Többszörös paradoxon nehezíti az öngondoskodás előretörését: az infláció épp felemészti a megtakarításokat, így az amúgy sem izmos hosszú távú megtakarítási hajlandóság még tovább romlott. Eközben egyre jobban látható, hogy az elöregedő társadalmunkban a csökkenő számú befizető egyre kevésbé tudják majd finanszírozni a nyugdíjkassza kiadásait – az emberek tudják ezt, ám mégis az államtól várják a biztos nyugdíjas éveket.
Öngondoskodás helyett inkább az életfogytig tartó munkából egészítenék ki jövedelmüket – nagy kérdés azonban, hogy társadalmunk nem túl rózsás egészségi állapota miatt hogyan alakulhatnak át az orvosi vizsgálók, kórházi szobák home office munkahellyé…
Fogy a magyarok pénze
Egyre komolyabb mértékben érezhető, hogy a lakosság feléli a tartalékait. Az Magyar Nemzeti Bank a háztartások pénzügyi vagyonáról szóló kimutatása szerint egy év alatt a háztartások pénzügyi vagyona 8,7 százalékkal bővült. Ha ezt a márciusban mért 25,2 százalékos év/év alapú inflációhoz hasonlítjuk, akkor komoly mértékű vagyonvesztést látunk. Ráadásul ahhoz, hogy ilyen „szép” legyen a kép, ahhoz az kellett, hogy pl. a háztartások egyéb tulajdonosi részesedések soron nyilvántartott „vagyona” emelkedjen. Pragmatikusan ez a vállalkozást működtető emberek cégének értéke – ennek bővülése az MNB adatok szerint 14,2 százalékos volt az elmúlt évben. Önmagában persze az egyéni vállalkozások, bt.-k, kft.-k értékének bővülése sem tartott lépést a pénzromlással, ám azért az itt realizált több, mint 3450 milliárd forintérték (amiből 2023. első negyedévére több, mint 1000 milliárd esett) szépen tompította a valós visszaesést. A klasszikus pénzügyi vagyonként jellemzett háztartási vagyon csak 6,5 százalékkal bővült éves szinten, ami drasztikus vagyonvisszaesést mutat.
A lakossági lekötött betétek állománya annak ellenére nem emelkedett érdemben, hogy immár „érdemibb” kamatot fizetnek a bankok, de ami ennél is nagyobb gond, hogy lényegében 2022. februárja, a szja-visszatérítés számlákra érkezése óta folyamatosan csökken a látra szóló betétek állománya és a csökkenés kétszer nagyobb, mint a tavaly a számlákra érkező szja-visszatérítés 600 milliárdos összege: egy év alatt 1386 milliárd forint tűnt el a számlákról – most már „csak” 7396 milliárd forint van rajtuk.
A készpénzállomány is csökken már az idén: a decemberi 6799 milliárd forinthoz képest március végén már csak 6623 milliárd forint készpénz volt az embereknél, vagyis 176 milliárd forinttal csappant az állomány.
Csak az infláció löki a biztosításokat is
Ezen a szűrőn keresztül nézve a biztosítási területet még kedvezőnek is tekinthetnénk, hiszen az idei I. negyedévben biztosításokba 70,5 milliárd forint friss pénz legalább érkezett az első három hónapban.
Ugyanakkor a bővülés döntően a nem életbiztosítási terület sajátja volt, oda 45,4 milliárd forint került jórészt az infláció miatt komoly mértékben megugró biztosítási díjaknak köszönhetően.
De persze örüljünk annak, hogy az emberek a vagyontárgyaikat legalább biztosítják. Az életbiztosítási díjtartalékok növekedése továbbra is csak 1 százalékos, igaz, ez ahhoz a példátlan „teljesítményhez” képest, hogy 2022. utolsó negyedévében több volt a szolgáltatás (kárkifizetés, biztosítás visszavásárlása), mint a területre érkező pénz, kifejezetten pozitív eredmény. Ugyanakkor az életbiztosítási területre az I. negyedévben tranzakció alapon befolyt 22 milliárd forint elmarad a tavalyi év I. negyedévének 25,2 milliárd forintjától.
A hazai biztosítók 448 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek az elmúlt év, s bizony arra még nem volt példa, hogy a szerződések száma kevesebb, mint 30 ezerrel bővüljön csak – miként ez 2022-ben megtörtént.
Azt a feltételezést, hogy válságban nem fontos az öngondoskodás, komoly meglepetésre idén ugyanakkor az önkéntes nyugdíjpénztári szektor cáfolja, ahol a 2022. I. negyedévi 6 milliárd forint helyett idén az I. negyedévben 11,4 milliárd forint folyt be. De persze, ez a tétel eltörpül, s önmagában nem jelent biztos védelmet.
