Warren Buffett – Óvakodj a túlzott magabiztosságtól!

Túlzott magabiztosságunk annyira mélyen gyökerezik a DNS-ünkben, hogy még ha tisztában vagyunk is vele, akkor is rendkívül nehéz ettől megóvni magunkat. A legendás Warren Buffett is elkövette a maga nagy hibáját.

Nehéz a részvénypiacon pénzt keresni. Akár hedge fundot vezetsz, akár saját értékpapírszámládat kezeled, időnként igazán ostobának fogod érezni magad. Egy piaci lefordulás esetén osztozhatsz másokkal a nyomorúságban, akadnak azonban olyan pillanatok, amikor olyan egyedül leszel, mint egy lakatlan szigeten. Időnként úgy érezheted, hogy a piac istenei gúnyolódnak veled.

Még a részvénypiacok legendás alakjai is követnek el baklövéseket – ez az egyik legfontosabb tanulsága a „Nagy hibák” című, igen népszerű befektetési témájú könyvnek, melyet az ismert és sikeres amerikai portfóliókezelő, Michael Batnick írt.

HOLDBLOG-on heti rendszereséggel közöljük a tanulságos történeteket.

„Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem amit holtbiztosan tudsz, csak épp rosszul.”

(Mark Twain)

Nagy Hibák VIII. fejezet: Warren Buffett

TARTALOMJEGYZÉK

A birtoklás pszichológiája


Az omahai bölcs


Hideg fejjel


A cipőbizniszben


A tanulság

[/panel]

A birtoklás pszichológiája

A 2017-es év elejének egyik napján 105 milliárd dollár értékben kereskedtek S&P 500-részvényekkel. Mindenki, aki eladott, és minden algoritmus, amely vett, az ügylet helyes oldalán hitte magát. Igaz, ami igaz, a befektetők magabiztos egy társaság.

Amikor a jövőről van szó, ami definíció szerint megjósolhatatlan, hajlamosak vagyunk a tényleges tudásunkat túlbecsülni. A befektetések terén az úgynevezett birtoklási hatás (endowment effect) ennek az egyik megtestesülési formája. Miután fogyasztóként vagy befektetőként vásárolunk valamit, többre értékeljük az új szerzeményünket, mint ahogyan azelőtt tettük, hogy a miénk lett.

Képzeld el, hogy egy olyan focimeccsre fogadsz, amelyet két, számodra teljesen érdektelen csapat játszik. Akár pénzfeldobással is dönthetnél. Habozol egy ideig, majd úgy döntesz, hogy a kevésbé tehetséges irányítót, de erősebb védelmet felvonultató csapat mellett teszed le a voksod. Miután odamész a pénztárhoz és megteszed a tétjeidet, egyből sokkal jobban ki vagy békülve a döntéseddel, mint azelőtt voltál, hogy kiperkáltad volna a fogadás árát. Kahneman, Knetsch és Thaler az Anomalies: The Endowment Effect, Loss Aversion, and Status Quo Bias1 című 1991-es tanulmányukhoz végzett kísérletükben mutatták ki ezt.

A Cornell Egyetem alapképzésének egyik közgazdasági kurzusán minden második hallgatónak (összesen 22-nek) egy, a könyvesboltban 6 dollárért kapható kávéscsészét adtak. Amikor az eladóknak (vagyis a csészével rendelkező hallgatóknak) felkínálták a lehetőséget, hogy eladják a csészéjüket, a vevők (vagyis a többiek) pedig lehetőséget kaptak azok megvásárlására, a kutatók arra jutottak, hogy a medián csészetulajdonos 5 dollár 25 cent alatt nem hajlandó megválni a csészéjétől, míg a medián vevő vonakodik 2 dollár 25 centnél többet fizetni érte. Amint valami a miénk lesz, az objektív gondolkodás elillan.

A szerzők megállapításai szerint ennek a „birtoklásnak” a legfőbb hatása „nem az, hogy növeli az általunk birtokolt javak vonzerejét, hanem csupán felerősíti az azoktól való megválás fájdalmát”. Másképpen fogalmazva, visszatérve a két csapat között vacilláló fogadó példájához: amennyiben megkérdeztük volna tőle, hogy szeretné-e meggondolni magát, nagyon valószínűtlen, hogy igent mondott volna. Magabiztosságunk exponenciálisan nő, amint döntésre jutottunk olyasvalamiben, amiben előtte bizonytalanok voltunk.

