Mindenáron kell az egyetemi végzettség? – Egy autodidakta értetlenkedik                           

Mi a közös Warren Buffett, Bill Gates, Steve Jobs, a CNN alapító Ted Turner, a Twitter-alapító Jack Dorsey, Mark Zuckerberg, Richard Branson, a divatcézár, Ralph Lauren, a legbefolyásosabb befolyásoló (influencer), Kim Kardashian, a műszaki-technológiai tudományokat, a technológai forradalmat a filmművészetbe adaptáló James Cameron rendező vagy Zentai Péter blogíró (ez én vagyok) pályájában? Az, hogy mindegyikből hiányzik az egyetemi diploma.  

Igaz, Warren Buffet és Zentai Péter rendelkezik papírral arról, hogy végzett főiskolát, az utóbbi ráadásul nagyon színvonalasat, a pincér-szakmunkás tanulóságot követően a „külker” idegen nyelvű levelező (népnyelv szerint: titkárnőképző) szakára járt. És erről, ha nem is diplomája, de dokumentuma azért van. A többieknek az sincs, a CV-jükben nyomát se találni Bachelor’s, pláne nem Master’s fokozatos végzettségnek.

És mind – egy kivétellel (e sorok írója) – elképesztően sokra vitte. Nem egyszerűen anyagilag, hanem megérdemelten vált mind (egy kivétellel) globális tekintéllyé. Tudás, tehetség, szorgalom, kitartás alapon.

És hány tíz- és százmillióan vannak olyan igényes, felettébb eredményes emberek, akiknek nem jutott osztályrészükül az egyetemi fővizsga! Sokuknak azért nem, mert a tanulmányok közepette magatartásbeli vagy egyéb alkalmatlanság címén kirúgták őket, leginkább azért, mert ők maguk tartották fölöslegesnek az egyetemi tanulmányok folytatását.  

Az élet minden területe egyébként világszerte tömve van olyan embertársakkal, akik minden szempontból komoly sikert tudnak felmutatni, de diplomát nem.

 
Persze, némely területeken: a tudományos kutatásban általában, vagy mondjuk az orvosi pályán egyelőre abszurdum, hogy diploma nélkül alkalmazhassanak bárkit. Mindazonáltal nem maga a diploma a lényeg ott se, ahol azt természetesen, jogosan, megalapozottan megkövetelik, hanem a hosszú, alapos, szisztematikus előzetes elméleti és gyakorlati képzés,

Ez a „sztori” boncolgatható még tovább, de minek? Félszavakból is már érti bárki, hogy miről beszélek – legalábbis eddig a pontig.

A következőkben a történet nem annyira látványos, viszont felettébb aktuális részére fókuszálok. Kezdem egy konkrét példával: a Fehér Ház (Washington) a minap új állásokat hirdetett meg. Egyebek között információs technológiai, iroda menedzsmenti, politikai gyakornoki munkakörökben.

A Wall Street Journal november végén megjelent cikkében olvasom: a modern Egyesült Államokban először fordult elő, hogy az Elnök irodájába úgy hirdettek meg felvételt komoly, operatív feladatok ellátását is jelentő pozíciókba, hogy a pályázók számára nem szabták feltételként az egyetemi végzettséget. A cikkből egyebek közt az is kiderül, hogy komputertechnológia örök óriása, az IBM új munkaerő-forrásainak immár fele olyan, aki nem járt egyetemre, legalábbis nem rendelkezik Master’s végzettséggel.

Ugyanez történik egy jó ideje az új alkalmazottak kapcsán a Delta Airlines világközpontjában, a Googlenél, a Walmartnál.

A Dow Jones index között számontartott – tehát jellemzően kézzelfogható értéket teremtő – amerikai nagyvállalatok immár csaknem 50 százaléka lépett már szintén a Walmart-ra és az IBM-re jellemző „humánerőforrás-politikai útra”.

A „Google-jellegű”, az emberiség tudományos-technológiai jövőjét alakítani hivatott, a Szilícium-völgy nevével fémjelzett vállalatoknál ez már rutin. Nyilván a nem csekély számú diplomázatlan alapító „emlékére” is.

Ezek a cégek – akarva-akaratlanul – leértékelik a „degree-t” az egyetemi fokozatokat. Magát az egyetemi végzettséget.

Miért éppen ők? Nyilván, mert ők tudják csak igazán, hogy amit „tegnap tanultál az egyetemen, az holnapra elavul” … akkor meg minek?

