Nagy hibák. A diverzifikálás lassú és unalmas, a koncentrálás szórakoztató és izgalmas. Ám ha szórakozásra és izgalomra vágysz, a részvénypiac nagyon költséges terep tud lenni – ezt a Sequoia befektetői is megtanulhatták.
Nehéz a részvénypiacon pénzt keresni. Akár hedge fundot vezetsz, akár saját értékpapírszámládat kezeled, időnként igazán ostobának fogod érezni magad. Egy piaci lefordulás esetén osztozhatsz másokkal a nyomorúságban, akadnak azonban olyan pillanatok, amikor olyan egyedül leszel, mint egy lakatlan szigeten. Időnként úgy érezheted, hogy a piac istenei gúnyolódnak veled.
Még a részvénypiacok legendás alakjai is követnek el baklövéseket – ez az egyik legfontosabb tanulsága a „Nagy hibák” című, igen népszerű befektetési témájú könyvnek, melyet az ismert és sikeres amerikai portfóliókezelő, Michael Batnick írt.
A HOLDBLOG-on fejezetenként közöltük a tanulságos történeteket.
„Életed hat legjobb ötlete többet hoz, mint az összes többi együttvéve.”
(Bill Ruane)
Koncentrálni vagy diverzifikálni?
„A bölcs ember ma gondoskodik a holnapról, és nem teszi minden tojását egyetlen kosárba.” Ez az időtlen bölcsesség Miguel de Cervantes Don Quixote című, több mint 400 évvel ezelőtt íródott könyvében olvasható.[*] Megosztani a fogadásainkat egyszerre bölcs kockázatkezelés és egyszerű józan ész. Egy száz részvényből álló portfólió kevesebb egyedi kockázatnak tesz ki, mint egy csupán tízféle papírból álló. Ha száz, egyenlően súlyozott részvényed van, és az egyiknek nullára esik az értéke, akkor – minden mást változatlannak feltételezve – csak 1 százalékot fogsz veszíteni. Amennyiben tíz, egyenlően súlyozott részvényt tartasz, és ebből az egyik lenullázódik, akkor – megint csak minden mást változatlannak feltételezve – a portfóliód 10 százalékos értékcsökkenést szenved el.
Historikusan évi 8 százalékot lehetett keresni az amerikai részvények diverzifikált portfóliójával. Ilyen növekedési ütem mellett kilenc évig tart megduplázni a pénzedet. Egyáltalán nem rossz, amennyiben elég tőkével rendelkezel, ám ezzel az évi 8 százalékkal senki nem fog tudni 40 évesen nyugdíjba vonulni. Ilyen ütemben 91 évre lenne szükség ahhoz, hogy 1000 dollárból 1 millió legyen. A diverzifikálás a pénzügyek egyik legalapvetőbb elve, a modern portfólió-elmélet központi fogalma.
De miért fektetnél be ugyanakkora összeget a 20. legjobb ötletedbe, mint a legeslegjobba?
Létezik egy régi mondás a befektetések világában: „Koncentrálj, hogy meggazdagodj, diverzifikálj, hogy gazdag maradj.” Ha rábukkansz egy gyorsan és stabilan növekedő, megbízható vállalatra, és kitartasz mellette, hatalmas vagyonokat halmozhatsz fel a részvénypiacon. Amikor Warren Buffett 1962-ben beszállt a Berkshire Hathawaybe, a vállalat piaci kapitalizációja 22 millió dollár körül járt.1 A Berkshire árfolyama tíz alkalommal is évi 50 százalékot meghaladó mértékben emelkedett, és az elmúlt 53 esztendőben közel évi 21 százalékos átlagos ütemben erősödött, így napjainkban a piaci értéke eléri a 450 milliárd dollárt. Buffett nem úgy vált a világ egyik leggazdagabb emberévé, hogy megosztotta fogadásait a legjobb száz ötlete között.
