„Nasa gyevocska, Lisza” (a mi kislányunk, Lisza) – fogalmaz Putyin elnök – „Berlinben migránsok csoportos nemi erőszakának áldozatává lett, de a német hatóságok a fülük botját se mozdítják, inkább védik a bűnözőket” – folytatja. 2016 januárját írjuk.
Az ügyet felkapja a világsajtó, Németországban is rendkívüli média- és politikai vihart kavar, amely komoly próbára teszi Oroszország és Németország politikai-gazdasági-pénzügyi kapcsolatrendszerét. Már csak ezért is a szokásosnál is alaposabban végzik munkájukat a berlini rendőrök és az ügyészek. Erre biztatja őket maga Angela Merkel kancellár asszony is. Értésre adja, hogy nagyon is szívén viseli az ügyet…
A vizsgálat lezárul. A nyomozó hatóságok egyértelműsítik; Lisza nem mondott igazat. A 13 éves lány bevallja: „eltűnésének” napját két fiú barátjával (egyikük török-német) töltötte – nemi értelemben is. Tette ezt önszántából. Az őt megerőszakoló arab migráns gengszterek csak a fantáziájában léteztek, valójában önmagát akarta menteni az őt a rendőrséggel kerestető szülei előtt.
Ettől függetlenül Oroszországban mégis újra és újra előveszik az esetet, mondván: „a berlini ügyészség és rendőrség tudatosan összejátszott a migráns-muszlim-arab bűnözőkkel, hogy megalázzanak és hamis vallomásra kényszerítsenek egy kislányt, egy gyevocskát, egy orosz gyevocskát”.
Nota bene: Lisza nem tud oroszul. Szülei – német származásuk okán – kaptak bevándorlási engedélyt és állampolgárságot a Német Szövetségi Köztársaságban.
A Berlintől két és fél ezer kilométernyire fekvő Moszkvában Lisza azonban megmaradt amolyan „mártírnak”, akit oroszsága (nasa russzkaja gyevocska) miatt ért megszégyenítés Németországban.
Most pedig jöjjön a fő mondanivaló, amihez (talán érdekes) bevezetőként szolgáltak a fentiek:
az orosz külügyminisztérium hivatalos beszámolói szerint – tessék megkapaszkodni! – Németországban hatmillió orosz él, az összlakosság hét és fél százaléka… Mindenkit beleszámolnak, aki a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évektől kezdve napjainkig bezárólag elhagyta a Szovjetuniót, illetve annak utódállamait.
A németországi mindennapokról szóló legutóbbi írásomban pedzegettem, mennyire látványosan sok oroszul beszélő emberrel találkoztam, egész Németországban (annak a bizonyos 9 eurós utazási jegynek köszönhetően). Írtam ugyebár, hogy mintegy kétmillióra tehető – a hivatalos berlini statisztika szerint – a „német-oroszok” száma. Azoké, akiket, illetve akiknek szüleit, nagyszüleit eredendő „etnikai németségük”, valamikori németajkúságuk okán „kivásároltak” előbb a Szovjetuniótól, majd annak különböző középázsiai (főként Kazahsztán és Üzbegisztán) és más utódállamaitól.
Míg a hivatalos Oroszország és annak médiája korábban alig és jellemzően negatívan foglalkozott velük, manapság roppant büszke rájuk. Egyrészt mert a közöttük végzett felmérések, de akár saját tapasztalataim, alapján is elmondható, hogy nagyon is támogatják Putyin elnök ukrajnai „speciális katonai műveleteit”, másrészt (és ez ám a lényeg) mert így alapozható meg az a viszonylag új, az egész földkerekségnek szóló üzenet, hogy „az orosz egy világnemzet, melynek nagyságát a gigantikus diaszpórája is erősíti”. Ebbe a diaszpórába a moszkvai statisztikák belekalkulálják azokat a milliókat is, akik Ukrajnából, a Baltikumból vándoroltak ki, azokat is, akik magukat zsidó nemzetiségűnek tartva, legalábbis annak mondva magukat, Oroszországból, Ukrajnából, Grúziából, Örményországból, a Baltikumból Izraelbe és az USA-ba távoztak (csak Izraelbe másfél millióan).
De vajon miért tartja ezt az egész tematikát oly lényegesnek a mai hivatalos Oroszország?
Hát ez az! Oroszország azt kívánja üzenni országnak-világnak, hogy politikai-gazdasági-katonai „reneszánszának” alapját az képezi, hogy „mi, oroszok szebb és igazságosabb jövőt kínálunk a nemzeteknek, mindenekelőtt a hatalmas Oroszország népének, mint a nyugatiak, mint az amerikaiak”.
Nos, ehhez képest – ez még a hivatalos orosz adatokból is kitűnik – nincs olyan vezető nyugati ország, amelynek lakossági korösszetétele annyira „öreg” lenne, mint Oroszországé. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában – Olaszország kivételével – nincs olyan állam, ahol annyira alacsony lenne a termelékenységi ráta, mint Oroszországban. Ez utóbbiban egy házaspárra 1,4 gyerek jut (a lakosság szinten tartásához 2,1-re lenne szükség). Az EU-átlag ennél lényegesen magasabb. És nincs olyan nyugati ország, beleértve a demográfiai fejlődésben nagyon lemaradt Japánt, ahol ne lenne jóval magasabb a várható átlagos élethossz – egyedül Dél-Korea kivétel, ahogy Vakmajom is megírta a héten.
