A dominó végén Európának fog a legjobban fájni, ha a Közel-Kelet és Észak-Afrika is bedőlnek az orosz-ukrán háború következtében.
Általános destabilizálódást prognosztizálnak a mediterrán medence országaiban az Európai Külpolitikai Kapcsolatok Tanácsának (ECFR) vezető elemzői. Az orosz-ukrán feszültség mélyülése, tartóssága, pláne a háború esetleges kitörése nyomán Szaúd-Arábia, Irán, Katar globális alkupozíciói növekednek ugyan, de az általuk befolyásolt, tőlük gazdaságilag, pénzügyileg, katonailag függő más térségbeli, energiaszegény országok rendkívüli bajba fognak kerülni, hiszen még éhínség is fenyegeti őket.
Könnyen előállhat a helyzet, hogy ezek az államok méregdrágán, vagy sehogyan sem fognak tudni hozzájutni az orosz és ukrán gabonához, sőt, az élelemárak robbanása más beszerzési forrásoktól is megfoszthatja őket. Nem kizárt, hogy a közel-keleti és észak-afrikai régió az eddigi legsúlyosabb krízisére számíthat, melynek következményeként a valaha volt legnagyobb menekültáradat veszélyeztetheti az Európai Uniót.
Az erről szóló ECFR-tanulmány egyik szerzőjével, a líbiai származású Tarek Mageresivel beszélgettünk.
Zentai Péter: Abban a hiszemben ringatjuk magunkat Európában, hogy ha – háború kitörése esetén – lebénulna az orosz gáz- és olajimport, attól még nem dőlne össze a világ, mert különösen a „közeli” Közel-Kelet és Észak-Afrika gondoskodna rólunk. Önök azonban a frissen publikált tanulmányukban arra figyelmeztetik Európát, hogy valójában nincs nagyon miben reménykednünk a kontinensen. Kifejtené az érveiket?
Tarek Mageresi: Nemcsak a legtöbb európai ország kerül nagy bajba a beláthatatlan kimenetelű orosz-ukrán háború kitörésével, hanem még inkább az észak-afrikai és közel-keleti országok többsége is. Utóbbiak közül persze némelyek akár nagyon jól járhatnak – mind pénzügyileg, mind politikailag – a helyzet eszkalálódásával, a lényeg azonban az, hogy Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában az államok többsége az utóbbi évtizedekben tapasztaltakhoz képest sokkal mélyebb belső és nemzetközi válságok kirobbanásával néz farkasszemet.
Növekedhet az éhséglázadások, a regionális háborúk és általánosságban a társadalmi osztály közötti feszültségek, a radikalizálódás valószínűsége.
Világos, hogy egy ukrán-orosz háború miatt egekbe szökhetnek a gáz- és nyersolaj árak. Ezt ellensúlyozhatja, hogy felfuttatható a kitermelés a Közel-Keleten, Amerikában és Dél-Ázsiában, illetve jellemzően gyorsul az alternatív energiaforrások piachódítása.
Európában csak 29 LNG-lepárló és az ezekhez kapcsolódó kikötői infrastruktúra létezik. Ez egyelőre édeskevés ahhoz, hogy a tankhajókon cseppfolyósított állapotban szállított földgázt csővezetéken transzferálhatóvá alakítsák a szükséges mennyiségben.
Az öreg kontinenst egyetlen ország képes jelentős mennyiségben LNG-vel ellátni, ez Katar, melynek a politikai elitje a jelenlegi helyzetet politikai zsarolásra igyekszik felhasználni: megkerülve az EU egységes piacát, a nagyobb haszon érdekében a leggazdagabb és legerősebb tagállamokkal köt most külön-külön importszerződéseket.
E tekintetben ugyanazt a politikát folytatja, mint Oroszország, az Unió közös energiapolitikáját akarja roncsolni.
A másik nagyobb LNG-beszállító, Algéria az utóbbi években gyakorlatilag eladta magát Oroszországnak, Líbiáról nem is beszélve.
Fontos hozzátenni, hogy mindkét észak-afrikai energiatermelő hatalom kaotikus belpolitikai állapotokat él meg, képtelenség megbízhatóságot elvárni tőlük. Az algériaiakat hajszál választja el, hogy ne sodródjanak háborúba a nyugat-barát Marokkóval. Algéria logisztikai háttérországul szolgál a marokkói uralkodóház megdöntésén ténykedő, Marokkót destabilizálni akaró fundamentalista és szakadár szervezeteknek, azok legfőbb fegyverellátója.
Észak-Afrikán belül egyébként Líbiában a legerőteljesebb az orosz katonai, gazdasági, politikai jelenlét, az ország egy részét de facto Oroszország hírhedt zsoldoshadserege, a Wagner-csoport és annak helyi szövetségesei ellenőrzik.
