Nagy hibák. A híres író borzalmas befektető volt, aki mágnesként vonzotta magához a szélhámosokat és az átveréseket.
Nehéz a részvénypiacon pénzt keresni. Akár hedge fundot vezetsz, akár saját értékpapírszámládat kezeled, időnként igazán ostobának fogod érezni magad. Egy piaci lefordulás esetén osztozhatsz másokkal a nyomorúságban, akadnak azonban olyan pillanatok, amikor olyan egyedül leszel, mint egy lakatlan szigeten. Időnként úgy érezheted, hogy a piac istenei gúnyolódnak veled.
Még a részvénypiacok legendás alakjai is követnek el baklövéseket – ez az egyik legfontosabb tanulsága a „Nagy hibák” című, igen népszerű befektetési témájú könyvnek, melyet az ismert és sikeres amerikai portfóliókezelő, Michael Batnick írt.
A HOLDBLOG-on fejezetenként közöltük a tanulságos történeteket.
„Ha elég jól megismersz valakit, társra lelsz.”
(Mark Twain)
„Majd nullában kiszállok.”
Amikor a zsebünkből valamilyen befektetésbe vándorol pénz, arra számítunk, hogy az a jövőben többet fog érni. Csalódást keltő eredmények esetén azonban utáljuk beismerni, hogy tévedtünk. Természetes emberi jellemvonás, hogy a kelleténél hosszabban kitartunk a veszteséges befektetéseink mellett, mert ezzel késleltetjük a vereséget, és óvjuk az egónkat.
Az a baj a kis veszteségekkel, hogy könnyű kitartani mellettük, és nézni, ahogy egyre csak nőnek. A pénzügyek világára még inkább érvényes, hogy a remény hal meg utoljára. Közömbösen nézzük végig, ahogy egy 5 százalékos veszteség 10 százalékosba fordul, félelemmel figyeljük, ahogy 20 százalékosba csúszik, majd jeges rémülettel követjük, ahogy tovább esik. Ennél a pontnál, amikor az adrenalinlöket elönti agyunk 100 milliárd idegsejtjét, teljesen lebénulunk. Hipotalamuszunk, a „küzdj vagy fuss” reakcióért felelős rendszerünk felfüggeszti a racionális gondolkodást.
„Majd nullában kiszállok.” Aki valaha vett már részvényt, annak biztosan átfutott már a fején ez a mérgező gondolat. Az esésekkel kapcsolatban az a szomorú valóság, hogy matematikailag nézve különleges bravúr kell a ledolgozásukhoz. Egy 20 százalékos esés után nem 20 százalékos emelkedés kell a nullába kerüléshez, hanem egy 25 százalékos. Minél mélyebb a gödör, annál nehezebb abból kikecmeregni: egy 80 százalékos zuhanás után 400 százalékos emelkedés kell ahhoz, hogy visszaszerezd a pénzed. David Einhorn hedge fund menedzser remekül világított rá a veszteséges pozíciók melletti kitartás veszélyére: „Hogyan tekints egy 90 százalékot esett részvényre? Hát úgy, mint ami esett 80 százalékot, majd lefeleződött.”1 Úgy is fogalmazhatunk: önmagában az, hogy egy részvény 100 dollárról 20 dollárra esett, nem jelenti azt, hogy nem zuhanhat ugyanilyen könnyedén 10 dollárig.
Amikor a pozícióink rossz irányba mennek, könnyű kitartani mellettük, ám még könnyebb a problémát további vásárlásokkal súlyosbítani. Ha egy részvényből 100 dolláron jó érzéssel vásároltál, 90 dolláros áron valószínűleg még vonzóbbnak fogod találni. A baj csak az, hogy nagyon sok részvény soha nem pattan vissza. Ami azt illeti, 1980 óta a részvények 40 százaléka szenvedett el olyan 70 százalékos esést, amit soha nem tudott ledolgozni.2 Veszteséges pozícióhoz hozzávenni – sok befektető esetében biztos út a bukáshoz.