A Berkshire a részvények azon szűk csoportjába tartozik, amelynek a piac hosszú távú nyereségeit köszönhetjük. A részvénypiac összhozamának eloszlása erősen torzít ezen hatalmas nyertesek felé. Az ezer legjobb részvénynek, vagyis az 1926 óta nyilvánosan kereskedett összes vállalat kevesebb mint 4 százalékának tulajdonítható a piac teljes hozama. Az ExxonMobil, Apple, Microsoft, General Electric és IBM mindegyike egyenként több mint 500 milliárd dollár részvényesi vagyont teremtett.2 Az ilyen, az életünket potenciálisan megváltoztatni képes részvények utáni vadászat piaci szereplők millióit motiválja nap mint nap. De minden Berkshire Hathawayre jut egy Sears Holdings, minden IBM-re egy GoPro. A „koncentrálj, hogy meggazdagodj” nyilvánvalóan igaz, ugyanakkor mégsem bölcs pénzügyi tanács. Az ezeket a hatalmas hozamokat produkáló részvények utólag visszatekintve mindig nyilvánvaló választásnak tűnnek, de valós időben megtalálni és megtartani őket – nos, ez nehezebb, mint eltalálni egy 160 km/h-s sebességgel száguldó baseball-labdát. Koncentráld befektetésed az egyik ilyen szupersztárra, és legenda válik belőled, de ha néhány vesztes vállalatba ölöd minden pénzed, földönfutóként végzed.3 Mindezek figyelembevételével a diverzifikálás bölcs alternatívának tűnhet.
A kisbefektetők jellemzően nem tartanak koncentrált portfóliókat. A 9-től 5-ig dolgozó emberek közül kevesen rendelkeznek az ilyen típusú portfóliók elemzéséhez és nyomon követéséhez szükséges szabad idővel. Amennyiben ezen kevesek közé tartozol, még azután is kockázatok egész sorával kell szembenézned, hogy becsülettel elvégezted azt a munkát, amely megalapozza az ilyen nagy pozíciók felvállalásához szükséges magabiztosságot. Mindenekelőtt ott az a nyilvánvaló eshetőség, hogy totálisan mellényúlsz. Ám ez csupán a potenciális jéghegy csúcsa, amikor arról beszélünk, hogy mi minden sülhet el balul.
Amennyiben sok tíz, netán sok száz órát beleölsz egy vállalat elemzésébe, az elsüllyedt költségek nagyon is kézzelfoghatóak, és potenciálisan jelentősek lehetnek. Minél több időt fordítasz arra, hogy valamilyen következtetést levonj, annál nehezebb lesz meggondolni magad. Egy dolog a tradernek a géppuska sebességével részvényeket venni és eladni: megveszed ezt a részvényt, és ha nem működik a dolog, megszabadulsz tőle. Ám amennyiben fundamentális befektetőként az általad egyik legjobbnak tartott ötleted nem működik, nagyobb valószínűséggel fogsz a pozícióhoz hozzávásárolni, mintsem arra a következtetésre jutni, hogy valamit figyelmen kívül hagytál. Ha 100 dolláros árfolyamon tetszett a részvény, 90 dolláron még többet veszel, 80 dollárnál pedig hálát adsz a piac istenének a páratlan lehetőségért. De mit teszel 70, 60 és 50 dollárnál? Ez nem csupán elméleti kérdés, erre a szituációra számítani kell. Időnként szinte kivétel nélkül még a legjobb részvényeket is kivégzik, azonban nem mindegyik korrigál vissza a korábbi árfolyamszintekre, és csak az utólagos éleslátás birtokában lehet a nyerteseket és a veszteseket megkülönböztetni.
Buffett nélkül nem lett volna
A befektetők minden idők egyik legsikeresebb befektetési alapját górcső alá véve sokat tanulhatnak a koncentrált portfóliók veszélyeiről. Ez az alap, a Sequoia Fund képes volt megkülönböztetni a nyerteseket a vesztesektől, all int mondott a legjobb ötleteire, és évtizedeken át felülteljesítette a piacot.
