő ki, amely minden más halandó számára is lényeges.
Imádnivaló a számukra, hogy az egész világ beszél róluk, hogy netán mind a nyolcmilliárd ember ismerheti a nevüket, de értelemből és hiúságból egyaránt tudván tudják, hogy ez csak akkor lehetséges, ha olyat tesznek le az asztalra, ami – kis túlzással – mind a nyolcmilliárd ember számára hasznos, vagy legalábbis használható.
Infantilizmus, emberi gyarlóság, esendőség és bűn… rendkívüli zsenialitással megtetézve. Mindez egyre leleplezhetőbb – köszönhetően a nekik is tulajdonítható kommunikációs forradalomnak, mesterséges intelligenciának, hogy egyre mélyebbre hatolhatunk szemlélőként vagy bűnüldözőként az ő lelkükbe is – legalábbis a „modern” szupergazdagok esetében, akik egyre nagyobb hányadát teszik ki a legesleggazdagabbak világának.
Hál’ Istennek!
A Villanova katolikus egyetem (Pennsylvania) és a Columbia egyetem (New York) professzorai, Sutirtha Bagchi illetve Jan Svejnar nemzetközileg elismert közös kutatásai alapján írom, hogy:
„Hál’ Istennek” „ilyenfajta” milliárdosok kezdenek felül kerekedni a Forbes gazdagsági listáin és lassan, de tendenciózusan lejjebb kerülnek a listákon a „politikai” milliárdosok.
Miért jó ez?
A Journal of Comparative Economics nevű tekintélyes gazdasági-tudományos folyóiratban először publikált tanulmányban bizonyítják, hogy egy-egy ország-társadalom gazdasági növekedéséhez, szociális, műveltségi, életminőségi fejlődéséhez jobban, effektívebben járulnak hozzá a szervesen, az érdem, a munkájuk mentén „kifejlődött” dúsgazdagok, szuper milliárdosok. Többet és jobbat adnak a társadalmi jóhoz, mint akik politikai kapcsolatrendszerük, saját politikai hatalmuk révén kerültek fel, mondjuk, a Forbes leggazdagabbak listáira, lokálisan, regionálisan, globálisan. (Bár azok, akik formálisan politikusok, de informálisan mindenki sejti, sőt tudja róluk, hogy valójában ők a pénzhatalom gyakorlati birtokosai is, sose kerülnek fel a nyílt listákra. Ők a nem átlátható milliárdosok „B listáin” szerepelnek.)
Ezek az árnyéklisták, amelyek például nyugati hírszerző szolgálatok birtokában leledzenek és – midőn az idő megér hozzá – prezentálják is őket ország-világ előtt: Mobutu, Marcos, Sukarno, Kadhafi, Szaddam, Janukovics – régmúlt és közelmúlt néhány személyisége, kik az árnyéklistákról bekerültek a nyíltan körözöttek listájára, ahonnan de facto, fizikai értelemben is „le szedték őket”. (Bár, a Putyin-báb ukrán elnök, Janukovics még „szabadon bujkálhat” Oroszországban, ahogy Gruevszki észak-macedón politikus-milliárdos a mi országunkban).
A fentebb jelzett tudósok egészen másfajta listákat szerkesztettek. Országlistákat, amelyek jelölik, érzékeltetik, szakmai bizonyítékok alapján, hogy hol „mennyit hoztak egy-egy nemzetgazdaság konyhájára” adott lokációk milliárdosai, mennyire járultak hozzá a helyi egyenlőtlenségek, társadalmi-gazdasági igazságtalanságok mélyüléséhez, vagy mennyire nem járultak hozzá.
Nos, kétségeket kizáróan kimutatták, hogy minél több adott helyeken, régiókban, társadalmakban, nemzetállamokban a „politikai dúsgazdagodás,” minél nyilvánvalóbban politikusok kliensei, „proxijai” az érintett személyek, famíliák, ott a leggyengébb a hely gazdasági boldogulása, a társadalom sokoldalú felemelkedésének üteme
Oroszország és néhány közép-ázsiai ex-szovjet köztársaság, korábban Ukrajna annyira nyilvánvalóan ilyen „politikusi, gazdagodási” helyek, hogy gyakorlatilag nem is létezett, eredendően nincs másfajta milliárdos ezekben az országokban, mint olyan, akit a politikai hatalmasságok kijelöltek és fillérekért átadták nekik az ország kincseit. Oroszország és kompániája egyedüliként nincs is a listákon, mert semmilyen szakmai paraméter sincs, aminek alapján felmérhető miként gazdagodtak a milliárdosok, egyáltalán, hogy kik is valójában a milliárdosok. Kínában van szám szerint a legtöbb milliárdos, ott viszont az állam akadályozza szakszerű számbavételüket.
Mindazonáltal, Kína rendkívüli, Oroszország pedig lesújtó GDP-növekedést tud felmutatni az utóbbi harminc évben, holott ezen idő alatt mindkét helyen gombamód szaporodtak a milliárdosok.
Az „orosz-kínai milliárdos-paradoxon” rejtélyének kulcsa egyelőre marad bizony sejtések tárgya. Tetszik, nem tetszik. Nekem speciel nem tetszik.
A nyugatinak, nyugatiasnak számító országok szerencsére mind átláthatóak ilyen szemszögből:
Hollandiában, Svédországban, Svájcban, Szingapúrban, az Egyesült Királyságban az eredendően ott nevelkedett, ott meggazdagodott szupergazdagok között nem mutatható ki semmiféle politikai összeköttetés, pláne nem, hogy bármelyikük is másfajta „nagy embereknek” a strómanjai lehetne.
S noha ezekben az országokban tényszerűen a világ országainak átlagához képest kimondottan sok a dúsgazdag, mégis jóval csekélyebb a társadalmi-gazdasági, műveltséghez való hozzáférésben jelentkező egyenlőtlenségek problematikája, mint olyan helyeken, ahol egyébként kevesebb a milliárdos. Például Latin-Amerikában, Afrikában.
Egyébiránt Németországban a dúsgazdagok 6 százaléka, Franciaországban 4, Kanadában 2, az USA-ban 1 százaléka kap állami, átvitt értelemben, politikai megrendeléseket, A tanulmány őket politikai-politikusi kötődéshez kapcsolható milliárdosokként tartja számon.
Kolumbiában 84, Indiában 66, Olaszországban 41, Spanyolországban 30, Mexikóban 37, Japánban 16, Tajvanon 8 százalékos az úgynevezett „politikai milliárdosok” aránya.
Ha valakit általánosságban nem hagy aludni az a téma, hogy hasznosak-e vagy sem a milliárdosok, azokat a következő mondattal kívánom lenyugtatni:
Hasznosak, meg nem is. Jó, hogy vannak, rossz, hogy vannak. Hol jók és hasznosak, hol rosszak és haszontalanok. Hol jók és rosszak, hol hasznosak és haszontalanok. Egy és ugyanazon emberek.
Járulékos áldozatokat követelő világunk járulékos haszonélvezői
Zentuccio: Kazahsztán, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Üzbegisztán is érzik, hogy történelmi lehetőség kínálkozik a leszakadásra a „nagy medvéről”.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztő-ségének álláspontját.