Jószág-világ: a saját tulajdon vagy a megosztott javak gazdasága a helyes út?

A legtöbb jószág, amit használunk, igénybe veszünk, megosztott jószág. A kórházi ágy, a gyógyszertár, az áruszállítás, a bevásárlóközpont, a szórakoztatás megannyi helyszíne. Van belőle kevesebb felé oszló verzió is, meg privát is, de az csak egészen keveseknek megfizethető. Van pár jószág, amit különböző okokból nagyon nem vagyunk hajlandóak megosztani, és ezek ugyan a gazdaság erős hajtómotorjai, mégis sok fejtörést okoznak magunknak is, miközben közös problémák mellett rengeteg elpazarolt erőforráshoz vezetnek.

Hagyományaink, belénk nevelt gondolkodásmódunk, a komfortunk, a biztonságérzetünk, az egónk miatt természetesnek gondoljuk, hogy a munkánk gyümölcséből, a megtakarításunkból, jövedelmünkből kocsit és házat vegyünk magunknak, illetve gyermekeinknek. Már a felvetés is, hogy a saját tulajdonú ingatlannak és mobilitási eszköznek van alternatívája, sokakat megbotránkoztat. Nem véletlen, hogy a HOLDBLOG-on nagy vita kerekedett ebből. Emiatt különösen érdemes megvizsgálni, hogy általánosabban nézve milyen dilemmákkal szembesülünk a saját tulajdon kontra megosztott javak témakörben.

Az autónk és a házunk köré is jelentős iparág épült ki. Mind a kettő komplex, bonyolult, erősen szabályozott gazdasági-társadalmi környezetben létezik és tölti be a funkcióját. Ebben a komplex viszonyrendszerben kiemelünk két elemet, megcélozzuk a saját tulajdont, miközben az összes többi részénél elkerülhetetlenül másokra hagyatkozunk. Az ingatlan és a kocsi legtöbb baját nem magunk javítjuk, a szerelők és mesteremberek nem csak nekünk dolgoznak. Ha meg akarjuk védeni a tulajdonunkat, a lakásunkat-házunkat és a kocsinkat, akkor biztosítjuk, azaz kockázatközösségbe lépünk másokkal. Ez annál jobban működik, minél több tagja van a kockázatközösségnek, minél több felé oszlik a rizikó. Személyünk és tulajdonunk védelmét rábízzuk az állam által működtetett rendőrségre, ügyészségre és jogszolgáltatásra, amelyek szintén erős, sok taggal bíró, sokak biztonságát megvédő szervezetek. Egyre jobban támaszkodunk a felvett és megosztott felvételekre, a sajátunk mellett másokéra is. Üzemanyagot, gázt, ivóvizet vételezünk olyan hálózatokból, amelyeknek a megfizethetőségét és a biztonságát a sok fogyasztó, a méretük adja. Ugyanez igaz a szennyvízelvezetésre és a szemételszállítására is.

Általánosabban nézve is a mai modern világunkban, ha biztosra akarunk menni, akkor közösségi, megosztott tudáshoz és finanszírozáshoz fordulunk. A kórház vagy rendelő nem csak minket fogad, a magánkórház sem. Csak őket kiszolgáló kórházat még a szupergazdagok sem engedhetnek meg maguknak. Privát hadsereget egészen kevesek tudnak fenntartani, Rambo csak filmben győz le komplett osztagokat, a közösség, az együttműködés erősebb. A rengeteg ember által megtermelt tudás alapját a közoktatásban osztják meg velünk. A világ híreit nem magunknak keressük meg, válogatjuk és szerkesztjük, időjárás előrejelzést sem készítünk magunknak. Teljes önellátásra egészen kevesen rendezkednek be.

Ehhez képest nagyon máshogy tekintünk a saját tulajdonú kocsinkra és lakásunkra. Azt gondoljuk, hogy a saját kocsi, saját ingatlan egyfajta függetlenséget, szabadságot, biztonságot és kiszámíthatóságot ad, miközben a fenntartásukhoz kapcsolódóan erősen függő helyzetbe hozzuk magunkat. Jól tesszük, ha könnyen mozdítható összeget teszünk félre, mivel jellemzően nagy értékről van szó, nagyobb gond esetén a működőképesség, a funkció vagy lakhatóság helyreállítása is hasonlóan sokba kerül. Mivel a mi tulajdonunkról van szó, ezért a váratlan nagy kiadásokat magunknak kell fedeznünk.