A Sequoiát a Ruane, Cunniff & Goldfarb kezelte. Az alapkezelő 1970 óta követte a minden részletre kiterjedő elemzési tevékenységre építő hosszú távú stratégiáját, amely az S&P 500 indexet volt hivatott felülteljesíteni. A The Washington Post beszámolója szerint „nem szokatlan a Sequoia elemzőitől, hogy egy évtizeden át tanulmányoznak egy vállalatot, részt vesznek az éves közgyűlésein, és közben alkalmazottak, vezetők, ügyfelek és beszállítók tucatjaival beszélnek”.4 El tudod képzelni, hogy egy évtizedig tanulmányozol egy olyan vállalatot, amelyben még csak nincs is részesedésed? És mi van, ha miközben figyeled a céget, a részvény 500 százalékot emelkedik? Hogyan leszel képes nem hibáztatni magad, amiért nem vettél belőle korábban? És hogyan lehetséges tíz évet egy vállalat vizsgálatával tölteni, majd nem megvenni azt?
A Sequoiát nem érdekli sem a rövid távú nyereség, sem az 1 százaléknyi pozíciók. Úgy számolnak, hogy hosszú ideig megtartják a részvényeiket, és az indexet jelentősen meghaladó hozamot érnek el ezeken a befektetéseiken. Ahhoz, hogy ilyen megközelítéssel hosszú távú sikert érjünk el, kimerítő gondosság szükségeltetik. A Sequoia befektetése az autóalkatrész-kiskereskedelemmel foglalkozó O’Reilly Automotive-ba egyike volt az ilyen sikertörténeteknek. 2004-ben, amikor a Sequoia a részvényeket megvásárolta, az O’Reilly papírjai 19,84 dolláron forogtak. 2017 végére a részvény az abban az évben elszenvedett közel 40 százalékos esés ellenére is 240 dollárt ért. Ám az ilyen nagy nyereség bezsebeléséhez komoly tervezés szükséges. Az alap igazgatója, John B. Harris mélyrehatóan tanulmányozta a vállalatot – és ebbe az is beletartozott, hogy személyesen keresték fel annak mintegy 100 üzletét.5 Sem az alap, sem a befektetői nem bánkódnak különösebben a 40 százalékos árfolyamesés miatt, mert a részvény így is azon kevés papír közé tartozik, amelyik megtízszerezte az értékét. Ám a Sequoia minden részletre kiterjedő elemzési munkája sem mindig vezet eredményre, és az alap közvetlen érintettként volt kénytelen végigélni a koncentrált portfóliók történelmének egyik legnagyobb katasztrófáját.
A Sequoiát kezelő Ruane, Cunniff & Goldfarb honlapja a következőképpen írja le stratégiájukat:
A Ruane, Cunniff értékalapú megközelítést követve kezeli az Alapot, a hosszú távú felülteljesítés érdekében pedig számottevő és tartós versenyelőnyöket felmutatni képes, kiváló vállalatok részvényeit vásároljuk az általunk becsült belső értéküknél alacsonyabb árfolyamon.6
Ha olybá tűnik, mintha Warren Buffett szavait hallanánk, nem véletlen az egybeesés, hiszen a Sequoia története nem lehet teljes az ő említése nélkül. És nem pusztán azért, mert 1990 és 2010 között a Berkshire Hathaway volt az alap legnagyobb értékű befektetése, hanem azért sem, mert Buffett a legfőbb oka a Sequoia létezésének.