Híres író, borzalmas befektető
Samuel Clemenst a legtöbben írói álnevén, Mark Twainként ismerjük. És többnyire humoristaként és íróként emlékezünk rá. Ám Samuel Clemens – ezen a néven élte egész életét – volt az, aki Mark Twain vagyonát elkótyavetyélte. A Chasing the Last Laugh című könyv szerzője, Richard Zacks ezt írta róla: „Twain borzalmas befektető volt, aki mágnesként vonzotta magához a szélhámosokat és az átveréseket.”3 Peter Krass, az Ignorance, Confidence, and Filthy Rich Friends írója így jellemezte: „Amerika legjobban fizetett írójának kétes befektetéseivel sikerült elveszítenie saját és felesége – a szénkirály örököse – teljes vagyonát.”4
Twain óriási erőfeszítéseket tett, hogy ledolgozza veszteségeit, és visszajusson legalább nullába, mert nem hallott a gödrök törvényéről, amely így szól: „Ha gödörben találod magad, hagyd abba az ásást.” 170 ezer – mai áron közel 5 millió – dollárt ölt egy reményei szerint forradalmi gépbe.
Noha állandó stresszt okoztak számára a befektetései, a világ zseniális mondásokat köszönhet neki:
„Két időszak van az ember életében, amikor nem kellene spekulálni: amikor nem engedheti meg magának, és amikor igen.”
„A bankár egy olyan ember, aki kölcsönadja neked az esernyőt, amikor süt a nap, de visszakéri egy perccel azelőtt, hogy eleredne az eső.”
„Ehhez előrelátás kellett volna, ám az én specialitásom sajnos az utólagos éleslátás.”
„Ritkán láttam meg egy lehetőséget már azt megelőzően, hogy megszűnt volna annak lenni.”
Ernest Hemingway mondta egyszer: „Az egész modern amerikai irodalom egyetlen könyvből, Mark Twain Huckleberry Finnjéből ered.” Twain 1876-ban fogott neki a megírásának, ám közel egy évtizedébe került, amíg befejezte. A könyv, amelyről azt gondolta, hogy két hónap alatt megírja, háttérbe szorult fontosabb dolgai, köztük a gazdagság hajszolása mögött.
Mark Twain kudarcot vallott befektetéseinek listája hosszabb, mint egy hétvégi nagybevásárlásé. Próbálkozott aranybányászattal – ásóval és részvényekkel egyaránt. Keserű tapasztalatai birtokában a következő megállapítást tette: „A bánya olyan lyuk a földben, amely mellett egy hazug ember áll.”
A találmányokért különösképpen rajongott. Pénzéből befektetett a New York Vaporizing Co.-ba, amely társaság a gőzgépeket kívánta továbbfejleszteni – leszámítva persze azt, hogy meg sem próbálta. Annak ellenére, hogy ez a cél nem teljesült, Twain kiapadhatatlan pénzforrásként heti 35 dollárban részesítette a feltalálót. Az író így emlékezett vissza erre: „Néhány naponta felkeresett, hogy beszámoljon a fejleményekről, én pedig a járásából és a leheletéből már hamar rájöttem, hogy heti 36 dollárt költ whiskyre, csak azt nem tudtam, hogy azt a hiányzó egy dollárt honnan szerzi.”5
Twain befektetett a Plasmonba, egy tejporgyártóba, egy gőzzel hajtott emelőcsigába, valamint a Hartford Accident Insurance Company nevű újonnan alakult (mai kifejezéssel élve startup) biztosítótársaságba. Lassan torkig lett ezekkel a pénznyelő vállalkozásokkal, úgyhogy a következőket írta egy író barátjának: „Ha a könyveidből kiderül, hogyan lehet a feltalálókat elpusztítani, küldj belőlük kilenc példányt.”
