Róma bukása, avagy a birodalmi egyensúlyhiány

A világtörténelem számos példát szolgáltatott arra, hogy birodalmak emelkednek fel, majd hanyatlani kezdenek, végezetül elbuknak. Az „életciklusokat” a Római Birodalom sem tudta elkerülni. A hanyatlás a mai kor számára is tanulsággal szolgáló receptúrák alapján történt. Központosított hatalom, pénznyomtatás, infláció és a tervgazdálkodás bevezetése is jelen voltak Róma életében. Vegyük sorjában az eseményeket!

Róma városának a megalapítását a történészek i. e. 753-ra datáljak. Ekkor azonban még csak egy városnyi királyságot kell elképzelni, amelynek államformája i. e. 509-ben köztársasággá változott. A következő évszázadok a hódításról szóltak. Az első pun háború után Szicília és Szirakúza hódolt be. Karhágót a második pun háború után sikerül kiütni a nyeregből. Majd i. e. 200 körül a makedónok és Kis-Ázsia következett. A harmadik pun háború során Karhágó véglegesen megsemmisült.

A felsorolt hódítások mellett a birodalom nem csak földrajzilag gyarapodott. Számos olyan intézményrendszer jött létre, amely a birodalom felemelkedésének alappilléreivé váltak. Gondolok itt a hadseregre, a kiépült kereskedelmi intézményekre, az urbanizációra, és az évszázadok során kialakult specializálódott munkaerőre.

A hadseregnek volt egy elit része, a pretoriánusok, avagy az uralkodó testőrsége. A szövetségesek válogatott legénységéből alakították meg a testületet, és ők voltak az első járadékosok a Római Birodalomban. Magyarán jövedelemvadászok voltak: effektív termelőmunkát nem végeztek, mégis busás fizetséget kaptak, és jelentős politikai hatalommal is rendelkeztek.

A köztársaság véget ért i.e. 60-ban, és felváltotta az első triumvirátus (Julius Caessar, Pompeius és Crassus hatalmi szövetsége). A Birodalom, illetve híres hadvezére Caesar i. e. 51-re meghódította Galliát. Majd I.e. 48-ban Caesar egyeduralkodó lett. Utóda Augustus, már császári titulust kapott a római szenátustól.

A birodalom legnagyobb területi kiterjedését Traianus császár idején érte el (Kr. u. 98-117).

A Birodalom bukásához vezető első lépésként tekintenek Traianus fiának, Hadrianusnak (Kr. u. 117-138) azon lépésére, hogy falat húzott fel Britanniában. Ez a terjeszkedés feladását, és a befelé fordulást jelentette. A második fontos lépés az volt, amikor Hadrianus rendeletben eltörölte a polgároknak az állam felé fennálló tartozását, és bejelentette, hogy a városi hatóságokat terhelő pénzügyi kötelezettségeket a központi kincstár átvállalja.

Itt érdemes megállni egy pillanatra. Ezekkel lepésekkel a császár gyakorlatilag moral hazard kockázatot vállalt, amikor egy megállapodás következményei nem azokra hárulnak, akik annak előnyeit élvezik.

A rohamos pénzügyi és gazdasági gyengülés Kr. u. 1193-től indult meg a Severus dinasztia megalapításával. Figyelem (!), innen események sűrű láncolata következett.

192 decemberében meghalt Commodus császár. Utódját, Pertinaxot 193 márciusában ölték meg a pretoriánus katonák (megpróbálkozott a fizetésük csökkentésével).

„Ezt követően a pretoriánus gárda aukcióra bocsátotta a trónt. Didius Julianus szenátor nyert azzal, hogy 25 000 sestertiust ajánlott minden katonának (négy bronzsestertius ért egy ezüszdenariust). Az első lépése uralkodóként nem meglepő módon az volt, hogy elrendelte a denarius éretekének csökkentését úgy, hogy a pénzérme ezüsttartalmát 87 százalékról 81,5 százalékra szállították le. Hiába. Július elsején a kegyetlen katonai parancsnok, Septimius Severus meggyilkolta.”

(Glenn Hubbard – Tim Kane: Egyensúlyban)

Servusnak két riválissal is meg kellett küzdenie a trónért. 193-ban először 78,5 százalékra rontotta a pénz ezüstartalmát, majd hatalmának megszilárdítása után, 194-ben már csak 64,5 százalék volt a pénz ezüsttartalma, 196-ban pedig csupán 54 százalék. Száz évvel később a sestertius 2-5 százalékban tartalmazott ezüstöt.

Számunkra már nincs abban semmi meglepő, ami ezt követően történt Rómában. A közgazdaságtanban Gresham-törvénynek nevezett folyamat zajlott le. Thomas Gresham, aki 1566-ban a City of London Királyi tőzsdéjét megalapította, állítólag azt tanácsolta I. Erzsébet királynőnek, hogy állítsa vissza a font eredeti értékét, mert a „rossz pénz kiszorítja a jót” – innen ered az elnevezés.

Mit is jelentett ez a rómaiak számára?

Először is azt, hogy nyilván az emberek nem hülyék: sem a kereskedők, sem a fogyasztók. A fogyasztó igyekezett megtartani (felhalmozni) a régebbi, magasabb ezüst tartalmú érméket, amelyek többet értek, és a vékonyabb érmékkel mentek a piacra. Persze a kereskedő sem várta meg, hogy az érme jövőre még vékonyabb legyen, inkább emelt egyet a jelenben az áru árán.

A folyamatnak az lett a vége, hogy zsugorodni kezdett a kereskedelem, a pénz kiszorult a mindennapokból, és a közvetlen árucsere újra fellendült.

285-ben Diocletianus császár megteremtette az első szocialista tervgazdaságot a Római Birodalomban, mint a végső menekülési utat. Első lépése volt a hadsereg megerősítése (ne feledjük, ők a járadékosok) 650 ezer főre. Ez további 30 ezer hivatalnok felvételét vonta maga után. Másrészt nemcsak a provinciák lakóit kezdte adóztatni, hanem már az itáliai lakosokat is.

A Birodalom, az előbb leírtak alapján magas inflációval küzdött. Erre a császár különféle árstopok (ismerős megoldás?) bevezetésével reagált! Elrendelte például, hogy a bort a Birodalom összes szegletében azonos áron kell mérettetni, a kenyér pedig másutt sem lehetett olcsóbb, mint a városokban. Közben a sertéshúst, az olíva olajat szociális alapon osztották. A termelőkre magasabb adókat vetettek ki, ami a termelést vetette vissza, egyszerűen otthagyták a földet, mert nem érte meg termelni. Vidéken munkaerőhiány, a városokban munkanélküliség alakult ki. Államosították a kereskedőtársaságokat is. Megtiltották továbbá a vidéki rómaiak szabad mozgását. A fiúknak az apjuk foglakoztatását kellett tovább vinniük.

Diocletianus nem értette a szabadpiac, az áruk és a tőke szabad mozgásának fontosságát. Teljes kudarcba fulladt az uralkodása alatt hozott valamennyi döntés.

A Római Birodalom 300-ra véglegesen meggyengült. A költségvetési, a monetáris és a szabályozói egyensúlyhiány vezetett ide.

Intő példa lehet ez az utókor számára, mi történik akkor, ha egy központosított kormányzattal bíró, mesterséges módon felpumpált jóléti rendszer működik úgy, hogy közben tele az állam járadékvadászok tömegeivel.