Műholdfelvételek garmadája tanúsíthatja, szuperszámítógépek lehetnének a végső „megmondhatói”, hogy e pillanatban, midőn e sorokat írom – sima hétköznap van, hazai idő szerint déli 12 óra – embertársak százmilliói üldögélnek kávéházakban, teraszokon, ezerféle egyéb vendéglátóhelyen, dumálnak, mobiljukat, laptopjaikat böngészik, komputerükön dolgoznak, tanulnak, olvasnak, söröznek, teáznak, Aperol Spritzet iszogatnak. Oroszországtól Portugáliáig mindenütt telis-tele a szabadtéri uszodák, a tengerpartok, a tenisz- és közösségi focipályák, Bostonban, Norvégiában, Izlandon a kisvendéglők, kávézók és a futópályák, a Föld összes helyi és nemzetközi nevezetességű látványossága tömve turistákkal. A sokezer óceán- és tengerjáró luxusnak nevezett, de távolról se luxusárakkal operáló kirándulóhajó mind csaknem fullon…, e percekben is szelik az Adriát, a Balti-tengert, az izlandi és a karibi vizeket. Ahogy beesteledik, a „glóbuszon” meghirdetett, együttesen sok tízezernyi koncert helyszínei mind és mindenütt teljesen megtelnek, a jegyeket (kerülnek, amibe kerülnek) a tömegek viszik, mint a cukrot. Az otthon maradottak tíz- és százmilliói tévét, streamingcsatornák sorozatait, podcastokat néznek, zenét hallgatnak, mindenféle közösségi site-okon lógnak.
Ez – szerintem – a reális állapotleírás. Annak leképzése, ami Ázsiában, Európában, Észak- és Dél-Európában, Afrikában, bárhol a világban manapság tapasztalható.
Kenya, Tanzánia, Venezuela, Kolumbia városaiban – a helyszíneken győződtem meg ezekről – ugyanúgy hozatja házhoz a kaja-finomságokat rengeteg milliónyi, jellemzően fiatal vagy idős ember, ahogy Tokióban, New Yorkban, Budapesten, Lvivben, Minszkben, Vilniusban. Pizza- és carbonara spagetti-tömegkultusz Kyotoban, Sanghajban és Hanoiban, sushiőrület Ukrajnában, Belaruszban, Prágában, Tel-Avivban, Teheránban. Nem fantasztikus…?
Budapest 12. kerületében mindeközben jómagam adatok, tények után kutatok, hogy egy kardinális kérdésben próbáljak rendet teremteni a fejemben:
önámítás, vágyvezérelt elfogultság (wishful thinking)-e, ami eluralta elmémet, vagy alapvetően jól érzékelem az utóbbi idők globális gazdasági, kulturális, technológiai, tudományos, társadalmi folyamatainak lényegi állapotát: jelen világunk sokkalta élhetőbb, élvezhetőbb, mint a korábbi világok bármelyike volt?
A filozófia, az elméleti fizika, általában egyetlen tudomány mélységeibe se kívánok (megfelelő tudás hiányában amúgy se tudnék) bocsátkozni azt illetően, hogy milyen alapon nevezhetünk valamit – például magát a világot – jónak, jobbnak vagy rossznak, rosszabbnak, pláne tér és idő függvényében.
Úgyhogy csupán a jelen idők hétköznapjainak világáról kívánok e tárgyan írni… a hétköznapok nyelvén.
Az internetről beszerzett adataim szerint: sokkalta nagyobb biztonság vesz körül bennünket minden téren, mint a szüleinket, nagyszüleinket, általában elődeinket, legfőképpen bennünket – ahhoz képest, ahogy akárcsak 10 vagy 20 évvel ezelőtt.