Add el rosszkor
Temérdek pénzt veszített a „vegyél részvényeket, és add el őket rosszkor” jól bevált módszerével is. Egyik példa a sok közül az Oregon Transcontinental Railroad papírja, amelyet 78 dolláros árfolyamon vett, és 12 dolláron adott el. Ennek a tapasztalatának a kapcsán mondta, hogy „nem akarok soha többé vállalati jelentést látni”.6
Nemcsak ilyen jellegű hibákat követett el, hanem kiváló lehetőségeket is elszalasztott, és az ezek feletti bosszankodás talán még jobban beleégett a lelkébe. Negyvenkétezer dollárt pazarolt el a kaolotípia elnevezésű metszési eljárásra, amely az illusztrációkat volt hivatott forradalmasítani (sikertelenül), majd ezt követően úgy döntött, hogy Alexander Graham Bell telefonjába inkább nem száll be. Twain egyik barátjáé, Joseph Roswell Hawley tábornoké volt a Hartford Courant nevű napilap, és ő találkozott Bell-lel. Hawley a Courant irodájába invitálta Twaint, hogy hallgassa meg Bell potenciális befektetőknek szóló bemutatkozását. Twain visszaemlékezése szerint Bell „hitt abban, hogy hatalmas siker vár a találmányára, és azt akarta, hogy vegyek részvényeket. Elutasítottam. Azt mondtam, nem akarok többé kockázatos spekulációkban részt venni. Ekkor huszonöt dollárért ajánlotta fel a részvényt. Azt válaszoltam, hogy semmilyen áron nem kell.”7
Egy európai nyaralásról visszatérve azt látta, hogy a városban egy öreg hivatalnok, aki a meglévő kevés pénzét befektette Bell vállalkozásába, igen módos emberré lett. Ez alapján az alábbi megállapítást tette: „Különös, hogy a tudatlanok és tapasztalatlanok oly gyakran és oly érdemtelenül aratnak sikert, amikor a tájékozottak és a tapasztaltak kudarcot vallanak.”8 Ha úgy érzed, hogy a savanyú szőlő esetével állsz szemben, akkor bizony igazad van. Mark Twainnek lehetett ugyan tapasztalata a befektetésben, de a befektetései mind elbuktak. És azt mondani rá, hogy tájékozott – nos, ezt akár a szó jelentésével való súlyos visszaélésnek is tekinthetjük.
Twain nemcsak másokba fektetett be, hanem temérdek saját ötlete is volt: egy rugalmas pánt, amely tartotta a nadrágot, egy öntapadós ragasztós album, valamint egy hordozható naptár. Unokahúga férje, Samuel Charles Webster ezt írta róla: „Egyszerre próbált Edison és Shakespeare és még néhány kiváló ember lenni.”9
Twain hazardírozott, amikor nagyon kevés pénze volt, és ezzel akkor sem hagyott fel, amikor már nagyon gazdag volt. Pénze, amelyből a súlyosabb kudarcokban spekulálhatott, 1885-ben alapított kiadója, a Webster & Company sikeréből származott.
Grant emlékiratai volt az első kiadványuk, és a könyv óriási sikert ért el, a 600 ezres eladott példánnyal minden addigi rekordot megdöntött. Grant családja egy túlságosan nagylelkű megállapodás okán 400 ezer dollárt (mai értéken 12 milliót) kapott.10 Az iparágban bevett gyakorlat szerint a jogdíj a borítón szereplő ár 10 százaléka volt, ám Twain a nettó nyereség 70 százalékát ajánlotta fel a szerzőnek. A korábbi elnökkel kötött vacak megállapodás ellenére a Webster & Company nagyon jó rajtot vett. Mint a legtöbb dolog az életében, ez is csúnya véget ért, és ami a cégének – és saját életének is – a sikerét derékba törte, az egy olyan veszteség volt, amelyet nem volt hajlandó elfogadni. Folyamatosan küldte a jó pénzt a rossz után, és ezzel lényegesen több kárt okozott, mint az összes többi vesztesége együttvéve.
A bűvös szedőgép
James Paige 1874-ben szabadalmaztatta szedőgépét, és azt vizionálta, hogy a 18 ezer alkatrészből álló gépe átveszi majd az ember által működtetett hasonló szerkezetek helyét. 1880-ban találkozott Mark Twainnel, és meggyőzte – bár minden bizonnyal nem volt szükség hosszas győzködésre –, hogy fektessen be. Így született egy újabb, az író szemszögéből nézve rettentően előnytelen befektetési megállapodás. Twain csak akkor volt jogosult a nyereségre, ha a gép befejezéséig felmerülő minden költséget áll, és később, saját helyzetét tovább rontandó, még azt is megígérte, hogy mindaddig évi 7000 dollárt fizet Paige-nek, amíg a gép nyereségessé nem válik. Twaint elvakította saját önteltsége; Paige-t a „mechanikai felfedezés Shakespeare-jeként” méltatta.
