Állítom a következőt: okafogyottá vált az emberiség történetének nagy kérdése, hogy mi a hosszú élet titka.
E kérdés lényegét tekintve azért persze nem avult el teljesen, csak „átköltözött”. A homályos, a transzcendens-fikciós rejtélyek birodalmából a tudományos kutatások világába, s mi több: megoldódott.
Az amerikai Duke egyetem longevity sciences-re (hosszú, hosszított élet tudományára) minden más műhelynél erőteljesebben fókuszáló orvosi tanszékén napjainkra sikerült modellezni mindazokat a fizikai, lelki, szociológiai és egyéb alapvető paramétereket, amelyeknek, ha megfelelnek, akkor – hacsak nem éri őket baleset, előre nem „belőhető” rendkívüli, tőlük független tragédia, például közlekedési baleset, netán háború – akkor a jelen hetven évesei szinte teljes bizonyossággal fognak további 5, 10, 10-nél is akár sokkal több évet élni. Nem bontom ki a részleteket (azokban bármely olvasó elmélyülhet a legtekintélyesebb, leghitelesebb szakmai orgánumban, a www.thelancet.com-on), mert végső soron megszűnt a „kérdések kérdése” lenni, hogy miként hosszabbíthatjuk meg életünket.
Ugyanis már tudjuk, hogy miként! Pontosabban, aki akarja, az megtudhatja és e szerint élhet… amíg csak él. Nincs titok.
Ez a lényeg! A „lényegek lényege”. Ez az, ami minőségileg elválasztja jelen korunkat az emberi civilizáció minden korábbi korszakától.
Sőt, ott tartunk, hogy nemcsak megtudhatjuk, hanem tudjuk is! Hiszen soha, de soha nem történhetett volna meg korábban, hogy a Földön több a 65 pluszos, mint az öt évesnél fiatalabb.
Tudjuk, hogy ha nem tör ki világháború és egyéb globális katasztrófa, akkor 2050-re megháromszorozódik a nyolcvan évesnél idősebb emberek száma, azaz 143 millióról 426 millióra növekszik, miközben 2050-re minden szakszerű előrejelzés szerint lényegében leáll az emberiség számának komoly bővülése. Történik ez annak dacára, hogy a Covid-járvány az elmúlt évtizedek átlagához képest erősen megnövelte az idős emberek közötti halálozások számát. De – de facto – a Covidon túlestünk, az megszűnt halálos betegségnek lenni.
De az, hogy az megszűnt halállal fenyegető pandémiának lenni, nos az, éppen ugyanannak köszönhető, mint aminek az ember várható életkorának tetemes meghosszabbodása:
a tudományos, főként technológiai fejlődésnek, az élet minőség általános, Afrikára és egyéb elmaradott térségekre is kiterjedő rendkívüli ütemű javulásának.
Mindez – a tendenciát tekintve – az aktuális geopolitikai drámasorozatból következő globális életszínvonalesés dacára is így van (ismétlem: nem zárható ki, de nem is valószínű a következő évtizedekben világháború, atomháború kitörése, emberi hanyagságból, gonoszságból vagy természeti óriás katasztrófából származó globális tragédia. Ha mégis… akkor értelmét veszti e bejegyzés).
Elérkezett az ideje nem szó nélkül hagyni, hogy – állítom én – a demográfiában zajló forradalmi változások azok, amelyek állandósítják a forradalmat a technológia világában, a világgazdaságban, a világpolitikában, a pénzügyi világban.
Igen – bármennyire paradoxon – éppenséggel a nemzetek „öregedése” hajtja előre (vagy hátra) a dolgokat. Az csak később derül ki, hogy „hátra vagy előre” vitték-e saját társadalmaik politikai életét a legszorgalmasabbnak számító idős szavazói csoportok, akikről tudnivaló, hogy mindenütt a legmegbízhatóbb relatív tömegbázisát adják az úgynevezett populista (egyes szakmai vélemények szerint: reakciós, visszahúzó) politikai erők számára. Ettől függetlenül vegyük sorra – fontossági sorrendet figyelmen kívül hagyva – mennyire függ össze a technológiai, gazdasági, élet minőségbeli haladás és az idősek „társadalmának” erőteljes bővülése.
Globális turizmus. A Világgazdasági Fórum (Davos) think tankjének friss felmérése csak megerősíti: eme évente százmilliárdokat termelő ágazat meghatározó mozgatói az „öregek”. Tényszerűen szinte csak „idős élet-élvezőknek” épülnek a tíz-húsz emeletes (luxusnak nevezett) turista-óceánjárók, melyeknek élethossza, következésképpen gazdaságossága, profittermelő képességet – közvetve-közvetlenül – az emberi életkor-hosszabbodásához kapcsolódik (az utazóközönség átlagos életkora a kezdetek kezdete óta 60 pluszos). Ha körülnézünk egy-egy nagy nemzetközi szálloda lánc bármely hoteljének lobbijában, itt Budapesten, vagy Bécsben, Rómában, Párizsban, New Yorkban, túlnyomó részt idősebb vendégekbe ütközünk.