A ma 146 milliósnak mondott Oroszországban – egy korábbi bejegyzésemben idézett ENSZ-jelentés szerint – 2050-re legfeljebb 140 milliós lakosságot prognosztizálnak a szakemberek. A mai Oroszorszában a férfiak (kiknek száma gyorsulóan csökken a háborús emberáldozatok okán, illetve a háborút közvetlenül megelőző hónapokban felgyorsult emigráció, azt megelőzően pedig az Oroszországban a szőnyeg alá söpört, mégis tényszerűen óriási (férfi-)emberáldozatokat követelő Covid-járvány miatt is) várható átlagos élethossza 67 esztendő. Ez Nyugat-Európában 73-77, Skandináviában, Japánban, Koreában 80 év fölött van.
Brent Peabody demográfus, a Harvard tekintélyes doktorandusza idén januárban(!) a következő címet adta vitairatának: „Oroszországnak nincs esélye háborút nyernie ezzel a demográfiával”.
A vitairat tudományos magyarázatul szolgál a jelenlegi siralmas orosz belső demográfiai helyzet fontos aspektusának megértéséhez: tudniillik a Szovjetunió felbomlását követő gazdasági-politikai káosz, páratlan munkanélküliség, hirtelen tömeges elszegényedés történelmileg példátlan népesség visszaeséssel járt. Ma Oroszországban mindössze 6,5 millió olyan polgár él, aki a kilencvenes években született. Ehhez képest 12 és fél millióan vannak a nyolcvanas években születettek. Ők is nagyon csekély számot képviselnek egy 146 milliós országban, de mégiscsak a dupláját a következő korosztálynak… Putyin elnök hatalomra jutása (2000 vége) után javultak a demográfiai adatok, mert az új elnök sok, és világszerte példaértékűnek tekintett jóléti, családbarát intézkedést foganatosított. Az életszínvonal kétségtelenül emelkedett, csakhogy közben – a külföldre utazás korábban nem ismert lehetőségével élve – újabb milliók hagyták el oroszországi hazájukat. Különösen sok diplomás szakember…
Korábban írtam róla a HOLDBLOG-on, hogy India délnyugati részén, Goán és Kerala államban már-már szinte kevesebb helyivel találkoztam, mint oroszul beszélő emberekkel. Goa államban – szó szerint – több az orosz, mint az indiai. Ott telepedtek le ők, milliós nagyságrendben, ahogy oroszok százezrei Thaiföldön, még többen Amerikában, Kanadában, Uruguayban, időközben Kolumbiában, és megint csak milliós nagyságrendben Izraelben. Ne tévedjünk! Ezek az oroszajkú emberek – bárhol a felsorolt országokban – nem amolyan újgazdag, „kivagyiasan” viselkedő és kizárólag orosz nyelven megszólalni hajlandó valakik, akiket egyiptomi vagy dubaji, New York-i, miami üdülőhelyeken és párizsi, berlini luxus lakónegyedekben látunk. Nem. Ezek fiatal családok, Oroszország mélyéről, főként Szibériából vagy az orosz nagyvárosokból jönnek és jutnak ki a Föld legtávolabbi helyeire, hogy keményen dolgozzanak, alkossanak a maguk kedvére, vagy: hogy egyszerűen élvezzék az általuk kívánt szabad élete.
Világ vándorai ők, hatalmas számban. Egy biztos, nem akarnak haza térni.
Izrael állam és az Egyesült Államok viszont mindeközben elképesztő tehetséggel, iskolázottsággal megáldott vadonatúj – éppenséggel orosznak nevezett – emberanyaggal gazdagodik. Csak az utóbbi egy-másfél évben százezrekkel növekedett mind az izraeli, mind az amerikai orosz-ukrán bevándoroltak száma. A friss szakcikkekből tudom: minden idők legképzettebb, jelen korunk legmodernebb, leginkább előremutató ágazataiban „konvertibilisnek” számító migráns tömegét alkotják a friss orosz és ukrán kivándoroltak.
A dolgok mögött persze a háború húzódik meg, amiatt, annak vélt és valós következményei elől vándorolnak ki egyre többen.
A hadra fogható népességet folyamatosan csökkenti tehát 1. a növekvő kivándorlás, 2. a legjobb katonai emberanyagot jelentő huszonévesek lesújtóan alacsony száma, 3. a szankciók okozta mélyülő gazdasági és pénzügyi válság, 4. a világ fejlett országaihoz képest sokkalta gyengébb egészségügyi ellátórendszer, amelyet folyamatosan terhel a harmincasokat, negyveneseket, ötveneseket sújtó „alkoholizmus-járvány”. (Oroszország a GDP mintegy három százalékát költi egészségóvásra, az Unió és az Egyesült Államok, Kanada és társai ennek a dupláját, vagy néhol még nagyobb részét).
Putyin elnök idén két beszédében is elismerte, hogy hazájának egyik legnagyobb problémája az általa is drámainak nevezett demográfiai helyzet, amit ő – nem alaptalanul – politikai elődei hanyagságának számlájára ír.
A katonai, gazdasági, pénzügyi háborúba keveredett orosz vezetés hát mindezért ezért kapcsol rá a külföldön élő „oroszság” (ők mondják meg persze, hogy ki az orosz) irányába tett gesztusok szaporítására, ezért indít kampányokat Izraeltől egészen Uruguayig, hogy hazafias kötelesség teljesítésére hívja haza a „elcsatangolt” a Nyugaton csak „gyűlöletnek és lassan üldöztetésnek” kitett oroszokat. Különösen a fiatalokat.
Ezzel magyarázható, hogy Oroszországban továbbra is ügy a „nasa gyevocska, russkaja Liza” ügye. Az „mi kis orosz lányunk lányunk, Liza” ügye. A lányé, ki Németországban született, csak németül tud.
The German Patient – A német beteg
Zentuccio: Helyi, 9 eurós bérlettel gyűjtött élményeim alapján napjainkban is ég és föld a különbség Kelet-, illetve Nyugat-Németország között.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.