Minél inkább radikalizálódik az orosz-ukrán feszültség, annál erőteljesebben lépnek fel az orosz katonai tanácsadók mind a Közel-Keleten, mind Észak-Afrikában. Ezt azért tehetik meg, mert most a Nyugat nem képes rájuk is figyelni, csak a közvetlenül Ukrajna körüli helyzetre tud fókuszálni.
Ez azt is jelentheti, hogy az orosz-ukrán konfliktus kiéleződésével az orosz stratégák direkt elhomályosítják hazájuk közel-keleti, észak-afrikai terjeszkedésének felpörgését?
Ez a realitás.
Szíriában mára Oroszország lett az egyedüli meghatározó külső hatalom. Légi- és haditengerészeti óriásbázissal is bír már a főként zsoldosokkal, de regulárisan egységekkel is jelenlévő orosz haderő. Katonai, politikai tanácsadók hada biztosítja annak az Aszad elnöknek a hatalmát az ország nagy része felett, aki a 2011-2015 között pusztító szárazság okozta éhínségből fakadt népi lázadást véresen leverte.
A kialakult polgárháborúban vegyi fegyvereket vetett be saját népe ellen, Iránból, Jemenből különböző fundamentalista-terrorista csoportok árasztották el Szíriát, Törökország beavatkozni kényszerült és mindezek okán közel 10 millió szír menekült el hazájából.
Velük kezdődött az a gigantikus menekülthullám, ami Európában válsághoz vezetett. Az orosz-ukrán konfliktus nagyon nagy valószínűséggel járulhat hozzá, hogy hamarosan a Szíriánál is instabilabb országok hasonló krízissel találják szembe magukat.
Putyin visszavezetné a dzsungelbe a civilizációt?
Az emberiség legnagyobb politikai értelemben vett vívmánya, hogy a háborúk visszaszorultak mára. Ez a történelmi mérföldkő az orosz-ukrán konfliktussal veszélybe került – véli Yuval Noah Harari.
Mi köze az orosz-ukrán helyzetnek bármiféle éhínség kialakulásához?
Oroszország és Ukrajna adja a világ gabonaexportjának 29 százalékát. A fő vásárlóik történetesen harmadik világbeli országok, leginkább a Közel-Kelet és Észak-Afrika államai.
A várható nemzetközi embargó, főként az esetleges háború komoly bénulást okozhat a globális gabonakereskedelemnek. Rendkívüli hiányok keletkezhetnek, márpedig láthattuk,
az arab világban és Afrikában beláthatatlan következményekkel szokott járni egy-egy gabonaár-robbanás.
Nem túlzás, a térséget éhínség fenyegetheti. Ismerve az érintett országok politikai viszonyait, Libanonban és a még kevesebb erőforrással bíró szomszédaiban durván elfajulhatnak a dolgok. Ha a régi rend politikailag, társadalmilag teljesen bedőlni látszik, az beavatkozásra kényszerítheti az Európai Uniót, Amerikát és Kínát, miközben növekedhet a nyugatiak oroszokkal szembeni megalkuvási készsége.
A jelek szerint nincsenek rossz helyzetben Putyinék.
Nagyon nincsenek. Minél tovább húzódik a háborúval fenyegető krízis, annál inkább mélyülnek a látens helyi válságok a Közel-Keleten, Afrikában és főként Észak-Afrikában.
Iránnak és Szaúd-Arábiának mindez növelheti a befolyását, jelentőségét?
Szaúd-Arábia most Jolly Joker. A szaúdi koronaherceg most erősebb tárgyalási pozíciókkal bír az Egyesült Államokkal, a Nyugattal szemben, mint valaha. A Nyugat kénytelen megbocsátani neki a híres ellenzéki újságíró meggyilkoltatását, szabad számára a terep Jemenben, ahol az általa és Irán által finanszírozott terrorszervezetek randalíroznak, háborúznak egymás ellen.
Teljes a katasztrófa miattuk Jemenben, és ugyanez történik Szomáliában is. Az ottani vérengzések destabilizálják a szomszédos kelet-afrikai országokat, köztük Etiópiát, de lassan hatással vannak a viszonylag stabil Ugandára, Kenyára is.
Robbanásveszély fenyegeti egész Kelet-Afrikát, pláne, ha nem tudják ellátni olcsó gabonával a lakosságot.
Irán kimondottan profitál a rendkívüli energiaínségből, hiszen földgáz- és olajkészleteinek értéke éppen megsokszorozódik. Az Irán elleni szankciókat egyre kevésbé lesz képes fenntartani Nyugat-Európa, ezáltal szembe kerül a korlátozásokat szigorúan meghagyni akaró Egyesült Államokkal. Ebben a helyzetben az irániak simán folytathatják a félbehagyott atomprogramjukat, ami Izraelt kényszerítheti preventív lépésekre.
Látva a kockázatokat, a néhány évvel ezelőtti közel-keleti menekülthullámnál sokkal veszélyesebb tragédia várható a térségben. Ez alapjaiban rengetheti meg a nyugati világot, akár az Európai Unió összeomlását vetítheti előre.