Megtérül a lojalitás
Warren Buffett 1969-ben úgy határozott, hogy felszámolja befektetési társaságát. Úgy érezte – helyesen –, hogy a piaci árfolyamok annyira elszakadtak a valós értéküktől, hogy nem kínálkozott elegendő, az általa elvárt biztonsági ráhagyásnak megfelelő befektetési lehetőség. Ugyanakkor nem akarta magukra hagyni befektetőit, hogy azok egyedül legyenek kénytelenek hajózni a rájuk váró zavaros vizeken, mert tisztában volt azzal, hogy előbb-utóbb felbukkan majd egy cápa, és a mélybe húzza őket. Ezért ő maga személyesen választotta ki Bill Ruane-t, és a gondjaira bízta befektetői tőkéjét. Ahogy a Graham- és Doddfalva szuperbefektetői című híres esszéjében írta:
Amikor felszámoltam a Buffett Partnershipet, megkérdeztem Billt, hogy hajlandó lenne-e létrehozni egy alapot, hogy kezelje befektetőink pénzét. Bill ekkor alapította meg a Sequoia Fundot. Borzalmasan nehéz időszakban kezdte. Pont belefutott a kétszintű piacba és az abból fakadó, az értékalapú befektetők dolgát megnehezítő összes problémába.7
A részvények az elkövetkező néhány évben – Buffett számára nem meglepő módon – gyengén teljesítettek, az értékalapú részvények pedig még gyengébben. A Sequoia küzdelmesen indult, működése első három évében rendre alulteljesítette az S&P 500-at. Az indulásakor, 1970 közepén az alapba befektetett 1 dollár értéke 1973 végére 85 centre csökkent. A dolgok olyan csúnyán festettek, hogy 1974-ben Bill Ruane és Richard Cunniff kis híján bezárta az alapot.8 Végül mégsem tették, és Buffett hűséges követőinek a segítségével haladtak tovább a megkezdett úton.
A korai befektetők az alap iránti lojalitása busásan megtérült. A Sequoia 47 esztendőn át évi 2,6 százalékponttal teljesítette felül az S&P 500-at.9 Az 1970 júliusában az alapba fektetett 10 ezer dollár mára közel 4 millió dollárt ér. Ez csaknem háromszor több, mint ha valaki az S&P 500-at vette és tartotta volna meg.10
Minden, az alapelveitől el nem térő befektetési stratégia – legyen az értékalapú, trendkövető vagy bármilyen egyéb megközelítés – esetében lesznek olyan hosszabb periódusok, amikor ostobaságnak fog tűnni kitartani mellette. Ilyen időszak volt minden értékalapú befektető, így a Ruane & Cunniff számára is a dotkomlufi. 1999-ben a Sequoia Fund 16,5 százalékot veszített, miközben az S&P 500 21, a technológiai részvényeket felölelő NASDAQ Composite pedig 86 százalékot erősödött! Ebben az időben a Sequoia egy mindössze 12 részvényből álló, szuperkoncentrált portfóliót tartott, amelynek 37 százalékát Berkshire Hathaway-részvények tették ki. Amikor fordult a kocka, és az érték újra divatba jött, a Sequoia mellett kitartó befektetők a mennybe mentek. 2000 és 2002 között az alap 29 százalékot ért el, miközben az S&P 500 nem kevesebb mint 38 százalékot esett.11 A Sequoia több nehéz időszakon ment már keresztül, de mindet túlélte, az azonban még a jövő zenéje, hogy a mostani nehézségeikkel is megbirkóznak-e. Tökéletesen érthető, amikor az értékalapú befektetők a növekedési részvények által hajtott piacon képtelenek tartani a lépést, ám a Sequoia legutóbbi viszontagságai teljes mértékben függetlenek a piaci körülményektől. Ezt a sérülést saját maguknak köszönhetik.
A Sequoia 2010. évi jelentésében tájékoztatta befektetőit, hogy az alap fejlődik, és a szuperkoncentrált portfólió már a múlté. „Egy másik fokozatos változás a Sequoiánál befektetéseink darabszámának a növekedése. 2010 végén minden korábbinál több, 34 különböző részvényt tartottunk az alapban.”12 Nem lehet azonban új trükköket tanítani egy öreg befektetőnek, így a Sequoia Fund rövid úton visszatért a koncentrált portfóliókhoz.