Túlzott magabiztosságunk annyira mélyen gyökerezik a DNS-ünkben, hogy még ha tisztában vagyunk is vele, akkor is rendkívül nehéz ettől megóvni magunkat. Robert Shiller így fogalmazott: „A világnézetünkkel való elégedettségünk része önbecsülésünknek.”2 Ez mindenkire érvényes, de a pénzügyi világ szereplőire különösképpen. David Dremen a Contrarian Investment Strategies című könyvében bemutatja, mennyire túlságosan magabiztosak a pénzügyi elemzők:

Az elemzőket arra kérték, hogy adjanak becslést egy részvény árfolyamának maximális és minimális értékére. A becsült maximum alatt olyan árszintet értettek, amelyet a tényleges részvényárfolyam 95 százalékos valószínűséggel nem fog elérni; a becsült minimum alatt pedig azt a szintet, amely alá a részvény szintén 95 százalékos valószínűséggel nem fog lemenni. Így az esetek 90 százalékában az árfolyamnak a becsült minimum és maximum árszintek közé kellett volna esnie, ami azt jelenti, hogy amennyiben az elemzők realisták és torzításoktól mentesek, akkor az ezen a tartományon kívüli árfolyammozgások gyakorisága 10 százalék lenne. A valóságban a becslések az esetek 35 százalékában, vagyis a becsülthöz képest három és félszer gyakrabban nem találták el ezt a tartományt.3

Az omahai bölcs

Nemcsak az átlagos kisbefektető, sőt nemcsak a pénzügyi szakemberek esnek áldozatául ennek a belénk égett vakfoltnak, hanem mindenki, aki akár csak egyetlen részvényt vett vagy eladott életében – minden idők egyik legnagyszerűbb befektetőjét, Warren Buffettot is ideértve. Az omahai bölcsként emlegetett Buffett a legmeggyőzőbb hosszú távú eredménylistával büszkélkedhet mind közül, aki valaha is játszotta ezt a játékot. 1962 óta, amikor először vásárolt a Massachusetts állambeli New Bedfordban működő kis textilipari vállalat, a Berkshire Hathaway részvényeiből, a Dow Jones Industrial Average index 30-, a Berkshire Hathaway pedig 33 333-szorosára emelkedett.

Buffett 1965-ben szerezte meg az irányítást a Berkshire felett, és az azóta eltelt időben a részvény árfolyama 1 972 595 százalékkal, vagyis évi 20,8 százalékkal nőtt. Csak hogy érzékeltessük, mekkora teljesítmény ez: 10 000 dollárt 52 éven keresztül 20,8 százalékos kamatos kamattal fialtatva 185 131 161 dollárt kapunk.

Mielőtt a ma mindenki által ismert vállalatfelhalmozó, népszerű milliárdos vált volna belőle, 1957 és 1969 között a részvénykiválasztás eme varázslója egy zárt befektetési társaságot vezetett. Ebben a 12 éves időszakban az általa elért bruttó hozam 2610 százalékot tett ki – szemben a Dow 186 százalékával. Üzlettársai – a sikerdíjak levonása után – 1400 százalékot, azaz évi 25 százalékot tehettek zsebre! Buffett befektetői kapták az általa megtermelt hozam első 4 százalékpontját, a maradék nyereségen pedig osztoztak – 75 százalék járt az ügyfélnek, 25 százalék Buffettnek.4 Buffett minden vagyonát velük együtt fektette be, így finom megfogalmazás, ha azt mondjuk, hogy a saját főztjét ette. Több mint négy évtizeden keresztül ilyen fantasztikus eredményeket ért el – függetlenül attól, hogy medve vagy bika piac volt-e, vagy a kilenc különböző elnök közül éppen ki töltötte a hivatalát, továbbá dacára minden gazdasági ciklusnak és úttörő technológiai vívmánynak.

Warren Buffett személyét illetően az egyik leginkább alulértékelt képessége, hogy miként kommunikálja befektetési filozófiáját. Jócskán a blogok és az internet kora előtt leveleket írt az ügyfeleinek, amelyek szerte a világban befektetők ezrei számára kötelező olvasmánnyá váltak. A befektetési társaság működtetése idején az egyik újra meg újra ismételt üzenete a megfelelő benchmark (referenciahozam) meghatározásának és a reális elvárásoknak a fontosságát hangsúlyozta. Buffett teljesítménye idővel egyre jobb és jobb lett, ő pedig figyelmeztette üzlettársait, hogy ne legyenek túl biztosak abban, hogy a jövőben is ilyen látványos eredményeket lesz képes elérni.

