„Ha volna két életem…” sejlik fel a méltán híres Piramis dal refrénje bennem, miközben e sorokat írom. Nem véletlenül lett oly nagy sláger a maga idejében, hiszen egy kor után szinte mindenkinek eszébe jut, hogy mi lett volna, ha… vagy mi mindent szeretnék még… Ilyenkor azon is elgondolkodhatunk, hogy mi az, amit mostanáig elértünk. És bizony azon sem árt merengeni, hogy azt hogyan is szeretnénk átadni az utánunk következőknek, ha az élet, akár a véletlen úgy hozza.
Az ilyen gondolatok meglepően termékenyek tudnak lenni, ha felül tudunk emelkedni az élet igazságtalanságain, elég mélyen belegondolunk az aktuális helyzetünkbe és az adott helyzetben valóban rendelkezésünkre álló lehetőségeinkbe. Mégis az a tapasztalatom, hogy ezek a gondolatok, és kiemelten azok, amik a következő generációt (a gyerekeinket, házastársunkat, unokáinkat) is érintik, nagyon ritkán és gyakran későn jutnak eszünkbe. Talán azért, mert belegondolni az idővel triviálisan bekövetkező elmúlásba nehéz, ijesztő, stresszes, semmiképpen sem társítunk pozitív érzéseket e gondolatok köré. Ilyen érzésekkel pedig az ember nem szívesen foglalkozik egy klasszikus csütörtök délelőtt, kávét szürcsölgetve az ágyban vagy az irodában. „Ha! lágyabb ének kell nekünk; S belép egy ifjú bárd” – s már kattintunk is át, egy, a kedélyünket kevésbé borzoló cikkre, amit pár percen belül már el is felejthetünk.
Ha Ön mégsem ezt tette volna, akkor ez a cikk éppen Önnek szól! Készüljön fel rá, hogy belép egy olyan világba, amit a legtöbben (érthető okokból) agyuk limbikus rendszerének leghátsó fertályába próbálnak száműzni, minél mélyebbre, éppen azon okokból, amiket fent oly körülményesen részleteztem. De leginkább azért, mert az utódlásról gondolkodni „még ráér”. Egészen addig, amíg már nem ér rá, pontosabban amikor már késő.
Közel egy évtizede történt az eset, ami az én gondolkodásomat változtatta meg véglegesen e témában. Az eset, amiben teljesen tehetetlenül követtem végig, ahogy az egyik nagyon vagyonos ügyfelünk váratlan halálát követően az életben maradt feleség és a közös kiskorú gyerekük többmillió eurós örökség várományosaként felörlődik a több mint kétéves hagyatéki eljárásban. Miközben minden addig használt bankszámla és értékpapírszámla zárolás alá került, a feleség összes meghatalmazása érvényét veszítette, és az otthontartott pénz felélése után a családi és baráti kapcsolatok felélése is bekövetkezett. Őszintén borzasztó volt…
Azóta szívügyem az utódlás témája. Minden lehetőséget megragadok, hogy megértsem és kövessem a releváns joggyakorlatot és az ehhez kapcsolódó pénzügyi és edukációs megoldásokat. Próbálom felkelteni ügyfeleimben a téma iránti érzékenységet. Lelkesen oktatom pénzügyi tudatosságra az erre nyitott általános iskolás és gimnazista diákokat. Azóta tudom, hogy létezik jobb és sokkal jobb megoldás is a fenti (és még oly sok hasonló) esetre. Pusztán nyitottságra van hozzá szükség és némi szakértelemre.
A HOLD Alapkezelő mindvégig támogatta e témában történő elmélyülésemet és engedte, sőt finanszírozta azt, hogy készülhessen egy olyan videósorozat, ami összefoglalja mindazt, amit az elmúlt közel tíz évben tanultam e témáról, és úgy gondolom, hogy Önnek, mint olvasónak, nézőnek érdekes, releváns lehet. Erről szól az „Örökös dilemmák” címre keresztelt videósorozat, amelyben a téma szakértőivel beszélgetek az utódlás és generációváltás dilemmáiról és az azokra adható válaszokról, megoldásokról.
Fogadja szeretettel az első három részt és az ezt következő hetekben a továbbiakat! Bízom benne, hogy legalább annyira hasznos lesz ez a sorozat a kedves nézőinknek, mint amennyire számunkra megtiszteltetés, hogy elkészíthettük az epizódokat.
Ha visszajelzése, építő javaslata lenne az elhangzottakkal kapcsolatban, kérem küldje el gondolatait a privatvagyonkezeles@hold.hu-ra.