Gyógyszeripari kalandok
Ironikus módon ugyanebben a jelentésben számoltak be egy olyan befektetésről, amely idővel különösen nagy értékű pozícióvá növekedett. 2010. április 28-án, 16 dolláros árfolyamon kezdték el vásárolni a Valeant Pharmaceuticals részvényeit. A Valeant 70 százalékot drágult abban az évben, és rövid időn belül az alap második legnagyobb értékű pozíciója lett. 2011 első három hónapjában a Valeant további 76 százalékkal emelkedett, és 20 év óta először már nem a Berkshire Hathaway volt az alap legnagyobb befektetése. Ebben az évben a Valeant fútta hátszélnek köszönhetően – 2003 óta először – újra két számjegyű értékben sikerült felülteljesíteniük az S&P 500-at.13
Az alap remekül muzsikált, a befektetői kereslet pedig olyan intenzívnek bizonyult, hogy a kezelt vagyon értéke a háromszorosára nőtt ahhoz képest, amennyi az első Valeant-részvények vásárlásakor volt. Az alap azt tette, amit kevés felelős vagyonkezelő tenne – új befektetők előtt bezárták az alapot. (Nem először fordult ez elő. Új befektetők 1982 és 2008 között sem szállhattak be a Sequoiába.)14
Buffett farvizén utaztak, és ugyanezt tervezték tenni a Valeant CEO-jával, Mike Pearsonnal, akit így jellemeztek: „kivételesen rátermett és a részvényesi érdekeket maximálisan figyelembe vevő [vezető]… Úgy véljük, ideális egy olyan vállalat vezetésére, amely a gyógyszeriparban érdekelt értékalapú befektetők szíve csücske.”15
A Sequoia így írt a Valeantról: „Egy gyógyszeripari vállalat, amely nem sokat költ kutatásra és fejlesztésre… És K+F-re ugyan nem sokat fordít, az értékesítési tevékenységébe sok pénzt fektet.”16 A Valeant azért nem költött K+F-re, mert az üzleti modellje nem új gyógyszerek kifejlesztésére, hanem meglévők megvásárlására, majd az áruk megemelésére épült. 2013-ban felvásárolták például a Medicist, amelynek kálcium-dinátrium alapú gyógyszerét ólommérgezésnek kitett emberek kezelésére használták. A gyógyszer eredeti ára 950 dollár volt, a Valeant ezt emelte 27 000 dollárra.17 Mike Pearson kétségkívül a részvényesi érdekeket figyelembe vevő vezető volt, de közte és Warren Buffett között ez volt az egyetlen hasonlóság. Pearsonnal kapcsolatban Buffett megjegyezte: „Vállalatvezetőnek olyan embert keresel, aki intelligens, energikus és erkölcsös. Ám ha ez a legutóbbi tulajdonság hiányzik valakiből, akkor az első kettőnek semmi hasznát nem veszed.”18
2015 szeptemberében Hillary Clinton elnökjelölt ezt tweetelte: „Felháborítóak az egyedi gyógyszerek piacán az ilyen árdrágítások. Holnap közzéteszek egy tervet ezek kezelésére.” Aznap és a következő öt kereskedési napon a Valeant-részvények 31 százalékkal estek. A Valeant a sokak által etikátlannak tartott üzleti gyakorlata miatt lett ily módon büntetve, ám a gyógyszerárak emelése egyáltalán nem ritka az iparágban. A csalás gyanúja volt az, ami igazán a mélybe lökte a Valeantot.
2015. október 21-én a Citron Research egy olyan elemzést publikált, amelyben számviteli csalással vádolta meg a céget, és az Enronhoz hasonlította.19 Aznap közel 40 százalékkal zuhantak a részvények, majd az árfolyam korrigált, de még így is 19 százalék mínuszban fejezte be a kereskedést. Abban a hónapban a Sequoia hatalmas pozíciójának köszönhetően 17,47 százalékponttal teljesítette alul az S&P 500 indexet! (Az alap 9,03 százalékot veszített értékéből, míg az S&P 500 8,44 százalékkal erősödött.)
Ahogy a Valeant-részvények árfolyama a csúcsához képest több mint 50 százalékot esett, a Wall Streetre pedig egyre inkább begyűrűzött a csalás vádja, a Sequoia levélben üzent a részvényeseinek: „A vállalat ügyvezetője, J. Michael Pearson – véleményünk szerint nagyszerű munkát végezve – vényköteles gyógyszerek széles portfólióját szerezte meg.”20 Pearsonról ezt mondták: „Minden lépésében rendkívül agresszív volt, és ennek megfelelően agresszív kritikákat is kap.”
