„Az öregségnek is van ám számos szépséges oldala” – hallom ismerősömtől.
Mire én: „Egyet mondjon!”
A korai Kádár-éra népszerű, mai szóval stand-up komikusa, Kellér Dezső magyarok millióit nevettette meg ezzel az – akkori szóval – „bemondásával”, ami most – durván hatvan évvel később – is mosolyra tud fakasztani bárkit. Feltéve, hogy az előadó hiteles a témában.
Értsd: „benne van már a korban”. Mert ha nem, akkor bizony elvész a poén éle, életszerűsége…
Kellér Dezső esetében fel sem merült a hiteltelenség. Amikor a Magyar Televízió közvetítette e „magánszámát”, épp betöltötte a hatvanadikat: átlépte az öregkor határát. 1965-ben.
2023-ban? Ma? Minimum hetvenöt, de még inkább nyolcvanöt éves kell legyen az a stand-upos, aki kacajra tudná bírni egész publikumát, ha frappánsan, önmagán is gúnyolódva, kesernyés iróniával igyekezné a dolgot a helyére tenni, hogy tudniillik: az öregedés az maga a totális kilátástalanság.
Csakhogy – elismerve, hogy a fekete, a morbid humor kiváló bánatűző – az öregedés ügyén való ironizálás azonban lassan okafogyottá válik.
Érveim:
1. Egy mai hatvan éves a szájára se lenne képes venni, hogy öregszik.
2. Napi életünk összes területén észleljük- már nem is keressük a magyarázatokat, hanem tényként fogadjuk el, hogy ma már a „nyolcvanas az új hatvanas”. Kinézetre, teherbírásra, az égvilágon minden más képességre lebontva globálisan kimutatható, hogy a mai hatvanasok többsége szinte semmilyen érdemleges területen nem múlják alul a negyveneseket.
3. Én, aki lassan tíz évvel leszek idősebb, mint amennyi Kellér Dezső volt akkor, midőn azt a bizonyos konferanszát elmondta, (utólagosan neki riposztozva) kijelentem,
hogy nem egy, hanem több tucat szép oldalát tudom felsorolni az úgynevezett öregedésnek. És ez a fő oka annak, amiért e bejegyzést írom.
4. Velem egykorú barátaimmal, minden egyes esetben, amikor találkozunk – egymással nem összebeszélve – önkéntelenül, állandóan vizsgáljuk egymás fizikai és szellemi állapotát. És meggyőződésem, hogy nemhogy „állapotsorvadást”, lejtmenetet érzékelnénk bármelyikünknél, hanem ellenkezőleg: mind a négyen egyre szélesebb érdeklődésűvé, mintha mi magunk is egyre izgalmasabbakká, érdekesebbé – bocsánat a kollektív szerénytelenségért – értékesebbekké kezdenénk válni. Igen, majdnem hetven évesen…
Ebben nyilván szerepet játszik, hogy egészségesebben élünk, eszünk, hogy ebben az életkorban már kevesebb a személyes felelősségünk, több a szabadidőnk, és azt pedig – mert jobban vagyunk informálva az ország, a világ dolgairól, a lehetőségekről, köszönhetően az egyre rafináltabb információs technológiai fejlődésnek – hatékonyabban, szabadabban tudjuk kihasználni, mint bármely korábbi „idős” nemzedék a múltban.
Szóval, akiben – feltéve, hogy egészséges, nincsenek családi drámái, betegesen káros szenvedélyei, plusz nem kényszerül nagyon szegényen élni – megvan az eredendő kellő nyitottság és azt nem akarja veszni hagyni, nos az az ember, én így érzékelem, most éli – akár nyolcvan évesen is – a virágkorát.
Miért? Mert megteheti.
A világot behálózó tömegpropaganda – politikai öncélúságai és pénzcentrikusságai dacára is – plusz az egyre monumentálisabban szélesedő kulturális, tudományos, oktatási választék az interneten, a közösségi hálózatokon kifejhető aktivitás, akárcsak az azokon való szemlélődés, igenis komoly mértékben serkenti mindenki általános érdeklődését. Tudom: sokaknál ez már túl sok, sokaknál a mérhetetlen mennyiségű információ a nyitás helyett a beszűkülést okozza. De vélhetőleg nem a többségnél.
A trendet ugyanis az határozza meg, hogy a technológiai fejlődés megállíthatatlanul gyorsul, és gyümölcsei mindig egyre szélesebb közönséghez jutnak el. És – tudom, láttam ezt Kenyában, Kolumbiában, Belaruszban, Venezuelában, és látom csaknem hetven esztendős önmagamon – relatíve azok profitálnak e rendíthetetlen fejlődésből a legtöbbet, akik korábban lemaradtak, hátrányt szenvedtek. Értsd: a szegényebbek milliárdjai, és a világ lakosságának egyre tetemesebb hányadát jelentő 60 pluszosok…
Egyébként saját megfigyeléseimet csak azért hozom szóba, mert az igazán autentikus Pew Research, a nagy amerikai – egyebek között – népesség lelki és fizikai, szellemi állapotfelmérő kutatóintézet jelentése ugyanazt állapítja meg idős emberek tízmillióinak kikérdezése alapján, amit én, néhány személyes kötődésű minta alapján.
