Európa beteg embere: újra válságba került Németország? (1. rész)

A 2023-as év attól a narratívától volt hangos, miszerint Németország Európa beteg emberévé vált, és a járvány után kibontakozó gazdasági válság, illetve az azt követő energiaár-robbanás pontot tett Németország arany évtizedeinek végére. De tényleg ilyen súlyos a helyzet? Mennyire mély a válság Németországban, és mi köze van ehhez az elektromos autóknak és Kínának?

A cikksorozat első része a német gazdaság általános helyzetét vázolja, később szó lesz az ország autóiparáról, az elektromos autókról és a kínai kapcsolat átértékeléséről, valamint Magyarország pozíciójáról mindezek viszonylatában.

Az Economist 1999-ben Németországot jelölte meg az Euró beteg emberének. A dicstelen jelzőt először Holger Schmieding közgazdász használta, aki azonban 2023-ban már megvédte a német gazdaságot az újabb negatív jelzők aggatásától. A neves gazdasági magazin 2023-ban három cikkben foglalkozott a német gazdaság hanyatlásával, amit Schmieding túlzónak nevezett és rámutatott: Németország sokkal jobb helyzetben van, mint az első rátekintésre tűnik.

A régi (1999-es) cikkében Schmieding tévedett; hosszantartó stabil fellendülés következett. Vajon most az optimista ítélete célba ér vagy netán újra rossz diagnózist ad? Ez utóbbi esetben tényleg helyes a “beteg ember” jelző?

Németország dacol az előrejelzésekkel

A német gazdaság a ‘90-es évek végén technikai recesszióban volt. A magas adók és bérek miatt a német vállalkozások külföldre telepítették a gyáraikat, így gerjesztettek magasabb otthoni munkanélküliséget. Ennek következtében nőttek a szociális kiadások, ami adóemeléshez vezetett, és az ördögi kör beindult. Az akkori helyzetet azonban számos tényező végül mégis más irányba terelte.

Abban az időszakban égető szükség volt magasan képzett munkaerőre, amit orvosolt a vasfüggöny leomlása. Közép-Európa keleti részében széleskörű liberalizáció valósult meg, ahonnan először korlátozottan, később nagyobb számban vándorolt nyugatra képzett, de olcsó munkaerő.

A bértárgyalások kifejezetten merevek voltak, sok volt a kollektív szerződés, aminek decentralizációja növelte a versenyképességet – bár ezek a reformok a munkások érdekével szembementek, hiszen reálértéken a német fizetések stagnáltak a 2000-es években. A szakszervezetek jelen voltak a német cégek irányításában, így ezek nem kizárólag a munkavállalók érdekeit szolgálták, hanem a cégek túlélését és prosperitását is figyelembe vették.

A német bérek nominális változása
A német bérek inflációval korrigált változása

A béreket nem törvényben szabályozták, hanem kölcsönös megegyezések és munkaszerződések formájában rendezték. Ennek eredményeképp meggyengültek a szakszervezetek, amit kihasználtak a most már Kelet-Európába is üzemeket telepíteni képes német cégek, amivel tovább erősítették a helyzetüket.

A grafikon jól szemlélteti a trendet, amely során az egységre jutó bérköltség trendszerű csökkenésbe kezdett Németországban a többi európai nagy gazdasághoz képest.

A szakszervezeti tagság lefedettségének és a dolgozók közti kollektív szerződések részarányának az alakulása Németországban

Az aranykort megalapozó reformok

A migráció és a szakszervezetek gyengülése megszakította az ördögi kört, ám további előnyös reformok is segítették az aranykor eljövetelét. Decentralizált menedzser és hierarchia rendszer jött létre az exportra termelő iparban, ami nagyobb mozgásteret adott a vállalati ranglétra alsó fokain elhelyezkedőknek. Olyanoknak, akik jobban ismerték a fogyasztók igényeit, és így kedveltebb termékeket tudtak gyártani.

Berlin képes volt rávenni a hazai cégeit, hogy mérsékeljék a termelés kiszervezését, így részben megmaradhatott német területen a gyártókapacitás – bár csökkent annak szerepe a gazdaságon belül.

A termelés kiszervezése Közép-Európa keleti részére költségcsökkentést hozott. Ám a régió ahhoz is hozzájárult, hogy a kínai gazdasági expanzió kevésbé érintse negatívan a német ipart. Kína a 2000-es években dinamikusan növelte az exportját, ami – bár fenyegette a nyugati gazdaságok termelését, de – Németország a kelet-európai piacszerzéssel új felvevő piacokat talált, így mérsékelte a többi nyugati országot sokkal inkább érintő sokkot.