A Sequoia nemcsak a befektetői megnyugtatására írta ezt, hanem valóban így is gondolták. Ezért azt tették, amit minden értékalapú befektető tesz, amikor a részvényeiket agyonverik – még többet vásároltak a papírból. A bevásárlás után a Sequoia lett a Valeant legnagyobb részvényese, a pozíciója pedig az alap eszközeinek 32 százalékát tette ki. A pánik alatt David Poppe, a Ruane, Cunniff ügyvezetője a régi Buffett-mondást idézte: „Légy mohó, amikor mások félnek.” A Berkshire-re hivatkozva igyekezett megmagyarázni döntésüket, mondván, hogy amikor a kilencvenes évek végén a Berkshire árfolyamát a feléig visszaverték, az a részvény tette ki az alap eszközeinek 35 százalékát. Tény és való, a Berkshire visszapattant, és az alap egyik legjobb befektetésének bizonyult, 20 ám ez az összehasonlítás legfeljebb arra volt alkalmas, hogy jobb érzéssel vásároljon még 1,5 millió Valeant-részvényt, a befektetők megnyugtatására korántsem volt elegendő.
Michael Pearson nem Warren Buffett, a Valeant pedig nem a Berkshire Hathaway. Thomas Heath, a The Washington Post újságírója így fogalmazott: „A Sequoia olyan offshore gyógyszervállalattal lépett házasságra, amely agresszív hitelfelvételből vásárolt fel más gyógyszercégeket, visszavágta a kutatási és fejlesztési kiadásait, majd csillagászati magasságokba emelte számos régi gyógyszer árát.”22
Miután nyolc hónapon át védte Pearsont és a Valeantot, a Sequoia a teljes pozícióját eladta. A Valeant néhány hónap leforgása alatt értéke több mint 90 százalékát elveszítette, a Sequoia pedig – mivel a Valeant mozdonyára akasztotta a kocsiját – eszközértéke több mint felét elbukta.23 Az 1970-es induláskor jellemző türelmes befektetőket már régen felváltotta egy eredményeket váró és elváró ügyfélkör. 26,7 százalékot veszíteni egy olyan 12 hónapos időszakban, amikor az S&P 500 4 százalékot erősödött – ez túl sok volt ahhoz, hogy elviseljék. 2013-ban a Sequoia lezárta az alapot az új befektetők előtt; a Valeant-válság eredményeképpen azért kellett volna bezárniuk, hogy valahogy megtartsák a meglévőket. A Sequoia által kezelt vagyon pár hónap leforgása alatt több mint 9 milliárd dollárról 5 milliárd alá esett. Egyetlen részvény kikészítette minden idők egyik legsikeresebb alapját, érdemes hát kétszer meggondolnod, mielőtt hasonló helyzetnek teszed ki saját magad.
Két út
Két lehetőség közül választhatsz, ha nagy pénzt akarsz keresni a részvénypiacon:
(1) vegyél egy csomó különböző részvényt, például egy indexalapot, és tartsd nagyon hosszú ideig (még ekkor sincsen semmire garancia), vagy
(2) vegyél néhány részvényt, és reménykedj, hogy igazad lesz.
A Sequoiának sokáig igaza volt, majd nagyon nagyot tévedtek. Hosszú távú eredménylistájuk még a Valeant-fiaskóval együtt is fenomenális, ám ebben az egészben az a legfőbb tanulság, hogy ha koncentrált pozíciókat veszel fel, akkor kötélidegzetre lesz szükséged, hogy elviseld a piac egészétől nagyon eltérő eredményeket. Könnyű ámulattal böngészni a Microsoft és az Apple hosszú távú grafikonjait, ám amikor ezt teszed, jusson eszedbe a Valeant és az Enron is.
