Kérdéses, ha az orosz medve teljesen el is foglalná a holdbéli tájjá bombázott Donbaszt, az hadászati szinten fordulópontot jelentene-e az ukrajnai háborúban. Az invázió előjeleiről, alakulásáról, gazdasági szankciókról és a Putyin utáni Kremlről kérdeztem Rácz Andrást, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársát, történészt, egyetemi oktatót, Oroszország-szakértőt, aki borzasztóan sajnálja az orosz társadalmat.
Január végén, a legutóbbi interjúnkban azt jósolta: ki fog törni a háború. Milyen jelekből vonta le akkor ezt a következtetést?
Nyilván nem tudhattam teljes bizonyossággal mi történik majd Az év eleje óta azonban már egyre több jelből látszott, hogy a 2022-es orosz csapatösszevonás különbözik attól, amit 2021 elején láttunk.
Egyrészt Moszkva sokkal nagyobb erőket vont össze, másrészt egészen más, egy támadó hadművelet megindításához alkalmasabb volt a felsorakoztatott egységek összetétele. Sőt, 2022 januárjában-februárjában a mozgósítás célterülete jóval közelebb húzódott az ukrajnai határhoz, mint egy évvel korábban. Megindulás közeli helyzetbe csoportosították a későbbi inváziós erőket.
Előjel volt az is, hogy 2021 decemberében Oroszország beterjesztett két javaslatot (egyet Washingtonnak, egyet a NATO-nak) arra vonatkozóan, hogy hogyan kellene átalakítani Európa biztonsági rendszerét.
A két koncepció egymásnak is ellentmondott és tele volt szakmai pontatlanságokkal. A hibák tisztázására Oroszország egy hónapot szánt – ennyi idő alatt, az év végi ünnepek kellős közepén akart megegyezni az európai biztonsági rendszer új alapjairól. Persze csak látszólag. Miközben folytak a tárgyalások, miközben a rettenetesen profi orosz diplomaták össze-vissza beszéltek a tervezetről, Moszkva egy percig sem állította le a csapatösszevonásokat.
Tudna néhány ilyen példát említeni?
Ilyen mozgósítás volt a Fehéroroszország területére, a gomeli körzetbe szervezett hadgyakorlat 2022. február 10. és 20. között, amikor nagy létszámú orosz egységek érkeztek a „startvonalra” az orosz Távol-Keletről. Csodák csodájára aztán a belarusz vezetés bejelentette, hogy a csapatok addig maradnak, ameddig csak szükségesnek érzik. (Ezek voltak azok az erők, amelyek öt nappal később megindították a támadást Fehéroroszország területéről Kijev ellen.)
Meg kell említenünk ugyanakkor az amerikai hírszerzés szerepét is, teljesen új megközelítés volt Washingtontól ugyanis, hogy nyilvánosságra hozta az információit az orosz szándékokról, csapatösszevonásokról. Január végén az USA publikált egy jelentést arról, hogy Oroszország milyen erőket hova szándékozik mozgatni. Lenyűgözően pontosan kalkuláltak! Ekkor már jogosan merülhetett fel a kérdés, ha az ennyire pontos értesülésekkel dolgozó amerikai hírszerzés egy hamarosan kirobbanó háborúról beszél, vajon mekkora az esélye annak, hogy tévednek.
A február 21-i moszkvai fordulat – a szakadár köztársaságok függetlenségének elismerése – gyakorlatilag feltette az i-re a pontot?
Igen, ekkor már tudni lehetett, hogy elkerülhetetlen a konfliktus eszkalációja. Oroszország még január 17-én terjesztett be egy törvényjavaslatot a két keleti szakadár állam, a Luhanszki és Donyecki Népköztársaságok függetlenségének elismeréséről, ami ott lebegett Damoklész kardjaként a régió feje fölött. Aztán február 21-én, hétfő délután bejelentette Putyin, hogy elismerik a köztársaságok függetlenségét, tehát megvalósult a januári törvényjavaslat, és a kihirdetett törvényben az is szerepelt, hogy Oroszország biztonsági garanciákat nyújt a „szomszédainak”.
A törvény este került fel az internetre, és február 22-én lépett életbe. Aznap éjféltől az orosz páncélos és gépesített erők immáron orosz zászló alatt elkezdtek bevonulni a luhanszki és donyecki szakadár népköztársaságok területére.
Nem volt titok az sem, hogy Oroszország nem a de facto fennálló határokkal aspirált, hanem ennél jóval nagyobb területekkel. A szakadárok ugyanis azt mondták a saját alkotmányuk szerint, hogy minden olyan terület az övék, ami a kikiáltásuk pillanatában, 2014. május 22-én az ellenőrzésük alatt állt.
Azzal, hogy Oroszország elismerte a függetlenségüket, és még biztonsági garanciákat is nyújtott számukra, lehetett látni, hogy itt a de facto ellenőrzött és „igényelt” területek közötti zónákból ki kell verni az ukrán erőket, tehát nagy léptékű háború várható.
Ez be is következett. Most láthatjuk a következményeket Luhanszk és Donyeck megyékben.
