Befektetői körökben megoszlik a vélemény arról, hogy az eszközárakban egy medvepiaci ralit láthattunk eddig idén, aminek elmúltával folytatódik az esés, vagy valóban ennyi volt a recesszió és sikerült elérni a hőn áhított „soft landing”-et. Amennyiben sikerült, akkor megúsztuk a tömeges munkahelyi elbocsátásokat, elkerültünk vállalati és banki csődöket, és a visszaeső infláció hatására megindulhatnak hamarosan a kamatcsökkentések, újraindítva a hitelezést és a beruházásokat.
Előretekintő indikátorként lehet figyelni a globális PMI- (beszerzési menedzser index) számokat. A mostani recesszió inkább a termelői szektorban jelentkezett, a szolgáltatószektor egyelőre jól van, természetesen felmerül a kérdés, hogy meddig. Ez a különbség a két szektor PMI-számaiban is megjelenik. Míg a legtöbb országban 50 alatt vannak a termelői PMI-k, addig a szolgáltatószektor PMI-számai inkább még e szint felett találhatók.
(Az 50-es érték feletti számok növekedést jelentenek, míg alatta zsugorodás várható.)
Ez azért fontos, mert a 90-es évek óta a szolgáltató szektorban termelődik a GDP nagyobb része, tehát kisebb a baj, ha a termelőszektor küzd problémákkal. Ugyanakkor ha a termelői szektor romlik, azt előbb-utóbb a szolgáltatószektornak is meg kell éreznie a csökkenő keresleten keresztül. Ebből következően nem egyértelmű, hogy túl vagyunk-e a problémák nehezén.
A mostani helyzet eltérhet a 2008-as válságtól mélységét tekintve, ugyanis várhatóan nem lesz olyan jelentős, viszont tovább elhúzódhat. Ez azért lehetséges, mert a kormányok és jegybankok nem mernek majd kellően stimulálni, az infláció újraindulásától félve. Ugyanakkor a feszes munkaerőpiac és a fejlett világban általánossá váló munkaerőhiány miatt előfordulhat, hogy a válság nem tud érdemben elmélyülni. Így eljöhet néhány év stagfláció, amikor az alacsony (vagy zéró százalékos) növekedés, a korábbi évekhez képest magasan stabilizálódó inflációval párosul.