Egyfelől az ország nem adósodott el, ami tekinthető pozitívumnak is, ugyanakkor a versenytársak kihasználták az alacsonyabb kamatkörnyezetet a hitelfelvételre, amiből befektetéseiket finanszírozták, digitalizáltak, modernizálták az infrastruktúrát. Az alacsonyabb eladósodottsági szint nagy tartaléknak bizonyulhat, de a német közgondolkodásban történelmi okok miatt erős a költségvetési hiánnyal és magas inflációval szembeni ellenérzés.

A német aranykorhoz hozzájárult még az olcsó energia is, amit az akkor éppen legyőzött szovjet örökös, Oroszország biztosított. Németországnak kényelmes lehetőséget jelentett a földgáz, így sokáig nem kellett foglalkoznia a diverzifikációval.

Az atomenergia terén is visszafogott volt Európa legerősebb gazdasága, hiszen az atomenergia ellenes hangulat felerősödése előtt is csak 18 erőmű működött és nem volt meghatározó az energiamixben, míg ma Franciaországban 56 reaktor felelős a teljes energiatermelés 71 százalékáért. Hasonló helyzetben voltak a Szovjetunió és csatlós államai az olajválság idején, ami után hosszú évekig nyugodtak lehetettek a magas áron értékesített energiahordozóik miatt, ám a nyugati országok ez idő alatt komoly erőforrást fordítottak a racionalizációra és intenzív termelési módok keresésére, ami később előnyt biztosított számukra a versenyben.

Akkoriban nem csak Berlin akaratán múlt tehát az aranykor eljövetele, hanem külpolitikai változások és más együtthatók jelenlétének is köszönhető volt. Egy ország önmaga erejéből nem mindig képes változtatni a saját helyzetét befolyásoló trendeken, de készen kell állnia arra, hogy a megváltozó körülményekre megfelelően reagáljon.

Most mi akadályozza a sikeres időszak folytatását?

Strukturális problémák

A német ipar szerepe a nemzeti össztermék arányában folyamatosan csökken: a 2017-es 22,6 százalékról a 2023-as 20,8 százalékra mérséklődött. Ennek oka nagyrészt a német autóipar teljesítményének visszaesése. Míg 2022-ben az ipar szereplői az energiaárakat jelölték meg a legnagyobb gazdasági kihívásnak, addig ennek csökkenésével mára a képzett munkaerőhiány lépett elő a fő akadálynak – áll a Roland Berger tanácsadó cég jelentésében.

Az elmúlt 5 év nehézségei között azonban az említett két ok mellett az ellátási láncokat is említették a szereplők. Egyre kevesebb külföldi szereplő tekinti a német gazdaságot vonzó befektetési területnek, aminek csak egy rövid ideig volt oka a drága energia.

Fontos elem továbbá, hogy a termelékenység egyre csökken a megelőző évtizedeket jellemzőhöz képest, ami egyre kevesebb vásárlóerő-növekedést hoz magával. Mindezek arra utalnak, hogy nem csak ciklikus, de strukturális problémák is vannak a gazdaságban.

A német gazdasági növekedés összesített értéke más országokhoz képest

A munkaképes lakosság alacsony száma csak a probléma egyik fele, a másik a megfelelő képzettség hiánya. Trendszerűen nő azon németországi diákok száma, akik nem érik el a minimális képességbeli elvárásokat a negyedik osztály végén.

A számokat tekintve a diákok 20-25 százalékának a teljesítménye alatta marad a szövegértést, számolást, kiejtést érintő elvárásoknak, ami az oktatási rendszer gyengesége mellett a bevándorolt lakosság növekvő arányának és az integrációs képesség gyengülésének is köszönhető. Így ezen probléma nem kezelhető már csak olcsó munkaerő importálásával, hiszen az iparnak nem csupán több munkásra, hanem több és képzett munkásra van szüksége.

Az átlagos német háztartás kiadásai már az energiaárak megugrása előtt is magasak voltak, ami azóta súlyosbodott. Ez pedig tovább húzza lefelé a belső keresletet. Az ország híres a bürokratikus rendszerének lassúságáról, amin a digitalizáció hiánya csak tovább ront – ez magyarázhatja részben azt is, hogy miért nem épültek fel jelentős német startupok. Trendszerűen romlik a német infrastruktúra állapota is, ami már fennakadásokhoz vezet sok cég tevékenységében. 

Ha ez nem lenne elég, az ország főbb gazdasági partnerei előtt nehézségek tornyosulnak, legyen szó Kínáról vagy az Egyesült Államokról. Mivel a német GDP felét az export teszi ki, ezért rendkívül kitett a felvevő piacok vitalitásának. Ennek az exportnak pedig nagy részét adja az autógyártás, amiről a következő cikkekben lesz szó.