Az előbbiekhez fontosnak tartom ugyanakkor hozzátenni: soha nem mondtam azt, hogy biztosan tudom, hogy háború lesz. Mindig arról beszéltem, hogy mostanra Oroszországnak minden képessége adott ahhoz, hogy megtámadja Ukrajnát. Sajnos február 24-én megindult a „különleges katonai művelet”.
Úgy tűnik, hogy a háború elején az oroszok elszámolták magukat. Katonai és politikai értelemben egyaránt…
Nem tudhatjuk pontosan. Az feltételezhető, hogy az orosz döntéshozatal legfelsőbb szintjén ment félre valami, elsősorban az ukrán politikai helyzetértékeléssel kapcsolatosan: valószínűsíthető, hogy itt az FSZB, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat rontott el valamit rettenetesen… Az FSZB látta el a Kremlt olyan információkkal, melyek alapján a vezetés megalapozottnak találta a támadást.
Persze ezt pontosan csak akkor fogjuk tudni, ha egyszer valahogy beláthatunk a Kreml színfalai mögé, vagy amikor ma aktív moszkvai szereplők emlékirataiban olvashatunk róla.
A lényeg: a jelek szerint az orosz kormány döntő mértékben becsülte alá mind az ukrán vezetést, mind az ukrán haderőt, mind pedig az ukrán társadalmat. Az utóbbit félreérteni volt a legnagyobb hiba.
Oroszország miért nem hirdet háborút? Miért különleges katonai műveletről beszél?
Amíg különleges katonai művelet zajlik, addig nem kell totális vagy részleges mozgósítást elrendelni az országban. A különleges katonai művelet sokkal szűkebb mozgásteret ad az orosz kormánynak a hadiállapothoz képest, viszont a gazdasági károk is kisebbek. A hadiállapot bevezetésével a még megmaradt külföldi befektetők is kimenekülnének az orosz piacról, az orosz tőzsdéről – tegyük hozzá, egy háborúban bármi megtörténhet, ideértve az államosítást is.
Amikor az oroszok támadást indítottak, tényleg úgy gondolták, hogy négy napon belül végeznek Ukrajnában. Ha most hadat üzennének, egyrészt beismernék, hogy lám-lám, tévedtünk, másrészt a bejelentés erős ellenállást váltana ki az orosz társadalomból, hiszen ténylegesen elhozná közéjük a háborút.
Kijev, Mariupol és Odessza után most Popaszára, Limanra és Szeverodonyeckre figyel a világsajtó. Működik az orosz stratégiaváltás?
A kérdés valójában az, ha Oroszország megszerzi a Donbaszt, az hadászati szinten hozna-e fordulópontot. Donbaszban az a kiszögellés, amiért a harcok hetek óta folynak (Luhanszk megye déli része és Donyeck megye északnyugati része), azért fontos Moszkva számára, mert fontosnak deklarálta azokat. Valójában nincs akkora stratégiai jelentőségük, mint Odesszának vagy Mariupolnak.
Még ha be is veszik Szeverodonyecket, azzal semmi mást nem érnek el, mint elfoglalnak egy várost, amit ők maguk címkéztek fontosnak.
Az említett városoknak semmi jelentősége nem marad, mert mostanra holdbéli tájjá bombázták valamennyit. Az oroszok egy rommezőt fognak uralni, amit valaha például Szeverodonyecknek hívtak.
Az oroszok elképesztő intenzitással használnak Grad és TOS-1-es rakétavető rendszereket, de az Egyesült Államok hasonló képességű fegyvereket (MLRS rendszer, M777-es tarack) küldött Ukrajnának. A védekező felet a csehek és a lengyelek is nehézfegyverzettel támogatják. Lát arra esélyt, hogy területeket szerezzen vissza Ukrajna?
Valóban nagyszámban érkeznek az ukránokhoz nyugati nehézfegyverek, például amerikai M109-es lövegek, francia Ceasar önjáró lövegek, illetve cseh sorozatvetők és szlovák Zuzana önjáró lövegek – és sok egyéb eszköz is érkezik majd még a következő időszakban.
Mégis, kijelenteni azt, hogy vissza tudnak majd területeket szerezni, nem tudom. Érdemes az egyes régiók helyzetét külön kezelni.
Azzal, hogy Oroszország elismerte Luhanszk és Donyeck függetlenségét, kötelezettséget vállalat a védelmükre. Ha sikerül megszereznie a teljes megyéket, ugyanolyan védelem alatt állnak majd, mint Abházia és Dél-Oszétia Georgiában. Nem látok reális esélyt arra, hogy Ukrajna felvállal egy nagy léptékű konfrontációt a rommá lőtt szakadár államok visszaszerzéséért.
Moszkvának még erősebb kötelezettsége megvédeni a Krím-félszigetet, hiszen Oroszország annektálta a régiót. Ezt ugyan az ukrán jog nem ismeri el, az orosz viszont nagyon is. A Krím az Orosz Föderáció része.
Ukrajnának azokban a régióban van esélye, ahol Oroszország nem kötelezte el magát. Három ilyen terület van:
- Herszon megye megszállt övezete,
- Zaporozsje megye és
- Harkiv megye megszállt részei.