A világgazdaság egyik motorját jelentő globális turizmus, azon belül, illetve ahhoz esetleg csak periférikusan kapcsolódó nemzetközi és a nagy országokon belüli (például USA) légi közlekedésben a „mérvadó közönséget” (több mint ötven százalékot) a hatvan évhez közeledők, illetve az annál idősebbek alkotják.
Japán és Dél-Korea parádés példával járnak elől, hogy bizonyítsák: a helyi technológiai, gazdasági fejlődést – nem győzöm elégszer alkalmazni a kifejezést: paradox módon – nem a jövő, hanem a „múlt” generációi generálják. A japán – nem csupán a vezető társadalmak, hanem gyakorlatilag az egész világ – legidősebb jól működő társadalma. A mindennapi életben éppenséggel Japánban figyelhető meg leginkább az AI (mesterséges intelligencia) leggyorsabb, legeredményesebb térnyerése.
A robotok bevetésében és állandó tökéletesítésében messze az „öregek országa”, Japán a világcsúcstartó. Igen, ennek az ott egészen „eminens” társadalmi öregedési folyamat az oka.
Ahogy az autózás, a vonatozás, buszozás, a bevásárlás, az élelmiszer kínálat „zöldülése” az utcai közlekedés hatékonyabbá és átláthatóbb válása is – külön írásban kellene foglalkozni mindennek részletezésével – a Világgazdasági Fórum agytrösztjének e témával kapcsolatos kutatásai is igazolják, igenis maximálisan összefügg a fogyasztók közönség, a polgártársak átlagos életkorának emelkedésével. Ott tartunk, hogy Kínától, az Egyesült Államokon, Ausztrálián át, Nyugat-Európáig – megint csak: paradox módon – az idős gondozás iránti igény hajtja előre a robot technológiai haladást.
És az öregek életének javítását célzó területeken elért technikai eredmények azok, amelyek, átalakításokkal, személyre szabással, betörnek a fiatalság életét kényelmesítő informatikai és pénzügyi technológiák, automatizációk, robotizációk világába. És nem fordítva!
Arról már egy korábbi bejegyzésben is írtam, hogy minden idők legjobb módú generációja a mai baby boomereké (az 1947-60 között születetteké) vagyis a hatvan-hetven pluszosoké. Egyúttal minden idők – relatíve és átlagosan – a legjobb egészségnek örvendő generációját alkotják.
Ami – különösen az ötvenes évek második felében születettekre vonatkozóan – talán kevésbé közismert, holott meghökkentően nagy jelentőségű a gazdasági fejlődésben-, hogy sok tízmilliónyi baby boomer nem vonul nyugdíjba, vagy ha igen, akkor is dolgozik, mégpedig lényegi, „termelő” munkát vállal. Ez egyre inkább így van a fejlett országokban. A nagy amerikai pénzügyi-gazdasági-üzleti szakértői, kutató és tanácsadó, a Boston Consulting Group adatai szerint csak az Egyesült Államokban mintegy 10 ezer milliárd dollárnyi értéket állítanak elő 55 évnél idősebb dolgozók – évente. És ez folyamatosan emelkedik, olyannyira, hogy a szellemi műhely prognózisa 2030-ra az, hogy
az idős amerikai munkavállalók állítják elő majd az összes hazai fogyasztást kielégíteni hivatott kínálati oldal felét, Japánban annak 67, Németországban pedig 86 százalékát!
Világos? 55 pluszosok felelnek a kínálat meghatározó részéért, a keresletnek pedig negyven-ötven százalékáért!
Most, hogy ezen sorokat írom, világunk egyik jellegzetességévé kezd válni, hogy a huszon-harmincon évesek egyre kevésbé kívánkoznak állandó alkalmazásba állni, ők adják az otthonról vagy más tájakra költözés után a távolból bedolgozók derékhadát, ők korunk új munka nomádjai, ide-oda költöznek a nagyvilágban, addig a legstabilabbak az ötvenöt évesnél idősebb munkavállalók.
Továbbra is helyhez kötik magukat és Németországban például kimutathatóan termelékenyebbek a fiatalabbaknál. Ez pedig stabilizálja a folyamatos munkaköri innovációkat, ahogy például a német Porsche-műveknél kutató-fejlesztő részleg dolgozik azon, hogy mind kényelmesebben, mind inkább korosztályuk fizikai, szellemi állapotához igazítottan tudják – minél több automatizációval, robotizációval, egyre magasabb termelékenységi mutatókkal – végezni munkájukat az egyre nagyobb alkalmazotti számot jelentő 55 pluszosok.
Itt tartunk: Japánban, Amerikában, Ausztráliában, Nyugat-Európában, tudniillik a fejlődés gyakorlati zálogai immár nem a jövő nemzedékei, hanem az itt és most idősei.
„Üdv köztünk, az idős emberek világában. Mi szabtuk ezt, saját méretünkre. Talán jól áll nektek is… (egyszer biztosan).” (ZP)
A ki nem beszélt válság: mid-life crisis
Zentuccio: Az életközepi válság a vezető nemzetgazdaságok teljesítményét évente tíz-száz milliárd dollárokkal, a családok gazdálkodását felmérhetetlen mértékben károsítja.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztő-ségének álláspontját.