A piramisjátékoknak vannak szabályszerűségei, mutatnak egy vonzó képet, és eddig még egyetlen esetben sem működtek fenntarthatóan. Nézzük meg, hogy a mindennapi közép-európai életünkben találkozunk-e ilyen esetekkel, esetleg magunk is tevőlegesen, bár nem teljesen tudatosan, de beszállunk a játékba!
A piramisjáték lényege, hogy pénzt vagy tágabban véve értéket teszünk be, aminél többet akarunk kivenni az utánunk jövők hozzájárulásából. Ez egyben mutatja a korlátot is, addig marad fenn a piramis, amíg növekszik az alapja. Nyilvánvalóan semmi sem nőhet a végtelenségig, ennek megfelelően még mindegyik, a csúcsa felől lefelé épített piramis összeomlott.
A piramis csúcsa
A legmagasabb szinten lenyűgöző dolgok várnak: hatalom, álomállás az ahhoz szükséges képzettség nélkül, mesés jövedelem, extra magas-szintű ellátás, a gyermekeinknek drága külföldi taníttatás, személyünkre szabott szabályok születnek, direkt és erőteljes beleszólást kapunk a közös dolgainkba, mások életébe. Közvetlenül a csúcs alatt is hasonló remek lehetőségek várnak, kicsit szerényebb mértékben, de jó érdekérvényesítési lehetőség, pozíció, érdemi tevékenység nélkül is elérhető kiemelkedő jövedelem, jó iskola, színvonalas egészségügyi ellátás, ezek is még nagyon vonzóak. Mindez nem mai keletű rendszer, az uram-bátyám világ, a kéz kezet mos gyakorlata, a féltve őrzött előjogok, a rengeteg kivétel, az okosba’ megoldás, a pult alól árusítás, ezekről rengeteg legenda, történet és leírás kering, sőt némelyik praktika még ma is él.
Az nem kérdés, hogy mindez sokaknak hátrányos, mert a kivételezetteket a többiek kárára juttatja előre, a megfelelő képzettség nélküli emberek döntési helyzetekbe ültetése az esetek többségében rossz döntésekhez vezet, maguknak a kerülő utaknak a fenntartása az ellátásban, döntési és végrehajtási láncokban pazarláshoz, lassúsághoz, kontraszelekcióhoz, a visszajelzések elmaradásához vezet. Az érdemtelenül pozícióba jutott emberek az értékelési szempontjai is torzak, a székében való maradás az elsődleges, amiről ráadásul az őt oda helyező dönt, a saját szempontjait szintén az adott közösség vagy szervezet szempontjai elé helyezve. Az együttesen viselt kár nagyságrendekkel nagyobb a csúcson elhelyezkedők hasznánál.
Mindezt látjuk, tisztában vagyunk mindezzel, ennek hangot is adunk, szűkebb körben vagy hangosan szidva az aktuális vagy az előző rendszert, emlegetve a koszt, a tehetségtelen vezetőket, a közlekedési kultúra hiányát, a szabályozás kiszámíthatatlanságát, a romló szolgáltatásokat, általában a mindent átszövő korrupciót megjelölve az egyik elsődleges okként.
Mit teszünk?
Dühöngünk, szenvedünk, de ezzel nem tudjuk lebontani a piramist, és mások sem fognak neki a piramis eltüntetésének az indulatainktól. Látjuk az okokat, a következményeket a saját bőrünkön tapasztaljuk, de nem lépünk fel a korrupció ellen és nem állunk tevőlegesen azok mellé, akik igen, nem támogatjuk őket. Ehelyett magunk kezdünk belépni a piramisjátékba. Az érték, amit beteszünk, a rendszer fenntartása, a lemondás a jogaink és érdekeink egy jókora részének érvényesítéséről, cserébe nyitva tartjuk a lehetőséget, hogy mi magunk is külön úton jussunk nagyon gyorsan nagyon magasra. A kiskapuk láthatóan léteznek, a piramisjáték, a kapcsolatokon keresztül való érvényesülés működőképes stratégia, ugyanakkor ez a gyümölcs csak keveseknek érik be.
A személyes motiváció, hogy még a rendszer azon szakaszában, amikor az kiválóan működőnek tűnik és a csúcshoz minimálisan közel is már nagyságrendileg többet ad, mint a közepes vagy lenti szinteken lévőknek, addig vegyük ki azt a minket megillető többletet, amit csak lehet, vagy amit megérdemlünk a sok várakozásért és a kapcsolatok költséges építéséért. Vagy hallgatunk az egónkra, hogy jár nekünk a pozíció, a hatalom, az úri élet.
A csúcson lévőknek nagyon jó, de ennek az árát együttesen fizetjük meg
Eddig még egyik piramisjátékra alapozott rendszer sem maradt fenn, és a csúcson lévők is előbb-utóbb cserélődtek. Ez a fajta rendszer elméletileg is fenntarthatatlan, de a sok játékos miatt elég sokáig ki tudja húzni. Nyilvánvalóan a nagy többség kárára épül az összes piramis, de ez a kár, főleg eleinte kellően sok ember között oszlik meg, így alig érzékelhető. Ahogy egyre többen egyre nagyobb kárt okoznak, és a rendszer is egyre torzabbá válik, egyre inkább a kevesek érdekeit szolgálja ki és védi, úgy kezdenek egyre érzékelhetőbbek lenni a korrupció, a külön utak, az egyre furcsább szabályok és egyre bizarrabb hatalmi technikák hatásai.
Amikor a kár a mindennapokban is kézzel fogható, majd folyton beleütközünk a hatásokba, akkor már a nagy többség kényszerből építi tovább a piramist, hogy előbb értékelhető szolgáltatást vagy ellátást kapjon a pénzéért, majd valamiféle minimálisan értelmezhető ellenértéket, a végén meg odáig süllyed az elvárásszint, hogy legalább megússzuk a büntetést a normalitásért.
Mindannyiunkat maguk alá temetnek a romok
Mivel nagyon keveseket jutalmaz a rendszer és aránytalanul drágán, rengeteg járulékos veszteséggel és pazarlással, hiába lépünk be sokan a játékba, kellően hosszú idő után, amikor már nyilvánvalóan túl sokba kerül a belépés a túl kicsivé váló feljebb jutási esély mellett, akkor összeomlik a piramis. Ez nem mindig tűnik fel, mert nem vagyunk hajlandóak szembenézni a tényekkel, vagy találunk bűnbakot, vagy egy nagyobb változás mindenestől elsodorja a fennálló rendszert, a piramisjátékainkkal együtt.
Van történelmi eredete, volt szerepe és jelentősége, eszköz volt a török, labanc, orosz, német elleni küzdelemben, sokszor a túlélés záloga. A gazdag hagyományok ellenére, erős szövetségekhez való önkéntes csatlakozásunk után, a modern jog és a tudatos életvitel korszakában nagy jót tennénk magunknak, ha lemondanánk a könnyű érvényesülés vágyáról, a kapcsolatok útján való előrelépés kergetéséről, és a jogaink érvényesítésével, a törvények betartásával és betartatásával, az ehhez illeszkedő elvárások, a nehezebben járható egyenes út választásával bezárnánk a kiskapukat. Ha ezt elég sokan, alulról építkezve tennénk meg, hamar érzékelnénk a különbséget.
A cikk szerzője Major Imre, író, közgazdász
Ez egy véleménycikk, mely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.