Mit gondol, mikor érheti el Oroszország a céljait? Luhanszk és Donyeck megye elfoglalása közel van. A Krím vízellátásának biztosítása megoldódott Zaporozsjén keresztül. Az Azov-ezred nagy részével Mariupolban leszámoltak, a túlélőket a Donyecki Népköztársaságban várják tárgyalásra.
Az Azov nem semmisült meg teljesen, a háború egyéb frontjain továbbra is harcolnak. Mariupolban sokan elestek és fogságba kerültek, de ettől még az ezred nem szűnt meg. Az orosz célok teljesülését azért nehéz megítélni, mert azok folyamatosan – a hadszíntéri események függvényében – változnak.
Ahogy jönnek a sikerek, úgy nőnek a területi ambícióik.
A másik cél a „nácitlanítás”. Ezt napirenden tartják, az invázió egyik legfontosabb kommunikációs céljának jelölték meg.
Amíg a nácitlanitás eufemisztikus jelentése február 24-én még az volt azonban, hogy meg kell semmisíteni a teljes ukrán politikai vezetést, mostanra már szó sincsen erről.
Közben arról sem lehet tudni, hogy mi vár az Azov-ezred tagjaira.
A harcok jelenlegi intenzitása maximum nyár végéig tartható fent, ha Oroszország nem hirdet mozgósítást. Ukrán oldalról több a változó, eddig Kijev sem hirdetett még teljes kötelező mozgósítást.
Mindent egybevetve, arra számítok, hogy a harcok jelenlegi intenzitása nyár végére csillapodni fog.
Szankciók. Ha tartósan csökken az orosz emberek életszínvonala, gazdasági jóléte, kell-e félnie Putyinnak attól, hogy a „nép” kiábrándul a rendszerből?
Érdemes külön kezelni a szankciók hatását, illetve annak a következményeit, hogy többszáz cég vonult ki az orosz piacról.
Mindkét gazdasági hadmozdulat pusztító hatású, de ami Oroszországnak a legnagyobb károkat okozza, az a haditechnikai és kettős felhasználású termékeket érintő szankció. Az oroszok nagyon keményen függenek a külföldi partnereiktől, a katonai chip felhasználásuk például szinte teljes egészében behozatalra támaszkodik.
Az ilyen jellegű behozatalnak pedig most annyi. A nyugati és a tajvani technológiákról való lekapcsolás után már az orosz hadászati veszteségek pótlása is kérdéses, nemhogy a haderőfejlesztések folytatása.
Közben az ország légi közlekedése szenved. A Boeing és az Airbus bejelentették, hogy nem szervizelik tovább az orosz légitársaságok által üzemeltetett gépieket. (Ez több mint 500 repülőgépet érint.) Erre az oroszok elvették ezeket az eredeti tulajdonos lízingcégektől 10 milliárd dollár értékben, és próbálják maguk karban tartani azokat, de például szoftver frissítéseik nincsenek.
Még repül ez az 500 gép, de már lényegében mind ócskavas. Hatalmas csapás ez a belföldi légi közlekedésnek. Nem véletlen, hogy az egyik orosz miniszter a napokban arról beszélt a nyilvánosság előtt, hogy a szankciók romba döntik az ország logisztikai szektorát.
Tanulságos történet, hogy amikor a csecsenek Melitopolból John Deere traktorokat vittek haza hadizsákmányként, a gyártó egyszerűen szoftveresen leállította azokat távolról. Azóta sem tudják bekapcsolni a gépeket.
A szankciók nem romba döntik Oroszországot, hanem egy hosszú távú lejtmeneti pályára állítják.
Ezt vajon el fogja tűrni az orosz társadalom?
Az orosz alapvetően autoriter beállítottságú társadalom, sohasem volt a jelenleginél nagyobb hagyománya az alulról jövő kezdeményezéseknek.
Ma azt gondolom azonban, hogy Putyin már nem fog elindulni a 2024-es elnökválasztáson. Részben az egészsége miatt, részben a háborúval okozott gazdasági, politikai és társadalmi károk miatt.
Az orosz elitnek egyszerűbb lenne Putyin nélkül, mint Putyinnal – ez nem azt jelenti, hogy mindenáron el akarnák mozdítani, de igenis várható, hogy a legközelebbi alkalommal, amikor legitim módon esély lesz a leváltására, azt meg fogják lépni. Amíg fennáll ez a rettenetes helyzet és a Putyin-rezsim, addig nem lesz változás.
Borzasztóan sajnálom az orosz társadalmat azért, ami rájuk vár: a szankciók hatására Oroszország a posztszovjet korszak elejére fog visszalépni.
Új világrend: Nyugat vs. Kelet
Az ukrajnai háború nemcsak a geopolitikai viszonyokat forgatta fel, hanem újraélesztette a már rég elfeledett hidegháborús hangulatot. Deglobalizációs hullám indult el, korántsem egyértelmű azonban, hogy az Egyesült Államok vezette Nyugat hanyatlik, vagy a keleti nagyhatalmaknak integrációs problémáival állunk szemben.