Havi (bőven) egymillió felett kereső kukások?

Igen, Németországban, ahol a mottó: közszolgáltatásban dolgozó nem nélkülözhet.

A világháború óta a legnagyobb béremelések jönnek a német közszférában. A kiterjedt sztrájkok meghozták az eredményeiket 2,5 millió német munkavállaló számára, a közszférában dolgozó takarítómunkás 360 euróval, 13,3 százalékkal többet kaphat a jövőben, az ápolónők állandó havi 400 eurós fizetésemelésben részesülnek, a szemétszállításban dolgozók – kukások, magyarul – havi 357 euró béremelést kapnak, ami 13,4 százalékos növekedésnek felel meg.

A munkavállalóknak ez nagyon jó hír, hiszen a mostani 7,9 százalékos infláció mellett ezek igen jelentős reálbér-emelések. A gazdaságnak is jó hír, hiszen a növekvő vásárlóerő lecsapódik majd az üzletek forgalmában. Általában is jó hír az adófizetőknek olyan értelemben, hogy biztosítottak lesznek a közszolgáltatások, hiszen az ott dolgozók megfelelően meg vannak fizetve, normális alsóközéposztálybeli fizetésekkel, lesz kukás, takarító és ápolónő, működni fognak a befizetett adókból fenntartott közszolgáltatások. Egy fejlett liberális demokráciában 2023-ban ez alap: közszolgáltatásban dolgozó nem nélkülözhet. Igen, a kukás is tudjon elmenni nyaralni. Ne nézzen vasvilla tekintettel, amikor meglátja a 30 eurós champagne üres üvegét a szemétben.

Az önkormányzatoknak már nem olyan jó hír: 15 milliárd (!) euróba fog kerülni nekik a béremelés. Az infláció frontján meg pláne nem olyan jó hír, mert ilyen magas béremelések mellett azt lehetetlen lesz alacsonyra, 2 százalék alá biztosan nem, lehozni, az árakat tovább fogják felfelé tolni az emelkedő bérek. A német államkötvényekre és azok befektetőire nézve is rossz hír emiatt, fokozódhat a kifosztásuk, még negatívabbak lehetnek a reálkamatok, ha nem mennek fel a hozamok.

Azért összességében Németország “elműködget”, és tud anticiklikus gazdaságpolitikát folytatni, mert spóroltak a fellendülésben, ezért van miből.

Forrás: Vakmajom Facebook-oldala

A norvég vagyonadó margójára

Vakmajom: Felpörgött az ultragazdag norvégok Svájcba emigrálása, mert az állam évi 1 százalékra emelte a vagyonadót. Ez nem tűnik soknak, de igenis nagyon sok, ha évente kell ennyit fizetni, az 20 év alatt a vagyon 20 százaléka.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.