Lowenstein Buffett éves előrejelzéseiből szemezgetve próbálta szemléltetni, hogyan igyekezett hűteni az elvárásokat:

1962: „Amennyiben a teljesítményem gyenge, arra számítok, hogy üzlettársaim kiveszik a pénzüket.”

1963: „Biztos, hogy lesznek olyan évek… amikor megérdemeljük a citromokat.”

1964: „Úgy vélem, a Dow-val szembeni többletteljesítményünk nem tartható fenn.”

1965: „Nem tartom lehetségesnek, hogy a Dow-val szembeni 16,6 százalékpontos többletteljesítményünket hosszú távon megőrizzük.”

1966: „Lesznek veszteséges éveink, és lesznek évek, amikor alulmúljuk a Dow-t – kétségem sincs efelől.”

1966. július: „Az ilyen eredményeket vitathatatlanul abnormálisnak kell tekinteni.”5

1967-ben olyan meglátásait tolmácsolta ügyfelei felé, amelyek harminc évvel később, a dotkomlufi idején is aktuálisan csengtek:

Amikor a játék már nem a nekünk tetsző módon folyik, nagyon is emberi azt mondani, hogy az új megközelítés rossz, óhatatlanul bajhoz vezet stb. A múltban magam is lenéztem mások ilyetén viselkedését. Azt is láttam, milyen büntetésre számíthat az, aki nem a jelenbeli, hanem a múltbeli állapotuk szerint értékeli a körülményeket. Lényegében elvesztettem a szinkront az aktuális körülményekkel. Egyvalamiben azonban biztos vagyok. Nem fogok feladni egy olyan múltbeli megközelítést, amelynek a logikájával tisztában vagyok, még akkor sem, ha ez azt eredményezheti, hogy jelentős és látszólag könnyű nyereségről mondok le, csak azért, hogy magamévá tegyek egy olyan megközelítést, amelyet nem teljes mértékben értek, nem művelem sikeresen, és amely esetlegesen számottevő és visszafordíthatatlan tőkeveszteséghez vezethet.6

Hideg fejjel

A Dow 10 százalékponttal való felülteljesítésére irányuló korábbi célkitűzését Buffett az alábbiak szerint alakította át: 9 százalékos vagy a Dow hozamánál 5 százalékponttal nagyobb éves hozam (amelyik alacsonyabb). Majd 1968-ban, figyelmeztetések ide vagy oda, 58,8 százalékos, vagyis a díjak levonása után 45,6 százalékos eredménnyel örvendeztette meg befektetőit. A Dow mindössze 7,7 százalékkal emelkedett ebben az esztendőben. Üzlettársainak azt írta, hogy az eredményt „abnormálisnak kell tekinteni – olyannak, mint bridzsben tizenhárom pikket húzni”. 1969-ben elege lett, és mindössze 39 évesen megszüntette befektetési társaságát – mielőtt figyelmeztetései valóra váltak volna.

Vicces, hogy a hatalmas hozamok és fiatal kora – vagyis két, az elbizakodottságot jellemzően tápláló tényező – ellenére Buffett kordában tartotta magabiztosságát. Még ennél is viccesebb, hogy 63 évesen, magabiztosságot sugározva követi majd el befektetői pályája legdrágább hibáját.

A bölcs kiváló vállalatokat felvásárolva és megtartva lett a világ második legvagyonosabb embere.7 1972-ben, miután üzlettársával, Charlie Mungerrel hosszas csörtét vívott az árat illetően, a Berkshire Hathaway 30 millió dollárért megvásárolta a See’s Candyt. A Buffett által szorgalmazott 25 millió dollár többszörösét is kifizethették volna, és még akkor is jól járnak, hiszen a See’s Candy 1,9 milliárd dollár adózás előtti nyereséget termelt 1972 óta.8 1983-ban a Berkshire 55 millió dollárért megvásárolta a Nebraska Furniture Mart 90 százalékát. Ez ma Amerika legnagyobb bútoráruháza. 2011-ben a vállalat tízszer akkora profitot ért el, mint amikor megvásárolták. 2015-ben a Nebraska Furniture Mart megnyitotta texasi áruházát, ami már az első évében 750 millió dollárnyi forgalmat ért el.