Emellett közeledünk ahhoz a helyzethez, amikor a kocsi egyszerű használatához is már egyszerre kell lennünk folyamatosan képzett és gyakorlott sofőrnek a rengetegféle és eltérő sebességű járművel való együttközlekedés miatt, jogásznak az egyre több érvényes szabály és előírás között, informatikusnak és elektromérnöknek az egyre digitalizáltabb autóban. Ezzel párhuzamosan egyre értékesebbé válik az autónk, mások is nagyobb erőkkel pályáznak egyes elemeire vagy a komplett kocsira. Nehezen kivédhető célpont az erre szakosodott bandák által parkolás közben leszerelt katalizátor, vagy a járművünk zárja egy egyszerű jelerősítő antennával szemben.

Egyre inkább sebezhetőbbé válik a kocsink, és ugyan az autók mechanikusan egyre jobban védenek minket, a mindent átszövő hálózatokba rendeződés, az állandó adatkapcsolat, a dizájn és kényelem az adatainkat, az önvezető rendszereken keresztül az életünket is egyre kiszolgáltatottabbá teszi a kiberbűnözők számára.

Dilemmát okoz, hogy a kocsi egyszerre értékőrző és használati tárgy. Ha az értékét akarjuk őrizni, akkor jó, ha minél kevesebbet használjuk, ha a magas árának megtérülését várjuk, akkor meg jó, ha minél többet használjuk. Ez a személyes dilemmánk, de a közösség, a fenntarthatóság oldaláról nézve sem egyszerűbb a helyzet: a rengeteg autó problémát okoz, ha parkol, mert nincs elegendő parkolóhely, problémát okoz, ha közlekedik, mert nincs ekkora kapacitású úthálózat. Bosszankodunk, amikor parkolóhelyet vadászunk, bosszankodunk, amikor – jellemzően utasok nélkül, az autóban egyedüliként – ülünk a dugóban, és nem gondolunk bele, hogy a problémát részben magunknak okozzuk.

Hosszabb távon az ingatlanoknál a változó környezet jelent gondot, részben a klimatikus viszonyoknak való megfelelés, részben a gazdasági környezet – energiára és energiatermelő rendszerekre vonatkozó állami támogatás mértéke, kamatláb, az adott terület vonzereje, infrastruktúra fejlődése – változásinak követése okozhat beruházási igényt a természetes elhasználódás mellett. Ugyanakkor az ingatlanoknál lassan teremti meg a kereslet a kínálatot, mivel az építés hosszú folyamat, a kínálat sok esetben szűkös.

Közösségi oldalról tekintve az építési kapacitás túl nagyra nőtt, és annyi lakás épült Kínában, de máshol is, hogy bedöntéssel fenyegeti a világgazdaságot. Lakhatási válság van kialakulóban Dublinban, Lisszabonban, Berlinben és másutt is Európában. Mind a kettő gyökere részben a saját lakás utáni hajsza által okozott, részben a befektetési célú ingatlanok elszaporodása miatt előálló erős egyensúlytalanság. Ugyanaz a lassan mozduló ingatlanpiac nem tud ennyi ellentétes és gyorsan változó igényt kielégíteni.

Közösségi használat esetén, autómegosztással és bérlakás igénybe vételével – a megfelelő színvonalat és kiszámíthatóságot feltételezve –, a kényelmünk egy részéről lemondva, ugyanakkor – meglepő módon – sokkal nagyobb biztonságban, sokkal jobban elosztott terhek mellett, kiszámítható feltételek mellett teljesül ugyanaz az igényünk. Nem beszélve az optimálishoz nagyságrendekkel közelebb kerülő kapacitással megspórolt környezetterhelésről. Egymásban jobban bízva, több tervezéssel, közösségként, megosztott tehervállalással rengeteg magunknak okozott nehézségtől meg tudnánk kímélni magunkat.

A cikk szerzője Major Imre, író, közgazdász

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HOLDBLOG szerkesztőségének álláspontját.

Borítókép: molinó egy 2021-es amszterdami tüntetésről. (Forrás: Romy Arroyo Fernandez/NurPhoto via Getty Images)