Főleg azért, mert a családok 40 százalékának továbbra sincs 3 hónapra elegendő tartaléka sem. Ha beüt a baj, ezeknek az embereknek szinte lehetetlen megvédeni magukat. Tegyük hozzá, érdemi tartalékot a mostani, rendkívül magas inflációval megspékelt időszakban hihetetlenül nehéz képezni. A fentiek miatt a szakértők szerint az embereknek mostanság nem feltétlenül megtakarítási fókusszal kellene élniük, hanem védeni magukat és a családjukat a tragédiáktól. Tőlünk nyugatabbra teljesen megszokott, hogy az első keresettől kezdve mindenkinek van kockázati életbiztosítása, ami – fiataloknál kiváltképp – potom pénzért jelentős, több milliós tartalékot biztosít a hátramaradó családtagoknak, vagy épp a súlyos betegségben/rokkantságban szenvedő biztosítottnak. 1 millió forintos fedezetet havi 1000-2000 forintért kínálnak a biztosítók – tessék utánaszámolni, hogy hány hónapig kell ehhez havi 10-20 ezer forintot félretenni. Ráadásul, ha a a megtakarítási időszak elején ér minket a baj, akkor nincs az a jó hozam, amivel az addig összeszedett pénz elegendő volna….
Szépen megöregszünk
Ugyanakkor a nyugdíjas évek problémája itt dörömböl az ajtóban. Míg 1990-ben ezer aktív korú magyarra 200, 65 éves vagy idősebb polgár jutott, addig 2022-ben ez a szám már 303. A tendencia folytatódik, 2030-ban már 2,13 millió magyar lesz 65 éves vagy idősebb – ez a teljes népesség közel 24 százalékát teszi majd ki. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) példaszámítása szerint 2045-ben az eltartottsági ráta (az aktív korúakra jutó idősek aránya) már meghaladja majd a 45 százázalékot, 2061-ben pedig 100 aktív, kereső korú magyarra 50 a 65. életévét betöltő idős jut majd. De mivel nem egzakt adatokról beszélünk, találunk ennél is rémisztőbb előrejelzéseket is. Az MNB egy korábbi prognózisa szerint 2060-ra az aktív korúak akár 57 százalékát is elérheti majd a (jelenlegi) nyugdíjkorhatárt betöltők aránya, de a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének 2015-ös pesszimista pályája azt sem zárta ki, hogy 2060-ra 100 kereső mellett kétharmadannyi, akár 69 65. életévén túl járó állampolgár él majd Magyarországon.
A szépkorúak számára örömteli tény, ám a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából rendkívüli kihívást jelent az, hogy az elöregedés mellett azzal is számolhatunk, hogy a nyugdíjkorhatárt megélő honfitársaink társaságát lényegesen tovább élvezhetjük: a nyugdíjkorhatárt megélő hölgyek a statisztikák szerint már 81 éves korukig velünk lesznek, de édesapáink, nagyapáink is további 14 évet tölthetnek velünk átlagosan.
Többen, tovább lesznek velünk az idősek közül, miközben továbbra sem sikerült érdemi változást hozni a születések számában. A fentiek önmagukban is komoly problémát jelentenek – 5 éve a szakemberek úgy számoltak, hogy az első nyugdíj összegének az utolsó fizetéshez mért aránya – az úgynevezett helyettesítési ráta – a 2017-es – az EU 57-58 százalékos szintjét egyébként meghaladó – 66 százalékról mostanság már csak 55 százalék körüli szinten tart, ám a társadalom elöregedése miatt ez a szint 2040 körül már 30 százalék közelébe csökkenhet majd. Ezt a tovább ronthatja majd a nyugdíjrendszerbe befolyó pénzek prognosztizált csökkenése. Bár a béremelkedés feljebb lökhetné a nyugdíjkassza bevételeit, ám nem feledhetjük el, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke, ráadásul a szocho keretein belül is átcsoportosítások történtek és a korábbi 79,5 százalék helyett már csak 70,22 százalék érkezik a nyugdíjalapba.