Buffett nagyszerű vállalatokat vásárolt karrierje során, de nem a See’s vagy a Furniture Mart röpítette a Forbes 400-as lista csúcsára, hanem a biztosítás.

Buffett korán felfigyelt a biztosítási iparágra. 1951-ben, amikor még az üzleti főiskolára járt, elutazott Washingtonba, ahol a Government Employees Insurance Company, azaz a GEICO biztosítótársaság székelt. Ben Graham – az értékpapír-elemzés dékánja és Buffett tanára a Columbián – a vállalat elnöki tisztségét viselte. Akkoriban a társaság éves árbevétele 8 millió dollár volt. Ma három óra alatt érnek el ennyit, és az iparág összbevételének 12 százalékát mondhatják a magukénak. Buffett először 1952-ben vásárolt a vállalat papírjaiból, majd egy évvel később 50 százalékos nyereséggel adta el azokat.10

Buffett 1967-ben 8,6 millió dollárért megvásárolta a National Indemnity biztosítót, amely napjainkban a világ legnagyobb vagyon- és balesetbiztosítója. Egyetemista éveitől kezdve nyomon követte a GEICO-t, és amikor ziccerbe került, nem habozott megragadni a lehetőséget. 1976-ban a GEICO bejelentette, hogy az előző évben 126 millió dollárt veszített. A társaság részvényei erre 4⅞ dollárig estek – úgy, hogy két évvel korábban még 42 dolláron jártak. Buffett 500 000 részvényt vett, majd folytatta a vásárlást, és rövid idő alatt meghatározó tulajdonosa lett a biztosítótársaságnak.11 1996 elején a Berkshire 2,3 milliárd dollárért megszerezte a GEICO általa még nem birtokolt másik felét (az első 48 százalékért mindössze 46 millió dollárt fizetett12). A GEICO napjainkban a biztosítási tevékenységén 462 millió dollár nyereséget ér el, és 17 milliárd dollárnyi biztosítási pénzeszközzel (float) rendelkezik.

Buffett a Berkshire Hathaway 2016. évi, a részvényeseknek írt levelében vázolta fel a GEICO iránti érdeklődése okát. A GEICO, mint bármely más vagyon- és balesetbiztosító, biztosítási díjat szed az ügyfeleitől – előre. Ezekből a díjakból fizetik ki majd a későbbi benyújtott igényeket. Buffett a következőképpen magyarázza:

Ez a szedd be most, fizess később modell hatalmas összeget hagy az ilyen biztosítóknál – ezt a pénzt hívjuk mi biztosítási pénzeszköznek –, amely végül majd mások zsebébe vándorol. Addig azonban a biztosítók saját javukra fektetik be az ilyen pénzeszközöket. Az egyes biztosítási kötvények és biztosítási igények ugyan jönnek és mennek, a biztosító rendelkezésére álló biztosítási pénzeszközök nagysága azonban a biztosítási díjakhoz viszonyítva viszonylag stabil.13

De nem minden vétel sül el jól. 1987-ben 700 millió dollárt fektettek be a Salomon Brothersbe. Ez volt a Berkshire addigi legnagyobb befektetése, ami ugyan jövedelmezőnek, azonban az állampapírokkal kapcsolatos 1991-es botrány napvilágra kerülése után lelkileg és érzelmileg igen megterhelőnek bizonyult.

1990-ben 12 százalékos részesedést szereztek a US Air légitársaságban, amely a későbbiekben megszüntette az elsőbbségi részvények utáni osztalékfizetést. A Berkshire 358 millió dollárért megszerzett részesedése néhány évvel később csupán 86 milliót ért – csinos, 76 százalékos kis csökkenés. Charlie Munger így fogalmazott: „Alázatra tanító tapasztalat volt. Ülni és nézni, ahogyan a vagyonod elolvad – 150 millió dollár, 200 millió dollár… Végül jól sült el a Berkshire szempontjából. Mindazonáltal nincs szükségünk még egy ilyen élményre.”14

A cipőbizniszben

Ezek a messze nem kielégítő élmények is elhalványulnak azonban Buffett legköltségesebb hibája mellett. 1993-ban a Berkshire megállapodást kötött, hogy 433 millió dollárért megvásárolja a Dexter Shoest. A problémát nem egyszerűen az okozta, hogy ez a vállalat néhány éven belül nulla dollárt ért, sokkal inkább az, hogy a Berkshire saját részvényeket bocsátott ki, és azokkal fizetett a Dexter Shoesért. A tranzakció idején a Berkshire papírjai 16 765 dolláron forogtak. A Dexterért fizetett 25 200 darab részvény a mai napig 1350 százalékkal, 242 000 dollárra drágult. Akkoriban a Berkshire piaci kapitalizációja 19 milliárd dollárra rúgott. El sem tudom képzelni, Buffett mit gondolt volna, ha valaki megmondja neki, hogy egy majdan egy centet sem érő vállalatért cserébe adott részvények 6 milliárd dollárt, a Berkshire-nek a tranzakció idején fennálló piaci értékének mintegy egyharmadát fogják érni.