Fotó: Shutterstock

„Miért vesztegetsz annyi évet és hatalmas tandíjakat olyan tudás megszerzésére, amit – merthogy téged ez az egész borzasztóan érdekel, ez a hobbid, ez az életed, ebben akarsz elmerülni, ennek érdekében magadtól is mindent elolvasol, amit az egyetemen tanítanak (online még annál is többet, frissebbet) – „ingyen és bérmentve” (dollár százezrekre rúgó eladósodás nélkül), megszerezhetsz?”

Az, hogy maga ez a téma Amerikában, most már Németországban, általában elsősorban a nyugati, fejlett világban nagy hirtelen reflektorfénybe kerül, az – legalábbis első olvasatban, itt és most – szoros összefüggésben leledzik az akut munkaerőhiánnyal. Azzal, hogy a pandémia idején, megannyi – ezt most nincs hely részletezni – okból komolyan leépült, különösen az Egyesült Államokban, a munkaerő piac: milliók vonták ki magukat a napi munkából, hagyták ott alkalmazóikat, komoly hányaduk azóta se látszik visszatérni a „munka világába”.

Ezt hívják Amerikában a „nagy visszavonulásnak” (the great resignation). Bizony és nem csak az Egyesült Államokban, hanem Montreáltól Győrig, világszerte nem találni igényes, mélyebb ismereteket igénylő szakmunkákra szakembereket. A háttérben – akárhogy is vizsgáljuk a témát – pszichológiai, piaci, fizetési anomáliák húzódnak meg. Kiemelkedő faktor, hogy az egyetemi végzettséget évtizedeken át egyre inkább abszolutizálták. A nagyvilágban elhatalmasodott az az – igazából csak – fikció, hogy

„egyetemi végzettség nélkül semmire se viszi a gyerek!”.

Az összes szakterületen, az egész világon eszkalálódott az egyetemfétis.

Míg nyilvánvalóan egy sor tudományos, jövőorientált ágazat fejlődéséhez vitathatatlanul mindmáig lényegbevágó az egyetemi előtanulmány, a csak az egyetemeken elsajátítható (a jó egyetemekről beszélünk)  interdiszciplináris és mélyen szántó, önállóságra, inveciózusságra nevelés és gondolkodás, addig nem igazolt, hogy egyetemi képzés szükségeltetik a tudományokhoz csak erőltetetten, nagyon közvetetten kapcsolódó, a gyakorlati életben azonban felettébb szükséges, hasznos, kreatív, egyszersmind „kézzelfogható” célzatú, kifinomultságot is igénylő szaktudás megszerzéséhez. 

Mégis, az utóbbi két-három évtizedben szinte minden foglalkozáshoz megkövetelték a diplomát, pontosabban: közkeletűvé vált, hogy „diploma nélkül elvész az ember, bárhol akarjon is kikötni”.

Holott, ez egyszerűen nem igaz. Egyebek között ez a tudománytalan „közbölcsesség” bosszulja meg magát manapság.

Napjaink óriási munkaerő gondjait igenis komoly mértékben, igazolhatóan okozza az, hogy egy speciális alkalom szülte helyzetben, a Covid-járvány tartósodásának felismerésekor, milliónyi diplomás szakember ismerte fel, hogy túlképzett, hogy túl hosszú időre adósodott el és szenvedett időveszteségeket az életéből az egyetemi évek alatt. Az áldozatokat nem kompenzálta a megszerzett, megszerezhető fizetése. Diplomával a zsebükben egyszerre milliók jutottak arra, miközben otthon üldögéltek, otthonról úgymond dolgoztak, de sok idejük maradt átgondolni életüket, hogy „tulajdonképpen, ami történik velük, az egy leértékelődési folyamat és ugyanazért a pénzért, ugyanoda már nem fognak visszatérni…”.

Az amerikai vállalatirányítókkal az élen, a színvonalas munkaerő után áhítozó megsebzett nyugati munkaadók erre föl komoly mértékben, az inflációt is meghaladó mértékben ajánlanak béremeléseket. Ezáltal – akaratlanul is – inflációt generálnak, minek nyomán újra és újra megújul a félelem a tőkepiaci szereplők körében, hogy megint és megint jönnek a kamatemelések, ami által „stagflációs recesszió” alakul ki.

A reális piaci helyzet az, ami ékesen jelzi: a diplomásokat túltermelték, szerte a fejlett országokban. Feltüremkedik egy friss felismerés: diploma-inflációt takar a mostani általános inflációs éra…

Fotó: Shutterstock

Leértékelőik a diploma is, nem ám csupán a pénz, amit a diplomás (is) kézhez kap.

A globális fejlődés abszolút kulcsa minden esetre, aligha vitathatja ezt bárki, a technológia haladása. És ez a folyamatosan gyorsulni tetsző folyamat az, ami „isten igazából” leértékeli a legtöbb egyetemi diplomát.