A mindenkori nyugdíj összegét az 1988. január 1-jétől megszerzett átlagkereset és a beszámítható szolgálati idő (munka, tanulás, gyermeknevelés) adja ki. Ugyanakkor – hiába dolgozunk a statisztikák szerint jelenleg a nyugdíjba vonulásig átlagosan 34,4 évet – a következő években tömegével mennek majd nyugdíjba a korábbi években minimálbérre bejelentett és azon felül a bérüket zsebbe kapó munkavállalók. Az ő esetükben a bérszakadék még hatalmasabb lesz. Arról ne is beszéljünk, hogy azok, akik nem tudnak majd legalább 15 év szolgálati időt igazolni – és a hírek szerint azért szép számmal lesznek ilyen honfitársaink is a következő években – ők csak nyugdíjminimumra lesznek jogosultak. Ennek összege ugyanakkor 2008. óta nem változik, azóta 28 500 forintot tesz ki. Ugyanakkor míg 2008-ban a nyugdíjminimum a minimálbér 41 százalékát tette ki, addig idén a 232 ezer forintra emelt minimálbérnek köszönhetően annak már csak kevesebb, mint 15 százalékát teszi ki.
Tudjuk, hogy nem lesz elég a nyugdíj, de reménykedünk benne
Az emberek jelentékeny része érzi a bajt, hiszen az OTP Öngondoskodási Index felmérése válaszolók között folyamatosan kétharmad közeli arányban vannak (legutóbb 64 százalékon álltak) azok, akik szerint az állami nyugdíj nem lesz elég a tisztes öregkor finanszírozására. Ennek ellenére a válaszadók 36 százalékának saját bevallása szerint nem is lesz más bevétele, mint amire az államtól számíthat. Az emberek közel háromnegyede annak ellenére az államtól várja a nyugodt időskor biztosítását, hogy a fenti matekpéldák drámai jövőképet vetítenek előre. Ráadásul a korábban sem éppen izmos öngondoskodási hajlandóságot most a gazdasági nehézségek és az infláció miatt fenn már tárgyalt kényszerű vagyonfelélés sem segíti: az Öngondoskodási Indexben az öngondoskodás és a nyugdíjcélú megtakarítások képzését a korábbi 14 százalék helyett ma már csak a válaszadók 9 százaléka tartja fontosnak.
De az elmúlt évekre sem lehetünk büszkék: az MNB lakossági vagyon összetételét vizsgáló jelentése szerint miközben a háztartások klasszikus értelemben vett pénzügyi vagyona 2017. és 2023 I. negyedéve között 86 százalékkal növekedett, addig az öngondoskodási célú vagyonelemek (az életbiztosításokban és önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő megtakarítások csak 27 százalékkal bővültek. Ennek köszönhetően az öngondoskodási célú megtakarítások aránya a teljes vagyonon belül a vizsgált időszakban 7,7 százalékról 5,2 százalékra szorult.
Kórházi vizsgálóból home office?
Az OTP felmérésére válaszolók 26 százaléka nem tudja, miből fog élni a nyugdíjkorhatár betöltése után, 22 százalékuk azzal vigasztalja magát, hogy idős korában is tud majd dolgozni. Bár a feszes munkaerőpiacról szóló hírek erre némileg több reményt adhatnának – annak ellenére, hogy a hr-osztályoknak aligha álma egy 60-65 éves „újonc” -, ám sajnálatosan a munkavágynak nem az akarat, hanem egy objektívebb tény, a romló egészség szab határt. Az Aegon korábbi nyugdíjfelmérés szerint Európában nálunk a legnagyobb a különbség – 10 év – a várható élettartam és az egészségben eltöltött évek között, más kutatások szerint Magyarországon az idősek 61,7 egészségesen eltöltött évre számíthatnak, szemben a 64,6 éves uniós átlaggal. Mindez azt jelenti, hogy már a nyugdíjkorhatár elérése előtt olyan problémák léphetnek fel, hogy többször választanunk kell az orvos és a munkahely felkeresése között.
Ki korán kel, nyugdíjat lel
A megoldás tehát mégiscsak az lehet, ha öngondoskodni kezdünk – bármekkora összegben is. A nyugdíjbiztosítások esetében a havi átlagdíj tavaly 23 600 forint volt. 2021-ben még csak havi 22 600 forint volt ez az összeg. Lehet ezt persze úgy nézni, hogy reálértéken ez alapos visszaesés – inflációkövetéssel 25 900 forintra kellett volna emelkednie. Azonban minden egyes idős korra félretett forint jól jön majd akkor, amikor híján leszünk a pénznek. Ráadásul minden viszonylagos: havi 20 ezer forint félretételével, 5 százalék körüli (nem túl izmos – a szerk.) éves hozam mellett egy 25 éves fiatal 42 millió forintot meghaladó forintnyi megtakarítással tud majd rendelkezni 65 éves korában. Aki viszont csak 40 évesen fog bele, az mindössze 15 millió forintra számíthat. A különbség tehát 27 millió forint, amiből csak 3,6 millió az a rész, amennyivel többet a 15 évvel fiatalabb befizet.
