Bízhatunk-e a Big Pharmában? – Ópiátkrízis 3. rész

Az ópiátjárvány kitöréséhez és elszabadulásához akarva-akaratlanul a gyógyszeripar és az egészségügy számos szereplője is hozzájárult. Az orvosok, gyógyszergyárak, logisztikai cégek, patikák és különféle hatóságok vezetői rengeteg olyan mulasztást, sőt, bűnt követtek el, amelyek közvetve több százezer ember halálához vezettek. A felelősök felkutatására és szankcionálására már a krízis kezdete óta jó néhány – sikeres és kevésbé sikeres – kísérlet irányult, ám ez a küzdelem még napjainkban is zajlik.

Ahogy a sorozat első részében említettem, az egész történet a Purdue Pharma 1996-ban piacra dobott OxyContin nevű fájdalomcsillapítójával kezdődött, amelynek addiktív mivoltát a cég nemcsak elhallgatta, hanem aktívan tagadta, mind az engedélyeztetési eljárás, mind pedig az azt követő marketingkampány során.

Mi több, sok évvel az OxyContin forgalomba hozatala után derült ki, hogy az amerikai gyógyszerhatóság (Food and Drug Administration, FDA) egyik alkalmazottja, Curtis Wright az engedélyeztetési eljárás során szorosan együttműködött a Purdue Pharma vezetőségével, segített megfogalmazni a beadványt, és a cég vélhetően az ő befolyásának köszönhette, hogy a termék megkapta a forgalomba hozatali engedélyt. Wright hamarosan elhagyta az FDA-t, és bő egy évvel később már a Purdue Pharmánál töltött be igazgatói pozíciót évi 380 ezer dolláros (átszámítva kb. 137 millió forintos) fizetésért. Később, a gyógyszergyár ellen indított perek során, Wrightot többször is kihallgatták, és a cég ellen napjainkban is folyó eljárásban is felmerült a neve.

A megvesztegetés gyanúja azonban nem csak az engedélyeztetés kapcsán tűnik megalapozottnak. A termék népszerűsítéséhez ugyanis a vállalat minden jel szerint jónéhány orvosnak fizetett azért, hogy konferenciákon reklámozzák a terméket, és eloszlassák kollégáik jogos aggodalmát a függőséget illetően, amelyet következetesen ,,opiofóbiának” tituláltak. A cég által finanszírozott kutatások szintén az ő narratívájukat erősítették.

A hatóságok azonban csak később, a kétezres évek elején figyeltek fel az OxyContinnal kapcsolatos problémákra. Először az USA igazságügyi minisztériumának illegális drogokkal foglalkozó osztálya (Drug Enforcement Administration, DEA) kezdett el vizsgálódni a vállalat megtévesztő marketingje miatt, amely masszív túlfogyasztást és tömeges rászokást eredményezett, ráadásul a fel nem használt tabletták többsége a feketepiacon végezte, ami még több embert tett ki a függőség veszélyének, különösen a sérülékenyebb társadalmi csoportokban.

Néhány évvel később már az ópiátjárvány által legjobban sújtott államok, például Connecticut, Nyugat-Virginia és Kentucky is jogi lépéseket tettek a vállalat ellen, emellett több ezer magányszemély is keresetet nyújtott be ellenük. A legtöbb ügy azonban vagy közös megegyezéssel, vagy rekordnak számító, de a cég profitjához képest elhanyagolható összegű bírságokkal zárult. A legnagyobb visszhangot kiváltó 2007-es per során a Purdue Pharmát 600 millió dollárra, három felsővezetőjét pedig 19, 8, illetve 7,5 millió dollárra, ezen kívül közösségi munkára ítélték, mindez azonban nem eredményezett változást a cég működését illetően. Sőt, valódi visszatartó erő híján ez a büntetés zöld utat adott a hasonló visszaéléseknek más gyógyszergyártók részéről, akik ezután hasonló marketingeszközökkel próbálták növelni az eladásaikat.

Azonban, ahogy a járvány egyre több életet követelt, megszaporodtak a gyártókkal szembeni keresetek, és a kétezertízes évekre már a sajtóban is egyre gyakoribb témává váltak a gyógyszeripari cégek visszaélései és az ópiátkrízisben betöltött szerepük. A legnagyobb horderejű per a Johnson&Johnsont (J&J) érintette, amelyet ugyan csak saját gyártású fájdalomcsillapítóinál alkalmazott megtévesztő marketing és ezáltal a krízis fokozása miatt vontak felelősségre, de nemcsak ezért került a közvélemény fókuszába. A cég ugyanis a késztermékeken kívül nyersanyagot is forgalmaz, például Tasmánián vannak mákültetvényei, és többek között a Purdue Pharma is tőlük szerezte be az ópiumot a termékeihez. A 2019-es ítélet szerint a J&J végül közel félmilliárd dollárt fizetett Oklahoma államnak, a rákövetkező évben pedig egy egyezmény keretében további ötmilliárdot az ópiátjárvány károsultjainak országszerte (ugyanabban az évben a cég profitja 54,1 milliárd dollár volt).

