Kitermeléscsökkentéssel sokkolta a piacokat a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete. A kartell relatíve magasan kívánja tartani az olajárat, ez azonban szembemegy a jegybankok aktuális céljaival.
2023-ban a titánok küzdelmét nézhetjük végig: a központi bankok igyekeznek agresszívan letörni az inflációt, miközben az Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és partnerei relatíve magas olajárakat akarnak. A Brent olajárindex a 2010-es évek végén átlagosan 70 dollár körül mozgott, ma azonban már 80 dollár körül mozgolódnak a kartell jegyzései. Ennek oka, hogy a 2021 és 2022-es kumulált infláció dollárban nézve is meghaladta a tíz százalékot, ami csökkenti az olajexportáló országok petrodollár jövedelmének értékét. Eközben a jegybankok – élükön az amerikai Feddel és az EKB-val – monetáris szigorítással és a kereslet visszafogásával kívánják lehűteni a gazdaságot és csökkenteni a fogyasztói árak növekedését.
A gond az, hogy a 2020-as inflációs hullám többek között pont az energiaárak emelkedésével kezdődött. Olyasmi ez, mint amikor a megállíthatatlan erő találkozik a mozdíthatatlan tárgyal… Senki sem tudja mi fog kisülni belőle.
Ötletünk azért van. Az OPEC+ már 2022 őszén 90 dollár körüli árfolyamnál bejelentett egy kvóta és effektív kitermelés csökkentést, amit afféle „megelőző” intézkedésként kommunikáltak. Akkor még korainak tűnt a lépés, utólag azonban elmondható, hogy a tendenciákat helyesen anticipálta kartell. A Nemzetközi Energiaügynökség várakozásai alapján idén új rekordot érhet el a világ olajkereslete, amelyet első sorban a kínai gazdaság felpörgése fog hajtani. Az olajár azonban ennek ellenére az év első felében stagnált, majd az ideiglenes bankpánikra némileg beesett. Ennek az volt az oka, hogy bőven volt elegendő készlet és kínálat az olajpiacon, valamint a kínai keresletnövekedés árfelhajtó hatása érdemben nem materializálódott.
Április végére a Brent 80 dollár alá csökkent, és minden jel szerint a szaúdiaknak elfogyott a türelme. A Financial Times értesülései szerint Rijád megelégelte, hogy a Biden-adminisztráció – informális ígéreteivel ellentétben – nem hajlandó újratölteni az amerikai stratégiai olajkészleteket, így a saját kezükbe vették az ügyet. Az OPEC+ legfrissebb vágása májustól kezdve 1,6 millió hordóval (hozzávetőleg másfél százalékkal) fogja vissza a globális napi kitermelést.
Szaúd-Arábia és Oroszország egyaránt félmillió hordónyit vállalt magára a 2020 óta legnagyobb mértékű effektív csökkentésből. Itt nem csupán arról van szó, hogy az olajkartell képes hatékonyan fellépni az olajár szinten tartása érdekében, hanem arról, hogy is – még akkor is, ha ez szembe megy Washington akaratával. A 2010-es években az amerikai palaforradalom jelentősen le tudta szorítani az energiaárakat, azonban ennek mostanra vége. Most újra az OPEC+ országainál az irányítás, akik a felmerülő bizonytalanságra reagálva nem haboznak cselekedni.
Erre egyetlen logikus válasz érkezhet a jegybankoktól: tovább és magasabbra (a kamatot)!. Ez az aktuális gazdasági ciklus mantrája, mindaddig amíg valami gyökeres változás nem történik. Jelenleg az olaj határidős görbéje a következő két évben 75 dollár feletti, amíg a hosszú távon 65-70 dollár körül olajárat áraz. Ez pont annyi, ami mellett a legdrágább (tengeri kitermelésű) projektek is működni tudnak.
A hozamszingularitás és a pénzügyi „töréspont”
A magas inflációt monetáris szigorítással orvosolják a jegybankok. A jó hír az, hogy az infláció végre lassul, a kevésbé jó az, ha valami közben „repedezni” kezdett.