Van néhány dolog, amivel megelőzheted, hogy a következő Valeanthoz kösd az életed. Ha chipgyártót készülsz venni, mert azt reméled, hogy a következő iPhone-hoz az fogja szállítani az alkatrészt, írd le a gondolatmeneted. Ha a reményed mégsem válik valóra, akkor könnyebb lesz legyűrni a birtoklási hatást – ez az a jelenség, amikor az ember nagyobb értéket tulajdonít olyasvalaminek, ami már a birtokában van. Ha leírod, hogy milyen okból vásároltál valamit, mérsékelheted ezt a hatást. Azzal is megakadályozhatod jövőbeli énedet attól, hogy beleragadjon egy rossz pozícióba, ha kiszállási tervet készítesz. Mondd ki azt, hogy 100 dolláros árfolyam mellett az XYZ-részvénybe fekteted portfóliód 10 százalékát, és teljes portfóliód 5 százalékát vagy hajlandó kockáztatni ezen a papíron. Ily módon meg tudod határozni a veszteségvágó pontodat, ami jelen esetben – minden más körülményt változatlannak feltételezve – 50 dollár lesz. Ha a részvény erre a szintre esik, kiszállsz.
A diverzifikálás lassú és unalmas, a koncentrálás szórakoztató és izgalmas. Ám ha szórakozásra és izgalomra vágysz, a részvénypiac nagyon költséges terep tud lenni.
Jegyzetek
1. Warren Buffett: 1994 – A Berkshire Hathaway éves levele a részvényeseknek, 1995. március 7.
2. Hendrick Bessembinder: „Do Stocks Outperform Treasury Bills?”, Journal of Financial Economics, 2017. november 22.
3. Ugyanott
4. Thomas Heath: „An Epic Winning Streak on Wall Street – Then One Ugly Loss”, Washington Post, 2017. augusztus 12.
5. Ugyanott
6. Ruane, Cunniff & Goldfarb: „Sequoia Fund” www.sequoiafund.com, 2017. december
7. Warren Buffett: „Graham- és Doddfalva szuperbefektetői”, Hermes (New York: Columbia Business School, 1984)
8. Ruane, Cunniff & Goldfarb, 2016 – A Sequoia Fund éves jelentése, 2016. december 31.
9. A szerző számítása
10. A szerző számítása. Megjegyzés: Az első S&P 500 indexkövető alapot 1976-ban hozták létre, így ezt megelőzően egy ilyen befektetés nem lett volna lehetséges.
11. A szerző számításai a Bloombergtől származó adatok alapján
12. Ruane, Cunniff & Goldfarb: 2010 – A Sequoia Fund éves jelentése, 2010. december 31.
13. Ugyanott
14. Steven Goldberg: „What I Learned from Sequoia Fund’s Tragic Love Affair with Valeant”, Kiplinger, 2016. április 29.
15. Ugyanott
16. Ugyanott
17. StreetInsider.com: „Imprimis Pharma (IMMY) Announces Lower‐Cost Option to Valeant’s (VRX) Lead Poisoning Treatment”, 2016. október 17.
18. Idézet forrása: Bob Bryan: „Warren Buffett and Charlie Munger Just Destroyed Valeant at Berkshire’s Annual Meeting” Business Insider, 2016. április 30.
19. Citron Research: „Valeant: Could This Be the Pharmaceutical Enron?”, 2015. október 21.
20. Ruane, Cunniff & Goldfarb: Levél a részvényeseknek, 2015. október 28.
21. James B. Stewart: „Huge Valeant Stake Exposes Rift at Sequoia Fund”, New York Times, 2015. november 12.
22. Heath: „An Epic Winning Streak”
23. Lucinda Shen: „Valeant’s Second Largest Investor Just Dumped the Rest of Its Stock”, Fortune, 2017. július 13.
[*] Az eredeti mű fordításaiban, így többek között a magyar változatban sem találjuk meg a tojás és kosár szavakat. Győri Vilmos magyar szövegében így szól ez az intelem: „A bölcs ember ma gondoskodik a holnapról, s nem tesz mindent egyszerre koczkára.” – A ford.
A könyv magyar nyelven az A4C Books kiadásában jelent meg.
Magyar kiadás © A4C Books, 2020 Fordítás © Lénárt Szabolcs
Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli igénye nélkül tilos a fenti szöveg bármely részét vagy egészét reprodukálni, felhasználni és bármilyen módon közölni.