Kijev még nem esett el és egyre inkább úgy tűnik, hogy nem is fog. A részsikerei ellenére az orosz hadsereg közelében sincs az eredeti céljának, az átütő katonai győzelemnek Ukrajna felett. Egy igazi fogolydilemma van kibontakozóban: kompromisszumkészség nélkül az egyik harcoló félnek sincsen fény az alagút végén. Ha így folytatja a Kreml, rekordméretű gazdasági összeomlás vár Oroszországra.
A rendkívüli hírek (természeti katasztrófák vagy regionális konfliktusok) általánosságban egy vagy két hétig tudják megragadni az ember figyelmét. Az orosz-ukrán háború azonban még egy hónap után is dominálja a közbeszédet. Miért? A világunkat alapvetően meghatározó, sőt, megrengető eseményről van szó, amely már négy hete cáfolja meg mindazt, amit eddig racionalitásnak gondoltunk.
A pénzügyi elemző feladata, hogy a piacok mechanizmusait értelmezze, majd azokból következeteseket tudjon levonni. Ez kétféleképpen tud megtörténni: az alulról felfelé történő megközelítések (bottom up) alkalmazásával – ilyen például az iparágspecifikus vállalati elemzés, vagy a felülről lefelé (top down) történő – makro – elemzések használatával. A két módszert egymással ötvözve célszerű használni, azonban számolni kell vele, hogy a gazdasági ciklusváltásoknál (inflexiós pontoknál) felértékelődik a makrogazdasági tényezők jelentősége.
Hiába voltak – vagy akár maradtak – kedvezőek a kelet-európai tőzsdék fundamentumai, ha kitört a háború. Ilyenkor nincs más választás, azt a (top down) folyamatot kell megérteni, ami alapjaiban határozza meg a trendet. Eddig a virológusok szakmája iránt érdeklődtünk, mert a járvány meghatározta a gazdasági folyamatokat.
Most a külpolitikai elemzők munkája van terítéken, mivel az érdekli a piacot, hogy mikor és hogyan lesz vége a háborúnak.
Mi az orosz-ukrán háború kulcsszereplőinek célja?
Erről hosszasan lehetne elmélkedni – sokan meg is tették – de nem biztos, hogy van értelme. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy az orosz csapatok nem várost nézni indultak Kijevbe, és az invázió másnapján az orosz elnök nem véletlenül szólította fel puccsra az ukrán fegyveres erőket. Bár Moszkva sosem mondta ki hivatalosan, de nagyon úgy néz ki, hogy rezsimváltást akar(t) Ukrajnában.
Az ukrán cél ennek pontosan az ellenkezője: a jelenlegi kormány hatalmon tartása és az ország szuverenitásának megőrzése. Amennyiben két fél érdekei pontosan ellentétesek, de a kompromisszumhiány szuboptimális végkifejlethez vezet, akkor a helyzet leírható az úgynevezett fogolydilemma jelenséggel (a cikkben később visszatérek rá).
A hadszíntér
Leegyszerűsítve, két tényező vizsgálatával tudjuk felmérni, hogy mi történik a hadszintéren:
- a területi kontroll és annak változása,
- a harcoló csapatok mérete, felszereltsége és veszteségei alapján.
Az első, a területi kontroll relatíve pontosan nyomon követhető, mert szó szerint az egész világ Ukrajnára figyel. Az orosz invázió három frontra csoportosítható: az északi, a keleti és a déli területekre. Az orosz hadsereg előrenyomulása döntően a háború első két hete alatt ment végbe, azóta szinte csak marginális területi változások történtek.
Délen áll a legjobban az oroszok szénája. A sík területeken gyorsan és relatíve sokat tudtak haladni. Olyan nagyvárosokat foglaltak el, mint Herszon és Melitopol, valamint ostrom alá vették Mariupolt és Mikolajivot. Ennek ellenére nem teljes az orosz siker, mivel az egymillió lakosú Odessza, az orosz hadihajók blokádjától eltekintve, továbbra is szinte teljesen érintetlen.
A keleti fronton az orosz hadsereg lényegében megkerülte Harkovot és Szumit, így mélyen benyomultak Kijev felé. Donbasszban bekerítették Mauripolot és egyesültek a déli csapatokkal. A legújabb próbálkozások arra irányulnak, hogy az ukrán hadsereg donyecki csapatait körülzárják.
Az északi front a legfontosabb, mégis a legeredménytelenebb az oroszok számára. Fehéroroszország és Kelet-Ukrajna felől benyomultak Kijev alá, azonban nemhogy megostromolni, de még körbe zárni sem tudták a fővárost.