Ahogy telt az idő, a pénz pedig egyre csak vándorolt ki a zsebéből, Twain a következőket állapította meg Paige-ről: „Rá tudna beszélni egy halat, hogy jöjjön ki a tóból, és sétáljon vele egyet. Amikor itt van mellettem, mindig hiszek neki: nem tehetek róla. Amint elmegy, minden hitem elillan. Ő az egyik legmerészebb és legfejedelmibb hazudozó.”11
A 19. század vége felé Amerika az addigi legsúlyosabb gazdasági válságát élte. Az 1893-as pánik idején 500 bank ment csődbe, és 15 000 húzta le végleg a rolót. A válság Twaint és a Webster & Companyt sem kímélte.
Akárhányszor elmondta magának, hogy végzett Paige-dzsel, és elege van a mentségeiből, képtelen volt a tükörbe nézni és elismerni, hogy tévedett. Képzeld el, hogy mindened, ami van – anyagi, lelki és érzelmi értelemben egyaránt –, beleölöd egy befektetésbe, majd ezek után el kell ismerned a vereséget. Gyötrelmes. Kevés nehezebb dolog van az életben, és különösképpen a befektetésben, mint beismerni, ha hibáztál. Egyik barátjának, a John Rockefeller-féle Standard Oil egyik dúsgazdag tulajdonosának, Henry „Hell Hound” Rogersnek a segítségével megszerezték Paige-től a szedőgépvállalat feletti irányítást. Clemens új befektetők után kellett, hogy nézzen, és talált is kettőt Bram Stoker, a Dracula című regény majdani szerzője, valamint a híres író, Henry Irving személyében.12
Amikor a szedőgép kudarcot vallott a Chicago Herald napilapnál, nem maradt már több esély. Henry Rogers komoly üzletember volt, és Twainnel ellentétben neki nem okozott gondot kiszállni a veszteséges üzletből. Twain számára nem ment ennyire könnyen a dolog. Az író éppen Franciaországban járt, amikor megkapta a hírt a gép leszerepléséről. Rendkívül komor hangvételű levelet írt Rogersnek – ez is arra utalt, hogy szinte olyan érzelmeket táplált a gép iránt, mintha az emberi lény lett volna.
1894. december 21-én a Paige Compositor Manufacturing Company befejezte működését. Végül egy kívülálló lett az, aki megálljt tudott parancsolni Twain veszteségeinek. Rogers nélkül könnyen lehet, hogy Twain a sírig magával hurcolta volna ezt a feneketlen pénztemetőt. A szedőgépen elszenvedett teljes veszteségét mai áron közel 5 millió dollárra becsülhetjük. A vállalat kényszeres életben tartása teljesen elapasztotta anyagi forrásait, így ez lett a fő oka annak, hogy a Webster & Company nem volt képes átvészelni a gazdasági válságot. „Rettenetesen elegem van az üzletből. Természetemből fakadóan alkalmatlan vagyok rá, és ki akarok szállni” – írta Twain.
A tőzsdepánik 100 ezer dollárról gyakorlatilag nullára csökkentette részvény- és kötvényportfóliója értékét. Más lehetősége és pénze nem lévén, a Webster & Company 1894. április 18-án csődöt jelentett.
Ahogyan Helen Keller fogalmazott: „Időnként úgy tűnt, mintha a teljes égi tüzérséget vetette volna be egy behatoló egér ellen.” El lehet képzelni, mit érzett Twain, amikor a sajtó elkezdte támadni. Látványos piaci bukásainak zseniális mondásokat köszönhetünk: „Október. Egyike ama hónapoknak, amikor különösen veszélyes a tőzsdén spekulálni. A többi ilyen hónap: július, január, szeptember, április, november, május, március, június, december, augusztus és február.” Az egyik újság fogta ezt a tréfás aforizmát, és a „tőzsdén spekulálni” kifejezést kicserélte erre, hogy „egy írónak üzleti vállalkozásba fogni”. Mindenhonnan kapta a fricskákat. A San Francisco Call így írt: „Mark Twain kudarca a saját hibája volt, most mégis ő készül ebből előadásokat tartani a világnak.” Twain hiperérzékeny volt a közönség véleményére. Egyszer ezt mondta: „A közönség az egyetlen kritikus, akinek az ítélete bármit is ér.” A bombaként rázuhanó kritikákra az egyetlen lehetséges módon, tollat és papírt ragadva válaszolt:
Azt a hírt terjesztik, hogy a hitelezők javára feláldoztam a kiadó – amelynek a pénzügyi befektetője voltam – minden vagyonát, és most saját hasznomra tartok előadásokat. Ez nem igaz. Az előadásokból befolyó pénzt, akárcsak a kiadó vagyonát, a hitelezőknek szánom. A jog nem ismeri az emberi szellemre kivetett jelzálog fogalmát, és a kereskedő, aki lemond mindenéről, élhet a csődszabályok előnyével, és szabadon újrakezdheti; én azonban nem üzletember vagyok, és a becsület a törvénynél szigorúbb gazda. A tartozás minden dollárjáért száz centet követel, és az adóssága soha nem évül el.13
Érett férfiként, 59 éves korában elhatározta, hogy visszafizeti adósságát a csődeljárásban vele szemben igénnyel fellépő mind a 101 hitelezőjének. Annak érdekében, hogy kimásszon a gödörből, világ körüli standup turnéba kezdett.
