Monetáris hátraarc

A Sillicon Valley Bank csődje és március vége között a Fed közel 350 milliárd dollárnyi likviditást bocsátott ki a bankközi piaci feszültségek enyhítésére. Ezzel a lépésével bő félévnyi monetáris szigorítást tett semmissé, már amennyiben a jegybank mérlegfőösszege szerint nézzük a helyzetet.  A napok alatt végbement monetáris lazítás miatt többen kritizálták a Fed politikáját, mondván, hogy az immár másfél évtizede tartó mennyiségi lazítás törékennyé és függővé tette a piacokat, akik elől úgy látszik, nem lehet elvenni a puncsostálat. Habár márciusi ülésükön a Fed döntéshozói újabb 25 bázispontos emelést hajtottak végre, a hónap elején prognosztizált 50 bázispontos emeléshez képest itt is visszalépés történt.

Látszólagosan puhult a Federal Reserve monetáris politikája március elejéhez képest, így adódik a kérdés, hogy mi várható az amerikai inflációs pályával; megvan-e a kellő szigor a pénzromlás ütemének lassításához a monetáris célok elérésének érdekében. Ahhoz, hogy ezekre választ kapjunk azt kell először megérteni, hogy mit használunk fizetéshez és hogyan teremtődik a “pénz”.

Semmi sem száz százalékra tervezett

A bankrendszerrel együtt semmi sincs százszázalékos kapacitásra tervezve a gazdaságban. A pandémia élesben megmutatta, hogy ha egyszerre mindenki fel akar tankolni réteslisztből, WC-papírból, vagy rizsből akkor bizony adódhatnak ellátási problémák. Amikor reggelente szinkronizálva indul el a társadalom nagy része munkába az utak bedugulnak, illetve tömöttebb a busz, mint a délelőtt közepén. Ha mind egyszerre akarnánk felkapcsolni a lámpát a nagyszobában, akkor kisülne egy pár transzformátor, ha egyszerre nyitnánk meg a zuhanyt problémák adódnának a víznyomással.

A márciusi amerikai bankcsődök esetében több betétesnek közelről is szembesülnie kellett az alapigazsággal, hogy a banknál lévő betétek mögött csak limitált mennyiségű készpénz van, a bank forrásai nagyrészét kihitelezni vagy értékpapírokban tartja. A számlapénzünk így kvázi csak egy ígérvény a bank részéről a fizetés teljesítésére igény szerint, ám nincs százszázalékos likvid fedezet a betétek mögött.

Leegyszerűsítve, egy banknak két tényezőre van szüksége: tőkére és likviditásra. Míg az előbbivel a források kihelyezésének kockázatát, utóbbival a fizetési ígéretét igyekszik fedezni. Egy modern bank esetében, ha van 100 dollárnyi tőkéje, illetve likvid eszköze a könyveken, és mind a hitelezésből fakadó kockázat, mind annak lehetősége, hogy normál működés mellett az ügyfelek 10 százaléka felé kell majd fizetési kötelezettségemet állnom, úgy 1000 dollárnyi hitelt és azzal szemben álló betétet tudok teremteni az ügyfélszálákon egyetlen tollvonással. Később az ügyfelek – és a gazdaság szereplői en masse – ezeket az ügyfélbetéteket használják egymás közötti fizetésre.

A jegybank “csak likviditást”, nem pénzt teremt

Amikor jegybanki eszközvásárlási programokról beszélünk, akkor elsősorban a bankrendszeren belül elérhető likviditás növekszik. Dióhéjban, a fent említett egyszerű bankhitelt vagy azt megtestesítő értékpapírt adna el a jegybanknak, aki ezért cserébe a bank jegybanki számláján jóváír egy összeget. Az átrendeződés pusztán a hitelbank eszközoldalát érinti, a publikum által használt forrásoldal változatlan marad. A turpisság abban rejlik, hogy a fent említett korlátok közül a likviditási lazul, így a bank amennyiben van rá ügyféligény és a banknak is kockázati étvágya – növelheti mérlegfőösszegét, extra számlapénzt teremtve a gazdaságban, amit aztán a gazdasági szereplők a fogyasztói kosárban szereplő árukra és szolgáltatásokra tudnak költeni.

„Az infláció mindig és mindenhol egy monetáris jelenség.”

(Milton Friedman)

A friedmani idézet, habár nagyon hosszú távon statisztikailag időtálló, rövidebb távon érdemes kiegészíteni: a monetáris pénznyomtatást valakinek el kell juttatnia a gazdasági körforgásba, hogy ez valóban megjelenjen az árakban. Míg a 2010-es évek során a hitelleépítés miatt a bankrendszer csak korlátozottan juttatta el a többletlikviditást a gazdaságba, addig ezt a szerepet a Covid-járvány alatt a legtöbb országban maga az állam, fisklális oldalról, támogatások formájában töltötte be.

A járvány lecsengését követően a fejlett országokban szigorodtak a fiskális feltételek, így ebből a csatornából már kevesebb pénz kerül a gazdasági szereplőkhöz, míg a monetáris szigorral párhuzamosan a bankrendszer is elkezdte visszafogni a hitelezést. Ezáltal vissza is érkeztünk az eredeti kérdéshez: tekinthető-e monetáris politikai hátraarcnak a Fed likviditásteremtése a SVB-csődöt követően?

A pénz- és tőkepiaci stresszek nyugtatása érdekében kinyomtatott dollármilliárdok a reálgazdaságba elsősorban a bankokon keresztül tudnának eljutni, de csődöket követően az amerikai bankok épphogy visszafogni, nem pedig növelni fogják hitelezésüket. Az intézkedés így összességében nem tekinthető inflatórikusnak.

Változó bankjátékszabályok

Az amerikai “bankmentések” után az óceánon innen, Svájcban szintén kijelölték az új irányt, és újfent a kapitalizmus irányelvei érvényesültek.

JOGI NYILATKOZAT

A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, befektetési elemzésnek, az abban foglaltak alapján a HOLD Alapkezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a HOLD Alapkezelő Zrt. felelősséget nem vállal.