De itt van a National Geographic média- és természettudományi óriásműhely is, amely rendszeresen vizsgálja a különböző országok különböző korosztályainak lelkivilágát, véleményeik alakulását a világ nagy kihívásairól. Az is, ahogy a Pew Research, aztán a brit kormányzati népességkutató központ: az Office of National Statistics, végül de nem utolsósorban az ENSZ szponzorálta, japán, kínai, nyugat-európai, közel-keleti szakértők közös munkájának eredményeként született friss jelentés a világ idős lakóinak általános állapotáról, várható sorsukról, amelynek címe Global Longevity Outlook – egymástól független kutatások alapján – együttesen állítják, hogy, mindent egybevetve, az emberiségnek az a hányada nevezhető a legboldogabbnak korunkban, amely 60 és 79 év közötti életkorban van.
Hangsúlyozom: ez a megállapítás Földünk összes térségére „áll”, még akkor is, ha ez kevésbé egyértelműen mutatkozik meg Kelet-Európában, pláne Oroszországban, mint amennyire Nyugat-Európa észak-nyugati régióiban vagy Kanadában, az USA-ban.
A lényeg, hogy
– az ember egyre tovább él
– az egyre idősebb embert – ellentétben közkeletű előítéletekkel – igenis egyre inkább érdekli az őt körül vevő világ sorsa
– a nyugat-európai, közép-európai, amerikai, távol-keleti szakmai felmérések alapján kimondható, hogy a hetven-nyolcvan évesek általános agyi, szellemi állapota, tényszerűen, messze jobb, mint amit felszínesen gondolunk. A hatvan pluszosok jellegzetesnek vélt, oly sokszor ironizálás tárgyává tett memóriavesztése távolról sem annyira súlyos, és nem is igazán életkorhoz kötődő jelenség, mint ahogy azt a közvélemény világszerte feltételezi.
– a hatvan-hetven pluszosok életszemléletét alapvetően – merőben eltérően a „külvilág” értelmezésétől – egyáltalán nem a mélabú, hanem ellenkezőleg: egy fajta optimizmus és a fiatalabbaknak, a gyerekeknek, unokáknak, dédunokáknak való önzetlen szurkolás határozza meg.
Minél fejlettebb a kommunikációs és technológiai környezet, annál inkább így van ez.
Vagyis: a gazdasági, infrastrukturális fejlődés legfőbb profitőrei tulajdonképpen a kimondottan idősek illetőleg a tizenévesek. Azok, akiknek – leegyszerűsítetten fogalmazva – belefér az „idejébe”, hogy masszív „szabadidős hightech-felhasználók” legyenek, hogy internetes applikációk érdekeljék őket, mert azokat hasznosnak érzik, ezáltal életkedvüket inspirálják, közvetetten ismerkednek a világgal, nonstop tanulnak. Még ha maguk ezt észre se veszik.
Mindenesetre a finnek, a skandinávok, a hollandok, a svájciak, nem ám az öregek nagy száma ellenére, hanem éppen nekik is köszönhetően számítanak a legboldogabb nemzeteknek. Tessék megnézni a „World happiness report” friss kiadását, vagy az Economist országlistáját arról, hogy hol mekkora arányt képeznek az idősek a világ tíz legboldogabb országában!
Nos: 14-19 százalékot.
Szóval, állítom én, azért (is) boldogak eme országok, mert rendszereik élhető, stabil, biztonságos, amennyire lehet, igazságos, mindenképpen élvezetes életet és nyolcvanöthöz közelítő átlagos élethosszat biztosítanak a népességük immár lassan egyötödét kitevő hatvanöt pluszosoknak.
Kiknek mellesleg világszerte messze masszívabb a gazdasági vérkeringéshez való hozzájárulásuk, mint ahogy azt oly sokan sejtik – rosszul.
A Global Longevity Report–ot összeállító kutatók megállapítása szerint a hatvanöt éven felüli és egyre növekvő számú munkavállalók illetőleg az eme korosztályokhoz tartozók fogyasztása, mindenféle egyéb gazdasági aktvitása a világ össztermelésének 34 százalékát, mintegy 50 trillió dollárt tesz ki. Mostanság. Ez az arány néhány éven belül meghaladja a 37 százalékot, 2050 körül pedig már a negyven százalékot is, dollárban kifejezve: csaknem 120 ezer milliárd dollárt.
Mindebbe csak részben kerül beleszámolásra az a szintén dollártrilliókat kitevő összeg, amelyet közvetlenül, illetőleg megtakarítási alapok révén közvetetten „nyomnak be” kimondottan idős emberek a világ pénzpiacaiba, így serkentve a világ pénzügyi-gazdasági vérkeringését. Ilyen – is – a világunk: valójában az mozgatja, hogy egyre hosszabb ideig él az ember… és egyre többen élvezik, hogy hosszabb ideig élhetnek.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.