Tehetségek nélkül nincs győzelem

Egy, a saját vezetőinek öncélúsága miatt demográfiai hanyatlásra ítélt ország semmiképpen sem válhat győztessé olyanok felett, akiknél a tudás, a tehetség, a kreativitás, a mindennapok életének modernizálása a prioritás és a siker fokmérője. Nekik nem kell tartaniuk a demográfiai katasztrófától. Interjú.

A napokban a témáról több cikket is publikáló orosz mérnök-vállalkozó, egy svájci repülőgépipari cég alapító-irányítója (Destinus), Mihail Kokorics közli: „Migráns orosz vállalkozóként állítom, hogy Oroszország azért fog veszíteni a most zajló háború következtében, mert hagyományosan ellehetetleníti a tehetséges embereket, akarva-akaratlanul száműzi őket.”

Zentai Péter: Járom az úgynevezett harmadik világ úgynevezett civilizáltabb részeit. Nem tudok egy olyan általam felkeresett helyről sem, ahol a „bennszülötteken” kívül ne az orosz fiatalok élnének többségben. Goán effektíve nagyobb számban laknak oroszok, mint indiaiak. Számomra ott vált világossá, hogy Indiában, vagy éppen Kambodzsában, Vietnámban, Thaiföldön, Kolumbiában – a közhittel éles ellentétben – jellemzően nem a magamutogatós, ízléstelen, újgazdagok alkotják az orosz „migránsok” kritikus tömegét, hanem a húszas-harmincas széleslátókörű, kreatív emberek. Nem ám holmi nagyvárosi kőgazdagok ők. Inkább szibériaiak, a Moszkvától és Szentpétervártól távol eső vidékek orvosai, mérnökei, tanárai, IT-szakemberei.

Mihail Kokorics: „Migráns orosz vállalkozóként állítom, hogy Oroszország azért fog veszíteni a most zajló háború következtében, mert hagyományosan ellehetetleníti a tehetséges embereket, akarva-akaratlanul száműzi őket.

A saját példám: nagyreményű, innovatív műszaki szakemberként, vállalkozóként akartam a saját hazámban boldogulni. Másfél évtizeddel ezelőtt, amikor belekezdtem, a repülőgépipari cégem bárhol Nyugaton komoly vállalattá nőhette volna ki magát, csakhogy kénytelen voltam realizálni:

le kell lépnem otthonról, mert Oroszországban lehetetlenség elérni a céljaimat.

Hogy miért? Potenciális társak nélkül képtelenség bármilyen nagy dolgot végigcsinálni, és bizony egyetlen fontos döntéshozatali, menedzseri posztra sem találtam mérnököt, szakmai jövőt építeni akaró, hozzáadott értéket nyújtani tudó kollégát. Kis túlzással, ilyenek emberek egyszerűen nincsenek Oroszországban. Akik lennének, azok elhagyják a hazájukat – éppen azon reménytelenség okán, ami engem is nyugatra kényszerített 11 évvel ezelőtt.

Azok az oroszok, akiknek az anyagi helyzete vagy a tehetéségükkel kiharcolt ösztöndíjuk lehetővé teszi, hogy külföldön képezzék magukat, sohasem térnek már haza. Jó, ha ezerből egy van, aki a tanulmányait befejezvén úgy dönt, hogy visszamegy.

Mihail Kokorics Fotó: Mikhail Kokorich Facebook-oldal

Miért van ez? Nem fizetik meg őket?

Nem, nem ez az oka. Sokkal inkább azért, mert a tehetségükkel összeférhetetlen az az általános tehetetlenség, ami az orosz levegőben terjed. A velejéig autokratikus, korrupt rendszer kisugárzása azt üzeni a legtöbb reménybeli fiatal értelmiséginek és komoly szakképzettségű embernek, hogy innen le kell lépned, ha le akarsz tenni valamit az asztalra.

Az elmúlt húsz évben többtucatnyi orosz fiatal oly mértékben tudott boldogulni Amerikában és Nyugat-Európában, például világrengető innovációk alapítójaként, társkidolgozójaként, hogy megérdemelten, önerőből dollármilliárdossá lett. Ezzel szemben Oroszországban csak kliensi, politikai alapon válhat milliárdossá az ember:

ha van is lelke és tehetsége, azt el kell adnia az öncélú, hatalmát terebélyesíteni szándékozó politikai gépezetnek.

Tudnivaló, hogy maga az orosz rendszer az, amely gondoskodik a demográfiai hanyatlásról – arról, hogy a nagyratörő fiataloknak ne is legyen kedvük odahaza családot alapítani.

Autoriter rendszer… ez világos. Ugyanez elmondható Kínáról is, és mégis: a Kínai Népköztársaság tele van megújulási képességgel. Harminc év alatt szinte a semmiből került a világ élvonalába.

Kínának szintén megvannak a maga súlyos demográfiai és tehetséggondozási problémái, persze sokkal kevésbé, mint Oroszországnak. Az én hazám történelmében most csúcsosodik ki az eddigi legnagyobb népességfogyási válság.