Vannak még izgalmas piacok

Azt is meg kell azonban említeni, hogy a helyzet nem is olyan borús mint, amilyennek első rátekintésre tűnik. Németország nemzeti össztermékhez viszonyított adóssága 2022-ben 61 százalék volt, ami kifejezetten alacsony más fejlett gazdaságokhoz képest. (Az Egyesült Államokban ez az adat 147 százalék – óriási költségvetési hiány mellett –, Franciaországban pedig 130 százalék.) Ez kiegészül az OECD-országok adóbevételeihez képesti 5,4 százalékos többlettel.

A német munkaerő – az említett kedvezőtlen változások ellenére – továbbra is nagyon jónak számít, mivel a felsőoktatási diplomával rendelkezők harmada a tudományos-technológiai területen végzett. Rövidebb időtávot vizsgálva pedig már látszik az is, hogy a német beszerzési menedzser index fél éve emelkedik.

Az országnak nagy a folyó fizetési többlete, de ez a céges és állami befektetések alacsony aránya miatt van így. Hatalmas beruházási lehetőségei lehetnének a német államnak és a magánszektornak is, ha hajlandóak lennének kevésbé szigorúan venni a költségvetési hagyományaikat, ugyanakkor az alacsony kamatok kora már elmúlt, aminek visszatérte egyelőre nem látszik a közeljövőben.

A reálbérek növekedésének szintje ugyanakkor tovább nem mérsékelhető, hiszen már így is jó ideje stagnál. Máshonnan kell erőforrást merítenie a gazdaságnak. 

Mivel a német export számottevő részét adja a gépjárműgyártás, és ezen a téren a kínai versenytárs hatalmas hátrányt dolgozott le az elmúlt években, ezért aggodalomra ad okot a kínai márkák globális térnyerése és a német márkák csökkenő népszerűsége Kínában. A trend egyértelmű, az amerikai Tesla és a kínai BYD az elektromos autók piacán messze lehagyta a német társaikat. A kínai vásárlók preferenciái változnak, de közben a kínai gazdaság növekedése is gátakba ütközött – a covid lezárások óta képtelen magára találni.

A németek számára a kínai felvevőpiac betegeskedésének nem feltétlenül kellene nagy gondnak bizonyulnia, ha más országokba el tudna vonulni az az ipar, ami már kezdi magasnak találni a kínai munkaerő-költségeket. Ilyen ország lehet az újabb ázsiai fellendülési hullámot megélő Vietnám, netán Mexikó, vagy a közelebb lévő Lengyelország és Közép-Európa más országai is. Vannak tehát a német termékeket előállítani és ezen termékeket megvásárolni is képes gazdaságok még.

Egy újabb válság mindig benne van a pakliban

A német gazdaság kilátásai nem egyértelműen negatívak tehát, de sok a teendő és sok az esetlegesség is. Ha a gazdaság a pesszimista előrejelzések szerint halad, akkor megkérdőjeleződhet a gazdasági stabilitás és ezáltal az európai architektúra is megrepedhet.

A rendszerkritikus pártok szerte Európában több oldalról szorongatják az évtizedek óta megszokott ideákat, működési normákat és pártokat. Ha a német AFD kormányzati pozícióhoz jut valamilyen formában – amire egyre több esély mutatkozik –, akkor sem térhet vissza a Merkel korszak alatti oroszpolitikához, hiszen a 2000-es években vállalt geopolitikai kockázat realizálódott (az orosz kiszolgáltatottság súlyos következményeket hozott, Moszkva pedig semmibe vette a német stratégiai pozíciót).

Túl sok minden játszódott le az elmúlt években ahhoz, hogy éles váltás történhessen még egy megbékélést szorgalmazó párt kormányzása esetében is. A szlovák Robert Fico, az olasz Giorgia Meloni sem váltott élesen a külpolitikai orientáción a hatalomra jutás után, tehát a radikális pártok – ha kényszerből is – de betagozódnak az európai szövetség irányvonalába.

Az orosz és kínai kapcsolatok kiszolgáltatottságot jelentenek, amit a kelet kihasznál, nyugatról pedig megtorol az Egyesült Államok. Sok tennivalója lenne még az unió országainak ahhoz, hogy önálló pólusként léphessenek fel egyfajta stratégiai autonómiát megvalósítva.

Elsődleges és fizikai fenyegetést az oroszok jelentenek, ezt egy kormányváltó radikális párt sem negligálhatja. Az előrejelzések azonban – mint korábban már sokszor -, tévedhetnek. Épp ezért fontos, hogy Németország, az Európai Unió motorja magára találjon, különben a gazdasági és nemzetközi politikai struktúrák változása újabb frontokon folytatódik, tovább növelve a bizonytalanságot – és egy újabb válság kialakulása mindig benne van a pakliban.

A cikk szerzője Bán Zoltán

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenük tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Borítóképünkön a 2024. január 15-i berlini gazdatüntetés. Forrás: Maryam Majd/Getty Images