Buffett tudta, mit csinál. Nem ez volt az első alkalom, hogy teljes vállalatot vásárol fel – még csak nem is az első cipőgyártó volt, amelyet megvett. 1991 júliusában a Berkshire felvásárolta az H. H. Brownt, Észak-Amerika vezető munkavédelmi cipőket és bakancsokat gyártó cégét, amely „kivételesen magas bevétel- és eszközarányos nyereségéről” volt híres.15 Így amikor lehetősége nyílt a megfizethető árú férfi- és női cipőket készítő Dexter megvásárlására, kapva kapott az alkalmon.

Buffett a New York Times újságírójának elmondta: A Dexter Shoe Co. pontosan az a fajta vállalat, amit a Berkshire Hathaway annyira szeret… hosszú és nyereséges múlttal, maradandó márkanévvel és kiváló menedzsmenttel büszkélkedhet.”16

A Berkshire tulajdonosai az 1993. évi részvényesi levélben kaptak tájékoztatást a Dexterről:

Az egyik tavalyi vételünket arra alapoztuk, hogy korábban megvásároltuk az H. H. Brownt, ezt a kiválóan vezetett, munkavédelmi cipőket és bakancsokat, valamint egyéb lábbeliket gyártó vállalatot. A Brown igazi nyerőnek bizonyult: bár már az elejétől fogva komoly reményeket tápláltunk, az eredmények Frank Rooney-nak köszönhetően még a magas elvárásainkat is felülmúlták… Frank csapatába vetett bizalmunk okán 1992 végén megszereztük a Lowell Shoe-t. A Lowell egy hosszú múlttal rendelkező, női és nővércipőket gyártó vállalat, ám a működése némi javításra szorult. Az eredmények ebben az esetben is felülmúlják a várakozásainkat. Így tavaly habozás nélkül éltünk a lehetőséggel, és felvásároltuk a Maine állambeli Dexterben működő, közepes árfekvésű cipőket gyártó Dexter Shoe-t. A Dexter, erről biztosíthatom önöket, nem szorul javításra: egyike a legjobban vezetett vállalatoknak, amelyekkel üzleti pályafutásunk során Charlie és én találkoztunk.17

Buffett nyilvánvalóan tisztában volt a Dexter előtt álló üzleti kihívások egy részével, ám ahogy Alice Schroeder a The Snowball című, nagyszerű életrajzi könyvében írta: „Itt [Buffett] kissé kilépett a ‘kompetenciaköréből’, amikor arra fogadott, hogy az importcipők iránti kereslet gyengülni fog.”18 Ha megfigyeljük, hogy Buffett milyen nyelvezetet használva írta le részvényeseinek a Dextert, nyilvánvaló, hogy a csodakölyök befektetőből, aki óva intette üzlettársait a túlzott magabiztosságtól, magabiztos, vállalathalmozó üzletemberré vált. Buffett a következőket írta:

Öt évvel ezelőtt nem is gondoltunk arra, hogy belépjünk a cipőiparba. Jelenleg 7200 munkavállalót foglalkoztatunk ebben az iparágban, munkába menet pedig a „There’s No Business Like Shoe Business”[*] című dalt dúdolgatom a kocsiban… Végül, de nem utolsósorban, Harold és Peter biztosak lehetnek benne, hogy vállalatuk vezetését – egyik hőn szeretett tevékenységüket – pontosan ugyanúgy folytathatják, mint a felvásárlás előtt. Mi a Berkshire-nél nem szoktuk a 0,400-as ütőátlagú játékosoknak megmondani, hogyan lendítsenek.