Az OECD Library (elektronikus könyvtár) országokra, azokon belüli térségekre, évekre részletesen lebontott adatai mind egyértelművé teszik az általános megállapítást, hogy mindenekelőtt egész Európában, Ázsia és az amerikai kontinens nagy részén, Japánban, Ausztráliában, Új-Zélandon 2010-hez viszonyítva is átlagosan egyharmaddal csökkent az emberi élet ellen elkövetett bűncselekmények száma. Ennél nagyobb mértékben javult a közbiztonság 10-12 év leforgása alatt. Az ezredfordulón volt aktuális helyzethez képest pici töredéket jelentenek csupán az autólopások. A milliárdnyi mobiltelefon bármelyikét alig akarják eltulajdonítani bűnös szándékú emberek. Hiába sokkal több a jármű az utakon, mint valaha, a halálos kimenetelű balesetek száma 20-25 százalékkal csökken Ázsia, Amerika, Európa tulajdonképpen összes országában.
Ami az általános biztonságérzet kapcsán emblematikus mondanivalója forrásomnak: az OECD-be tömörült, úgynevezett fejlett országokban, köztünk hazánkban, a polgárok nem félnek. Mind a férfiak, mind a nők, mind a tinédzserek több mint hetven százaléka mer és kész éjszaka egyedül mászkálni az utcán, mert nem aggódik, nem retteg holmi terrorcselekménytől, balesettől, bűnözői támadástól.
Sir James Bevan, a brit kormány környezeti kérdésekért felelős kulcs embere, az Environment Agency elnöke mostanában elhangzott előadását hallgatom. Az interneten megtaláltam a szöveget is:
„Meggyőződésem, hogy 2023-ban jobb az ember élete. A világ bármely szegletében jobb élni most, mint korábban valaha.”
Sir Bevan bizonyítékul felhozza:
1. Soha nem örvendett még annyira jó általános egészségnek az emberiség, mint manapság: harminc év alatt felére csökkent a halálos szülések száma, a gyerek halandóság szintén feleződött, igaz, nem harminc, hanem hatvan év leforgása alatt. Alultáplált, éhező az egész emberiségnek a 10 százaléka, szemben a 20 százalékot jelző 10 évvel ezelőtti adattal szemben.
2. Többet tudunk mindenről, mint valaha, és többen tudják, amit tudni kell, mint valaha.
3. A mobiltelefon révén az egész emberiség számára lényegében minden tudás elérhető, minden, mit korábban csak kiváltságosok tudomására juthatott
4. Az urbanizáció, a 16 évvel bekövetkezett fordulat, hogy többen élnek városokban, mint falvakban, tanyákon, azáltal tette fenntarthatóbbá a világot, hogy kevesebb az egy főre jutó energia- és „tér-” fogyasztás, szén–dioxid-kibocsátás, kevesebb közvetlen kár éri a természet nagy egészét, az egymás közelében élő városiak körében világszerte virágzik (relatíve) az oktatás és a kreativitás. A városok erősödése nem a 21. század problémája, hanem az új keletű problémák megoldásának része.
5. Drámai mértékben növekszik – a covidot követő visszaesés dacára is – a várható átlagos emberi élethossz. Ezer éves intervallumot tekintve megnégyszereződés alakult ki. De akárcsak az utóbbi 50-60 év leforgása is elképesztő globális életszínvonal-javulást tükröz: egész emberiséget tekintve az átlagos várható élethossz ma 70 év. Viszont olyan hatalmas országokban, mint Japánban, az USA-ban, olyan nagyobb térségekben, mint Nyugat-és Dél-Európában egy férfi 80, egy nő 85 évet él – átlagosan.
6. Anyagilag is jobban élünk, általánosságban. Míg harminc évvel ezelőtt a világ lakosságának 36 százaléka élet mély szegénységben, naponta kevesebb, mint 2 dollárból, addig ez az arány mára 16 százalékra zuhant.
7. Még ha néhol – Európát is beleértve – erősödni látszik az állami, politikusi önkény, mindent egybevetve a világban általánosságban gyengülnek vagy felszámolódnak az abszolút zsarnoki rendszerek, a demokráciák száma – azok sok, de folyamatosan és nyilvánosan leleplezett visszaélései, korrupciói ellenére – kimondottan növekszik.
8. A nők egyenjogúsítása minden téren és mindenütt a világban példátlan tempóban szélesedik, egy mai kislány, tinédzser lány várható élete, sorsa – éljen bárhol is a nagyvilágban – össze nem hasonlíthatatlanul jobb, komoly optimizmusra okot adó, mint bármikor korábban, akárcsak húsz vagy ötven évvel ezelőtt is.
