Nyílt végű alapok

Nagycsaládosok

A klasszikus államkötvény- és részvényalapok után egyre újabb és újabb típusú nyílt végű befektetési alapokat találnak ki a kezelők. Mivel egymást is másolják, jó néhány társaságnál már a különféle kockázatokat jelentő befektetési jegyek sorozatából választhatnak a befektetők, akik nyilván összehasonlítgatják a különböző alapkezelők termékeit, ugyan melyik hoz többet a konyhára.

Úgy tűnik, a tavasz nemcsak a madarak, hanem a nyílt végű befektetési alapok szaporodásának is az ideje. Április végén, májusban pontosan tucatnyi ilyen konstrukció született az alapkezelők jóvoltából. Jaksity György, a Concorde Értékpapír Rt. elnök-vezérigazgatója szerint némely kezelő már túl sok terméket kínál. A Concorde alapkezelője mindazonáltal elindítja harmadik termékét, a Concorde Pénzpiaci Alapot, s ezzel tizennegyedikként csatlakozott az úgynevezett alapcsaládot kínálók közé. Némileg önkényesen azon alapkezelők sorolhatók ide, amelyek legalább három, markánsan különböző befektetési politikájú konstrukcióba gyűjtik ügyfeleik pénzét. Ezen cégek azt vallják: az egyes befektetőre bízzák, hogy – a remélt hozam függvényében – milyen jellegű és mekkora kockázatot kívánnak vállalni. Talán az úgynevezett pénzpiaci alapokba bevásárlók kockáztatják a legkevesebbet. Az ezek által vásárolt állampapírokon ugyanis nem túl nagyot nyerni, sem nagyot bukni nem lehet. Csakhogy az ezeket megvásárlók hozamvárakozásai és így a papírok árfolyama is elmozdulhat, minél hosszabb távú a papír, annál inkább. A rövidebb hátralévő futamidejű papírok árfolyama tehát a többéves kötvényekhez képest is stabil, ezért az igen rövid időre fölszabaduló pénzeket ezekbe célszerű fektetni. Pontosan ezt teszik a pénzpiaci alapok. Nem véletlen, hogy ilyeneket előszeretettel indítanak a nagy részvényforgalmú értékpapír-kereskedőkhöz tartozó alapkezelők (a Concorde-on kívül például a CA IB Értékpapír Rt. és a Procent Hungária Befektetési Alapkezelő Rt.), hogy spekulánsaik kényelmesen helyezhessék el a két részvénybefektetés között átmenetileg pihenő summákat. A brókercégek számára ez az egyetlen legális megoldás, hogy lényegében kamatot fizessenek ügyfeleik számára.

A Procent annyira folyószámlaszerűen üzemelteti pénzpiaci alapját, hogy a befektetési jegyek vásárlásáért és visszaváltásáért nem is kér jutalékot, szemben például a CA IB és a Concorde mindkét tranzakcióra 500 forintos díjával. Ingyen persze semmi sincs, az alapkezelő saját kötelességét feltehetően a papírok hozamából csípi le a befektetőtől. A nyílt végű alapok zömét ma is a klasszikus államkötvény-konstrukciók teszik ki, szinte minden kezelő kínál ilyet. A hosszabb futamú kötvények – s így a belőlük kreált befektetési termékek – árfolyama néha hetekig sem emelkedik, néhány hónapra, egy évre azonban továbbra is biztosan számíthatnak az állampapíralapok jegyeinek vásárlói az inflációt némileg meghaladó hozamra (lásd a táblázatot).

A pénzpiaci és a kötvényalapok elkülönítésére nincs objektív mérce, az előbbi kategóriába tartozó alapok kitalálói általában féléves vagy annál is rövidebb átlagos állampapír-futamidőt szoktak vállalni (a kötvényalapokban egyébként csekély arányban vállalati kötvények is előfordulnak).

A kockázatos részvényektől óvakodó, de a kötvényalapokénál jobb eredményre vágyóknak ajánlják az úgynevezett arbitrázs- vagy fedezeti alapokat, amelyeket két különböző, de egy időben megkötött ügylet – rendszerint egy azonnali értékpapír- (részvény- vagy kötvény-) vásárlás és egy határidős eladás – kombinációjából próbálnak biztos, de az állampapírokét valamelyest meghaladó nyereséget kihozni.

A Budapest Befektetési Alapkezelő Rt. e kategóriában legkorábban indult Budapest II. elnevezésű konstrukciója régóta vezeti a nyílt végű alapok egy évre számolt hozamlistáját, bár a május 19-ére kalkulált 18,9 százalék csaknem 2 százalékponttal múlja alul saját egy hónappal korábbi teljesítményét. Az arbitrázsügyletek sajátossága ugyanis, hogy a biztos hozamra sokan rástartolnak, ami az aktuális állampapírhozaméhoz nivellálja az elérhető nyereséget. Tavaly nyár óta ezért a Budapest II. is inkább csak hosszú futamidejű államkötvényeket tart. A részvényeket is vásárló alapok elmúlt egyéves hozama is általában alatta maradt az állampapírokkal elérhető nyereségnek. Nem csoda: a Budapest Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe, a BUX múlt szerdán 6465 ponton, egy évvel azelőtt viszont még 7911 ponton zárt, ami 18,3 százalékos esést jelent.