Map of the approximate situation in Ukraine as of 17:00 UTC 30/03/22. #UkraineCrisis #UkraineUnderAttack #Breaking #Kyiv #Kharkiv #Odesa #UkraineRussiaWar pic.twitter.com/0VXUYtHdW9
— Ukraine War Map (@War_Mapper) March 30, 2022
A háború másik, nehezebben dimenziója a hadseregek létszámának és erejének meghatározása. Az orosz hadsereg hozzávetőleg 180 ezer katonával kezdte meg az inváziót, amit kiegészítettek a kelet-ukrajnai szeparatisták 25-30 ezer fős csapatai. Fontos, hogy az orosz hadseregnek hiába van egymillió katonája, általános mozgósítás nélkül nem tud érdemben több katonát Ukrajnába küldeni.
Ennek több oka van:
- az orosz hadseregben tömegével szolgálnak olyan sorkatonák, akiknek külföldre vezénylése illegális – bár ez megtörtént;
- a világ legnagyobb területű országában a kulcsfontosságú védelmi pontok ellenőrzése leköti a haderő nagyrészét.
Ezzel szemben az ukrán reguláris hadsereg létszáma a háború kitörése előtt 200 ezer fő körül mozgott, amit kiegészítettek a paramilitáris és rendfenntartó erők. Mindemellett Ukrajnának 900 ezer fős tartalékosállománya volt, akik mellé külföldi önkéntesek (vagy zsoldosok) is érkeztek. Ebből az következik, hogy még rendkívüli veszteségek esetén is sokkal nagyobb az ukrán fegyveres erők létszáma, mint a támadóké.
A másik kulcsfontosságú tényező a technológia lehet – ebben vitathatatlan az oroszok fölénye. A konfliktus egyik legnagyobb kockázata a biológiai vagy nukleáris fegyverek bevetése, amire eddig szerencsére nem került sor és remélhetőleg nem is fog. Ezzel kapcsolatban azonban kevésbé megnyugtató a tény, hogy az orosz fél látszólag képtelen konvencionális hadtechnikai eszközökkel elérni az eredeti stratégiai céljait. Félreértés ne essék, Oroszországnak óriási tűzereje van, amit nem vetett be, de Ukrajna (egy részének) elfoglalása és lerombolása teljesen más művelet.
Az elesettek és sebesültek valós száma nehezen meghatározható, ami a háború miatt csúcsra járatott propagandának köszönhető. A Pentagon és a NATO szerint az orosz hadsereg akár 7-15000 embert is veszíthetett, az ukránok szerint a sáv tetején lehet a valós adat, ami azt jelenti, hogy Oroszország a felsorakoztatott támadókapacitásának 10-15 százalékát elveszíthette. Talán nem meglepetés, hogy az orosz védelmi minisztérium teljesen más adatokról kommunikál. Szerintük az ukránok 30 ezer katonát veszítettek, amivel szemben az orosz veszteségek: 4000 sebesült és 1400 elhunyt.
Hozzá kell tenni, hogy a becslésben nincsenek benne a diverzáns alakulatok, az orosz gárda, a zsoldosok (például Wagner-csoport), a csecsenek és a szeparatista csapatok veszteségei. Egy orosz napilap, a Komsomolskaya Pravda azt hozta le, hogy az orosz csapatok 10 ezer embert veszítettek és 16000 sebesültet könyvelhettek el az invázió első három hetében. Később a cikket levették az internetről és hackertámadásra hivatkoztak, azonban figyelemre méltó, hogy a számok a nyugati és orosz becslések átlagát mutatták.
Amit konkrétan tudunk, hogy Oroszországnak körülbelül háromezer harcképes tankja van. Ennek közel a felét felvonultatták és a rendelkezésre álló képi bizonyítékok szerint ennek legalább 15 százalékát elveszítették (az adatbázis üzemeltetői igyekeznek kiszűrni a duplikációkat). Ekkora nagyságrendű veszteségek tükrében nem meglepő, hogy megakadt az offenzíva.
Az orosz hadseregnek rendkívül nehéz dolga van, mivel nagyon nagy területen kell harcolniuk egy náluk jelentősebb létszámú ellenséggel, aki nyugatról folyamatosan hadianyagot és információs segítséget kapnak.
Béketárgyalások, a fogolydilemma
A béketárgyalások már a háború első hetén megkezdődtek, de holtpontra jutottak – ezért részben a katonai patthelyzetet lehet okolni.Oroszország számára óriási presztízsvesztést jelent, hogy Európa egyik legszegényebb országával képtelen konvencionális katonai eszközökkel leszámolni. Viszonyításképpen, az iraki háború alatt Bagdad három hét alatt esett el, az ukrajnai háborúban viszont a 400 ezer lakosú Mauriopol még 4 hét ostrom után is úgy ahogy, de tartja magát. Az orosz elnök vélhetően jól ismeri a történelmet és tisztábban van vele, hogy Oroszország szinte mindig rosszul jött ki valamennyi olyan háborúból, amit elkerülhetett volna. Ide tartozik az 1905-ös orosz-japán háború, az első világháború és az afganisztáni háború.