A Charlie Munger: The Complete Investor című könyvében Tren Griffin így fogalmaz: „A Dexter Shoes felvásárlásához készített elemzésükben Buffett és Munger elkövették azt a hibát, hogy nem győződtek meg arról, vajon a vállalat rendelkezik-e megfelelő vizesárokkal[†], és túlságosan az általuk vonzónak gondolt vételi árra fókuszáltak.”19

A tanulság

Dale Griffin és Amos Tversky pszichológusok megállapítása szerint „Az ösztönös ítélőképességünket túlzottan befolyásolja, hogy a rendelkezésünkre álló bizonyíték milyen mértékben támasztja alá a kérdéses hipotézist.”20 A Buffett rendelkezésére álló bizonyítékok körébe tartozott – a Dexter pénzügyi kimutatásain és a felajánlott vételi áron túlmenően – az H. H. Brown két évvel korábbi felvásárlásának a sikere is. Buffett ugyanazt tette, mint amit minden földi halandó tesz: a legkönnyebben felidézhető emlékére támaszkodva döntötte el, hogy megtegyen-e valamit; a Dexter Shoe esetében ez pedig az H. H. Brown sikeres felvásárlása volt.

Buffett túlzottan hitt az H. H. Brownt vezető és a Dexter-akvizíció legbonyolításában segédkező Frank Rooney-ban. Ugyanígy a Dextert irányító Harold Alfond képességeiben is teljes mértékben megbízott. Végezetül pedig eltúlzott magabiztosságról tett tanúbizonyságot. Ám a dolgok a Dexternél rövidesen romlani kezdtek, és a Berkshire részvényesi leveleiben a következő öt év során meg sem említették a vállalatot.

A gondok ezt követően kezdtek felszínre kerülni. 1994-től kezdve öt éven át a vállalat cipőgyártásból származó nyeresége és árbevétele csökkent. 1999-ig az árbevétel 18, az üzemi eredmény pedig 57 százalékkal zsugorodott.21 Az évi részvényesi levelében Buffett ezt írta:

Elsődlegesen az USA-ban állítunk elő cipőket, és a hazai gyártóknak rendkívül nehézzé vált hatékonyan versenyezni. 1999-ben az országban eladott 1,3 milliárd pár cipő körülbelül 93 százalékát külföldről importálták, olyan országokból, ahol rendkívül alacsonyak a munkaerőköltségek.22

2000-re egyértelművé vált, hogy a cipőgyártó esetében nincsen lehetőség a fordulatra:

Egyértelműen hiba volt 1993-ban annyit fizetni a Dexterért. Ráadásul azzal, hogy Berkshire-részvényekkel fizettem, tovább súlyosbítottam a hibámat. Tavaly a hibát felismerve leírtuk a Dexter-tranzakciónak tulajdonított teljes számviteli goodwillt. Valamennyi gazdasági goodwillt a jövőben még visszaszerezhetünk a Dexternél, ám jelenleg ilyenről nem beszélhetünk.23

Meglehet, hogy Buffett magabiztosságától elvakulva vásárolta meg a Dextert, ám kétségtelen, hogy gyorsan és készségesen elismerte hibáját. 2014-ben ezt írta: „Az eset a pénzügyi katasztrófa kategória alatt helyet követel magának a Guinness Rekordok Könyvében.”24

Buffett 2007-ben, 2014-ben és 2016-ban is felidézte a Dexterrel elkövetett baklövését. Ami azt illeti, Buffett egyik erőssége épp abban rejlik, hogy felismeri: a hibák a játék részét képezik. Buffett 163 alkalommal használta a „hiba” szót az éves leveleiben. Mint bárki mástól, aki egyetlen dollárt is befektetett a piacon, úgy tőle sem idegenek a gyatra befektetések.

Buffett kiérdemelte a jogot, hogy magabiztos lehessen, túlzott magabiztossága azonban 6 milliárd dollárjába került a Berkshire Hathawaynek. Ami bennünket illet, csak a javunkra válhat, ha megállunk egy percre, és belegondolunk, hogy miért fektetünk be, és mi az, amit valóban tudunk. Többet tudsz, mint az ügylet másik oldalán álló személy? Tudsz valamit, ami nincs benne az újságban, vagy nincs fenn az interneten? Tudni fogod, hogy igazad volt? És mi lesz, ha tévedtél? A túlzott magabiztosság annyira mélyen gyökerezik bennünk, hogy pusztán a felismerése nem elegendő ahhoz, hogy el is kerüljük.