Itt tartunk. Tényszerűen. Más kérdés, hogy szubjektíve mit érzékelünk: hogy mit hiszünk, mi a felfogásunk (perception).
Én például azt látom a szememmel, amiről a fenti tények tanúskodnak. Tudniillik, példátlanul széles embertömeg utazgat – csak úgy, mert élvezni akar – a nagyvilágban. Minden téren óriási a mobilitás, az átlag halandó pillanatok alatt adaptálja az életét megkönnyítő innovációkat, alkalmazkodik a környezet óvását szolgáló magatartási előírásokhoz éppúgy, mint – mondjuk – a Covid-korlátozásokhoz és azok feloldásához, az inflációhoz, a munkanélküliséghez illetőleg a munkaerőhiányhoz… a legkülönfélébb természeti és társadalmi, nem utolsósorban pénzügyi válságokhoz.
Mindeközben az orrom előtt észlelem a különböző munkafolyamatok és folyó ügyek elintézéséhez szükséges időtartam roppant rövidülését, ugyanakkor az önművelésre és a – látszólag vagy ténylegesen – öncélú „élvezkedésekre” fordítható és fordított idő hosszabbodását.
Elismerem, mindezt az emberek többségének szemében elhomályosítják valós, dokumentált hírek: a közelünkben ténylegesen véres, és eszkalálódni látszó háború dúl, a politikusok tényleg kardcsörtető, félelmet gerjesztő beszédeket mondanak, a média kétségtelenül – mert ez is a feladata – azt tartja hírnek eleve, ami abnormális. Ezáltal azonban – akarva-akaratlanul – érzeteket, egyéni és kollektív felfogásokat, interpretációkat manipulál. A manipuláció, egy álom- (vagy inkább rémálom) alternatív, mindenesetre fabrikált, újabban virtuális valóságok legkülönbözőbb válfajai ámde mindig is uralták a politikai kommunikációt és részben/egészben a kereskedelmi reklámot, az általános marketinget.
Igen, most – látszólag legalábbis – erősebben, mint valaha, dívik és hízik a Jóban a Rossz: a technológiai innováció révén önös célokból, hatalmi érdekekből, sokan sok helyütt – mert megtehetik – direkt összekeverik a valós és az álhíreket, a fake-newst tényként tálalják, a valós valóságot meg némelykor letagadják vagy elhallgatják.
És sajnos nem is fake, hanem igazság, hogy havonta süllyednek el menekültekkel zsúfolt hajók a Földközi-tengeren. Eközben New Yorkban, Bostonban hetek óta az utcán kényszerülnek éjszakázni a mexikói határtérségekből oda „deportált” migránsok ezrei, lassan széles tömegekké terebélyesednek ám… És – nálunk is, másutt is – műtétekre, más életmentő beavatkozásokra egyszerűen nem tudnak időben sort keríteni, sorsdöntő segítségnyújtások maradnak el. Mindeközben szinte már sehol se tudnak, nem képesek saját otthont vásárolni a hétköznapi fiatalok. Generációk élnek immár megint egy fedél alatt nem csupán a harmadik világban, hanem gazdag országokban is. A lakásbérek a csillagos égben, a rákbetegségek nagy részét még mindig nem tudják gyógyítani, ezrével szedi áldozatait naponta a kábítószer.
És szinte járványszerűen terjedő népbetegség lett a magány érzete a világunkban.
A Világunkban? Melyről végig azt állítom, hogy minden eddigi világok legjobbika?
Igen, mert a tények mégis csak ezt támasztják alá. Minden felsorolt probléma – ellentétben a múlttal – közbeszéd tárgya. Globálisan! Mindről – pláne a környezetszennyezésről, a klímaváltozás következményeiről – közösen kommunikál egymással az egész emberiség. A „szövegelést” minden „tétel” esetében cselekvés követi politikai-technológiai-üzleti téren egyaránt. Ezt kényszeríti ki a verseny: az üzleti, a politikai, a technológiai.
Ilyen szituáció soha korábban nem volt.
Ettől persze nem lesz boldogabb az Ember. De egy fokkal boldogabb azért lehetne. Oka ugyanis lenne rá.