Az ukránok tudják, hogy az orosz vezetés elszámította magát és mostanra nagy valószínűséggel képtelen rövid időn belül elfoglalni Kijevet.
Ez azért gond, mert Oroszországnak egy békeszerződés esetén kompenzálni kell a megállapodással azt, hogy képtelen volt erővel elérni az eredeti célját. A Kreml legfőbb követelései Ukrajnával szemben: részleges demilitarizáció, a Krím-félszigetről való lemondás, a Kelet-ukrajnai szeparatista államok elismerése, valamint és a Ukrajna függetlenségének alkotmányba vétele.
Kijev a függetlenség és demilitarizáció tekintetében kompromisszumkészséget mutat, azonban a területi integritás kérdésében egyelőre hajthatatlannak tűnik.
Ez a fogolydilemma tipikus esete.
Adott két elítélt, akik börtönbüntetése a fenti mátrixban látható. Amennyiben mindketten vallanak akkor 5-5 évet kapnak, ha valaki nem vall, de a másik beköpi, akkor 10 évet kap, a szerencsés pedig szabadul). Ha senki nem vall – de facto kooperálnak – akkor csak 1-1 évet kapnak. Sajnos e mátrixot az orosz-ukrán konfliktusra alkalmazva azt kapjuk, hogy senki nem enged. Ez az ő fogolydilemmájuk megoldása.
Az ukránoknak addig nem éri meg kompromisszumot kötni, amíg az oroszok nem tudnak átütő katonai fölényt (vagy győzelmet) kiharcolni. Hiába Pareto-hatékony megoldás a kompromisszum – a fogolydilemma esetén a hallgatás, ha az nem racionális a tárgyalók feltevéseivel.
Vissza a Szovjetunióba
Vlagyimir Putyint eddig reálpoltikusnak ismertük, aki szinte mindig pontosan a kijelölt érdekek mentén cselekedett. Egyáltalán nem biztos, hogy az orosz elnök elveszítette a realitásérzékét:
sokkal valószínűbb, hogy irracionális feltevésekre támaszkodott, amikor meghozta ezt a katasztrofális döntést.
Így vagy úgy, de a háború elkezdődött és szembe kell nézni a következményeivel.
Európa a következő években fokozatosan le fogja építeni az orosz energiaimportját, ami a nyugati szankciókkal és a multinacionális cégek távozásával együtt nem sok jóval kecsegteti az orosz gazdaságot. A legoptimistább becslések szerint is 10-15 évnyi gazdasági fejlődés lehet oda, ami legalább 8-10 százalékos GDP visszaesést jelent. A pesszimista szcenáriók alapján 20-30 százalékos zuhanás is várhat az orosz outputra, ami rekord nagyságú összeomlást jelentene. Oroszország a gazdasági „prosperitásával” együtt a nemzetközi befolyását is elveszítheti, mivel a kulcsfontosságú, nyugati technológiai import nélkül jelentősen csökken az ipari kapacitása.
Kínával és Indiával szorosabbra lehet fűzni a kapcsolatokat, azonban Európa rövid és középtávon mindenképp pótolhatatlan partnernek számít. Ráadásul a Nyugatnak bőven módjában áll a szankciós nyomás fokozása: az orosz vagyonalaphoz még nem nyúltak hozzá, néhány pénzintézet még mindig rajta a SWIFT-en és az energiaexport még mindig érintetlen.
Egy olajembargó a jelenlegi becsléseink szerint 3-5 százalékos GDP csökkenést okozna az Unióban, ugyanakkor 20-30 százalékos csökkenést okozna Oroszországban (a gázcsapok elzárásával együtt még ettől is rosszabb lenne a helyzet). A Kremlnek nemcsak azt kell kitalálni, hogyan vetnek véget a „különleges katonai műveletnek”, hanem azt is, hogy mit fognak ünnepelni a május 9-i győzelem napján. Az ország elszigetelődött, a nemzetközi tekintély finoman szólva megtépázódott, a hadsereg leszerepelt, a gazdaság romokban, az állam hamarosan csődbe mehet. Legutóbb 1999-ben volt hasonló a helyzet.
Akkor Borisz Jelcin elnök olyat tett, ami igazi ritkaságnak számít az orosz történelemben: kiállt a nyilvánosság elé és lemondott.
Orosz rulett Putyin módra, avagy a gázszektor sakkjátszmája
Megkockáztatom, a héten nincs az a moszkovita, akinek ne szorulna össze a gyomra a csütörtök miatt: olyan gázpiaci döntés vár a Kremlre, ami évtizedekre meghatározhatja az orosz gazdaság jövőjét.