2020-ban tizenegyszer annyi embert veszített az ország, mint a korábbi években.

Ez a hivatalos statisztikákból is nyomon követhető. A járványkezelés milyensége komolyan okolható ezért.

A sok-sok idős polgár elhalálozása azt üzente az utódok, a gyerekek és az unokák számára, hogy már nincs is miért itthon maradnunk, nem kell már gondoskodnunk szülőkről, nagyszülőkről.

Sehol máshol a világon nincs olyan szörnyűséges halálozási ráta, sehol az úgynevezett civilizált országokban nincs akkora szakadék az egy éven belül elhunytak és a születések száma között, mint a hazámban. Utóbbi tekintetében egyébként is a nemzetek közötti rangsor végén jár Oroszország. Előrejelzések szerint 2035-re 12 millióval lesznek kevesebben az oroszok – a hazájukban élők – mint ma.

Világos, de nem reagált arra, hogy Kína – egy, a népet sok-sok hazugságban tartó, tekintélyuralmon alapuló ország mégis miért nem marad le a Nyugattól, miért tud versenyezni Amerikával?

Azért, mert Kína és Oroszország között ég és föld a különbség. Kína konstruktív ország, melynek szisztematikusan nevelik ki az egymást követő hatalmi elitjeit, mégpedig a legjobb amerikai és nyugat-európai egyetemeken – miközben a saját felsőoktatási intézményeiket is világszínvonalra tornázzák.

Oroszország legjobb egyetemei közül egy sem fér fel a világ top 50-100 egyetemi intézményeinek listájára. Legfeljebb néhány ezer kiemelkedő kutatót tudunk évente felmutatni Nekik legalább a felük elhagyja később a hazáját, hiszen ahol ezek a kútfőkre otthon lehetőség vár, a katonai-ipari komplexum, ott azonnal elvennék az útlevelüket, gyakorlatilag nem hagyhatnák már el az országot. Ilyesmi Kínában sincsen.

A leglényegesebb különbség, hogy az orosz ember ezerszer inkább képes gyorsan beépülni egy nyugati társadalomba, mint egy kínai.

Ennek nyelvi, kulturális, gondolkodásmódbeli okai vannak. Egy kínai megmarad tipikusan kínainak, hazájában megteremtik számára, hogy ugyanolyan élete legyen egy „kínai New Yorkban”, egy „kínai Szilícium-völgyben”, mintha az eredetiekben élne. A kínaiaknál a kiskereskedők milliói azok, akik a világban bolyongva bárhol érvényesülni tudnak. A tudósok kevésbé, de nem is akarnak.

Az orosz tehetségek viszont az igazi Amerikába, az eredeti Londonba vágynak, mert azt a szellemiséget, amit ezek a helyek sugároznak, még nyomokban sem találják meg a hazájukban. Az oroszok alapvetően européerek. Ha hagyják nekik, hogy szabadon éljenek, könnyen és – a szovjet múltból fakadó ügyeskedési ösztön miatt – még sikeresebben, furfangosabban tudnak feltalálók, kreatív szakemberek lenni Nyugaton, akár Amerikában is, mint maguk az eredeti amerikaiak, nyugatiak. 

Mindenki tisztában van vele, hogy nincs a korunknak olyan technológiai vívmánya, aminek megalkotásában ne játszottak szerepet oroszok. De csakis olyanok, akik leléptek hazulról és másutt milliószor jobban érvényesült a tehetségük, mint amennyire otthon érvényesülhetett volna. Egy olyan Nobel-díjas, Oroszországban született tudós sincsen, aki otthon kamatoztatná a tudását.

Az új világvírust putyini politikának hívják

A nagy kérdés, hogy mekkora saját gazdasági áldozatot hajlandó a Nyugat bevállalni, hogy megfékezze ezt a geopolitikai járványt? Interjú Szőcs Gáborral, a HOLD Alapkezelő szenior portfóliókezelőjével.

Mindebből milyen következtetést érdemes levonni az orosz-ukrán háborúra vonatkozóan?

Moszkva veresége következik.

Az, hogy a jelenlegi Oroszország semmit sem tudna kezdeni az esetleges harcmezei diadallal.

Végső soron nem a gazdasági szankciók fogják legyűrni az agresszort, hanem a demográfiai hanyatlás.

A Nyugat ezt felgyorsíthatja, ha még több orosz szakembernek ad gyorsan zöld utat Amerikába és Nyugat-Európába, hogy őket véletlenül se tudja a kremli hatalmi gépezet a saját szolgálatába állítani.

Az már egyébként is világos: egy, a saját vezetőinek öncélúsága okán demográfiai hanyatlásra ítélt ország semmiképpen sem válhat győztessé olyanok felett, akiknél a tudás, a tehetség, a kreativitás, a mindennapok életének modernizálása a prioritás és a siker fokmérője.

Oroszmentességbe menekül az orosz vodka

Az ukrajnai háború kitörése óta egyre többen akarnak megválni az orosz brandtől. Vakmajom szerint egyébként alig gyártanak valamit, ami igazán orosz lenne.