Ebben az ügyben a J&J-n kívül a három legnagyobb gyógyszerelosztással foglalkozó logisztikai cég (McKesson, Cardinal Health, AmerisourceBergen) – ők az ellátási lánc köztes pontjaiként működnek a gyártók és a patikák között – számonkérése is napirendre került. Ezek a vállalatok végül összesen 21 milliárd dolláros jóvátételt fizettek, amiért nem monitorozták megfelelően a gyanús rendeléseket, és nem értesítették a hatóságokat, amikor egy-egy gyógyszertárban kirívóan megnövekedett az ópiátok forgalma. Mulasztásaiknak hála zavartalanul működhettek a járvány hotspotjainak számító úgynevezett ,,pill millek”, azaz olyan létesítmények, amelyek papíron orvosi rendelőként (és sokszor egyben gyógyszertárként) funkcionáltak, valójában inkább recepteket gyártottak a már függővé vált páciensek számára, akik a megfelelő összegért cserébe továbbra is hozzájuthattak a kívánt hatóanyagokhoz.

Ugyanezen okból kerültek bíróság elé azok a nagy patikaláncok, például a Walgreens és a CWS, amelyek nem jelentették az ópiátok iránti hirtelen megnövekedett igényt az egyes üzleteikben, és továbbra is kontroll nélkül adták el az addiktív gyógyszereket. A legtöbb bírósági ügy azonban – hasonlóan J&J esetéhez – a cégekre kirótt bírságokkal, illetve peren kívüli megegyezésekkel zárult, személyi felelősségre vonás ritkán történt.

Talán az egyetlen kivétel az Insys Therapeutics nevű gyógyszergyár esete, amely egy gyorsan ható, fentaniltartalmú sprayt hozott forgalomba, és a Purdue Pharmától átvett manipulációs módszereket alkalmazva, majd továbbfejlesztve igyekezett növelni az eladásokat. A vállalat irodája ugyanis gyakorlatilag call centerként működött, ahol az alkalmazottak magukat orvosoknak kiadva győzték meg a biztosítókat, hogy finanszírozzák a – hamis diagnózissal ellátott – páciensek számára a fentanilsprayt. Miután ez, és a többi visszaélés kiderült, a cég alapítója, John Kapoor, és néhány felsővezető összeesküvés, zsarolás, megvesztegetés és manipuláció vádjával került bíróság elé, 2019-ben többüket pénzbírságra és néhány év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a vállalat pedig még abban az évben csődbe ment.

A 2007-es ügy után úgy tűnt, a Purdue Pharma vezetői és tulajdonosai megúszhatják a valódi elszámoltatást, tíz évvel később azonban ismét elkezdtek gyűlni az ellenük benyújtott keresetek. 2019-re az USA-ban már 36 állammal álltak perben, a több ezer magánszemélyről és őslakos közösségekről nem is beszélve. A vállalat körül azóta is tart a komplex jogi huzavona, amelynek része a csődeljárás, amelynek segítségével a céget birtokló Sackler család tagjai leginkább a személyes felelősségre vonást akarják elkerülni. Az ügyben napjainkban is folynak a tárgyalások, a tét pedig a céget és tulajdonosait sújtó több milliárd dollárnyi bírság. Ezen kívül a tervezett megállapodás része az is, hogy a Purdue Pharma köztulajdonba kerül (ún. public benefit corporation lesz belőle), bevételeiből pedig ezentúl az ópiátkrízis áldozatait támogatják.

Felelősök és tanulságok

Egy ilyen kaliberű botrány után nem csoda, hogy sokaknak megrendült a bizalma a gyógyszerekben és gyártóikban. A közösségi média felemelkedése, ahol bárkiből lehet tartalomgyártó, eleve jelentős csapást mért a tudománykommunikációra, hiszen nagyon nehéz megkülönböztetni a valódi szakértőket a kóklerekről, pláne, ha az ember nem járatos a témában. Egy ilyen légkörben pedig ez a valódi, sokszereplős iparági csalássorozat végképp komoly csapást jelent a tudomány, a gyógyszeripar és az egészségügy szereplőinek hitelére nézve. Ennek a tendenciának az eredménye például a Covid-vakcinákat övező általános bizonytalanság, sőt félelem, amely olyan mértékben elharapózott, hogy több országban még a politikai erőviszonyokat is befolyásolta az egyes pártok oltással kapcsolatos álláspontja.

Kapzsi és gátlástalan emberek mindig voltak és lesznek, ahogy olyanok is, akiket szakértelmük ellenére (vagy hiányában) meg lehet vezetni. A gyógyszeriparban azonban korántsem csak ilyenek dolgoznak. Sose feledjük: több ezer év és több millió tudós, mérnök és egyéb szakember egész életen át tartó munkája van abban, hogy ma nem halunk bele egy vágott sebbe vagy egy influenzába, sőt, már a rák sem feltétlenül egyenlő a halálos ítélettel. Gyógyszerek nélkül a világ sokkal veszélyesebb hely lenne mindannyiunk számára.

Mindezzel együtt az ópiátkrízis és annak kezelése – mind az áldozatokat mind az elkövetőket illetően – sok olyan kérdést vet fel, amelyekre még mindig nincs megnyugtató válasz. A Purdue és társai dollármilliárdos hatalmi gépezete évtizedeken keresztül olajozottan működve gázolt át a károsultakon és pergette le magáról az anyagi és erkölcsi felelősséget egészen addig, amíg a probléma túl nagyra nőtt ahhoz, hogy a vagyonuk és a befolyásuk mögé bújhassanak előle.  

Ez azonban nem csak Amerika és nem is a gyógyszeripar sajátossága: hosszú utat kell még bejárnia az emberiségnek ahhoz, hogy egyszer egy olyan világban élhessünk, ahol a törvény mindenkire egyformán vonatkozik, és ahol profit sosem lehet fontosabb, mint az emberi élet. Már ha ez egyáltalán lehetséges.

A cikk szerzője Csizmadia Eszter

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Borítókép: Michael Nigro/Pacific Press/LightRocket via Getty Images