A befektetési alapok számára előírt szabályok szerint a BÉT 17 legnagyobb forgalmú részvényéből képzett RAX-mutató (HVG, 1999. március 27.) ugyanekkor mínusz 21,3 százalékot teljesített. Nem mindegy persze, hogy az egy-egy részvénybe is fektető konstrukciót a törvény engedélyezte maximálisan 85 százalékos arányon belül mennyire töltik föl részvénnyel. A legfeljebb 30-40 százaléknyi részvényt tartalmazókat vegyes alapnak, az ennél több részvényt tartókat pedig részvényalapnak szokás titulálni.

A kevés részvényt jókor vásároló, illetve eladó vegyes alapok viszonylag jó teljesítményt értek el az elmúlt egy évben. A CIB Befektetési Alapkezelő CIB Kincsem termékének kezelői 19,3 százalékos, a Concorde 2000-é pedig 13,6 százalékos éves hozammal büszkélkedhetnek. Az igazi részvényalapok között viszont már eredménynek számít a nullát meghaladó éves hozam is, a CA-sok azonban ezt úgy érték el, hogy a CA Részvény- és a CA Növekedési alapokba a BÉT-papírok mellé külföldi, főképp amerikai részvényeket is beszereztek. A legnagyobb részvényalap, a mára 22 milliárdosra fogyott Budapest Növekedési viszont az éves szinten veszteséget hozók sorába tarozik. 1998 végén még 36 milliárd forintot kezelt, s ebből például több mint 1 milliárdot fektetett a Nabi Észak-amerikai Járműgyártó Rt.-be, amivel annak második legnagyobb tulajdonosának számított, s hasonlóan fontos tulajdonos volt a szintén tőzsdei cég Cofinec N. V.-ben és a Kékkúti Ásványvíz Rt.-ben is.

Az eddig felsorolt alaptípusokból kíván választékot kikeverni a Dunaholding Rt. érdekeltségébe tartozó, korábban csupán a Holding alapot kezelő Univerzum Befektetési Alapkezelő Kft., amely a múlt héttől nem kevesebb, mint négy új alappal próbál ügyfeleket szerezni. A konstrukciókat a Naprendszer bolygóiról nevezték el, mégpedig a Naptól távolodva sorolva be az egyre kockázatosabbakat: a Merkúrról a pénzpiacit, a Vénuszról a kötvényt, a Szaturnuszról és az Uránuszról pedig egy-egy részvényes konstrukciót (középre illeszkedik a Jupiterre átkeresztelendő, vegyes jellegű Holding). (…)

Hazai Értékpapírokba fektető alapok* jellege és éves hozama 1999. május 19-én
Befektetési alapkezelő (BA) Kezelt vagyon (milliárd forint**) Pénzpiaci alap Kötvényalap Arbitrázsalap Vegyes alap Részvényalap
neve és hozama (százalék)
OTP BA Rt. 146 309 OTP Optima (17,4) OTP Paletta (4,8) OTP Quality Részvény (-6,2)
Budapest*** BA Rt. 116 035 Budapest Számlafedezeti (16,3) Budapest I. (16,3) Budapest II. (18,9) Cívis ’95 (-13,0) Budapest Növekedési (-3,2)
CA IB Értékpapír BA Rt. 34 771 CA Pénzpiaci (18,4) CA Kötvény (16,6) CA Részvény (2,4) CA Növekedési (5,3
CIB BA KFT. 14 635 CIB Kincsem (19,3) CIB Részvény (1,8)
Europool Rt. 13 557 Aranyhal (13,4) Hunnia Pénzpiacia Hunnia III. ( 12,6) Hunnia Kötvényindexa Hunnia Kamatvadásza Hunnia Részvény (-13,0) Hunnia Részvény Indexa
Trust BA Kft. 9 322 Postabank Hozamgarancia (18,2) Postabank Családfa Postabank Lokomotív (3,2)
Investor-MKB Ba Kft. 8 616 prémium (16,4) Bonus II. (16,8) MKB Állampapír (17,1) Bonus Részvény (-4,6) MKB II. Részvény (-13,5)
Raiffeisen BA Rt. 7 523 Aranypolgár Állampapír (17,3) Aranypolgár Kötvény  (15,6) * Aranypolgár Növekedésia Aranypolgár Részvény(-11,8)
Erste Bank Ba Magyarország Kft. 3 013 Alpok Állampapíra Alpok Tradíció (10,1) Alpok Részvénya
Procent Hungária BA Rt. 2 742 Procent IV. Pénzpiacia Procent II. Kötvény (14,9) Procent III. Fedezetia Procent I. Részvény (-4,3)
Duna-Invest Ba Kft. 1 536 Duna (15,7) Imperiál (14,4) Sydney 2000(-1,4) Imperiál-R (-7,5)
ÁB-Monéta BA Kft. 1 068 Monéta Állampapír (19,0) Monéta Részvény (8,9)
Univerzum BA Kft. 0,690 UBA Merkúr Pénzpiacia UBA Vénusz Kötvénya Holding (5,1) UBA Szaturnusz Részvény (8,9) UBA Uránusz Növekedésia
Concorde Ba Kft. 0,653 Concorde Pénzpiacia Concorde Fedezeti (18,4) Concorde 2000 (13,6)
Megjegyzés: * A legalább 3 különböző befektetési stratégiájú alappal rendelkező alapkezelők figyelembevételével.
** A nemzetközi alapokkal együtt
***A Budapest Befektetési Alapkezelő a fenti kategóriákba egyértelműen nem besorolható Budapest Bonitas alap is, amely 1,3 százalékos hozamot ért el.
1 Az alap fiatalabb 1 évnél.

Forrás: HVG – 1999. május 29.