Buffett nagyszerű módszert ajánl a befektetőknek, hogy kezeljék túlzott magabiztosságukat. Ha kapnál egy lyukkártyát, rajta húsz lyukkal, és ezek a lyukak jelképeznék az életed hátralévő részében általad megtehető összes befektetést, sokkal alaposabban végiggondolnád, hogy mit is csinálsz. Ez persze nem egy gyakorlati tanács, a való életben senki nem ennyire fegyelmezett, ám kiválóan érzékelteti, hogy mennyi gondolkodás és milyen gondosság igényeltetik minden egyes befektetési döntéshez. Ha rászánjuk az időt arra, hogy valamit alaposan végiggondoljunk, le tudunk lassulni, és el tudjuk fojtani az impulzív cselekedeteinket. Ám ha túl sok időt szánsz rá, és túl sok információt dolgozol fel, akkor hajlamossá válhatsz a túlzott magabiztosságra. Mindez visszavezet oda, hogy a ténylegesnél nagyobbnak gondoljuk a tudásunkat, márpedig ezt roppant nehéz leküzdeni.

Spekulatív befektetések eszközlése esetén a leginkább úgy óvhatjuk meg önmagunkat a túlzott magabiztosságtól, ha előre elkészített tervvel rendelkezünk. Légy tisztában azzal, mikor tévedsz; használj árszinteket, százalékos vagy összegszerűen kifejezett veszteségszinteket. Az előre meghozott döntések – különösen a vereség beismerésével járók – segíthetnek leküzdeni a befektetők előtt álló egyik legnagyobb akadályt: azt, hogy a tükörbe nézve olyan tulajdonságot vélnek felfedezni önmagukban, amivel nem is rendelkeznek.

Jegyzetek

1. Daniel Kahneman, Jack L. Knetsch és Richard H. Thaler: „Anomalies: The Endowment Effect, Loss Aversion, and Status Quo Bias”, Journal of Economic Perspectives 5, no. 1 (1991. tél): 193–206.

2. Robert Shiller: Tőzsdemámor (Alinea Kiadó, 2007)

3. David Dreman: Contrarian Investment Strategies: The Psychological Edge (New York: Free Press, 2012)

4. Roger Lowenstein: Buffett (New York: Random House, 2008)

5. Ugyanott

6. Warren Buffett: Partnership Letter, 1967. október 9.

7. Warren Buffett: 2016 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 2017. február 25.

8. Warren Buffett: 2014 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 2015. február 25.

9. Warren Buffett: 2016 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 2017. február 25.

10. Lowenstein: Buffett

11. Ugyanott

12. Alice Schroeder, The Snowball (New York: Bantam, 2009).

13. Buffett: 2016 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 2017. február 25.

14. Janet Lowe: Damn Right! Behind the Scenes with Berkshire Hathaway Billionaire Charlie Munger (New York: Wiley, 2000)

15. Warren Buffett: 1991 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 1992. február 28.

16. Idézet: New York Times: „Company News; Berkshire Hathaway Set to Acquire Dexter Shoe”, 1993. október 1.

17. Warren Buffett: 1993 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 1994. március 1.

18. Alice Schroeder: The Snowball (New York: Bantam, 2009)

19. Tren Griffin: Charlie Munger: The Complete Investor (New York: Columbia University Press, 2015)

20. Dale Griffin és Amos Tversky: „The Weighing of Evidence and the Determinants of Confidence”, Cognitive Psychology 24 (1992): 411–435.

21. Anthony Bianco: „The Warren Buffett You Don’t Know”, Bloomberg.com, 1999. július 5.

22. Warren Buffett: 1999 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 2000. március 1.

23. Warren Buffett: 2000 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 2001. február 28.

24. Warren Buffett: 2014 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 2015. február 25.


[*] Nincs még egy olyan, mint a cipőipar – Irving Berlin 1946-os dala az Annie Get Your Gun című musicalből – A ford.

[†] Buffett fogalmai szerint azok a vállalatok rendelkeznek vizesárokkal, amelyeknek a piacára belépni magas költségekkel jár, vagy a belépés egyéb okból nem gazdaságos, és ezért nem támadják őket agresszívan újabb és újabb potenciális versenytársak – A ford.

A könyv magyar nyelven az A4C Books kiadásában jelent meg.
Magyar kiadás © A4C Books, 2020 Fordítás © Lénárt Szabolcs

Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli igénye nélkül tilos a fenti szöveg bármely részét vagy egészét reprodukálni, felhasználni és bármilyen módon közölni.