Beutazta az Egyesült Államokat, járt Ausztráliában, Új-Zélandon, Indiában, Dél-Afrikában és Európában is. 1898-ra megszabadult adósságaitól, és készen állt az új pénzügyi kalandokra.
Adósságait ugyan rendezte, ám spekulatív vénáját soha nem veszítette el. Közölte barátjával, Rogerszel, aki temérdek pénzt keresett neki a részvénypiacon: „Ne hagyj ki belőle, benne akarok lenni a többi tőkéssel együtt.”
A kockázat és a hozam kéz a kézben járnak, mint a másolás és beillesztés; egyik nem létezhet a másik nélkül. Olykor megadatik, hogy élvezzük csak a hozamot, máskor azonban nem jut más osztályrészül, csupán a kockázat. Amikor a brókerszámlánkat eléri a kockázat – márpedig ez időről időre elkerülhetetlenül megesik –, ne dugjuk fejünket a homokba, hanem fogadjuk el. Amikor spekulálunk, a legfontosabb a veszteségeinket kezelhető mértéken tartani. A papír ejtette vágás fáj, de begyógyul, a lőfegyver ütötte sebekből viszont kemény dolog visszajönni.
A katasztrofális veszteségek elkerülésének legjobb módja, ha már a befektetés előtt eldöntöd, hogy mennyi veszteséget vagy hajlandó elviselni – akár százalékos mértékben, akár összegszerűen. Döntéseidet ily módon a logika, és nem a félelem – vagy a pozíciódhoz való egyéb érzelmi kötődés – fogja vezérelni.
Alig néhány évvel a csődből való kikecmergése után Twain, nagy reményekkel, mint mindig, 16 ezer dollárt fektetett be az American Mechanical Cashier Companybe. Nyolc eredménytelen hónap és ígéretek egész sora után déjà vu érzése lett, így fogta magát, hagyta elveszni a pénzt, és kiszállt. Megtanulta a leckét.
Jegyzetek
1. Idézet forrása: Meena Krishnametty: „David Einhorn Told You to Buy GM”, MarketWatch.com, 2012. december 20.
2. J. P. Morgan: „The Agony and the Ecstasy”, Eye on the Market: Special Edition, 2014. szeptember
3. Richard Zacks: Chasing the Last Laugh (New York: Doubleday, 2016)
4. Peter Krass: Ignorance, Confidence, and Filthy Rich Friends (Hoboken, NJ: Wiley, 2007)
5. Zacks: Chasing the Last Laugh
6. Ugyanott
7. Idézet forrása: Elston Electric Company: „Mark Twain and the Telephone”, OldTelephones.com, 2012. május 29.
8. Ugyanott
9. Krass, Ignorance, Confidence, and Filthy Rich Friends
10. Zacks: Chasing the Last Laugh
11. Krass: Ignorance, Confidence, and Filthy Rich Friends
12. Ugyanott
13. Idézet forrása: Zacks: Chasing the Last Laugh
A könyv magyar nyelven az A4C Books kiadásában jelent meg.
Magyar kiadás © A4C Books, 2020 Fordítás © Lénárt Szabolcs
Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli igénye nélkül tilos a fenti szöveg bármely részét vagy egészét reprodukálni, felhasználni és bármilyen módon közölni.