Már nem akkora hívószó az adókedvezmény
Persze, nem ártana az sem, ha valamilyen komolyabb ösztönzőt kapnának az emberek az öngondoskodásra. Mert bizony az elmúlt években szép lassan kiüresedett az öngondoskodási, nyugdíjcélú megtakarítások után járó adókedvezmény is. Idén lesz egy évtizede annak, hogy a nyugdíjbiztosítások megjelentek a piacon és ezzel korábbi öngondoskodású célú adókedvezmények köre kiegészült. Általános szabályként az ilyen célra befizetett összeg 20 százalékát írja jóvá az állam a befizetett személyi jövedelemadóból, ám vannak maximumok is. Az önkéntes pénztárakban maximum 150 ezer forint az adójóváírás mértéke, a nyugdíjbiztosítások esetében 130 ezer, míg a Nyugdíj-előtakarékossági Számlákon 100 ezer forintos összeghatárig lehet várni az állami visszautalást. Ha valakinek többféle öngondoskodási tartaléka van, együttesen maximum 280 ezer forintnyi adójóváírás vehető igénybe – ez évi 1,4 millió forintnyi öngondoskodási célú befizetést feltételez.
Egy évtizede azonban 280 ezer forintnak lényegesen nagyobb volt a vásárlóértéke – 2022-ben csak az inflációs mutatókkal felszorozva már több, mint 415 ezer forint kellett ugyanakkora vásárlóerőhöz. Máshonnan közelítve: 2013-ban, amikor a nyugdíjbiztosítások is megkapták az adókedvezményt, a nettó havi átlagkereset 230 ezer forint volt, idén februárban ugyanakkor a 366 ezer forintos havi átlagbér már közel harmadával magasabb, mint a maximális adókedvezmény mértéke, sőt az adatok szerint a foglalkoztatottak felének is magasabb a jövedelme (a medián nettó átlagbér), mint 280 ezer forint.
Horrorinfláció: mi a megoldás megtakarításaink értékének megőrzésére?
Hektikusan változó piaci környezet, évtizedes magasságban járó infláció, amely mértékét a betéti kamatok révén elérhető hozam meg sem közelíti. Ilyen helyzetben mi lehet a megoldás a megtakarítások értékének megőrzésére?
Adókedvezmény, cafeteria
Ráadásul a kisebb összegeket megtakarítók számára még kisebb az előny. A tavalyi nyugdíjbiztosítási átlagdíjat befizető polgár a havi 23 600 forintja után 56 640 forintos jóváírással gazdagítja majd nyugdíjcélú megtakarításait. Ilyen kondíciók mellett az adójóváírás már nem mozgat meg sokakat – kiváltképp nem olyankor, amikor arról kell dönteni, hogy az legyen fontos, hogy 20 év múlva mennyi lesz a nyugdíjam, vagy meg tudjam venni a 40-50 százalékkal dráguló élelmiszert a boltban. Sajnos, a mentalitásváltáshoz keményebb ösztönzők kellenek. Egyrészt az adókedvezmény maximumának emelésében érdemes gondolkodni, de talán még ennél is fontosabb lenne, ha a munkáltatók számára is kedvezményekkel járna, ha dolgozóiknak öngondoskodási célú megtakarításokat képeznének – vissza kellene hozni az ilyen típusú befizetések kedvezményes cafateria kulcsát.
A megoldás részben kivenné az emberek kezéből az öregkori előtakarékosság egy részét (nem kellene folyamatosan a Pató Pál-effektussal számolni), másrészt a munkáltatókat is hozzásegítené a dolgozók megtartásához. Az államot pedig nem nyomná akkora mértékben a következő évtizedekben nyugdíjba menők ellátási kötelezettségének kérdése.
A cikk szerzője Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Most akkor baj van a megtakarításokkal vagy nem?
A magas infláció korában azt várhatnánk, hogy megnehezül a családok élete és ez kihat a megtakarítási szokásaikra is, de a jegybank adatai nem ezt mutatják. Hogy alakulhatott ki ez a furcsa helyzet?
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.
A borítókép illusztráció. Fotó: Shutterstock
JOGI NYILATKOZAT
A dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, befektetési elemzésnek, az abban foglaltak alapján a HOLD Alapkezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a HOLD Alapkezelő Zrt. felelősséget nem vállal.