Éppen az egyik legrangosabb egyetem, a Harvard, és egy sor gyakorlati műhely, nagyvállalat mutatja ki: a diplomás emberek több mint ötven százaléka végez olyan munkát az Egyesült Államokban, amelyhez legfeljebb harminc százalékban szükséges mindaz az tudásanyag, amit az érintettek az egyetemeken tanultak.

Az egyetemi oktatás – nem is annyira leegyszerűsítetten kifejezve – képtelen lépést tartani a valóságos fejlődés ütemével. Nem minden téren természetesen, az orvosi hivatásnak eleve szerves része, hogy az orvos holtáig tanulni kénytelen.

De a technológiai, nem szólva az annak alárendelté vált humánnak nevezett területekre vonatkoztatva a szemünk előtt játszódik le, hogy a középiskolai érettségijét épphogy megszerző tizenéves emberek igenis képesek elsajátítani „on the ground”, „lenn a fronton”, a mindennapi munkában, a gyakorlatban mindazt, ami ahhoz kell, hogy 1. jól csinálják a dolgukat, 2. hogyan lehet adalékos értékeket teremteni, 3. hogyan kell önmagukat is szünet nélkül folyamatosan fejleszteni.

Az autodidakta szó új tartalmat kezd nyerni azáltal, hogy autodidakta módon, önfejlesztéssel válnak profivá, egyenértékűvé diplomások és diploma nélküliek. Az amerikai CNBC nemrégen közölt tényfeltáró riportot arról, hogy egy sor cégnél olyan kihívások jelentik a fiatalabb dolgozók munkájának dandárját, amelyek egyformán újak, ismeretlenek és egyforma erőpróbát jelentenek diplomásnak és diploma nélkülinek. A „nap végére” totálisan elveszti jelentőségét az előtanulmányok helye és időhossza. Az eredmény elérése egyre kevésbé függ az iskolázottságtól – legalábbis az újonnan kialakuló szakmai területeken. A vállalkozások megindítása, kezelése, fejlesztése – valljuk be nyíltan – rátermettséget, motivációt, tehetséget és egy sor más olyan képességet igényel, amit nem igazán lehet megszerezni a diplomával. Az adottságaink, érdeklődésünk tárgyai iránt érzett elkötelezettségünk, alázatunk hozza ki belőlünk az eredményességet. Kitartásunk, szorgalmunk.

Visszatérve a Wall Street Journal friss cikkéhez:

1. Az egyetemi végzettség, a „degree” csupán – de facto – periférikusan számít a tekintetben, hogy milyen munkát kapunk,

2. a megszerzett magas fokú végzettség egyre kevésbé garantálja a nagyobb pénzt, a jobb fizetést, pláne egyre kevésbé függ össze az életünk további szakaszában elért, elérhető anyagi sikerekkel (vagy kudarcokkal),

3. az online nevelés alternatív technológiai világa folyamatosan szélesedik és demokratizálódik.

4. Dollár százezrekbe kerül világszerte átlagosan egy-egy diploma – néhol eme összegek nagy részét maguk a diákok kell, hogy fizessék, döntő részben hitelből. A visszafizetés borítékolhatóan ciklikus nehézségekbe ütközik. Ahol az állam veszi át a taníttatás költségeit, netán a hitel visszafizetés terhét, az azt jelenti, hogy ez a „játék” leginkább az adófizetők terhére történik.

5.  Ez a szisztéma fenntarthatatlanságot sejtet. Természetes és jogos, hogy bárhol jut is az ember diplomájához, ne legyen kötelezhető, hogy ugyanott élje le egész „munkás” életét, ott és csak ott kamatoztassa a tudását. Következésképpen ahol ezt nem tartják természetesnek, ott előbb-utóbb politikai/ „hazafiúi” kérdést csinálnak belőle. Ez a bizonytalansági faktor gyengíti az egyetemi oktatás minőségét, mert ott nem lehet szabadon gondolkodva tanulni és tanítani, ahol az ember mozgás szabadságának korlátozása, annak réme fenyeget.

Egyelőre ennyit, a témát – ha nem untatom a blog szerkesztőit, főként olvasóit – folytatom.

Valamikor. Közben autodidakta módon friss tudásra teszek szert. Teszem ezt diploma nélkül.

Citylife: miért egészségesebb a városi ember?

Zentuccio: A város – már csupán a maga térbeli szűkössége okán is – találékonyabbá, kreatívabbá teszi az átlagembert, és egyúttal fiatalabbá is.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.